Krónika, 1945 (2. évfolyam, 2-11. szám)
1945-03-15 / 3. szám
1945. március 15. “KRÓNIKA” 11-1K OLDAL HAVI SZEMLE Habár a harctereken is döntő fontosságú események történtek az elmúlt négy hét alatt, azuttal a diplomáciai téren történteknek érdekesség, izgalmasság tekintetében és ami ezeknél még fontosabb, jövőre való kihatásuk terén, sokkal jelentősebb dolgokat jegyezhet fel a krónikás tolla. A keleteurópai harctéren főkép a lengyel fronton, teljesen befejeződött Lengyelország megtisztítása a németektől, sőt azóta az orosz csapatok már mélyen bent állnak német területen, közvetlenül fenyegetik Drezdát, Breslaut, Stettint, Königsberget, magát Berlint is. Mindegyik egy-egy igen hatalmas oszlopa a németségnek, elfoglalásuk külön-külön is végtelenül sokat jelent, együttesen pedig nem jelenthet egyebet semmi körülmények között, mint a szervezett német ellenállás teljes összeomlását, még ha elszigetelten tovább is küzdene. a názik mindenre elszánt hada. Ezzel az előnyomulással máris aktuálissá vált a lengyel-kérdés végleges elintézése, mindennel együtt, ami ezzel összefügg. A felsőmagyarországi fronton a harci tevékenység Budapest elfoglalása után jóval alábbhagyott ami természetes is, mert az amúgy is igen nehéz utánpótlási viszonyok mellett még az orosz hadsereg sem tud két nagy fronton egyszerre, egyformán hevesen támadni. A fontosabbikat kellett hogy válasszák és kétséget nem tűr, hogy ez jelenleg a német front. A jugoszláviai és olaszországi harci eseményeket elhanyagolva, fordítsuk tekintetünket a legfőbb front: a nyugati felé. Ott döntő események játszódnak le, melyek egyelőre a rajnai baloldali rész tökéletes felgöngyölítésével végződnek. A Rajna hatalmas természeti akadály, de Remagennél már fényes bravúrral átmentünk rajta. Átlépése Németország iparilag, kereskedelmileg, k ö zlekedésileg legfontosabb, legnépesebb centrumait érinti most már, amelyen hozzá még a lakosság túlnyomó része bizonyosan náziellenes, vagy legalább is nem tj|jjj}pnivizen keresztül az, hiszen ott van a szocialista munkásoknak, továbbá a katolikuspárti, sőt franciapárti lakosságnak a zöme, amely még a porosz uralmat és szövetséget sem szerette. Ennek a vidéknek az elfoglalása után nem lehet szó szervezett ellenállásról és ezért el lehetünk készülve arra, hogy itt fejtik ki a németek az utolsó, a legkétségbeesettebb ellenállást is, amelyre rohamos összeomlás jöhet még a tavasz első hónapjaiban. A japánok elleni fronton még az eddiginél is gyorsabb előrehaladásra kell következtetni és hamarosan eljöhet az idő, amikor az angol és amerikai hajóhadak fizikailag fs együtt működhetnek a most már sokkal gyengébb japán hajóhad ellen, ami viszont rövidesen Japán szivébe viheti a harcokét. Roosevelt elnök évtizedes teóriája minden ellenkező vélemény ellenére beigazolódott: a hadihajókban lévő fölény a legfontosabb eszköze a háború megnyerésének. Már a német—olasz fronton sem lehetett volna e nélkül eredményeket elérni, sőt talán e nélkül a háború el is veszhetett volna a szövetségesekre nézve, de Japán ellen csakis ezzel lehet komoly és tartós eredményeket elérni, olyanokat, amelyeket Japán már többet nem nyerhet viszsza, mert a szintén igen fontos repülőgépeket még csak lehet gyorsan tizezerszámra gyártani, de egy flottához nagyon sok idő, nagyon sok szakképzett munkás, ipartelep és még egyéb is kell, amiben Japán még csak nem is komolyan lesz versenyképes Angliával, még kevésbbé Amerikával. A fenti dolgok megérlelték a dolgok politikai oldalát is. Elsőrangú csillagzat a politikai égboltozaton a yaltai konferencia; elsőrangú bolygókkal a csillagképben. Ott nem csak Lengyelország sorsát döntötték el végérvényesen, de a balti államokét is s habár hallgattak róla a kommünikék, ott minden bizonnyal megtárgyalták a területváltozások ügyét Csehszlovákiával, a nyugati lengyel határokkal (Teschen, Szilézia, stb.), a magyar sorssal kapcsolatban; talán az olasz-jugoszláv viszonnyal kapcsolatban is. Viszont, ha nem is beszéltek róla, kétségkívül kialakult a jövendő az orosz-japán helyzetben, amelyet minden bizonnyal befolyásol az, hogy Japán megtámadása Mandzsúria felől orosz részről, ma végtelenül kisebb kockázattal jár, mint azelőtt. Viszont Oroszországnak igazán semmiféle oka nem lehet arra, hogy Japánt kímélje. A yaltai konferenciának különféle más ténykedései, mellékzongéi, minden kihangsulyozottságuk ellenére, sem sokat jelenthetnek, mert a tapasztalat azt bizonyítja, hogy az ilyen összejövetelek után egybehívott konferenciák már csak azt szankcionálhatják, amiben a hatalmasok bizalmas magánbesz élgetésekben, hosszas tárgyalások és kölcsönös kapacitálások után megegyeztek. Ebbe a tükörbe nézve, a san franciscoi konferencia csak a yaltaynak a szankciója lehet és viszont a jelenlegi francia kormányzat viselkedése az elmúlt és leendő konferenciával szemben, csakis a tényleges erőviszonyok vissza tükrözése. Minden államnak annyi befolyása van, mint amennyi az ereje. A mai Franciaország is ezt igazolja és ezen semmiféle udvariassági, vagy udvariatlansági aktus nem változtathat. Németországtól eltekintve, a első világháború utáni erős francia hegemónia teljesen eltűnt, itt már őket meg sem kérdezik. Helyébe az orosz hegemónia lépett. Franciaország, évszázados harcával a tőle mindenkép távoleső habsburgi monarchia ellen, ezt nyerte saját részére. Ezeknek a nagy történéseknek csak kisebb epizódjai a következők: Edward Benes kijelentette, hogy hűséges társával a száműzetésben, Jan Massarykkal, viszszatér szülőföldjére, amely alatt ezúttal nem Csehországot, illetve Morvaországot érti (amint az feltehető lenne), hanem kis eltéréssel a való tényéktől — Kassát. Ugyancsak Benes nyilatkozatából kitűnik, hogy egyre nagyobbméretü népkicserélésre is gondol. Egyelőre csak németekről beszél, de távolról sem marad azoknál. A török példát mások is utánozzák. Most, hogy a török is szövetséges lett és a népkicserélés eszméje egyre nagyobb tért kezd hódítani, épen azokban a körökben, amelyek sokkal, végtelenül kisebb sérelmekért többször is felforditották a világ békéjét. Úgy látszik, a szülőföld fogalma átértékelődött, nem azoké, akik tényleg ott születtek, hanem azoké, akik a történelem anyakönyvébe a szuronyok hegyével j egyeznek be maguknak szülőföldet, születési tanúként könnyenhivő propagandistákat szerepeltetve. Erdélyből alig hallik valami, ami azonban kiszivárog, az nem túlságosan biztató, mert a román hadijelentések ugyan a felvidéki ellenség elleni, soha el nem követett vitézi tettekről beszélnek, de már az oroszok inkább a védtelen magyarság elleni hősi román cselekedetek fölötti megbotránkozást emelik ki. Képzelhetjük, hogy ők — már mint a románok — milyen népkicserélést kívánnak végrehajtani. A Debrecenből jövő hírek is ellentmondók. Egyik forrás szerint ott már végleges cselekedetek is történtek, amelyek magyar részről is definiálják a határokat, más forrás szerint a kormány csak a folyó ügyek vitelére, a legsürgősebb sebek bekötözésére szoritkozik, a végleges döntést a szabályszerűen egybehivott országgyűlésre bízza, úgy a béke, mint a kormányforma tekintetében. Bármi igaz is, a tény az marad, hogy a magyar sors, akármilyen formájában, belső vagy külső vonatkozásában, kizárólag a győztes hatalmak kívánsága szerint lesz .eldöntve, abban a mostani kormánynak, vagy utódjának vajmi jelentéktelen szava lehet. Nem krónika, de megjegyzendő, hogy egy hetilapban, mely a Krónikát egy, még csak nem is jo szójátékkal kívánja elintézni, hatalmas történelmi tudást elárulva, az a megállapítás foglaltatik, hogy néha Franciaország, néha a pápa segítette a törököket a magyarok elleni támadásaikban. Hát ami igaz, az igaz, a francia politika irigységében és rövidlátásában ezt a cselekedetet évszázadok óta csinálja, és igy sikerült is neki a reánézve, még ezután a háború után is fenyegető poroszságot nagyra nevelni. Még Pcroszsziléziát is a francia barátság szerezte meg neki. De a pápa? Engedelmet kérünk, illetve felajánlunk tiz dollárt egy lyukas cent ellenében, ha a nagy történész ezt bármily elfogadható módon, egyetlen esetre nézve is, beigazolja. Ugyancsak ez a lap ünnepli, mint nagy humanistát, a cseh köztársaság volt és reménybeli elnökét, ami egy magyar embertől, a magyar ügyeknél mindenkinél illetékesebbnek kijelentett írótól elég szép példája a toleranciának. Remélhető, hogy a nagy humanista ezektől meghatódva, felajánlja a mostani magyar gyűjtés számára azt az 50 millió dollárt, amelyet a fegyverszüneti szerződés szerint a magyarok kell hogy fizessenek hadikárpótlás címén a cseheknek. Erre a gesztusra két oka is lehet. Az egyik az, hogy az ő országa az egyetlen Európában, ahol még egy szál bomba sem okozott kárt (Svájcban, Svédországban tudomás szerint, több bomba is lezuhant), egyéb hadi károkat sem szenvedett a magyaroktól, azért, mert azokat a nehéz millió dollárokat a szegény magyar dolgozó népnek kell kiizadnia, hiszen bankok, gyárak már ott nincsenek, a nagybirtokot pedig felosztották. Egészen bizonyos, hogy a humanista igy cselekszik, ezért érdeklődéssel várjuk e gesztust. Elvégre. ha az ember nem Bismarckhoz, hanem valami nemesebb történelmi alakhoz, például a cikk szerint Commeniushoz akar hasonlítani, hát máskép kell hogy cselekedjen, mint például Bismarck és eszébe juthat, hogy ennek a Commeniusnak Sárospatakon a magyarok adtak otthont, tiszteletet, tanszéket hosszú ideig. VÁGJA KI! SZELVÉNY KÜLDJE BE! A KRÓNIKA kiadóhivatalához 307—5th Avenue, New York 16, N. Y. Mellékelek $1.00-t, amelynek fejében kérem a KRÓNIKA című képes havilapot egy évig az alanti címre küldeni: Név: ..................................................................................................................................... Utca ............................................................................................................................. ....... Város.......................................................................... Állam..........................................:... (Csekket, money ordert közönséges levélben, készpénzt CSAK ajánlott levélben küldjön.) C'5 '-' T I
