Krónika, 1944 (1. évfolyam, 2-12. szám)
1944-12-15 / 12. szám
1944. december 15. "KRÓNIKA” 5-IK OLDAL A magyar feltámadás útja Irta: Öreg demokrata A Krónika legutóbbi számának élén megjelent K I Á L TV Á N Y több volt drámai erővel, kiválóan megirt újság-közleménynél. Történelmi kötelesség teljesítés, a magyar lelkiismeret vészkiáltása volt, a magyar élni-akarásnak, ujjásziiletési vágynak kirobbanó fellángolása, magasra emelt fáklya az éjfeketére zordult magyar sors, nagy tragédiánk szivettépő reménytelenségében. Utat mutatott az igazi vezetés nélkül, tévedések és sorscsapások labirintjába szédült, önvesztett magyar népnek. Férfias nyíltsággal és elszánt őszinteséggel mondta meg, mi a helyes teendő, mi az egyetlen módja, hogy Magyarország újra megtalálja helyét és méltó rangját a világ népei között s hogy a reá leselkedő újabb veszedelmek zátonyaival szemben miként juthat el az állandó biztonság és békés haladás negyedszázad óta annyi hányattatás és szenvedés közben hiába keresett boldog révébe. Bátor férfiak szókimondó, bátor cselekedete volt ez a históriai ihletű irás, áldja meg őket, áldozatos munkájukat a Jóisten érte! Valóban: olyan katasztrófa szakadt az országra, olyan halálos közelségről éri a pusztulás szele, hogy csak a teljes igazságnak feltárása, a diagnózis és a segítés leplezetlen szava hozhat javulást, talpraállást, reményt és vezethet az újjáéledés, a feltámadás útjára. Bizonnyal vannak, akik első szóra idegenkedve fogadták a törvényes király visszahelyezésének gondolatát, de a jövőnek az a biztató képe, az az egyedül épkézláb, konstruktiv s emellett korszerűen haladó megoldás, amelynek tervét oly meggyőző logikával vázolja fel a kiáltvány, kétségkívül meggondolkoztatta a figyelmes olvasót, az óhazai testvérek szörnyű bajba-jutottságán kesergő s a magyar jövő fenyegető gondjain tépelődő becsületes magyar férfisziveket. * * A magyar Kálvária tetőpontjára jutott. Szálasi csak bitorló s felelőtlen, népgyilkos demagóg uralma lényegben már a múlté. Magyarország a teljes fejetlenség kétségbeejtő állapotában vergődik, gyakorlatilag közjogi vacuum állott be. A legtragikusabb módon lezáródott egy korszak, amely már kiindulásában szerencsétlen volt. A nemzeti élet legsúlyosabb pillanatában, 1918 őszén meggondolatlan koponyák uszítására és külső biztatásra megszakítottuk a kapcsolatot az uralkodóházzal, amelyet akkor egy fiatal, uj uralkodó képviselt, szivében szinültig tele a legszebb, legnemesebb népboldogitó, missziós szándékokkal. Negyedik Károly azzal kezdte uralkodását, hogy elküldte sógorát az entente-hatalmakhoz és békét akart szerezni, ki akarta ragadni magát a nagyravágyó németek barátságának végzetes hálójából. A népnek több jogot, az ország ügyeibe teljes beleszólást akart adni. Elgáncsolták nagyszerű szándékait. — mondjuk meg magyarán, — csak mert Habsburg volt! Akiknek érdekükben állt, hogy elveszítse uralmát, ugyanazok voltak, akik már szőtték a gyilkos terveket Nagymagyarország széjjeldarabolására is. Már fenték a késeiket, hogy koncot kanyaritsanak maguknak a Szent Istváni, ősi nemzettestből s el kellett távolitaniok Nagymagyarország őrét, a demokratikus és békebarát ifjú királyt, hogy védtelenné és fejvesztetté tegyék a magyar nemzetet. A trónt és hadsereget össze kellett omlasztani, hogy szabad legyen a vásár, a préda, tehetetlen az áldozat. Azt üvöltözték a világba, hogy "Le a Habsburgokkal!” s a titkos gondolatuk az volt hogy “Le Magyarországgal!” Nézzétek meg kik vannak ma is a restauráció ellen, kik szájainak legdühődtebben, hogy Magyarország ne kapja vissza uralkodóházát, az apai jószándékok, a meghiúsított gyönyörű tervek valóra váltására készülő, lelkes ifjú királyát? A külpolitikában azok, akik a trianoni zsákmányt féltik s ezért vörös posztó számukra Ottó neve. Állítólag függetlenségüket is óvják tőle, de ugyanakkor inkább olyan tűznek a veszélyével játszanak, amely nemcsak reájuk, de egész Európára végzetes lehet... A belpolitikában pedig azok gúnyolják, kicsinyítik Ottót és hadakoznak a trónfoglalásának gondolata ellen, akik ugyanazoknak az utódállami bölcseknek kegyétől, segítségétől remélik hatalomra juttatásukat a visszacsonkult magyar földön. S természetesen bizonyos kommunista elemek is, hiszen a restauráció valóban nehezen egyeztethető össze egy uj magyar proletár-diktatúra tervével, amelyet ez osztályuralmi fanatikusok oly vérmes elbizakodottsággal melengetnek most szivük titkos rekeszeiben s abban reménykednek, hogy közel az óra, a nagy történelmi helyzet, amely a biztos siker lehetőséget kínálja számukra. Az ő szemükben is szálka Ottó, mert nem akar semmiféle osztályuralmat, sem a nagytőkéét, sem a munkásokét, hanem olyan nemzeti életet alapozna meg, amelyben minden társadalmi osztály megtalálná a maga tisztességes életlehetőségeit, egyik sem a másik rovására, hanem egymást harmonikusan kiegészítve s a nemzet virágzását biztosítva. Ezért kiáltanak "feszíts meg!”et a magyar nép külső és belső ellenségei Ottóra, mint kiáltották 1918-ban a Habsburgokra. Nekik nem kell Ottó, mert nekik nem kell a rend, a haladás, az erősödés Magyarországba, ők olyan Magyarországot szeretnek, amely gyenge, fejetlen és tehetetlen; ez felel meg sanda szándékaiknak. Ottó felemelné az országot, ők pedig szeretnék még lejjebb nyomni, le a lejtő végső fokára, ahol teljesen ki volna szolgáltatva céljaiknak, terveiknek. Aki mindezt tisztán látja, annak el kell múljon idegenkedése a restauráció gondolatával szemben. Aki emlékszik a Károlyi korszak erélytelenségére és állandó fejetlen zavaraira, közbiztonsághiányára, amely végül a kommunizmus rémnapjait hozta az országra s aki tudja, hogy a régens korszak nem igen öregbbitette a nemzet dicsőségét, hanem csak gyenge pótléka volt annak, amit külpolitikai tekintélyben és belpolitikai demokratizálódásban a restauráció, Károly és Ottó, az igazi népkirályok hoztak volna, — annak, kivált ha a kommunizmus ádáz veszélyére gondol, elege lehet a köztársasági fegyelmetlenségből és rögtönzött alkotmányjogi "ersatz”-okból, a forradalmak és ellenforradalmak túlzásaiból és tökéletlenségeiből. Ersatz helyett az igazi kell, a bevált értékű, az igazi népszeretet, a maradandó és kiforrott. Minden érző magyar tisztában van vele, hogy mélypontra jutottunk s ez igy tovább nem mehet, nagy és alapos rendet kell csinálnunk a ház táján, hosszú időre szólót, amely kiáll minden ideológiai vihart, felvértezi a nemzetet a rombolás erőinek várható vad támadásaival szemben. Tegyük szivünkre kezünket s valljuk be. hogy ilyen megoldás csak egy van: az, amelyet a Krónika kiáltványa oly határozott céltudatossággal javasol, a restauráció, a nemzet régi fényének, alkotmányos létbiztonságának és haladási lehetőségeinek helyreállítása. * * Hogy Ottó Habsburg-származásu, ki akadhat meg azon. ha krisztusi igazságossággal nem akarja az ősök vétkeit hetediziglen büntetni az ártatlan fiákban. Álljon elő, aki jobb megoldást tud. alkalmasabb királyt képes ajánlani, akiért érdemes volna magunkra venni az alkotmányszegés ódiumát! Ahányszor erről kérdem legjobb hiszemü amerikai magyar testvéreimet, mind meg van akadva s pironkodva kénytelen elismerni, hogy addig volt nagy és erőteljes, ép és virágzó Magyarország, amig a habsburgi hatalom óvta, egybetartotta. És legyünk tisztában azzal is, hogy még a reménye is elveszett örökre annak, hogy ismét kikerekülhet, meggyarapodhat a torz országcsonk, ha csak nem a Habsburgok visszatérése által. * * És reális reménység. Már azok közül a nagy külső hatalmak közül is, akik annakidején az uralkodóház ellen biztatták a monarchia népeit, számosán megbánták magatartásukat és Ottó felé fordultak rokonszenvükkel. Nemcsak azért, mert nagy műveltségével és eszményi szándékaival megnyerte őket, de mert látják a súlyos hibát, amit elkövettek, látják, mily veszedelmek lejtőjére került Europa és bizalmuk a tettrekész ifjúban van, hogy erős gátat tud építeni a vészes áradat ellen és nagyra hivatott Európának a keresztény civilizáció számára való megmentése és a demokrácia rendjének biztosítása érdekében. A demokrácia hatalmasainak nagy terveik vannak Ottóval s mi, akiket e tervek leginkább érintenek, akik számára ki-utat és üdvöt jelentenének, mi ne álljunk melléje?! Éljen Ottó, a magyar király! Egy újra históriai kerékvágásába került, újra felfelé törekvő, szabad demokratikus Magyarország törvényes uralkodója, a legelső magyar ember! Vezesse az országot uj dicsőség felé, uj ragyogásra, ki a tragédiák éjszakájából, a boldog nemzeti lét napfényébe! Nekünk az is elég ha csak a mi királyunk, a magyarok királya lesz. De ha más földek népe, kivált az elszakított területeké is öt akarja, ezzel csak közelebb jutunk azokhoz, akik mindig is a magyarhoz tartoztak, újra felrajzolódik a magyar égre a régi, boldog nagy ország térképe a közös uralkodó lehetőségében . .. Ami pedig a dunai konfederációnak a szélsőbal részéről mesterségesen elnyomott eszméjét illeti, az amellett, hogy a régi monarchia nagy gazdasági lehetőségeit hozná vissza a régi Magyarország területi vodasági lehetőségeit hozná vissza, natkozásban újra egybeforrasz- Isten és ember előtt. De ennek élére is Ottó kellene, mert csak (Folytatás a 6-ik oldalon) Ottó édesanyjával és legkisebb húgával.
