Krónika, 1944 (1. évfolyam, 2-12. szám)

1944-12-15 / 12. szám

6-IK OLDAL

“KRÓNIK A”

1944. december 15.

(Folytatás az 1-ső oldalról) az ő felsőbbséges igazságérzéke tudná biztosítani, hogy a federácio egyetlen tagja se ragadhassa' magához a vezetést, a hegemóniát.

Persze, hogy a dunai federáció Ottó vezetésével sok tekintetben ideális megoldás volna valamenynyi dunai nép számára, már a német hatalmi törekvések elhárítása szempontjából is és ezért remélni kell, hogy a nyugati demokratikus hatalmak, elsősorban Amerika és Anglia még nem mondták ki az utolsó szót ebben a kérdésben s hogy végül sikerül leszerelniük az ellenvetéseket. De bármi jöjjön is, a magyarságnak ragaszkodnia kell a magyar király visszatéréséhez, mert ez ma égető életkérdés számára, csak ez lendítheti sorsát újra a helyes vágányokra és viheti a boldogulás uj útjára.

Itt a tizenkettedik óra. ha nem akarjuk, hogy Magyarország végleg balkanizálódjék. E tekintetben öntött tiszta bort a pohárba a Krónika hatalmas kiáltványa és szerezte meg nekünk, amerikai magyaroknak a történelmi érdemet, hogy utat mutathatunk óhazai elgyötört testvéreinknek a mélységből való felemelkedés és i magyar feltámadás felé. Félre minden habozó kishitűséggel, elfogultsággal, felejtsük a multat és fogjunk össze testvériesen a jövő érdekében, a magyar nép megmentésére, a történelem hagyományait az idők szellemével összeegyeztető, uj Magyarország, Ottó népkirálysága megteremtésére!

KINEK VAN IGAZA?

Kényes ügy és megvalljuk, nem ■szívesen foglalkozunk vele. Elhallgatni nem lehet, mert a rádió, sajtó, valamint az angol parlament olyan hangosan beszélt róla, hogy mindenki meghallotta.

Kirukkolunk vele. Arról a krízisről van szó. amit a görög-angol viszály, a Sforza-Eden nyilatkozat, valamint uj külügyminiszterünk, az erélyes Stettinius és Halifax washingtoni angol nagykövet magyarázatai tesznek kissé érthetetlenné előttünk.

Mint amerikaiak, sietünk leszögezni, hogy ez a kis lap teljes hive az amerikai bel- és külpolitikának. Vannak nálunk sokkal okosabb lapszerkesztők és azoknál is sokkal eszesebbnek tartjuk úgy •Roosevelt elnököt, mint az általa kinevezett Stettinius külügyminisztert. A nálunknál okosabb Lapszerkesztők egy része nem értett egyet Stettinius-szal az angolgörög viszályban, de jóváhagyta az általa javasolt “hands-off'\politikát! Miért? Szerény véleményünk szerint azért, mert Anglia izefejezett tény elé állította az Egyesült Államokat az olasz, belga és görög kérdésben és másféle magyarázatnak súlyosabb következményei lehettek volna. Úgy Anglia, mint Oroszország, egyetért velünk. Ezt a háborút meg kell nyernünk először ... és ha már a németek és japánok lerakták a fegyvert... csak akkor szabad megkérdeznünk: kinek volt igaza Í944 decemberében a görög-olasz '’belga és más felszabadított országok politikájával kapcsolatban.

Hymn Himnusz

FERENC KÖLCSEY

O. my God, the Magyar bless With Thy plenty and good cheer!

With Thine aid his just cause press Where his foes to fight appear!

Fate, who for so long did’st frown Bring him happy times and ways:

Atoning sorrow hath weighed down Sins of past and future days.

By Thy help our fathers gained Karpath's proud and sacred height,

Here by Thee a home obtained,

The heirs of Bendegúz, the knight. Wherever Danube’s waters flow.

And the streams of Tisza swell,

Arpad’s children, Thou dost know. Flourished there and prospered well.

For us let the golden grain Grow upon the fields of Kun.

And let the nectar’s silver rain Ripen grapes of Tokay soon.

Thou our flags hast planted o’er Forts where once wild Turks held sway: Proud Vienna suffered sore From King Matyas’s dark array.

But, alas! for our misdeed,

Anger rose within thy breast,

And thy lightnings Thou did’st speed From Thy thundering sky with zest.

Now the Mongol arrow flew Over our devoted heads:

Or the Turkish yoke we knew.

Which a free-born nation dreads.

O. how often has the voice Sounded of wild osman’s hordes.

When in song they did rejoice O’er our heroes, captured swords!

Yea, how often rose Thy sons My fair land, upon Thy sod,

And Thou gavest to these sons Tombs within the breast they trod!

Though in caves pursued he lie,

Yet he ever fears'attacks.

Casting on the land his eye,

He finds that e’en a home he lacks. Mountain, vale — go where he would, Grief and sorrow all the same — Underneath a sea of blood.

While above a sea of flame.

f

‘Neath the fort, a ruin now.

Joy and pleasure erst were found.

Only groans and sighs, I trow In its limits now abound.

But no freedom’s flowers return From the spilt blood of the dead.

And the tears of slavery burn,

Which the eyes of orphans shed.

Pity. God. the Magyar, then.

Long by waves of danger tossed:

Help him by Thy strong hand-when He on grief’s sea may be lost.

Fate, who for so long did'st frown Bring him happy times and ways: Atoning sorrow has weighed down All the sins of all his days.

Isten, áldd meg a magyart Jókedvvel, bőséggel!

Nyújts feléje védő kart.

Ha küzd ellenséggel;

Balsors akit régen tép,

Hozz reá víg esztendőt; Megbünhödte már e nép A multat s jövendőt!

Őseinket felhozád Kárpát szent bércére,

Általad nyert szép hazát Bendeguznak vére S merre zugnak habjai Tiszának. Dunának.

Árpád hős magzatjai Felvirágozának.

Értünk Kunság mezején Ért kalászt lengettél;

Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél, Zászlónk gyakran plántálád Vad török sáncára,

S nyögte Mátyás bus hadát Bécsnek büszke vára.

Haj, de bűneink miatt Gyűlt harag kebledben,

S elsujtád villámidat Dörgő fellegedben.

Most rabló mongol nyilát Zugattad felettünk.

Majd töröktől rabigát Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain Ozmán vad népének Vert hadunk csonthalmain Győzedelmi ének!

Hányszor támadt ten fiad Szép hazám kebledre,

S lettél magzatod miatt Magzatod hamvvedre!

Bujt az üldözött s felé Kard nyúlt barlangjában. Szertenézett s nem leié Honját a hazában;

Bércre hág és völgybe száll, Bu s kétség mellette, Vérözön lábainál S lángtenger felette.

Vár állott, most kőhalom. Kedv s öröm röpkedtek. Halálhörgés, siralom . Zajlik már helyettek;

S ah! szabadság nem virul A holtnak véréből Kinzó rabság könnye hull Árvák hő szeméből

Szánd meg. Isten, a magyart.

Kit vészek hányának! Nyújts feléje védő kart Tengerén kínjának;

Balsors akit régen tép,

Hozz reá vig esztendőt: Megbünhödte már e nép A multat s jövendőt!