Krónika, 1945 (2. évfolyam, 2-11. szám)
1945-03-15 / 3. szám
J. 1945. március 15. "KRÓNIK A” 5-IK OLDAL felháborító terrorisztikus politika elkövette sérelmeket, erőszakoskodásokat, kegyetlenségeket és jogfosztásokat, melyeknek áldozatul előszerettel választották hitközségeinket és lelkészeiket; nem azért, mert protestánsok vagy ev. reformátusok, hanem mert származásuk és iskoláztatásuknál fogva magyarok és mint ilyenek, a politikai elégedetlenek született vezéreinek tekintetnek. Lelkészek és tisztviselők, kiket kihallgattunk csapatostul lettek megbotozva, bebörtönözve vagy erőszak vagy halállal fenyegetve. Egyeseket hónapokon át tartanak börtönbe, anélkül, hogy bírói ítélet értelmében vagy legalább törvényesen emelt vádak alapján cselekednének; jogorvoslás iránti kérvényeket rendesen nem vettek figyelembe vagy visszautasítottak és mint Románia jó hírnevén ejtett sérelmet büntetéssel torolták meg. A fajhoz, nyelvhez való ragaszkodást politikai bűnnek tekintik, ha magyarok tüntetnek vele, noha a magyar fennhatóság alatt a román elemek részéről ezt dicsőségnek tekintették. Egyházi birtokokat, erdőket, az egyház által épített és bizonyos feltételek mellett fenntartás céljából az államnak átengedett iskolákat, kárpótlásnyujtás nélkül lefoglaltak olymódon, mely katonai hódítás esetén sem lett volna menthető. Egyházi bíróság és bizottságok összejövetelei tiltva voltak és vannak, kivévén bizonyos eseteket, mint például az, melyet saját tapasztalatainak alapján beszélhetünk el: t. i., hogy a helyi hatóság egy helyütt 92 leit vagy frankot zsarolt este a templomban tartott vallásos összejövetelünkért. Az összegről szóló nyugtát megtartottuk. Bukarestben hitetlenkedve fogadtak ilyen történeteket, de mikor megbizonyosodtak felőlük, sajnálkozva helytelenítették azokat. Kézdi-Vásárhelyen rövid látogatásunk alatt a faji brutalitás egy rettenetes példáját követte el előttünk egy csendőr, anélkül, hogy a legcsekélyebb kihívás indokolttá tette volna a tettet. A csendőrt már vagy hétszer jelentették volt fel erőszakoskodásért, de mindannyiszor eredménytelenül. Az áldozat egy tehetetlen, tiz év körüli fiú volt, aki bevert fejjel, rettenetesen összezúzott testtel, haldokló állapotban maradt a helyszínén. Kötelességünknek tartottuk vizsgálatot inditani ez ügyben és jelentést tenni róla Bukarestben. Önkéntelenül is arra a meggyőződésre kellett jutnunk, l:ogy a kormány alantasai ellenőrzésére és fékentartására komoly kísérletet nem tett. Eddig abszolút semmit sem tett, hogy megnyerje magyar alattvalói loyalitását, vagy hogy elejét vegye, egy Délkelet- és Közép-Európa békéjét szükségképen veszélyező ‘Hungária irredenta” megalakulásának. A Szövetségnek tudnia kell, hogy a jelenleg támadt helyzet kialakulásának elejét veendő bizonyos kikötések kifejezetten beleiktattattak a Romániával kötött szerződésbe. Ezek a kikötések majdnem teljesen és amint azt Bukarestben tapasztaltuk célzatosan nem vétettek tekintetbe. E feltételeket annak idején vonakodva fogadták el. Felelős államférfiak Románia jogaival összeférhetetleneknek érzik őket. Ezzel zsákutcába jutott az ántánt is. Az említett kikötések nélkül a nyugati közvélemény nem nyugodott volna bele a területek átengedésébe. Az ünnepélyes kötelezettségek vállalása megtagadásának következménye csak Románia szerződésbeli jogának érvénytelenítése lehet arra a területre, melyre kötelezettségek vonatkoznak. Ez nem jelenti szükségképen azt, hogy az egész terület visszacsatoltassék Magyarországhoz; de Erdélyt valamely módon magára kell hagyni, hogy akár függetlenül, akár nem, de mint egy önkormányzattal biró országrész, román és magyar becsvágytól és intrikáktól nem háborítva, maga találja meg boldogulása útját. Ezek után elősorolják a kisebbségek jogait biztositó békepontokat s igy folytatják: Ha tapasztalataink és tanulmányaink fényénél tekintünk ezekre a kikötésekre és ígéretekre, alig találunk egyet is, melynek eleget tettek volna. Úgy hisszük itt az ideje, hogy papiros biztosítékoknál valami értékesebbet kérjünk. A jótállás, melyet Vajda Vojvoda dr. miniszterelnök korában a londoni konferencián vállalt, nem hozta meg a maga eredményeit. Erdélyi tisztviselők a bukaresti központi hatóságokat hibáztatják, akik ugyanúgy szivükből szidják az erdélyi tisztviselőket. Azalatt Szövetségünk tagjai ebben a meghurcolt országban két malomkő közt sínylődnek. Komoly felelősség terheli az ántánt tanácsot, mely visszautasította felterjesztésünket, melyben a tényállás felderítésére egy bizottság kiküldését javasoltuk. E munka egy függetlenül működő bizottságnak jutott, mely azonban bírói ítélet hozatalára feljogosítva nem lehetett. Egy Amerikai Unitárius Egyházi bizottság nem régiben kiadta “Erdély román uralom alatt” című jelentését, mely nem egyéb, mint a viszonyok háromhónapi tanulmányozásain alapuló részletes vádirat. A Krisztus egyházai amerikai szövetségének tanácsa részéről szintén felkereste egy küldöttség az országot és jelentést tett közzé. Abban a helyzetben vagyunk, hogy tanúvallomásaikat református szempontból is megerősíthetjük. Szeretnénk újból sürgetően meggyőzni a hatalmakat a külföldi közbenjárás abszolút szükségességéről. 7. Cornish Louis C.: Transylvania in 1922. Report of the Commission sent by the American and British Unitarian Churches to Transylvania in 1922. (Boston 1923.) (Az amerikai és brit unitárius bizottság jelentése Erdélyről.) A bizottság Angliából előbb Bukarestbe ment, bemutatkozni az ottani kormánynál. Megelőzték 1919-ben a londoni William H. Drumond unitárius lelkész Kolozsvárt, a második volt az amírikai unitárius egyházi bizottság, Snow Sydney B. és két társa látogatása Erdélyben 1920-ban. Ezek jelentései szomorú képet tártak fel az ottani egyházi és iskolai állapotokról s ez indította útnak a harmadik látogatást. Cornish és három társa beutazta Erdélyt, meglátogatták az unitárius egyházakat, iskolákat és részletes jelentésben számoltak be tapasztalataikról. Bevezetésül vázolják az egyéni és általános állapotokat és sérelmeket a román megszállás kezdetétől, midőn a 60,000 lakosú Kolozsvárra 20,000 rmán szállott a régi lakosságtól elrekvirált lakásokba s első dolguk volt még a békekötés előtt átvenni a közigazgatást, romanizálni a városi hatóságot s erőszakkal elfoglalni a tud. egyetemet, gazdag berendezésével, elűzni a tanárokat s 2000- nél több tanulót. Folytatták a magyar hivatalnokok és hazafiak kiűzését, úgyhogy csak unitárius m. e. 5000 menekült Budapestre és más vallásu százezrek Magyarorország más részeibe. Tragikus állapotok ezek. A nemzetiségi üldözést csakhamar követte a nem oláh iskolák, kollégiumok, egyházak elnyomása. Ezek az évszázadok óta magas civilizációt terjesztő kultúrintézmények nagy visszaesést szenvedtek. Az oláh keleti eszmék, szokások és kulturátlanság összeütközésbe kerültek a nyugati civilizációt ápoló magyar intézményekkel; az oláh nyelvet rákényszeritették az iskolákra, a magyar nyelvet és kultúrát elnyomták. A felekezeti iskolákat keresett ürügyek alatt nagyrészt bezárták s agrár-reform színe alatt földjeiket lefoglalták. Erdélyben az iskolaügy elválaszthatatlan a kisebbségi jogok kérdésétől. Pedig a békekötés a kisebbségek jogát garantálta s a románok erre kötelezettséget vállaltak. Mindezek a sérelmek sürgős segítséget igényelnek az amerikai és angol testvéregv házak részéről. Erdélyben 1922 julius folyamán meglátogattak 50 unitárius egyházat és iskoláikat. Meghallgatták sérelmeiket, melyek tűrhetetlenek és orvoslást a román kormánytól nem remélhetnek, mert ennek a szándéka nyilvánvalóan a magyar kultúra kiirtására irá nyúl. Pedig ezek az egyházak és iskolák voltak keleten a nyugati civilizáció és a protestántizmus végvárai s ezek pusztulása a nyugateurópai kultúra kiirtását jelentené. 8. Birkhill Robert: Seeds of War. (A háború magvai.) Politi cal study of Austria, Hungary, Czechoslovakia, Rumania and Yugo-Slavia, 1922. (London 1923. 164 1.) cim alatt könyvet irt az osztrák-magyar monarchia utódállamai helyzetéről. Az utódállamok kisebbsége panaszai keltették fel figyelmét, melyek azt mutatták, hogy az uj államalakulatok nem hozták meg az aranyszabadság korát. A viszonyok tanulmányozására utazta be az utódállamokat. A cseh kérdésről beszélt cseh és tót vezető politikusokkal. A csehek magasztalták az uj állapotokat. Hlinka, akit a csehek becsukattak, mert azt hirdette, hogy a tótok a magyarok ezeréves ural ma alatt nem szenvedtek annyit, mint a csehektől pár év alatt, azt mondta neki, hogy az ő kívánsága a tótok autonómiája. “Mondja meg Angliában — úgymond — hogy más a cseh és más a tót nép; más a nyelvük: a cseh husszita, a tót kath. és lutheránus; a cseh iparos, a tót földmivelő; mindenben különbözők.” A történelem azt mutatja, hogy a magasabbj kultúrájú kisebbségnek soha sem sikerül magához emelni az alacsonyabb intelligenciájú, de uralmon lévő többséget, hanem amaz süllyed le a másik nívójára. Ez a civilizációnak olyan kára, amit nem szabad megengednie. Áll ez főként Erdélyre nézve, hol a magyar kultúra sok évszázados, mig az oláhok közül a legutóbbi nemzedékben emelkedtek fel némelyek az “intelligencia’ sorába. A nagy része most is tudatlan, műveletlen és brutális. Tanúsítja ezt viselkedésük a nem remélt uj helyzetben s főként a kisebbségek elnyomása, az agrárreform színe alatt a magyar birtokok elkobzása, a művészeti emlékek lerombolása, az iskolák, egyházak üldözése. Marosvásárhelyen lerombolták a Rákóczi, Bem, Kossuth és Petőfi szobrát, Kolozsvárt a honvédszobrot, Ferenc Józsefét. (Folytatása következik) Uj megváltók Krisztus a szegény népből született, S halálig védte a szegényeket. De ő a szeretetben —• ez az Élet! — Hirdette az ember-testvériséget. Krisztus a nagy, testté vált Szeretet Szivéhez ölelt minden népeket. De szánta nemzetét, busult miatta, S hazája pusztulását megsiratta. — Ti uj megváltók, ember-bölcselők. Boruljatok le a Krisztus előtt, A védtelent vegyétek védelembe ... De gyűlölet ne égjen szivetekbe! És a haza, s a hazaszeretet, Szentség legyen mindig előttetek ... Mi lesz az ember, ha nem lesz hazája? Utszéli koldus, — anyátlan árva! Szabolcska Mihály.
