Krónika, 1944 (1. évfolyam, 2-12. szám)
1944-08-15 / 8. szám
1944 augusztus 15 “KRÓNIK A” 3-1K OLDAL Szent István napjára KRÓNIKÁS Több mint kilencszáz év távlatából is az igazi drágaköveket, a legnemesebb fémeket jellemző ragyogással áll elénk a magyarok szentté avatott első koronás királyának, Istvánnak áldott emléke. Rozsda nem érthette, kristálytiszta emberi mivolta nem homályosodott el a nagy idő alatt és ez a tény, amely a nagyok között is csak a legnagyobbaknak adatott meg, bizonyítja Szent István emberi és uralkodói kiválóságát. Valódi honalapító volt, aki fegyverekkel egy talpalatnyit sem adott ahhoz a területhez, amelyet ősei karddal foglaltak. De amit kard szerzett, azt az erősebb kard el is vehette, el is vette volna, ha Szent István nem töltötte volna meg birodalmát azzal a lelki tartalommal, amely ezer esztendőn tulmenőleg is biztosította a DunaiTisza, a Vág, Körösök és Maros völgyének a Kárpátok gerince által meghatározott birodalma együvétartozását. Ma már látjuk, hogy alkotása világtörténelmi jelentőségű volt. Látjuk azt is, hogy a szent istváni törvények, a szent istváni elvek, a szent istváni birodalom, úgy és abban a kiterjedésben, amelyben, megalapittatott, Európa és a kereszténység egyik főbiztositéka volt. Amikor akár tatár, akár török, akár a délre terjeszkedni akaró pánszlávizmus ez- a-z séget megbontani akarta, vagy ideig-óráig megbontotta, vele együtt bomlott meg a világ egyensúlya és végveszélybe dőlt az, aminek mindent köszönhetünk: a nyugati keresztény civilizáció. Amikor Martell Károly frank uralkodó a nyolcadik évszázadban Toursnál és Poitiersnél végleg visszaverte az előretörő arab támadást,, a kereszténység megmentőjének ünnepelték, holott az arabok igazi központjuktól végtelen távolságban levő egyetlen terület hely ellen támadtak, amelyen még győzelem esetén sem maradhattak volna meg. De a szentistváni Magyarországnak, a nyugati civilizáció végvárának a friss, törekvő, agresszív harci szellemmel telitett törökség ellen kellett kiállani saját testével és ezt a feladatát mindaddig teljesítette is, amig az módjában volt, amíg abban nyugatabbra fekvő szomszédjai segítették, ahelyett hogy — ami többször megtörtént — önzésből, haszonlesésből ráuszították volna a törököt, szlávot avagy közömbösségéből cserben nem hagyták. A szent uralkodó válaszúton állott. Választhatta volna a hozzá közelebb eső, akkor még kulturálisan magasabb fokon álló bizánci kereszténységet. Vagy választhatta volna a földrajzilag szintén közelebb álló germán szomszédok kultúráját és vadabb erkölcseit, nézhetett volna észak felé, hogy uralmát a szlávok között megnövessze és ezzel együtt népét a szláv tengerbe olvassza bele amiképp ez megtörtént a fajilag a magyarokkal rokonságban álló bolgárokkal is. De Szent István a fényűző, pompázó, hatalmas bizánci udvar, annak erkölcsei, vallása és intézményei helyett a nyugati, latin kultúra felé fordult. Nem a germán nyerseséghez, hanem az olasz és francia befolyás alatt álló római pápához, annak rendelte alá magát egyházilag, afelé vezette népét, még családja egyes tagjainak ellenállásával szemben is és ezzel örökre eljegyezte magát és népét ama népcsalád tagjaiként, amelynek a legnagyobb része van az emberi kultúra mai fejlődési fokában. Eljegyezte magát és népét lelkileg, de leszögezte magát fizikailag is az észszerű határok közé, amelyeket a Kárpátok, .az Alduna és nyugaton az Alpok képeznek. Idáig és nem tovább, de ugyanez szól azoknak is, akik saját erejükben bízva, vagy átmeneti szerencsés körülményekre támaszkodva, maguk akarnak azok közé a határok közé befészkelődni, amelyeket Szent István, mint a magyar birodalom határait kijelölt. Sikerülhetett nekik, de éppen ez bizonyítja legjobban Szent István elgondolásának helyességét, hogy még a legerősebbek is viszsza kellett vonuljanak a nem nekik való területektől, úgy hogy nyomuk is alig maradt azon a földön.'amelyet örökre a magukénak hittek. Hol van a török, hol van a tatár, hol van az osztrák Babenberg Henrik német császár, Vitéz Mihály oláh vajda, a görög, az északi és nyugati szlávok? De áll és állni fog- Szent István birodalma mindaddig, amig birodalmak lesznek a földrajz és történelem meg nem változtatható törvényei alapján. Szent István koronáját, palástját, kardját, 'hagyta jelképül országának, jobbkezét pedig a fizikai emlékeztetőül tartotta vissza az enyészettől a Mindenható. A jelképek arra emlékeztetnek, hogy azoknak viselői szent, ünnepélyes nyilvános esküt tesznek az ország törvényeinek a megtartására, azoknak a törvényeknek a megtartására, amelyeket egy szabad néphez, egy emberszerető nép, amely a jogokból senkit sem zár ki hite, vagy raja miatt. A Szent Korona viselőjét mindig emlékezteti a Korona és a koronázási eskü, hogy Szent István az uralmat a hitvallással kötötte egybe, mely szerint Isten előtt minden ember egyenlő és egyformán szabad és ezért egyenlő jogok is illetik meg. A Szent Jobb, (amelyet a németek állítólag elraboltak) intésre mindig készen áll: ha ezt a figyelmeztetést a nagyhatalmak elfelejtik, akkor önmagukat döntik ismét vészbe, mert a megosztott erejű, egymással harcban álló osztályok legyengítik a nemzet ellenálló erejét. Szent István palástja kell emlékeztesse az ország idegennyelvü fiait, hogy annak oltalma alatt ezer esztendőnél is hosszabb időre megtarthatták nyelvüket, vagyonukat, szokásaikat, sokszor még előjogokban is részesedtek és ugyanakkor Szent István kardja emlékeztetőül szolgál arra is, hogy az egységes Magyarország elég erős arra, hogy ellenfeleit visszaverhesse, de ez a tiszta fém sohasem szolgált arra, hogy szomszédos népeket leigázzon és rabszolga gyarmatokat hódítson. Megnehezült az idők viharos járása fölöttünk. Szent István ősi birodalma, a legősibb egész Európában. Számtalanszor megállapították idegenek is, hogy a legideálisabb földrajzi egység sajnos még ma is több részre van szakítva és részben kapzsiságtól, részben boszszut lihegve, részben azonban tudatlanságból sokan alig várják, hogy ismét osztokodhassanak, hogy Szent István palástján kockát vethessenek. Nem törődnek azzal, hogy az 1918-as év végi események és amik azután történtek, mit bizonyítanak? Azt, hogy amikor ennek a koronának a jogszerinti viselője száműzetésben van, vagy nem teheti fel fejére a koronát, akkor annak a gazdag, népes területnek a lakossága nyomorog, éhezik, egymásra acsarkodik, ahelyett hogy egy- * mással békében élve, boldogulna. A percemberek erre nem gondolnak, csak arra, hogy a gyönyörű palota égésénél pecsenyéjüket könnyen megsüthessék. De az Egyesült Nemzetek ezúttal remélhetőleg nem hagyják magukat félre vezetni. A törvényes, a legitim uralmat kell ismét helyreállítani az érdekelt, a belátó népek örömrivalgása mellett és akkor Szent István koronája, Szent István hagyonányaival ékesen fel fog kerülni arra a főre, amelyet az isten és ember előtt megillet képen beigazolta. Higyjünk abban, hogy jövő évi Szent István napon Szent István koronája már nem lesz gazdátlan, higyjünk az igazság győzelmében, higyjünk abban, hogy az uralomra jött igazság lesz az emberiség békéjének is koronája, palástja, kardja, irányítója, Jobbja. A szent Jobbot — mint István király épségben maradt jobb kezét nevezik — Hitler Bécsbe vitette “megőrzés” céljából. Nem ez az első eset, amikor a szent jobb idegen országba került. A török uralom alatt Boszniában őrizték, majd a raguyai domonkos rendűek birtokába került. Mária Terézia magyar királynő 1771- ben visszaszerezte, azóta a királyi vár kápolnájában őrizték és minden évben Szent István király ünnepén, augusztus 20-án ünnepélyes körmenetben körülhordozták. A magyar nemzet e szent ereklyéjét is ugyanaz a sors érte, mint a Szent Koronát. Hitler elrabolta. »%vw\wwvvvwwwvwvwv»vwvwwvvvwv\www*vw\-v\wwvvvww»v» Széni István királyhoz Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga? Ki voltál valaha országunk istápja. Hol vagy István király? Téged magyar kíván, Gyászos öltözetben. Te előtted sirván. Rólad emlékezvén, csordulnak könnyei, Búval harmatoznak szomorú mezei. Lankadnak szüntelen vitézlő karjai, Nem szűnnek iszonyú sírástól szemei. Virágos kert vala hires Pannonia, Mely kertet öntözé híven Szűz Mária. Katolikus hitnek bő volt szép virága. Behomályosodott örvendetes napja. Előtted könyörgünk, bus magyar fiaid, Hozíád fohászkodunk, árva maradékid. Tekints István király szomorú hazádra, Fordítsd szemeidet régi országodra! Reménységünk vagyon benned s Máriában, Mint magyar hazánknak hiv királynéjában. Kinek még éltedben minket ajánlottál, És szent koronával együtt feláldoztál. Jl
