Krónika, 1945 (2. évfolyam, 2-11. szám)
1945-02-15 / 2. szám
2-IK OLDAL "KRÓNIKA” 1945. február 15. Nagy Gábornál... Kolozsvári hires vendéglős Nagy Gábornál muzsikálnak, szól a nóta, A cigánynak bánatfából a vonója. Magyar ember elmulat a bus nótákon, Magyar ember mulatása Ott kezdődik régesrég a busuláson! Nagy Gábornál muzsikálnak, muzsikálnak. — De mi lelte most ezeket a nótákat? Úgy kesereg, úgy megzokog valamennyi: Hogy a könnyem is kicsordul, Hogy nem tudok, csak azért se — hazamenni! . . . Ne sírjatok, ne sírjatok magyar nóták. Ácsolnak még a pokolban akasztófát. Sok gazember kerül arra szép sorjába . . . Minden olyan kutyalelkü. Aki magyar és mégis a magyart bántja! Szabolcska Mihály dőszellemü lakosságát kiszolgáltatták és feláldozták az alacsonyrendű, műveletlen néptömegeknek s az egész ország kárt szenved amiatt, hogy a magasabb magyar kultúra háttérbe szorult. Pozsonyt a cseheknek adták, hogy dunai kikötőjük legyen. De nem volt szükséges e célból túlnyomóan magyar lakosságú területeket odaadni a cseheknek, Pozsony és Kolozsvár jeles egyetemeit elvették a magyaroktól. Elvették tőlük összes erdőiket, nagy magyar Alföldet félkörben körülfogó hegyvidéket. Azt mondják, hogy gondoskodtak a kisebbségek védelméről. Máris kitűnt, hogyan védelmezik a kisebbségeket: úgy, hogy az oláhok tűzzel-vassal irtják a magyar nyelvet és terjesztik helyébe a románt. Mióta az oláhok bevonultak az országba, napirenden vannak a zaklató vallási és faji üldözések. Amit a nagyhatalmak ma miveinek, nem egyéb, mint hogy régi bajokat uj bajok teremtésével próbálnak gyógyítani a Wilson 14 pontja elhagyásával. Reméljük, hogy Magyarország ismét újjá születik. Én nem féltem Magyarország jövőjét, mert ami egy országot naggyá tehet: az a néplélek és a magyar nép lelke nem törött meg! Az Ameirkai Unitárius Egyházi Bizottság jelentése Erdélyről a román uralom alatt. Az Amerikai Unitárius Egyházi ség bizottságot küldött ki 1920- ban Erdélybe, hogy vizsgálja meg az unitárius egyházközségek helyzetét. A bizottság jelentésének rövid kivonatát közöljük a következőkben: 1920 októberében, a brit és külföldi, valamint az Amerikai Unitárius Szövetség az erdélyi unitárius egyház román uralom alatti viszonyainak tanulmányozására kiküldötte Drummond H. Vilmost. Az ő jelentése nyomán az Amerikai Unitárius Szövetség igazgatósága az erdélyi egyház helyzetének enyhítésére bizottságot alakított. A bizottság tekintélyes pénzösszeget gyűjtött. Ezen alap kezelésére, valamint, hogy az amerikai unitáriusok üdvözletét erdélyi hitsorsosaiknak megvigyék, háromtagú delegációt küldött ki. Ez a háromtagú bizottság meglátogatta a legtöbb hitközséget; összesen 105 várost és falut, vagyis kilenc kivételével az összes felekezetükbeli anyaegyházakat az országban. A román megszállás óta e miszszió tagjai voltak az első külföldiek, akik ilyen alaposan beutazták Erdélyt. Rendkívül jó alkalmuk volt megfigyelni a román kormányzati módszert és ennek eredményét, különösen a magyar egyházakat és iskolákat illetőleg. I. Jelentésükben általános megfigyelések során elmondják, hogy három hónapi ott tartózkodás után arra az eredményre jutottak, hogy a román uralom Erdélyben lehetetlen helyzetet teremtett. Tekintet nélkül arra, vájjon teóriailag indokolt-e e terület átengedése vagy nem, több mint kétmillió nyugati müvetségü és erkölcsű egyént helyez egy félig keleti erkölcsű és műveltségű nép uralma alá. A Balkán-fertőt kiterjeszti egy országra, mely eddig ment volt tőle. A helyzet szakasztott ugyanaz, mintha az Egyesült Államok délnyugati vidékét részben Mexicohoz csatolnák és több millió amerikait arra kényszerítenének, hogy ezen utóbbi államban kifejlődött kormányforma alatt éljenek. Az a véleményük, hogyha csak Erdélynek önállóság nem biztosittatik, legalább is olyan mértékben, mint azt Anglia a búr háború után Délafrikának megadta, magyarok számára egyáltalán lehetetlen lesz az országban maradás, a magyar intézmények pedig rohamos hanyatlásnak fognak indulni és rövidesen kipusztulnak. Úgy látszik, a román politika kezdettől fogva szándékosan erre a célra irányult. Közvetlen eredménye a magyar lakosságnak teljes egységessé tömörülése az uj uralommal szemben. Katholikus, református, unitárius és zsidó, az arisztokrácia, a középosztály és a parasztság mind eggyé lettek. Mindenfajta külömbség, minden érdekellentét megszűnt ezen egy közös érdek előtt. A módszer, mellyel a román kormány Erdély romanizálását megkísérli, általában számkivetés és idegenbetelepités, üldözés és terror. Az iskolákkal és az egyházakkal mint a nemzeti érzület központjaival szemben tanúsított magatartásuk példátlan a történelemben. Eszközeik: 1. a számkivetés és telepítés. Az első lépés, mindjárt a román megszállás elején, mindazoknak, kik nem Erdélyben születtek, Magyarországba való viszszaküldése volt. A másodk rendszabály értelmében, mely a magyar vezetőemberek ellen irányult, mindennemű hivatalos állásokban lévő egyének — tanárokat is beleértve — felszólitttattak egy román kir. alattvalói hüségeskü letételére. Ezt a legtöbben megtagadták, mert a békekonferencia akkor még nem döntött Erdély hovatartozása felett. Az eredmény, mint azt — joggal feltehető — a románok előre látták, egy hatalmas kivándorlási mozgalom megindulása volt a hivatalnokosztály tagjai és családtagjaik között és természetesen ennek következtében a városok és községek elárasztása uj, az erdélyi, de főleg bukaresti románok köréből sebtiben kinevezett tisztviselőkkel. A legmeghatóbb számkivetési eset, melyet alkalmunk volt megfigyelni, az volt, mely májusban azalatt történt, mig Kolozsvárt voltunk. A románok akkortájt lefoglaltak egy magánalapítványból fenntartott magyar siketnémák és vakok részére felállított intézetet. Az erdélyi gyermekeket szétküldték otthonaikba, azokat, kik Magyarországon születtek — számra tizenötöt — fejenként öt kiló kenyeret adva nekik, egy marhavagonban átszállították a határon. Egy a gyermekeket elkísérni akaró orvosnak az ehhez szükséges engedélyt megtagadták. 2. A kicsinyes üldözések. Az erdélyi magyaroknak nem a legkönnyebben elviselhető megpróbáltatásai közé tartoznak az apró bántódások, a tüszurások, kicsinyes önkénykedések, melyekkel egy ellenséges indulatu adminisztráció állandóan zaklatja őket. Egyik fő zaklatási eszköz a nyelv. Minden érintkezés a hatóságokkal román nyelven kell, hogy történjék. Hasonló zaklatásokra más alkalmat a román ünnepek sorrendje nyújt. Román nemzeti és egyházi ünnepeken minden városban — sa városi lakosság legnagyobb része magyar — minden háztulajdonos megszabott nagyságú román zászlót köteles kitűzni. A görög keleti egyház kalendáriuma egy héttel elmarad a nyugati mögött. A magyarok ennélfogva arra kénytelenek, hogy miután saját ünnepeiket megülték, még a következő héten is bezárják boltjaikat és beszüntessék munkájukat egy-két napra, mig a románok — kik közül esetleg csak kevés van a községben — ünnepeiket tárták. Egyes ilyen ünnepeken a magyaroknak az ünnepi szertartásokon való részvételt is elrendelik. A rendelet egyebek közt meghagyta, hogy az egyházi hatóságok papi ornátusban és az összes állami és felekezeti iskolák tanulói és tanárai vallás- és felekezeti különbségre való tekintet nélkül vallásos körmenetben vonuljanak a görög keleti egyház által tartandó Te Deumra. Nemzeti emlékművek lerombolása és megcsnkitása is növeli az elkeseredést. Marosvásárhelyt ledöntötték Petőfi, a legnagyobb magyar költő, valamint a nemzeti hősöknek, mint Rákóczinak, Kossuthnak és Bemnek szobrait. Egyes helyeken a gyülekezésre vonatkozó törvénynek (amennyiben több mint három ember jön össze) szigorúan érvényt szereztek, letartóztatták őket, A csendőrök önkénykedésének semmi sem áll útjában. Sok helyt hallottuk, hogy nemcsak a maguk számára, de Romániában élő családjaik részére is szabadon rekvirálhatnak élelmiszert. 3. A terror. Az országban tett utazásunk alatt megérlelődött bennünk, a meggyőződés, hogy az atrocitások hozzátartoznak egy jól megfontolt politikához, melynek célja, hogy a magyar lakosságot állandó félelemben tartsa. 4. Letartóztatások és internálások. Sepsiszentgyőrgyön egy junius 3-án tartatt gyűlésünk után, az unitárius egyház kurátorát letartóztatták és letartóztattak vele együtt még egy magyar nemzetiségű egyént; őket az éjjelen át börtönben tartották, mert a jelenlevők egy része önkéntelenül rázendített a Himnuszra. (Nincs törvény vagy rendelet, mely tiltja ezen himnusz éneklését Erdélyben.) Sok olyan esetet hallottunk, ahol a hirtelen letartóztatást, Ítélethozatal nélkül hosszú fogság vagy internálás követett. 5. A botozások. A botbüntetéssel, mely még mindig szokásos náluk, a románok tetszésük szerint éltek, hogy az erdélyi magyarokat terrorizálják. Botoztak minden közvetlen ok nélkül is — gyanúra, vagy pusztán, hogy terrorizáljanak. II. A magyar egyházak. Ezeket a román kormány kétségtelenül a nemzeti érzület fő erősségeinek tekinti s ez bizonyos tekintetben igy is van; mert felekezet és nemzetiség igen szoros összefüggésben van egymással Erdélyben: a magyarok mind reformátusok, róm. katholikusok, unitáriusok vagy lutheránusok lévén, mig a románok vagy görög keletiek, vagy görög katholikusok. A román hatóságok éber felügyelete súlyosan nehezedik ennélfogva a magyar egyházakra és működésűkre. Eleget láttunk ahhoz, hogy meggyőződhessünk róla, hogy ezen intézmények gyöngitéset — a romanizálás gyors sikere érdekében szükségesnek tartják. 1. A lelkészek üldözése, a községben elfoglalt előkelő állásuk miatt, kezdettől fogva folyik. A román politika mint általában, úgy velük szemben is a vezetőszerepre hivatottak elnyomására tört. Azon száz lelkész közül, akikkel találkoztunk, soknak volt mit elbeszélnie az uj hódítók felől szerzett tapasztalatairól. (Arról a kilencről külön is megemlékeznek, akiket ténylegesen letartóztattak!) (Folytatás a 11-ik oldalon)
