Krónika, 1944 (1. évfolyam, 2-12. szám)

1944-10-15 / 10. szám

1944 október 15. “KRÓNIKA” 5-IK OLDAL Demokratikus királyság, vagy európai siralomház? VÁLASZÚTON A SZÉLSŐSÉGEK FENYEGETŐ ELŐRE­TÖRÉSE ÉS A NÉPKIRÁLYSÁG GONDOLATÁNAK MENTŐESZMÉJE KÖZÖTT Irta: ÖREG DEMOKRATA Aki látó szemmel mérlegeli a megindult európai felszabadulás nyomán kialakuló helyzetet, tisz­tában kell legyen azzal, hogy a legjobb szándékú demokratikus uralom is csak akkor fog tartós alapokon nyugodhatni, ha azt erős intézményekkel alapozzák meg. A zűrzavar, amely a már felszabadított országokban mu­tatkozik, méltán nyugtalanítja azokat, akik Európában annyi szenvedés, annyi szörnyű katasz­trófa után végre megállapodott- Ságot, valódi demokratikus hala­dást, békét és biztonságot szeret­nének látni. A jelek szerint a fas­­cizmus fertőzete még ez országok­ban sem pusztul ki egészen s eré­lyes vezetésre lesz szükség, hogy a nyíltan vagy földalatt tenyésző csökevények végleg kiirtassanak. Más részről nem lehet szemet hunyni a bolsevizmus nagy kon­junktúrája előtt sem, az egyre nö­vő veszély előtt, amely ha kemény eltökéltség és szilárd alkotmányos berendezkedés nem vet gátat, kor­látokat neki, csöbörből vödörbe juttathatja az annyi gyötrelmen átment, legszerencsétlenebb világ­rész boldogtalan népeit. A hala­dás, demokrácia és emberiesség legszebb céljait is csak vasakarat­tal megalkotott, biztos államkere­tek között és erélyes vezetés mel­lett lesz lehető megvalósítani az uj Európában. Amerre nézünk, fenyegető uj bonyodalmak előjeleit látjuk. Olaszországban anarchikus tüne­tek ütötték fel fejüket és a sokféle pártok között nagy az eltérés, nincs igazi együttműködési szán­dék s kivált a dinatikus baloldali elemek alig tudják türtőztetni az ideiglenesen, a teheráni egységtől megkötött mohó vágyukat a hata­lom után. Nincs egy osztályok fölötti eszme, egy.mindeneket ma­gában egyesitő, magasabb veze­tés, amely határt szabna a politi­kai vadvizeknek, amely rendes, nyugodt mederbe terelné az egész nép közös, nagy érdekeit, egyen­­sulyozóan hatna egymással ütkö­ző erők harcában. Franciaország­ban is látjuk, hogy a baloldali ele­mek egyre több befolyást, egyre több miniszteri tárcát reklamálnak maguknak és a maquis-kon ke­resztül befurakodtak már a had­seregbe is, amelynek politikamen­tessége pedig a nyugodt haladás, nyugodt államélet egyik fő-előfel­tétele. Hasonlóképen Németor­szágban is gyengének bizonyult a weimari köztársasági rendszer, a háborús uszítok, uj háborúra ké­szülők, Németország uj katasztró­fába taszitói zavartalanul dolgoz­hattak esztelen céljaik megvalósí­tásán a köztársasági kül-homlok­­zat mögött és nagyra nőhetett egy kótyagos jött-ment, aki csalhatat­lannak hirdette magát, holott épp oly kevés volt fogalma a többi né­pek lelki beállítottságáról és ere­jéről mint a hadviselésről. Csak a demagógia tudományához értett és lelkiismeretlenül feláldozta en­nek és saját világtörténelmi ambí­cióinak a német jövőt és a német nép fiainak, valamint az ellene harcolóknak életét. A demagógia fáinak nem szabad többé az égig nőni, legyen az akár jobboldali, akár baloldali demagógia! Tisztelet, becsület Amerika köz­­társasági államformájának, amely másfél évszázada biztosítja az or­szág kiegyenlített, demokratikus haladását és népének szabadsá­gát. De Európában más a helyzet s ott, az első világháború utáni negyedszázad arról győzte meg a józan politikai gondolkozókat, hogy az európai politikusok s az európai népek nagyrésze nem érett meg a fesztelen köztársasági államformára s különösen a most következő veszélyes korszakban higgadt, de igazságos osztályfö­­lött és nemzetiségi államokban nemzetiségek fölötti vezetésre van szükség. Ifjabb átmeneti bel­ső harcok, céltalan véres forradal­mak elkerülhetők, ha olyan alkot­mány létesül és olyan főhatalom kerül az élre, amely nem tűri egyes osztályok abszolút tulhatal­­mát, legyen az akár a birtokoso­ké és tőkéseké, akár az osztály­harcos proletariátusé. A kis utód­állami országakban oly nagy volt a mellőzés és elnyomás a nemzeti­ségekkel szemben, amilyenről a régi monarchia idején valóban egyáltalán nem lehetett beszélni; aki dolgozni akart, boldogulhatott bármely nemzetiséghez tartozott is és szabadon használhatta anya­­nyelvét, szabadon ápolhatta nem­zeti sajátosságát. Hol létezet az az első világhá­ború előtti boldog félszázadban, hogy valakit származásáért, vallá­sáért megfosztottak polgári jogai­tól, emberi méltóságától, élete ke­serves munkjának vagyoni gyü­mölcseitől és földönfutóvá tették, miként azt a kalandor nazi és fas­­cista diktátorok, az uborkafára felkapaszkodott, plebejus Hitlerek és egyéb kisebb-nagyobb fiók Hitlerek cselekedték s amiként a baloldali totalitarizmus harcosai is tennék, ha nem volna erőhatalom, központi forum, amely vigyáz ar­ra, hogy az egyensúly fel ne bo­ruljon és ne történjenek vészes igazságtalanságok? A született uralkodók alkotmá­nyos érzülettel voltak mindenkihez osztályra, vallásra, nemzetiségre, fajra való tekintet nélkül, aki megértve egybefogó és kiegyen­­litő szerepüket, lojális volt irán­tuk; alattuk diadalt ült a jog­­egyenlőség elve. Persze akadtak egyes balkáni államokban uralkodók, akik nem mindig bizonyultak méltónak nem­zetfeletti és nemzetirányitó fela­datuk súlyára és díszére, de még a leggyengébbre sem lehet ráfog­ni, hogy ezredrésznyire annyi hi­bát, igazságtalanságot és gonosz­ságot követtek volna el, mint a most végre levitézlő diktátor­szörnyek. Az angol, svéd. holland, norvég, dán, belga uralkodókról pedig csak elismeréssel beszélhe­tünk, legtöbbjük stabilitást, nyu­godt haladást, boldog prosperitást biztosított népének és az alkot­mány szigorú tiszteletben tartásá­val példaként járt és jár előtte or­szága polgárainak. Vitathatatlan, hogy a lefolyt emberöltő alatt Európában a királyságok átlag­ban sokkal nagyobb számban és sokkal jobban beváltak, mint a nagyrészt fegyelmetlenségben és korrupcióban leledző köztársasá­gok. Svájc ideális kis polgári köz­társaság, de a mérvadó példa Franciaország, amely az 1918-20 évek békeszerződéseinek léhasá­gával s azóta való belső életével nyílegyenesen sodródott az 1940- ben bekövetkezett katasztrófa ör­vényébe. Viszont az olyan uralkodók számára, mint második Vilmos császár volt, sem lehet jó szavunk. De a német császár és egy két más eset csak gyászos egyéni kivétel s általában az uralkodói hivatás­ról való fogalmak is nagy törté­nelmi változásokon mennek át most. Vilmos császár hibája nem császári mivoltából, hanem meg­rögzött német militarista szellemi­ségéből származott s a jövőben azoknak az uralkodóknak, akik még nem tudnák, is meg kell ta­­nulniok, hogy nem a kifelé való minél nagyobb hatalmi terjeszke­dés jelent számukra biztonságot és dicsőséget, hanem a belterjes ural­kodói odaadás, amely az ország népének jólétét, szociális boldogu­lását és boldogságát szolgálja. Aki ismeri Ottó királyfi ezirányu beszédeit, megnyilatkozásait, nem tagadhatja, hogy ez uj szellemben fogja fel az uralkodói hivatást; nem világfaló imperátor, hanem minden polgár támogatója s előre­haladásának segítője, az a köz­ponti erő akar lenni, amely kie­gyenlíti az osztály és egyéb ér­dekellentéteket s mindenki számá­ra a tisztességes boldogulás és em­berséges ölet örömet teremti meg és biztositja. Europa szenvedésekben elcsi­gázott népei ilyen vezetésre vágy­nak, hogy végre nyugvópontra jussanak. Nem nazismus kell ne­kik, sem pedig bolsevizmus, ha­nem társadalmi egyensúlyra épí­tett, bölcs haladás. Kiábrándultak minden rendszerből, amely faji vagy osztályuralmi célokért a vá­góhídra vagy a barrikádokra akarja hurcolni őket, elegük van a szabadságrabló, lélekrabló, élet­­rabló diktaturás rögeszmékből. Szabadságot, demokráciát, hala­dást akarnak, de mindezt csak a rend uralmával együtt, mert kide­rült, hogy csak az ezeket nyújtó rendszer lehet tartós, áldásos, va­lóban üdvös. E tragikus, véres kornak ez a legnagyobb és ugylefiet leghasz­nosabb tanulsága. Csak meg kell szívlelniük az európai népeknek, hogy a nyugodt élet, a zavartalan békés fejlődés korszaka végre re­ájuk virradhasson. Europa még N egyidőre vulkanikus állapotban lesz, jobb és baloldali-szélsőségek megpróbálhatják kihasználni a ta­laj általános fellazultságát. Ne ál­tassuk magunkat, hogy a veszé­lyek nem nagyok, nem komolyak! Sohasem volt oly óriási szükség a szabadság és rend gondolatának összehangolásából adódó király­sági eszme diadalára, mint a most elkövetkező veszedelmes időkben. A társadalmi harcokat kiegyen­lítő, kiegyensúlyozó, jószándéku, de vaskezü erő, a modern szociális népkirályság megvalósítása ment­heti meg Europa évezredes kul­túráját s a keresztény civilizációt a faji és osztálygyülölet koaszától és viheti uj virágzás, uj nagyság felé. MILYENEK LESZNEK A HÁBORÚ UTÁNI FILMEK? Hollywoodon gyűlést tartottak a filmírók szervezete és az egy­­begyült Szcenárium-irók előtt Jack L. Warner, az ismert Warner Brothers filmvállalat alelnöke igen érdekes beszédet mondott arról, hogy a filmiparnak a háború után okvetlenül meg kell nemesednie, értékessé kell válnia és nem sza­bad csupán csak a szórakozási igények kielégítésére és az ezzel kapcsolatos kasszasikerekre kon­centrálnia magát. A háború utáni filmeknek koruk komoly problémáival, nagykorú emberekhez illő beállítással keh­­majd foglalkozniok, mert a világ népei ma már többet várnak a filmtől, mint egyszerű mulatságot, Darryl Zanuck, a nagysikerű “Wilson” film producere is arra mutatott reá, hogy a mozi vagy felismeri igen fontos kulturális szrepét, vagy el fogja veszteni a nagykorú közönség támogatását és átvedlik a kiskorúak szórakoz­tató eszközévé. Érdekes, hogy Warnerék már a Kertész Mihály által rendezett “Mission to Moscow” filmben is megkísérelték azt az uttörést, hogy a világtörténelem mai ese­ményeit és élő alakjait filmen és filmszínészek mutassák be. Még nagyobb szabású kortörténeti il­lusztráció volt a "Wilson” film. Ha az ilyen komoly alkotásokat a jegypénztárak bevételei is iga­zolnák, csakugyan uj korszak kezdődn^a filmhistóriában: a mo­zi nagykorusitása. Még érdekesebb azonban, hogy a magyar királyság idejében, a budapesti Nemzeti Szinház, Kirá­lyi Operaház és a Királyi Zene­­akadémia, valamint Képzőművé­szeti Akadémia állalmi fentartása, példát mutatott arra, hogyan kell magas színvonalon tartani a kul­­turéletet, még akkor is, ha néha deficit mutatkozik. Ebben az idő­ben emelkedett olyan magas szín­vonalra a magyar kultélet, hogy művészeink és Íróink a világ min­den részében sikert tudtak aratni a békeidőkben szerzett budapesti kiképzésükkel, a magyar király­ság feledhetetlen esztendeiben. BUY WAR BONDS!

Next

/
Thumbnails
Contents