Közérdek, 1915. január-június (8. évfolyam, 1-25. szám)
1915-07-17 / 3. szám
2-ik szá m. fi. a A gazdaközönség figyelmébe! KÖZÉRDEK 1915. julius 17. 3-ik szám. Minden gazdának elsőrendű érdeke, hogy termését tü* ellen biztosítsa és igy magát az esetleges elemi csapástól megvédje. Kévés költséggel mindenki megteheti. Forduljon bizalommal hazánk legnagyobb és legmegbízhatóbb biztositó társaságához, az Első Magyar Általános Biztosító Társ föligynöksége: A Nagykárolyi Önsegélyző Népbanknál. §jt m Krónika a múlt hétről. Hová jutunk? Uton-utfélen ezt kérdezik egymástól az emberek, asszonyok, hölgyek, urak, sőt talán a gondolkodni tudó gyermekek is. Nem a háborúra vonatkozik mostanában ez a kérdés, hanem az elviselhetetlen drágaságra. Olyan horribilis árakat kérnek — eltekintve a husnemüektől — a piacon az élelmiszerek dolgában, hogy valóban maholnap alig lesz egy középosztályu család, ahol rendes polgári étkezést lehet majd fenntartani. Az már nem is feltűnő, hogy egy családnál, ahol rendes körülmények között naponta hús került az asztalra, jelenleg csak vasárnap vagy esetleg ünnepnapra tartják fenn ezt a luxust. Mert hát húst enni mai napság nincs megadva minden halandónak. Ennyire jutottunk! De nemcsak a husdrágasággal jutottunk ennyire, hanem a baromfi és minden élelmicikk, zöldség, főzelék, sőt még a rendes körülmények között ráadáskép adott hónapos retéknek is tőzsdei ára van. Ma libapecsenyét enni annyit jelent, mint máskor ha eldicsekedett valaki, hogy Bécsben a Sacher szállóban lakott családjával és ott étkezett egy héten keresztül. Mesélhetünk még sok epizódot errről a hihetetlen drágaságról, de félek, hogy irás- közben nekem is megjön az étvágyam és jó magam is úgy vagyok ezzel a drágasággal, hogy irás közben nem szabad megjönni az étvágynak. Ennyire jutottunk ! A hadikenyérrel is úgy voltunk, de most hozzászoktunk, azaz, hogy csak azok, akiknek hozzá kellett szokni, mert hát m tűrés-tagadás, sokan vannak nálunk a város Hol csak kedves nékem Várt, romot, pusztulást Lát mindenütt szemem . . Magyarok Istene, Te örök, Te szent, jó, Add, hogy ne igy legyen\ Add, hogy e soraim Épségben találják Mind, kiket szeretek, S csoda védő erőd Lebegjen állandón Édes hazánk felett 1 Tisztelem, csókolom Apámat, anyámat, S én hü hitvesemet, Két kis fiókámat Ölelem . . . Ölelnem Oh jaj! mikor lehet . . . ban, akik csak látták a hadikenyeret, de nem ettek. Hja élelmesnek kell lenni. Azt mondják, hogy lopni is szabad, csak rajta ne érjék. így vannak már a hadikenyér evéssel is. Azok, akik még mindig hadikenyeret esznek, azok már hozzászoktak ehhez, nos ha ehhez hozzászoktak, akkor lassanként hozzászoknak ahhoz is, hogy kevesebb húst egyenek mint máskor. Sok mindenhez hozzá lehet szokni, igazolja ezt fényesen a mostani világháború. Ehhez azt hiszem szükségtelen bővebb kommentárt fűzni. A háborúról jut eszembe, hogy az olaszokat kezdjük már elnadrágolni. Eleinte szidtuk őket, hogy ilyen alávalóságot követtek el ellenünk. De most már ehhez is, hozzászoktunk. Nekünk most már olyan egészen mindegy, kit verünk meg az is, hogy hányat verünk meg. Eddig hattal birkóztunk, orosszal, angollal, franciával, szerbbel, montenegróival és olasszal. Az olasz ugyan mindig keveset számított, még | a napóleoni hadjárattal maradt fenn ez a j jelentés. Napoleon ugyenis kijelentette, hogy az olaszt nem számítja katonának, csak olasznak. Fiát az olasszal mely nem számit katonának, hatan vannak ellenségeink. Most az j ántánt szurultságban a hetediket keresi. Ha most nem sikerült elmaszlagolni, jó neki San Marino is. Ha nekik jó, nekünk is jó. Minden okos ember beláthatja, hogy hét ellenség jobb mint hat. Az álmos könyv- j ben is benne van, de még a babonában is. Jó szám a hetes. Régi hiedelmek fűződnek hozzá, régi mesék és legendák. Hét Szentsége van kereszténynek és hét főbűne és végül a hetes számot az izraeliták is szerencsétlen számnak tartják. Hadd teljesedjék most is be a hetes szám misztikus ereje, mi nem félünk tőle. Nem igazság - hozta őket össze, hanem a pénz. Pénzért . vállalták a halottvirasztást, mint azok akik Máté evangé.liumában olykép vannak megénekelve „És elvették a pénzeket és azon- kóppen cselekvének amire ki taníttattak i volna.“ Számuk nem renditik meg már most I a magyar katonát. Ha annak a sok milliós túlnyomó muszka ténsuraknak elhúzta a; J a nótájukat, reméljük, hogy a taliánnak sem fog ezért a gazságáért adós maradni. A muszkát legyőzni ugyan nem lehet, csak I megverni és csendre inteni, hanem az olasz- szal majd máskép lesz a leszámolás. Ha Isten is úgy akarja mint mi, akkor kiirtjuk a föld színéről az olaszokat és a Velencei Lagura taván magyar matrózok fogják I magyar dalokkal az idegeneket mulattatni és : szórakoztatni. Adja Isten, hogy úgy legyen! s a. Könny szökött szemembe Felnézek az égre, S lám már fel is száradt, Hiszem a jó Istent: Meglátom, meg, újra Szép magyar hazámat. F. Varga Lajos, 43—50 éves bevonulása előtt keresse fel az Első Magyar Általános Biztosító Társaságnak az Önsegélyző Népbanknál levő főügynökségét, hol minden pótdij nélkül a rendes díjtételek mellett, 30,000 koronáig biztosíthatja magát a háború veszélyére. Ezen ! I társaság már is óriási összeget fiezetett ki a háborúban elesett hozzátartozóinak és igy nem csoda, ha mindenki bizalommal fordul i hozzá. Azt suttogják, azt beszélik... hogy a Vöröskereszt kórház atléta termetű ápolónője, a renitenskedő sebesült katonákat maszirozással tanítja jó nevelésre; hogy Nagykárolyban megalakult a drágasági pletyka-egyesület is, amely a kora reggeli órákban, a Pénzügyigazgatóság előtt, az aszfalton tartja rendes üléseit; hogy Nagykárolyban a galíciai menekültek hazafiság tekintetében a lóosztályozásnál alaposan ki lettek tapasztalva; hogy Nagykárolyban a háziasszonyok agy táncolnak, ahogy a kofák fütyülnek ; hogy a Kossuth szobor előtti tér lövészárkaiban a rések már át vannak lőve; hogy Nagykárolyban a hiányzó rendőrség, tűzoltóság és kézbesítő, a gyászmagyarokból lesz összeállítva ± hogy a város vezetősége a tojásmiséria megszüntetése céljából hadityukok beszerzését tervezi ; hogy amióta a Magyar Király kávéházban női kiszolgálás lett tervbe véve, a vendégek száma megkétszereződött; hogy Nagykárolyban a pecsenyeszag meg lett tizedelve; hogy a galíciai menekültek annyira megszerették a nagykárolyi levegőt és az itteni közigazgatást, hogy egyáltalán nincs szándékukban visszatérni régi lakhelyükre; hogy városunk egyik haditudományokkal foglalkozó alkalmatlan fiskálisa, kisütötte azt, hogy miként lehetne a hitszegő olaszokat megadásra bírni. Tervbe vette, hogy tudatja a hadvezetőséggel, hogy ismerve az olaszoknak a kecskék iránti pervers hajlamát, vásároltassa össze azokat és bocsássák el a harctéren. A si^er elmaradhatlan. Az olaszok elhányva a fegyvert rohanni fognak kedvenceik ölelésére. I/ ■■ ■■ t I r I rw I Közönség kóréból. Tekintetes Simkó Aladár szerkesztő urnák Nagykároly. Hogy a nagykárolyi piacon heti vásárok alkalmával a vidéki eladók, mily mérvben használják ki az alkalmat, a kisebb fogyasztókkal szemben, nem kelt ecsetelnem, annak szerkesztő ur már rég tudatában van. A nagykárolyi rendőrség rendeletben kiadta ugyan, hogy a viszont eladók (kofák) 9 óráig nem várárolhatnak, de úgy látszik, hogy a rendelet csak üres frázis, mert azt nincsen, aki betartassa és nincs eszerint, aki betartsa. F. hó -9-én pénteken, amidőn a piacon vásároltam; egy veteményt áruló asszonynál tököt akartam venni, egy kofa azonban kijelentette, hogy a 3 darab tököt már ő kiválasztotta és ő veszi meg, amidőn ez ellen tiltakoztam és Tömpe nevű rendőrt hívtam
