Krónika, 1945 (2. évfolyam, 2-11. szám)

1945-03-15 / 3. szám

1945. március 15.

“KRÓNIK A”

3-IK OLDAL

RUBY ERZSÉBET ROVATA «“"““k

Régen volt, hogy melyik évben, már nem is emlékszem, de annál tisztábban él bennem az egész kedves élmény, mikor egy miskolci társasággal kirándultunk Lillafüredre.

Ut közben meglátogattuk Diósgyőr két nevezetességét: az Anjou-dinasztia letűnt fénykorának néma tanúját, a várromot, helyesebben várrom maradékait, mert a meglévő falakat és bolthajtásokat tartó vastag oszlopok egymásután omlanak össze egy vihar, vagy bányarobbantások alkalmával.

A másik nevezetesség a 600 éves mogyorófa, melyet Mária királyné ültetett a var udvarára. Abban az időben még nem volt tennisz átok, kártyapartik nagy szócsatákkal s meddő perceiket a nők nem fojtották a cigaretta füstjébe, hanem kertészkedtek s egymás ellen licitáltak, hogy kinek szebb a virágos kertje és kinek termett a legtöbb gyümölcse?

Mária királyné földet söprő nehéz bársonyruháját egy ékköves aranyos csattal tűzte fel s kacagó udvarhölgyek és piruló kis apródok között dolgozgatott a vár kertjében. Izmos karú, komolyarcú, nagybajuszu szolgák hordták a vizet az öntözéshez a langyos Tapolca patakról.

Ma a várrom mindössze pár ölnyi területen fekszik s a 600 éves mogyorófa, mely akkor a vár udvarában zöldéit, Diósgyőr község legszélső utcájában, a müut melletti orvos lakásának udvarán vegetál. El lehet képzelni, hogy milyen hatalmas kiterjedésű volt a vár udvara, amikor fénykorában volt. így zsugorodik össze a múlt, a találgatásokból eredő regék és balladák szárnyain.

A vén mogyorófát télen úgy takargatják, babusgatják, mint a beteg gyermeket s tavasszal már alig egy-két ága hoz rügyet, s levelei idő előtt lehullanak.

Állami kezelésben van az öreg fa s mükertészek egész adminisztrációt vezetnek közérzetéről és centiméterekkel méregetik, hogy korhadt törzsében mennyi az élet. Nem hagyják meghalni, nem engedik Mária királyné után, a kegyelet s nagy elődeink iránti tiszteletből kínozzák a haldokló, öreg fát.

Diósgyőrtől elnyűtt, köhögős kis hegyi vonat vitt fel bennünket a Hámori-tó partján fekvő Lillafüredre. A szerpentin vasúti pályán kínlódva haladt fölfelé a kirándulókkal megterhelt kis vonat. Diáklányok és fiuk ki is csúfolták, amint a nehezen szuszogó gőzszelep monoton ütemére lassan szótagolva mondták:

— Is-ten, se-gits föl a hegyre!

Mikor nagy keservesen felért Hámori tóhoz, már vigabban pökelt:

1 '•nemis, feljöthasek s lent a völgyben a fűzőid szinü Hámori-tó. Tükörsima mozdulatlansággal fekszik a tó a 35 méter mélységű sziklamedencében. Az átlátszó tiszta viz, mint a zöld üveg, 10 méternyi mélységben mutatja vidáman ficánkoló halait s a naptól átvilágított vizrétegen túl, már éjfekete a sötétség, mint a titokzatos végtelenség.

Akkor ép.ült a Hámori-tó partján a most már világhíressé vált Palota szálló. Még csak az alapfalak voltak felhúzva, a gránit-RUBY ERZSÉBET

kockák és vörös téglák négyszögében fekete vasvázak húzódtak föl a tetőig. Csigákon járó felhúzok gyorsan szaladgáltak föl és alá. Olyan sürgés-forgás volt az építkezésnél, mint a bibliai Babilonban.

Feltűnő volt a sok magasrangu katonatiszt. Egy öreg tábornok vastag papírtekercset vitt a hóna alatt. Ez ezredes, rengeteg kitüntetési rendjel zsinórokkal telirakott kabátján malterpecsét... Az a hir járta, hogy azért van itt a sok katonatiszt, mert a szálloda csak kívül szálloda, de alul a pincéken ul, titkos barlangokban, stratégiai dolgok vannak.

Kőmives Kelemen várának építésekor nem hangzottak el ilyen titokzatos és fogak közé szorított átkok és a fáradt magyar mellre vert öklök, mint amikor a lillafüredi Palotaszálló épült.

Velünk volt Nagy Lacika unokafivérem is, aki akkor káplánkodott Kiskujmajsán. Az épülő kolosszus pinceablakához vezetett, amelyek még akkor egy tátongó űrbe vezető, ráma nélküli lyukak voltak, a földszinttel egyenlő magasságban.

— — Nézz az üregbe Zsóka — unszolt lelkesen Lacika — s akkor beszélj.

— Nézek, nézek — szóltam és belehajoltam az üregbe — de nem látok semmit.

— Ez az — kiáltott fel Lacika — hogy nem látsz semmit! Tudod, hogy a pince a Kecskebarlanggal van összeköttetésben és valahol az Özhegy túlsó oldalán vezet ki, egyi sürü bozótcserjén keresztül. Most kiálts be valamit, meglátod, hogy milyen hatalmas

1 mg felel vissza s olyan

tiszta, csengő akusztikával, mint az Operaház belseje.

Lekiáltottam:

— Romlásnak indult, hajdan erős magyar!

Nagyon messziről jött visszhang csapott vissza háromszor:

— Magyar, magyar, magyar!

s utána dermedt, néma csend; a láthatatlan mélységből titokzatos mesék hullottak a lelkemre.

— Érthetetlen — szóltam a társasághoz — a kanyargós, sokszor majdnem derékszögben elhajló alagutak nem adhatnak visszhangot. Ez evidens fizikai törvény.

— Amíg az alagút első elhajlásához érnénk, egy hatalmas, sziklás üreg van itt, amely az épület pincéjének a folytatása. A magas sziklafalak verik vissza a hangokat. Erről meggyőződhettek — szólt a nagyon jól értesült Lacika — gyertek, azonnal megmutatom.

Elvezetett bennünket a szállótól száz lépésnyire álló fahidacskához, amely előtt egy magasról zuhogó vízesés volt. De a vízesés eltűnt.

— Odavitték a vízesést — mutatott a szálló bástyafalai mellé. Egyszerűen odébb tolták a kis patak medrét s mesterségesen még vastagabb vizsugarak hullanak alá.

— Miért kellett ezt odébb kényszeríteni? — kérdeztem —- mikor itt olyan kedvesen csilingelt s a gömbölyűre mosott sziklákról léugráltunk a pázsitos árokszélre.

— Hja, stratégia! — felelte Lacika. — Nézzétek, mi van a vízesés mögött!

És csakugyan, a fátyolszerü vízesésen túl, sziklába épített hatalmas vasajtó volt, ökölnyi vasszögekkel kiverve s karvastagságu vaspántokkal leszorítva.

— Ez a vasajtó bevezet a szálló alatti pincébe s a táncterem nagyságú pince belefut a Kecskebarlangba, onnan az alagútba, amelyet nem emberi kéz teremtett, hanem csak módosították és a tervekhez megfelelően átalakították.

Mikor Amerikába jöttem, mégegyszer látni akartam Lillafüredet s el is mentem. Már akkor készen volt Magyarország gyöngye, a lillafüredi Palotaszálló. A sötétzöld fenyvesek hátteréből ragyogó szépséggel bontakozott ki a hatalmas, tornyos, erkélyes, bástyás, várszerü palota.

A vadregényes völgyben bizarr kontraszt a mai modern és a messzetünt időkből vett, kevert, bomlott stílusokkal fölépített nagy szálló, titokzatos végnélküli alagutjaival. És a márványoszlopos, pazar fényeffektusaival kivilágított ultramodern Halijában angol, francia és spanyol nyelven beszélnek.

Mert a Magyarországon fellendült idegenforgalom első lökését a várakozáson felül sikerült lillafüredi Palotaszálló adta meg.

A pinceablakok vasrácsain a bronzrózsák meredt kelyhei mély titkokról regélnek s a pincében a hófehér csempével kirakott falak ragyogásait megtöri a sok fekete vasajtó, ökölnagyságu vasszögekkel lezárva a magyar titkot, a magyar keserűséget.

Fájdalmas dalom félbeszakadt, mert a lantomról lepattant a húr, de a betűk fekete glédában álló sorai között ki lehet olvasni a folytatást:

WHAT ABOUT HUNGARY?

to the Serbs practically all the rich agricultural lands which had been Hungarian since the introduction of Christianity 1,000 years before, and land which had been recovered from the Turks an re-Christianized. Moreover the whole of Transylvania had been given to Rumania. These two territories could be used as a bait by Hitler to gain the Hungarians to his side. But the fundamental reason for the inclusion of Hungary in the Axis was the impossibility of defending it. The war treaties had cut the Austrian-Hungarian Empire into gobbets that could easily be swallowed. The fate of Hungary was secured whether

the people wished it or not.

We are reaping the harvest that was sown in 1919. Instead of making friends with the various nations which constituted the eastern ramparts of Christendom, we not only antagonized all of them, but we left them practically defenseless. It the principles of the Atlantic Charter are to be upheld there might be some hope for the future. In place of strong Christian nations stretching from the Baltic to the Balkans we are about to witness the erection of a number of "Puppet States" completely within the influence, if not the total domination, of Russia.

Two ominous items of news are recorded. The Primate of Hungary has told his priests that they are to remain in their parishes no matter what happens, and to prepare themselves, if need be, for martyrdom. The Slovenes of our country have appealed to the Government of the United States to save their homeland from the inhuman carnage which is, they assert, already taking place. We have to copy their words from an English Catholic newspaper. "As Americans we plead that this Catholic Slovene people, so small in numbers, be not left t© the fate of a Communist Dictatorship, but may enjoy after the war, truly free and democratic elections.”

Are we prepared to sacrifice all the Christian nations of Eastern Europe to attain a peace which cannot possible be permanent?

Editorial reprinted in part from the Catholic Standard and Times Philadelphia, Pennsylvania.