Közérdek, 1915. január-június (8. évfolyam, 1-25. szám)
1915-10-23 / 17. szám
4-ik oldal KÖZÉRDEK 1915. október 23. 17 ik szám. ni ii i im iciim minin in» mu minin un m........— Alapittatott 1882. Alapittatott 1382. Rosenberg' Sámuel, cipőr,aktara az „Aranycsizmáu-hoz Nagykároly, Deák-tér. A janija (a háború dacára) dúsan felszerelt cipőraktárat, saját készilményii, valamint elsőrangú gyárakból való amerikai cipőikkel. Mértékszeriut rendelt munkák a legrövidebb idő alatt készülnek. — Pontos és gyors kiszolgálás. — Állandóan raktáron tart nagy választékban mindenféle posztó- és bőrcsizmái, posztócipőf. Amidőn biztosítom a n. é. közönséget pontos és gyors kiszolgálásomról, kérve a n. é. vásárló közönség további szives pártfogását és maradok kiváló tisztelettel Rosenberg Sámuel. gyódással róttam. Fogadná ugylehet kegyesen, mert gyarlók vagyunk és nem lehessen tudni, nem-e Asszonyom játéka áradt bennem csakugyan, mikor Önkéntelen írtam Valakihez, kit esetleg most megtaláltam, hogy sorait eme praeludiummal átadhassam . . . * Asszonyom szeretnék Önnek néha, esti időben lágyan s ma különösen szépeket mondani. Beszélgetni a szomorúságról, mint rendesen s babonás különösségekről, mik elpattannak az éjszaka csöndjében. Szeretnék a romantikus májusnak illatorjában —• mert májusban irom e sorokat Asszonyom — sétálni önnel japáni almafák bugyanó rózsavirágai között, hol a vonalak egyenesek és kemények s minden egy-egy misztikus felkiáltó jel. És szeretném istennőként vágyaim hullámaival elhajókáztatni az ezüstös Jóni tenger ama szigetére, hol a görögök megter- mékenyülésre vágyó asszonyai áldoztak — s ott lehelyezve Önt a berkekbe, egy pók- szőt'te fátyolhálóban szememből sajtolódott és játékos könnyopált ajánlani fel Önnek kincsek kincseként, mint az emberi fájdalmak titkos szimbólumát — ó, cara mia. A vároldalon sétáltam előbb egy baráttal, szivtam a park fáiról lecsúszó nedű erjedését és gondoltam Önre — inig barátom, ki nem régen tért meg Napoliból fhol tűzhányó szivja a tenger sós izét és házak oldalán lecsüngő narancsok kacagnak a sé- tólúra) vidáman mesóigetett az olasz vérről és déli szerelmekről. Talán ezért, talán különben is: mennyi elmulasztottakat szeretnék most, hogy búcsúzom. S ha elkésetten, hát nem-e inkább később kellene? Mert ostobaságom is fájlalván, mi keveset tudnék Írni nnek, drága Asszonyom . . . — Aranyba bukik éppen a nap az égen s előttem emlékeim képei váltakoznak a káprázatos fényben. -— Fog-e még néha a parknak csicsergő kavicsu utjain elandalogva lépkedni-? S vaj" nézi-e a kastély előtti tó tükrében, megnézi-e még olykor, hogy selyem hajának csavaros fürtjei kellő gratiaval omlanak orczája köré s az égboltnak -lazurkékje találó gloria-e még ? Boldogságos szentanyám jut eszembe, amint velencei faragásu kis tükrében gyönyörködte bársonyos arcát s a mélyen viliózó visszfényt olykor tengerszemnek hitte, melynek hirtelen — néha mintha fenékörvényére pillantott volna s döbbenésekkel sápadt. — Meg a néhai nővérem, kinek fonatos aranyhaját fiókban őrizte nagyanyának s ő lebegő apáca-főkötő kerete alól — szentképet nézett a tükörben. S most mindez szomorú füzek alatt. — Mily furcsa, lássa Asszonyom, hogy emlékek révén miként rebben elénk a halál. Bocsásson meg, hogy erre gondolok, de szeretnék messze^ Rómában, mint kis bus keresztyén a Colosseumnak vérrel itatott löldjén töprengeni s a legfelső emelet padlásáról bomlott ablakiven keresztül a lenyugvó nap arany- tüzébe merengeni — el, némely kínos sorsokon, melyek parányi kagylóként vetődnek tenger végtelen vizében. Miért, hogy az utak szétmennek ? S mert mégis mindennél inkább Önre gondolok, szeretnék valahol a Fórum körül jegy Venus-templomnak romjai közt, esetleg éppen vesta szüzek oltára mellett térdre csodálkozva, aszott korófejek tüskéivel játszani s érezni ujjaimban a tüskék szurkálá- sának vibráló fájdalmát. Vagy ismét mákfejeket ropogtatni — s a fekete szemeket lassan peregtetve a földre, eregetni elmúlt, bűnös szerelmeket . . . Hogy lehessen, ah j mindörökre, ódonillatu pergameutfoliánsok I között préselt rózsabimbók ambroziás, száraz I levélkéit ujjaimmal morzsolgatva . . . imád- I kozni Önhöz: Ó asszonyom, ó anyára, I cara mia. Es mégis, lássa: mert búcsú és halál j oly ikertestvérek, bocsásson meg érte, sze retném megkérdezni, gondol-e néha arra, miről hosszabban nem merek Írni én babonás bűnös, csak reszketek Önért Asszonyom: j szentisten ! árnyékod add velünk és távoztasd j a boszorkányokat . . . Szeretném kérdezni, hogy gondolván ama néha barát, néha ellen ségre, kellő óvatossággal csukja-e ablakának spalettáit s termeiben sok virágillat van-e, hevesen sok virágillat védekezésül, — pár csepp mosusszal fűszerezve. És szeretném I kérdezni, talán tanácsolni, hogy öltöző asz- ! talán legyen mindenkor morfium, mely a pillanatok pillanatában egy játszva elnézett j adaggal mindenen segíthet. Végül, ó cara mia, fogadjon emlékbe tőlem egy kérést (bár nem tudom, sikerült-e kegyeibe elegendően behizelkednein s mintha mégis mindezt enmagamért irtain volna) — imádkozzék értem, ha majd a magas várto rony lélekvesztő csengőjének sikongatását hallja. Jegyezzünk hadikölcsönt. A haza mindenek előtt. Pénzügyigazgató helyettes. A m. kir. Pénzügyminiszter az üresedésben levő pénzügyigazgató helyettesi állással Nagy Gábor pénzügyi tanácsost bízta meg. Halálozás. Súlyos csapás érte Schnébli János, a helybeli postahivatal köztiszteletben álló főnökének kedves nejét. Édes anyja üzv. Klausz Endréné, élete 66-ik évében, f. hó 16-an hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése 17-én folyt le nagy részvét mellett. Szerkesztőség köréből. Dr. Merts László ügyvéd, lapunk jelestoilu főmunkatársa, katonasághoz való bevonulása miatt, kilépett lapunk kötelékéből. Hősi halál. Frits Nándor városi vágóhíd felügyelő fia : Frits Béla kereskedő, tüzertizedes az északi harctéren hősi halált halt. Az elesett hőst édesatyján s testvérein kívül özvegye és 3 árvája siratja. A feltámadt halott. Juhász Miklós, Juhász Sámuel helybeli polgártársunk fiia, még f. évi julius hóban eltűnt a harctéren. Baj társai részvétteljes levélben tudatták szüleivel, hogy fiók hősi halált halt és több társával együtt elföldelték a harctéren. Juhász családjával együtt elsiratta fiát, istentiszteleteit tartattak érette, a családtagok gyászruhát öltöttek és lassan heggedni is kezdett a veszteség okozta véres seb. F. hó 19 én levelezőlapot hozott a posta az öreg Juhász címére, amelyben elsiratott, eltemetett fia tudatja, hogy él és egészséges és arra kéri szüleit küldjenek számára egy kis pénzt Az örömét leírni lehetetlen s bátran elmondhatjuk, hogy a városban boldogabb család alig létezik, mint Juhászék, akik sietve küldték cl a feltámadt halotnak a segítséget. Első Magyar Általános Biziosiio Társaság, a legutóbb megtartott igazgatósági ülés Ormódy Vilmos vezérigazgató főreediházi tag indítványára, e társaságnál hagyományos hazafias érzéstől áthatva, elhatározta, hogy a harmadik hadikölcsönből ismét 25 millió koronát fog a magyar királyi Penzügymiuisteriurn utján jegyezni. Az előző két hadikölcsönből a a társaság 32 1/8 millió korona értékű czimle- tett vett át és igy a most határozatba ment jegyzés összegét is beszámítva, az „Első Magyar“ összes jegyzései — leányinUzeteinek jegyzéseitől eltekintve 5 7 x/2 millió koronára, vagyis oly összegre rúgnak, melyet eddig Magyarországon és Ausztriában egyetlen pénzintézet sem jegyzett. Ezen fontos határozat meghozatalánál az intézet vezetőségét azon erkölcsi és hazafias szempont vezérelte, hogy a társaságnak, az utolsó évtizedekben követett szigorú tartalékolási elvének következményekő- pen hatalmassá vált anyagi erejét a legmesz- szebbmenő mértékű m az állam által kibocsátott teljes biztonságot nyújtó es előnyösen kamatozó ezimletek nagymérvű vásárlása által a haza szolgálatába állítsa. Ezen a társaság által eszközölt ujabbi impozáns összegű- hadi- kölcsön jegyzés, mely a jövőbe vetett hit leg- fenyesebb bizonyítékát nyújtja, mint példaadó hazafias cselekedet a legszelesebb körben is bizonyára a legjobb hatást lógja kelteni. Ha eme nehéz időkben, összes gazdasági tényezőink és pénzügyi vállalataink ugyan oly hazafias áldozat készségtől áthatva, a harmadik hadi kölcsön kibocsátását anyagi eszközeik teljes igénybevételével hasonló mértékben mozdítják elő, a harmadik hadikölcsön sikere végeredményében minden bizonnyal az előzőket is messze túl fogja szárnyalni. Bródy Mihály fakereskedö ur becses nevét nem azért örökítjük meg ezen hadilapok hasábjain, hogy valami jótékonyságot gyakorolt, avagy a vöröskereszt céljaira adakozott volna, sőt meg azért sem, mert nagyobb összegű hadikölcsönt jegyzett a „Haza“ oltárára, de azért mert valami különös dolgot cselekedett, amelynek kellő ostorozására nem találunk szavakat szótárunkban és igy az ítéletet a közönségre bizzuk. Két méter fáról van szó. Egy előkelő állami hivatalnok rendelte meg nála 40 koronáért. A megrendelést elfogadta. Mikor azonban arról volt szó, hogy szállítani kellene, egyszerűen megüzente az illetőnek, hogy mivel a város 42 koronáért szállítja a fát, ő is csak ebben az árban adja el. Sokan ezt egyszerű üzleti eljárásnak tartják s nem találnak benne semmi különös dolgot. Pedig igenis van. Az egyik az, hogy a város a fát a körülmények kényszerítő hatása alatt vásárolta oly magas áron, mig Bródy fakereskedö ur régi kötéseiből kifolyólag szerezte be szükségletét. A másik pedig az, hogy Bródy üzletember, aki előtt az adott szónak el kell törpülni a 2 korona nyereség előtt, még ha háborús világot is élünk. Bródy ur azonban elsőbbnek tartotta a két koronát, a kereskedői szónál és ezzel dokumentálta azt, hogy olyan világot élünk, hogy ma az évek hosszú során szerzett közbecsülés és tisztelet nem ér any- nyit mint egy mellényzsebben is könnyen elhelyezhető közönséges két koronás.
