Krónika, 1944 (1. évfolyam, 2-12. szám)

1944-10-15 / 10. szám

1944 október 15. “KRÓNIK A” 3-IK OLDAL RUBY ERZSÉBET ROVATA TMeeiítcs°mg-Mint mikor, a hosszú hideg zord tél után, a tavasz első hírnökét: a gólyahirt látjuk a fagyos, havas földből kibújni, olyan ujjongó, felszabadító örömmel hatott reám a Pedlow-Braek "szeretet csomag akció" vezetőinek értesítése, hogy már megkezdték segítő munkáju­kat az ó-hazában szenvedő test­véreinkért. Rövid, hivatalos jelentés, hogy a szeretetcsomagok gyűjtő állo­másai melyik városokban vannak s hogyan kell a dologban eljárni. De a jelentés sorai között a Cha­­ritás mérhetetlen irgalma és se­gítő keze integet felénk: ■ — Óh adjatok, abból, amit Is­ten nektek adott! — Sokkal na­gyobb hordereje van ennek az akciónak, minthogy azt mi a sö­tét nyomor árnyékától távol itt a napsugaras jólét hazájában, tel­jes részleteiben felfoghatnánk. És ez a megmozdulás, felhívás, kérés, a ielkiösmerethez küldött apellá­­ció azt is jelenti, hogy lassan, las­san elérkezik az a megszentelt ünnepnap, amikor a megsanyar­gatott, Istentől eltávolodott világ, helyére zökkenve újból folytatja azt az utat, amelyet a krisztusi szeretet hirdet a föld minden né­peinek. E sorok írója, ki a múlt világ­háborút szülőhazájában végig szenvedte a magyar nép belső frontjain, ahol a gazdasági hábo­rú eltiporta a morált, szeretetet, a részvétet, tudja, hogy mit jelentett ez a szó, "Szeretetcsomag". Olyan fogalom volt ez otthon a kukorica kenyér és rothadt káposzta idejé­ben, mint a pusztában vándorolt Mózes népének a Manna. Akkor még a személyes Isten közvetítők nélkül adott, segített. De ma a csalódott Istent úgy engeszteljük ki, hogy szenvedő embertársaikon segítve, megértjük szigorú és ar­gumentációkat nem tűrő paran­csát, hogy: — Az én napom, minden terem­tett lényre egyformán süssön! — Hol van az megírva kedves ma­gyar testvéreim, hogy az egyik bőségben dúskáljon, a másik pe­dig szükséget szenvedve kiter­melje a minden idők legborzalma­sabb reakcióját, amely nem ösme­­ri el az egyén, külön lelki világát, hanem az adottságokat csoporto­sítva, összetömöritve hajszolja a realitás taposó malmába. És hol van az megírva, hogy az egyik verejtékezve keresse kenyerét, a másiknak csak úgy a szájába re­pül a sültgalamb. Na de nem is erről akarok most beszélni, hanem folytatom, ott ahol elhagytam. Szenvedő testvéreinknek kül­dött szeretetcsomagok tartalma nemcsak azért csal könnyeket a szemekből, hogy máról-holnapra egy kis segítséget kaptak; — ha­nem az a tudat, hogy túl az Ópe­renciás tengeren van egy gazdag ország, ahol nem tudjuk mi a szükség, rettegés, szenvedés és a jólét nem szállt fejünkbe, hanem adunk abból, amit Isten nekünk adott. Gyüjtsetek, rakjatok össze min­den elképzelhető dolgot, kedves magyar testvéreim amit otthon örömmel várnak. Akinek nincs már a szülőhazájában hozzátarro­­zója s a jó Isten itt, a fogadott hazájában, becsületes munkáját és kitartó szorgalmát a jólét bizton­ságával megáldotta, az a legköze-RLIBY ERZSÉBET lebbi ösmerősének adjon, azzal a megjegyzéssel, hogy ezt egy Ame­rikában élő, jobb sorsban lévő honfitársa küldi. Küldjétek el testvéri sziveteket a magyar sárkunyhókba, ahol be­lül penész és tüdővész tombol, de kívül nyílnak még a szagos reze­dák, fehér violák, lángoló, sar­kantyú virágok. . . Küldjétek el segítő kezeteket, a bogárhátu kis házakba, ahol az angyalkék szemű Julikák és a komoly arcú kis Pé­­terkék ruhácskája rongyos. Piciny lábukon évek óta nincs már cipő, harisnya. Küldjétek meleg taka­rókat a szalmazsákos vackokra, ahol az összebújt fázó gyerekek egymás testével melengetik a hi­degtől elkinzott tagjaikat. Két kézzel adjatok, segítsetek a pusztuló magyar nemzeten, ahol a temetőkben a csecsemők sírjai százával sorakoznak. Az apró fe­hér sírkeresztek, mint kitárt gyer­mek kezecskék könyörögnek, hogy ne legyen többé annyi sok törött szárnyú angyal az Ég tró­nusa körül... Mert a gyermek­ágyas szülő anyák kenyéren és hagymán élve, emlőjében tápláló tej nem képződhet kicsiny mag­zatának. A magyar anyakönyv halálozási rovatába 40% a cse­csemő halálozás, amely fölér a há­borúban elesett veszteségekkel. A halálozás oka legtöbbnyire: Ec­lampsia. Görcsök, külömböző megnyilvánulásokban, amely sok­féle betegségnek a végállomása. Kezdődik neuropáthiával, mert a hiányos táplálás következtében a csöppség szunnyadó lelkében szol­gáló idegek már lázadoznak az éhínség ellen. Ezek a pregnáns tünetek a bölcsőtől a sirig kisérik a szegény magyar gyermekeket. És a felnőttek! Sehol a világon úgy nem pusztít a tuberculosis, mint Magyarországon. Ennek egyik fő oka a fertőzésen kívül, a zsúfolt lakás, a nyomor és a tu­datlanság. A tápláló dolgokat el kell adniok a szegény termelők­nek. A tejből vajat készít a sok gyermekes anya s el kell adni a piacon, hogy sót és petróleumot vehessen. A tojást is el kell adnia, hogy egy kis köténykét vegyen a Julikénak és lajbit a Pistikének. Az egyoldalú táplálkozás hajla­mossá teszi legyengült szerveze­tüket a tüdővészre. A tüdővész elleni akciót a köz­­egészségügy mellett a szociális intézmények is a magukévá tették. De csak az adminisztráció felállí­tásáig jutottak, az aktiv segítség megakadt, mert az erre adott költ­ségvetési összeg, — még pedig jelentős összeg — kellett a hábo­rúra. Az individuálist segítő anya­got ólomgolyóra formázták, ezrek meggyilkolására. Még a múlt világháború után sem tudott feltápászkodni a lesze­gényedett Magyarország s má,r bele esett a másik háborúba. El­képesztő nyomor volt:az első há­ború után is, — most ebben a vi­lágégésben mi lehet otthon? A múlt háború után a gyermek­halálozási arányszám újból fel­szökött a legmagasabb százalékra. Keresték, kutatták az okát. Végre megtalálták. Az éhező gyermek­ágyas anyák szikkadt emlőjére ta­padt, éhesen maradt csecsemők, tömegesen pusztultak. A népjóléti minisztérium felhívására minden városban és községben hölgybi­zottság alakult, amely magára vállalta, hogy esetenként két heti táplálékkal és gyermekruhácská­val látja el a szülőnőket. Ak akció váratlanul sikerült. Minden asz­­szony, aki valamit is jelentett a helyi társadalomban kivette a ma­ga részét ebben a nemzetépitő munkából. Vettek egy öt reteszes, 3 literes ürtartalmu ételhordót s abban küldtek az uriasszonyok mindennap két hétig a gyermek­­ágyas anyának ebédet. Szép sor­rendben, minden zökkenés nélkül ment a dolog. Két hétig bőségben élt minden család, ahol újszülött volt. Szivfájditóan szomorú volt, amikor egy fiatal gyermekágyas anya könnyei belehullottak a kül­dött aranyszínű húslevesbe. Pi­ciny magzatjáért, a halál mesgyé­­jén járó fiatal anya meggyötört testében percről-percre visszatért az elveszített energia, a szívós, magyar őserő. Már nem kellett hagymát ennie kenyérrel s sovány zsirtalan rántott levest kömény­maggal, mert jöttek az irgalmas kezekkel küldött jobbnál jobb éte­lek. És itt a könnyekig megható do­log, hogy amikor a gyrmekágyas anya reszkető kezével kanalazta a levest, megkérdezte az édesanyját, hogy a beteg ángyikájának tett-e félre abból a finom levesből? Óh te, krisztusi szegénység, mennyi irgalom van benned a másik sze­gény iránt. És a szomorú arcú napszámos férje elmosolyogta ma­gát, mikor az öt éves kis fia tele szájjal tette a soha nem látott és nem hallott aranygaluskát bor sodóval s azt mondta: — Bárcsak minden héten hozna a gólya egy kis testvérkét, akkor mindig ilyen jókat eszünk. Meg­történt a következő dolog. Kis­újszállás, Kenderes községből 4 kilóméternyire fekszik. Ott nem volt még ez a gyermekágyast se­gítő akció, még pedig hiúsági okokból, amelynek egyik fősze­replője a gyógyszerészné és a kán­­torné volt. Úgy összevesztek az elsőbbségi kérdésben, hogy a se­gítség befagyott. Pár hónap múlva a nézeteltérések elsimultak, még pedig Vass József népjóléti mi­niszter személyes beavatkozása folytán s a további segítség min­den zökkenés nélkül szépen ment. Az egyik kenderesi család a se­gítő akció szünete alatt megtudta, hogy Kisújszálláson minden jóval ellátják a szülőnőket. Erre a vá­randós anya utolsó óráiban négy kilométerre bevánszorgott az ott lakó egyik rokonához, hogy nála szülje meg gyermekét. Két heti időtartamra szóló meleg levesért tette meg ezt az utat a magát ailg vonszoló anya. Ö is kapott na­ponként finom úri kosztot, olyan bőségesen, hogy a férje minden­nap bejött Kenderesről s az étel többi részét mindennap haza vit­te, otthon élő négy kis gyermeké­nek. Naponta 8 kilométert tett meg a szegény napszámos, hogy a gyermekeinek étel jusson. Azért Írtam ezt le, hogy fogal­munk legyen az otthoni nyomor­ról. Mi lehet most, a második vi­lágháború alatt? Addig ne beszéljünk civilizáci­óról és «szocializmusról, amig a nép szó-szólóit: Féja Gézákat be börtönözik, mert bátorságuk volt a magyar nép szenvedését leírni. A Horthy kormány börtönözte be Féja Gézát, "Vihar sarok” cimü könyvéért, ahol megrázóan ecse­telte a nyomorgó magyar népet. Féja Géza a börtönben, fájdalmas unalmában elénekelhette: A magyar nép sorsát. Boldog Isten bírja. VÁGJA KI! SZELVÉNY KÜLDJE BE! A KRÓNIKA kiadóhivatalához 307—5th Avenue, New York 16, N. Y. Mellékelek $1.00-t, amelynek fejében kérem a KRÓNIKA cimü képes havi­­lapot egy évig az alanti címre küldeni: Név: ...............................................................................................................:........ Utca .......................................................................................................................... Város................................................................... Állam..............................-....-..... (Csekket, money ordert közönséges levélben, készpénzt CSAK ajánlott levélben küldjön.)

Next

/
Thumbnails
Contents