Közérdek, 1914. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1914-03-21 / 12. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK Fogászati műterem Nagykároly, Könyök-utca 11. szám. Készítek a gyökér eltávolítása nélkül- is: természetim fogpótlásokat arany ban és vulkánit kautschukban; szájpadlás nélküli fogpótlások u. ra. : aránvhioak. koron&ic, ».Sapiugdií a »é^z.esebb kivitelben. Foghúzás. Fogtömés. 1914. március 21. 12-ik szám. László Jenő vizsgázott fogtechnikus. Kőbányai Polgári Serfdzö Részvénytársaság világhírű Satent István dup1» maláta hordós söre amely felülmúlja a külföldi Salvator sört kapható február 15-tal május hó végéig. Palackokban pedig egész éven át kapható minden vidéki nagyobb városban s úgyszintén Nagykárolyban elsőrangú csemege-üzletekben. Tisztelettel Palz Aulai. A közönség köréből. A csatornázás és a lakók. A lakókról szól voltaképpen az ének. A szegény lakókról, kik jövedelmi-, kereseti-, községi, megyei pótadót, betegápolási és is: tentudja micsoda adót fizetnek közvetlenül és közvetve lerójják a háziúr, a földmives, az iparos és kereskedő adónemeit. A háztulajdonosnak van annyi magához való esze, hogy midőn lakást bérbead, ösz- szes adónemeinek megfelelő hányadával a lakbért fölemelje és midőn az ő adóját 5 százalékkal emelik, ő a lakbért 15-el emelje. A földmivesben, is van annyi élelmesség, hogy adóit a fogyasztóval fizettese meg, midőn 6 koronát étrő libájáért, vagy más áru j jáért 10 koronát követel és kap. Hasonlóképpen jár el á kereskedő és iparos. Így tehát voltaképpen a lakó, magyarán a zsellér, akikből telik ki a fogyasztók legnagyobb része és akik a vagyoaosság ranglétrájának legalsó fokát foglalják el, hordják gyenge, roskadozó vállukon az állami-, községi- és társadalmi adók egész terhét, vagy legnlább annak 95 százalékát. Mintha a modern társadalom az Irás- I nak eme versét akarná követni: „Akinek nincs semmije, attól vétessék el az is, amije van, akinek sokja van, annak adassék, hogy \még többje legyén“. Ugylátszik, Nagykárolyban télen ezt a bölcs ! (?) axiómát követték, mikor a lakók teherviselő I képességét még egy újabb adóval: a jég- i adóval is próbára tették. A város nem csatornázott rézseiben a folyókák télen befagytak és a rendőrök minduntalan az utcára néző lakások bérlőinek nyakára jártak és büntetés terhe alatt köve- ! telték, hogy a folyókákat fedő vastag jégré- I teget vágassák föl. Nem elég, hogy ezek a j lakók az év háromnegyed részében rossabb, egészségtelenebb levegőt kénytelenek belé- legzeni, mint a város csatornázott részeinek j szerencsésebb lakói, noha ugyanannyi köz ségi terhet viselnek, mint ők, hanem még külön adóteherrel is molesztálják őket. Ez a : naponkinti jégfelvágatás kétségkívül uj te- I her volt. Mert ki vágja fel a jeget? A cseléd, a nagyságos asszony, vagy a bérlő ? Mindenki tudja, milyen nehéz dolog cselédre szert i tenni, ha napi munkájukat még jégt'elvága- 1 tüssal mcgtoldjuk, csakhamar hátat fordita- I nak a kapufélfának. Aztán honnan szerez zünk másikat ? A nagyságos asszony, aki tor- j nyos kalapban és selyem ruhában jár sétálni, noha háromnegyed részben vízből álló kávét, vagy sült krumplit eszik vacsorára,, hogy a tornyos kalap és selyemruha árát kikoplalja, szintén nem hajlandó az utcára kiállni és jeget vágni Maradna hátra a nagyságos ur (?), kinek zsebéből húzzák ki a többször említett tornyos kalap, selyemruha, napi élelem, I lakás árát és a százféle adót. Ő szívesen ki- menne azi utcára jeget vágni, ha a nálunk uralkodó félszeg társadalmi felfogás megen- ; gedné azt neki, mert ha Vilmos császárra nézve nem szégyen fát vágni, ha a frakkos- I kiakkos gazdag amerikai urra nézve nem ' dehonesztáló babyjét hóna alatt vinni, vagy a gyermekkocsiba maga előtt tolni, midőn vasárnaponkiut az ő szivének asszonyával I sétálni, vagy látogatóba megy, vagy ha az amerikai, sok száz, munkást foglalkoztató gyárosra nézve nem megbecstelenítő, ha az állomásról maga viszi hoteljébe bőröndjét: akkor a szegény, nincsben bővelkedő nagyságos ur becsületében sem esnék kár, ha a rendőr felhívásának engedelmeskedve, kezébe venné a csákányt és felvágná a folyókát. De hát, ami koldus társadalmunk felfogása ezt nem engedi, meg, aki ezen a társadalmi convention tultennó magát, rögtön nevetség tárgyává tenné magát. Azért a szegény nagyságos ur kénytelen e célra munkást fogadni, ezzel magára újabb községi terhet vállalni. Hol azonban az igazság ? Jogállam az, ahol a polgárok egy jelentékeny hányada kevesebb ellenszolgáltatás mellett nagyobb terhet kénytelen viselni? Miért kelljen annak a szerencsétlen, mel.ékutcában lakó úri zsellérnek, aki egész nyáron kénytelen a nyílt csatornákból kigőzölgő, gyilkos miazmákat belólegzeni, nagyobb szolgáltatást teljesíteni, mint azoknak, kik a város csatornázott, tehát egészségesebb részeiben laknak, holott a terheket egyenlő arányban viselik ? Ha a város anyagi helyzete nem engedi meg, hogy a várost egyszerre esatornáztassa, tegye meg ezt succesive, csatornáztasson évenkint 1—2 utcát, de ne úgy mint a Széchenyi-ulcát. A mellékutcák nem olyan hosszúak, 1—2 utca évenkinti csatornázása nem tesz tönkre bennünket. Ha elbírunk 115 százalék pótadót, nem roskadunk össze, ha ezt 1—2 százalékkal fölemelik. De legyen igazság, adjanak szolgáltatmá- nyainkórt egyenlő ellenszolgálatokat! —i —ó. Legszebb ruhatisztitás Vegyileg száraz utón HúJlúJer Púi ruliajestö, vegytisztító és gőzmoső-gyárában Felvételi üzlet: Nagy k á r o l y, Széchenyl-utca 43. szám. mait. Hermin fiatal, csinos, rokonszenves, jó házból való és kitűnő gazdasszony. Ez az utolsó érv hatott. Másnap útra keltünk. Anyám bement a zárdába, hogy Agatha testvérrel beszéljen a dolog felől, magam meg a zárda kertjében sétálgattam fel és alá. Gyönyörűen gondozott utak, fasorok szelték keresztül-kasul a hatalmas parkot. Egyik lugas kis kápolnának használtatott, futó vadrózsák fonták koszorujokat a boldogságos szűz szobrának homloka köré. Kúszó, virágzó indák fogták fel az őszi nap sugarait és fent, magasan a Krisztuskép fölött csicsergő fecske pár készült távoli útjára. Oly gyönyörű, megható kép volt ez, hogy noha vallásos ember nem vagyok, térdre bulottam a mohos imazsámolyra és forró fohászt küldöttem a mindenség Urához. Merengésemből vidám csevegés hangja zavart fel. Anyám jött, Hermin és még valaki, aki nem lehetett más Agatha testvérnél. Ő neki kellett lennie, mert hiszen ki másra nézne Hermin oly szeretetteljes hódolattal kívüle? Agatha testvér nem az volt, akinek gondoltam. Töpörödött, fogatlan anyókát vártam, — zárdaszüzek ugyanis csak késő korukban válnak kellemesekké — és ehelyett gyönyörű, fiatal teremtésre találtam. — Nos? — kérdeztem anyámtól. — Hát még kérdezed? — mondta mosolyogva és a kedves testvérre mutatott. Valóban felesleges volt minden kérdezés. Az a I mosoly, mely Agatha testvér szemében, csil- ! logott, mindent megmagyarázott. — Hermin örömmel nyújtja kezét önnek uram, — szólalt meg — és erős hitem, hogy i gyámja sem talál semmi kivetni valót önben. Hermin ezalatt szerényen Agatha testvér mögé húzódott, mintha ott keresne védelmet, valami ismeretlen, fenyegető veszedelem ellen. Néhány napra megjött a gyám beleegyezése is és most már Hermint mennyasszonyomnak tekinthettem. A zárda rendje azonban nem engedte meg, hogy zavartalanul élvezhessük a mátkaság boldog óráit. Heten- kint kétszer láthattam Hermint és akkor is Agatha nővér kisóretóben jött le a kertbe, vagy társalkodóba. Vannak azonban dolgok, melyek négyszem között gyöngédéknek és bájosaknak hangzanak, de hirtelen nevetségesekké válnak, ha avatatlan harmadik is tanujokká lesz. Száz és száz intim, bizalmas dolog, melyről oly szívesen csevegtem volna Herminnel, ajkamra forrott és bizony nem maradt egyéb választásom, minthogy csupa banalitásról beszéljek. De ha én és Hermin hallgattunk is, annál nagyobb bőbeszédűséggel mulattatott bennünket Agatha. Ösmerte minden müvemet, oldalakat idézett szórul-szóra verseimből és mindig talált olyan thémát, mely érdeklődésemet felkeltette. Tarthatatlannak, nevetségesnek találtam ezt az állapotot és legcélszerűbbnek találtam azt, hogy elutazzam. Úgy gondoltam, levélben talán inkább kifejezést adhatok érzelmeimnek. Tudtam, hogy az a feszélyezés egyszeriben elmúlik, mihelyt Írásban érint- kezhetem mennyasszonyommal. Két hónap hiányzott még esküvőnkhöz, épp elegendő idő ahhoz, hogy falusi magányomban befejezem megkezdett regényemet. De bucsuzáskor, mintegy villámcsapásként ért a hir, hogy a zárda szabályai szerint, Agatha testvér minden érkező vagy onnan küldött levelet elolvas. Bele kellett törődnöm a változhatatlanba. Leveleimet különös gonddal Írtam, mert hiszen tudtam, hogy ellenőrzés alatt állok és rösteltem volna Agatha testvér kritikájára alkalmat adni. Ha nem is Írhattam olyan meleg bensőségteljes leveleket, amilyenek érzelmeimnek megfeleltek volna, mégis azon voltam, hogy Hermint előkészítsem arra a nagy hivatásra, mely reá vár és nem szűntem „meg gyenge leikéi nevelni, formálni. Ő is pontosan válaszolt, de levelei nem a mennyasszony meleg episztolái, hanem az iskolás gyermek szépen stilizált iskolai dolgozatai voltak. Tudtam, éreztem, ami bennük melegség, közvetlenség volt, az Agatha testvér tollából ered. így azután előállott az a furcsa állapot, hogy névleg ugyan mennyasszonyommal leveleztem, de igazában a nővérrel. Később már szinte neki Írtam minden soromat s mennyasszonyom válaszában az ő gondolataira voltam kiváncsi. Néhány nappal esküvőnk előtt vissza?
