Krónika, 1944 (1. évfolyam, 2-12. szám)

1944-10-15 / 10. szám

4-iK OLDAD

"KRÓNIKA”

1944 október 15.

A koronázás után a királyi család Becsbe utazott. Nem azért, mintha a magyar fővárosban nem érezte otthon magát a király, hanem mert a béke iránti kísérleteinek alkalmasabb volt Bécs, ahonnan a közelebbi Svájcon át igyekezett összeköttetést teremteni az entente hatalmak képviselőivel.

Noha gróf Czernin Ottokár közös külügyminiszter, valamint az egész osztrák kabinet a háború folytatása mellett döntött, amikor Károly előadta tervét a béke iránt, Károly nem tágított. Az 1917-ik év januárjában Bécsbe érkezett német birodalmi megbízottaknak, akik Trieszt és Pola átengedését kérték a kíméletlen buvárhajó háború folytatására, nemet mondott. A delegátusok boszszusan távoztak és alig hagyták el Bécset, Károly király levele már útban volt királyi anyósához, akit arra kért, hogy fiai, a belga hadseregben szolgáló Sixtus és Xavier közvetítésével juttassák el béke kérelmét a francia külügyminiszterhez.

Károly ebben az első levelében nem külön békét kért a Monarchia részére, hanem külön kért békét a központi hatalmak számára szövetségeseinek tudta és hozzájárulása nélkül. Úgy gondolta, ha ez sikerül, úgy Vilmos császárt rábírhatja a béketárgyalások felvételére.

Sixtus és fivére uár napos szabadságot kapott Albert belga királytól és Párisba utazott, ahol február közepén Briand akkori miniszterelnöknek és Cambon külügyminiszternek átadták Károly király üzenetét. Mialatt Zita királyné fivérei a béke útját egyengették, Vilmos császár váratlanul Bécsbe érkezett és Károlyt az Egyesült Államokkal való diplomáciai szakításra akarta bírni. Elképzelhető • Vilmos haragja, amikor ennek épp az ellenkezőjét kapta Károlytól, aki a háború folytatása helyett inkább a békés megoldás lehetőségét javasolta. A német császár azonban továbbra is a teljes katonai győzelemhez kötötte a békét,

Noha a bécsi Károly-Vilmos találkozó sikertelen maradt mindkét uralkodó szempontjából, annál biztatóbbnak ígérkezett a Sixtus misszió. Poincare elnök hajlandó volt a békére, amit feltételek teljesítéséhez kötött;

Elzász-Lotharingia visszaadása.

Belgium és Szerbia helyreállítása.

Konstantinápoly meghódolása Oroszország előtt.

Ezek a valóban enyhe békefeltételek reménnyel töltötték el Károlyt, aki a következő választ küldte Poincare-nak.

"Az Osztrák Magyar Monarchia elismeri Franciaország jogos követelését Elzász-Lotharingia ügyében. Minden befolyását oda irányítja, hogy Franciaország ezt a területet visszakapja.

Belgiumot helyreállítják és az összes hadikárait megtérítik.

Szerbiát helyreállítják és az

adriai tengerparton kikötőhöz juttatják.

Oroszországgal tárgyalni fogunk és minden érdekeltségünkről Konstantinápolyban lemondunk.

A méltányos követeléseknek tehát Károly király gavallérosan eleget óhajtott tenni. Csupán arra kérte az entente-ot, amennyiben Németország nem volna hajlandó hozzájárulni a feltételek teljesítéséhez és a békés megoldást kereső Osztrák Magyar Monarchiának hadat üzenne, úgy a szövetséges hatalmak katonai segítséget helyezzenek kilátásba. Ez azonban nem volt feltétel. Elég erősnek érezte hadseregét, hogy az esetleges német támadást kivédje. Sixtus Párisból Svájcon át jött Bécsbe Károly király fenti válaszáért, amit 1917 március 24-én irt az uralkodó.

Sajnos, hogy amikor a királyi irattal Párisba érkezett, Briand már lemondott és az uj miniszterelnök elődjének feltételeit enyhének tartván, újabb követelésekkel halogatta a béketárgyalás felvételét. Olaszország részére követelte Triesztet, valamint más területeket és noha Károlynak ugyanaz a véleménye volt a szocialista, Mussolini Italiájáról, mint Roosevelt elnöknek Mussolini fascista Olaszországáról az alattomos hátbaszurást illetőleg, elfogadta ezt az újabb feltételt is. A végleges francia válasz azonban sohasem jött meg. A következő hónap elején az Egyesült Államok hadat üzent Németországnak. Károly még egy kísérletet tett Vilmosnál a béke érdekében, a császár azonban a buvárhajó harc eredményeire hivatkozva azt kereken elut£sitotta. Ugyanígy járt Károly Ribot utódjával, akit rövidesen követett Georger Clemenceau, a "tigris”. Clemenceau a tárgyalásoknak véget vetett, Károly titkos levelezését felfedte, a levelek nyilvánosságra kerültek az 1918-ik év tavaszán, aminek folytán az osztrák, magyar, német, bolgár, török fegyverbarátság elhidegült. A monorchiát árulónak, uralkodóját kétszínűnek nevezték Berlinben, csupán egy férfi kelt Károly védelmére egész Európában, még pedig Anatole France, aki csodák-csodája szocialista létére nemcsak igazságot szolgáltatott Károlynak a francia sajtóban, hanem vén csirkefogónak nevezte Ribot volt miniszterelnököt amiért Károly békeajánlatát elutasította és a háborút, annak minden keservével meghosszabbította.

Károly király ettől kezdve nem tehetett mást, mint igyekezett birodalma határait védeni. A kettős monarchia hadseregének szerepe, utolsó Sikertelen offenzivája után az olaszok ellen, csupán védekezés volt. Amíg a németek a nyugati fronton még támadtak, addig a monarchia hadsereg lövészárkokban tespedt. Itt találta a bolgár front felbomlása, majd a későbbi fegyverszünet. Ä felbomlott távoli frontokról özönlöttek haza a katonák. Az entente követeléséába menekült. Károly az osztrák uralkodói trónról lemondva, Eckartsauban talált idegiglenes szállást magának és családjának Ide érkezett a magyar delegáció is, kérvén őt a magyar trónról való lemondásra, amit Károly sem akkor, sem azután soha nem teljesített. Az osztrák kormány nem sokkal később kiutasította Károlyt és családját. Svájc egy kis falujában, Praginsban talált menedéket a hontalan volt királyi család. Magyarországon már kiélte magát az októberi forradalom, földönfutó lett gróf Károlyi Mihály és néhány hónap múlva ugyanúgy menekült Kun Béla és társasága Magyarországból, ahova "felszabaditóként" özönlött a román sereg, hogy azután kivonulva átadja a hatalmat Horthy Miklósnak, az Osztrák Magyar Monarchia egykori sorhajó kapitányának, majd későbbi ellentengernagyának.

* *

Már egy éve élt száműzetésben a király, amióta Horthy és társasága átvette a hatalmat Magyarországon. Károly joggal remélhette, hogy egykori admirálisa az alkalmas órában átadja a kormányzói, illetve uralkodói jogot koronás királyának. Briand, aki ismét Franciaország vezető politikusa lett, felbátorította Károlyt a magyar trón visszaszerzéséért, emlékezvén őszinte, becsületes béketörekvéseire, de kijelentette Sixtusnak, hogy befejezett tény elé kell, hogy állítsák. A kis entente miatt csupán enyhén fog tiltakozni — mondá <— ami egyértelmű volt a jóváhagyással.

Károly tehát elhagyta Svájcot és Bécsen keresztül Magyarországba utazott. 1921 március 26-án, nagyszombatról husvét vasárnapra virradó éjjel érkezett gróf Mikes János szombathelyi püspökvárába, ahol épp ott időzött az akkori kormány tagja Dr. Vass József népjóléti miniszter* Gróf Teleky Pál néhány óra múlva érkezett oda gróf Sigray Antal legitimista vezér társaságában és a tárgyalás során elhatározták, hogy a király egyenesen Budára megy, hogy Horthytól átvegye a hatalmat.

A misszió azonban nem volt ilyen könnyű. Horthy hivatkozott a kis entente idegességére, a nagy entente ellenséges érzületére és nem fogadta el Károly érvelését, hogy Briand ígéretét bírja.

Károly már másfél napja utón volt. Fáradtan, összetörve tért vissza Szombathelyre Teleky és Sigray grófok kíséretében és megérkezése után influenzába esett. Április 5-én annyira felépült, hogy külön vonaton elhagyhatta az országot és az entente felügyelete mellett visszatért Svájcba.

* *

Az első kudarc azonban nem szegte kedvét. Érezte, hogy nemcsak joga, de kötelessége annak az országnak a sorsát rendezni, amely a legtöbbet szenvedett úgy a háborúban, mint az azt követő forradalmak után. Az 1921-ik év októberében tehát repülőgépen neje társaságában Magyarországba utazott, ahol az első kísérlet kudarcán okulva, előre elkészített terv szerint híveinek sokasága

zett és felesketett miniszteri kabinettel, amelyben Peyer Károly szocialista vezér is tárcát vállalt, és királyhü katonaságai indult Budára, hogy a hatalom átadására kényszerítse Horthyt. A kormányzó azonban, aki görcsösen ragaszkodott a neki nagyon kényelmes és jelentős hatalomhoz, fegyveresen ellenszegült a királynak. Gömbös, akkori honvédelmi miniszter, a király esküdt ellensége, Budaörsnél megtámadta a királyhü katonákat, sőt a király vonatára is lövetett. Károly a vérontástól irtózván, visszarendelte csapatát és testileg, lelkileg megtörve feladta a harcot.

Egész Europa forrongott a királypuccs hallatára. Benes kormánya Károly kiadatását követelte, hogy perbe fogják. Jegyzékét, amit a magyar kormányhoz intézett, szigorúbbá, sőt fenyegetővé tette az a hang, amely mozgósítást helyezett kilátásba, amennyiben Károlyt további védelemben részesíti a magyar kormány. Ha Károly második fogadtatását ágyúval védelemnek lehet nevez, ni, úgy Horthy és egykori honvédelmi minisztere Gömbös valóban megvédték. Sőt védelmében annyira mentek, hogy Tihanyban a külvilágtól teljesen elzárták, a monostorban fegyveres őrök^ kel őriztették, ahol az ismét betegeskedő királyt a deputációk seregével zaklatták a lemondó királyi irat aláirására.

Károly hajthatatlan maradt. Czernoch János hercegprímáshoz intézett levelében kijelentette, hogy "amíg Isten erőt ad nekem, hogy kötelességemet teljesíthetem, nem mondok le a magyar királyi trónról, amihez mint a szent korona viselője szent esküvésem köt. Fenntartom jogaimat és kijelentem, hogy állhatatos vagyok királyi hivatalomhoz minden engem érő veszély dacára. Hiszem, hogy csakis igy állítható vissza Magyarország integritása”.

Bátor szavak voltak ezek, amelyek Károly időelőtti halálát okozták. Már most a nagy entente is a száműzetés mellett döntött. Olasz- és Franciaország. Anglia és Belgium egyhangúlag utasították el azt a gondolatot, hogy Károly és családja az ő területükön legyen száműzött. Csupán Grant, Smith, az Egyesült Államok budapesti követe ajánlotta fel hazája vendégszeretetét, amit a nagykövetek ámulva, de ridegen vettek tudomásul.

Anglia végre Madeira szigetét jelölte ki Károly és Zita száműzetése helyéül. Ide vitték őket autón, dunai angol hajón, román Fekete tengeri gőzösön és végül angol hadihajón a Földközi Tengeren át a Gibraltári szorosan keresztül, az afrikai partok mellett fekvő Madiera szigetére, gyermekeik nélkül, akik csak hónapok múlva követhették szüleiket. Itt érte utói a halál Károly királyt a következő év tavaszán, 1922 április 1-én, 34 éves korában. Az ottani katolikus templomban érckoporsóban nyugszik és várja, hogy egyszer a kijózanodott világ közvéleménye megengedi neki, hogy halálában megpihenhessen a bécsi kriptában.

(Folytatása a 6-ik oldalon)

re Vilmos lemondott és Hollandi-várta. Királyhoz méltóan, kineve

IV. Károly király élete