Közérdek, 1913. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
Érmellék, 1913-09-06 / 36. szám
VI. évfolyam. Melléklet a „Közérdekéhez 36. szám. Érmihályfalva—Székelyhid, 1913. szeptember 6. Felelős szerkesztő SIMXÓ ALADÁR. Főmunkatársak : Érmihályfalva : VAJDA RUDOLF. Értarcsa : SZOBOSZLAY SÁNDOR. Bagamér: MOLNÁR ANTAL. TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik Érmihályfalván és Szé- kelyhidon minden szombaton délután, a „Közérdek" melléklete gyanánt. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagykároly, Gróf Károlyi György-tár 20. szám Kéziratok nem adatnak vissza Nyilttér sora 50 fillér. Émihályfalva. Nyílt levél. nagyságos Vasady Lajos kir. tanfelügyelő úrhoz nagyváradon. Az érmihályfalvai polgárig, évtizedes nemes küzdelmében, e célul kitűzött eszme kivivására egyetértéssel emeli fel kérő szavát Nagyságodhoz : Érmihályfalván egy polgári iskola létesítése iránt. Megvagyunk győződve arról, hogy Tanfelügyelő ur, ki többször hallotta már az érmihályfalvai társadalom szózatát kultúrája védelmében, most is mint mindig, meg fogja hallgatni azt a szerény, de a hazafias kultúra érdekében mégis fontos kérelmünket, melynek teljesítése Nagyságod hivatásának is érdeke. Legújabb társadalmi mozgalmunknak eredményekép Érmihályfalva nagyközség képviselőtestülete a polgárság egyeteme kívánságának megfelelve és a felmerülő kultursziikségletek hatása alatt elhatározta, hogy egy, városunkban létesítendő nyilvános jogú magán jellegű polgári iskola alapitójának a lehető legnagyobb erkölcsi támogatás mellett egyélöre évenkinti 1500 korona támogatást biztosit, ha az intézet alapi tója a törvényben megállapított kellékekkel bírván, az állami felsőbb hatóságtól a létesítendő iskolához a nyilvánossági jogot magának megszerzi. Ezen anyagi támogatáson kívül is az itteni pénzintézetek a legmesszebbmenő áldozatra készek a polgári iskola létesítése és fen- tartása érdekében, amennyiben az iskola részére a legelső és legszükségesebb beruházásokon kívül, annak megnyílta után számbavehető határozott évi összeggel is hozzájárulnának az intézet szükségleteinek fedezéséhez. Az érmihályfalvai polgárság ezen az elmúlt évek viszonyaihoz képest nagyszerűnek mondható határozata az álammal évekkel ezelőtt folytatott és többször megújított alkudozásokból szűrődött le. Az öntudatra ébredt polgárság átlátta, hogy a kezdeményezést az államtól hiába várja és hogy az 1868. évi 38. t.-c.-ben biztosított jogának megvalósítását csakis a maga erejéből érheti el. Ez a mód, mely szerint megvalósítottuk régtől fogva kívánt eszménket és amellyel a polgárság, mintegy önmaga elvállalta az állam kötelességét, — a politikai község igen szerény anyagi viszonyainak és a közterhektől csaknem roskadozó polgárság páratlan áldozatkészségének nagyszerű harmóniáján alapszik. Az érmihályfalvai társadalom tehát elsősorban épen Nagyságod részéről megszívlelendő és elismerésre váró kulturmissziót teljesített akkor, amikor a viszonyok és körülmények szorgos figyelembe vételével karolta fel minden állami támogatás nélkül, minden felsőbb befolyás és segítség mellőzésével a polgári iskola ügyét, amely hivatva lesz községünket, a vidék egyik szellemi központjává tenni, amely hivatva van édes magyar nyelvünk terjesztésével — ezen egyrészt románok lakta vidéken — és nemzeti irányú tanításával a város fejlettségéről híres kereskedelméhez méltó hazafias, modern és tanult polgárságot nevelni. A polgári iskola eszméje teljesen megérett már. A polgárság türelmetlenül várja az intézetnek létesítését. Mi ipagunk itthon mindent megtettünk, elökészittük már a talajt, amely alkalmas lesz a jövő nemzedék kultúrájának nemesítésére, most Nagyságod kezébe tesszük le intézetünk sorsát. Nem kérünk anyagi támogatást, bár élénk emlékezetünkben vannak még Nagyságodnak a nevelés érdekében a község egyik képviselőtestületi gyűlésén elhangzott szavai: „Rendezze előbb a község népiskoláit, és aztán majd én leszek az, aki a polgári iskola érdekében a minisztériumnál megteszem a kezdeményezés első' lépéseit“. Nagyságos Tanfelügyelő ur! Népiskoláink immár rendezve vannak és mi még annyit sem kérünk amennyire szavát kötötte. Tudomásunk szerint többen nyilatkoztak hajlandóknak a föntebb vázolt feltételek mellett a magánjellegű polgári iskola felállítására. A nyilvánossági jog megszerzése érkeztek is már a reflektálásoknak kérvényei Nagyságod hivatalához. Az érmihályfalvai polgárság hőn óhajtja, hogy polgári iskolánk még 1914. évi szeptember havában megnyíljék. Nincs hát késni valónk. Nem az egyének érdekében emeljük fel szavunkat Nagyságodhoz, az érmihályfalvai polgárság teljesen az Ön bölcs belátására bizza, annak megválasztását, kit tart méltónak a nyilvános- sági joggal biró polgári iskola létesítésére, de eszménk mielőbbi megvalósítása céljából kivételesen önhatalmúlag és a lehetőséghez képest a minisztériumhoz való fölterjesztés nélkül egyelőre egy évre adja meg az Érmihályfalván létesítendő polgári iskolának a nyilvánossági jogot. Csak azért kívánjuk a nyilvánossági jognak egyelőre csak egy évre saját hatáskörében való engedélyezését, hogy a tanév alatt szerzendö tapasztalatok alapján alkalma legyen Nagyságodnak meggyőződést szerezni arról, hogy Érmihályfalva polgársága nem holmi zugiskola létesítését kívánta, hanem olyan középfokú tanintézetet akart, mely fegyelem és tanítás tekintetében megyéjének bármelyik jóhirnevü tanintézetével versenyre kelhet és amely sikeresen eltöltött tanév alatt szerzett érdemek alapján méltán lesz ajánlható a minisztériumnak a nyilvánossági jog végleges elnyerésére. Az érmihályfalvai polgárság, mely eddig is annyi kulturérzék- kel és áldozatkészséggel segítette céljához a polgári iskolát ezután is, helyt fog tudni állani az iskola tisztessége és becsületessége érdekében és meg fogja tudni őrizni az iskola morális és paedagogiai tisztaságát. El nem mulaszthatjuk figyelmébe ajánlani Nagyságodnak azon körülményt, hogy a polgári iskola mielőbbi fölállítása különösen nagyszámban levő szegényebb polgártársaink érdekében kívánatos, akik sanyarú anyagi viszonyaik miatt, idegenben nem neveltethetik gyermekeiket és szomorodott szívvel kell látniok,, azoknak teljes elparlagiasodását. A polgári iskola létesítése tehát szociális szempontból is fontos missziót van hivatva teljesíteni, amennyiben a községi képviselőtestületnek fent érintett határozata a tehetséges szegény gyermekeknek tandíjmentességet is biztosit. Az érmihályfalvai polgárság nyugodt lelkiismerettel várja Nagyságod határozatát, mely nyilván méltó és nagyszerű betetőzése lesz a polgári iskola létesítése érdekében az érmihályfalvai társadalom eddigi sikeres akciójának. Nagyságod mielőbbi kedvező döntését várja: Az érmihályfalvai közönség és az „Érmellék“ szerkesztősége nevében: Simkó Aladár főszerkesztő. A LE&JOBB BORSAJTÓK, SZŐLLŐZÜZÓK, az eredeti Melichár és Unikum—Drill vetőgépek, a legtökéletesebb kombinált Melichár Imperator vető gép, mely sorba vet és sorba trágyáz, a legjobb amerikai moto- QÁllfl AlillÁl DollltOAVAII rok (takarmány kamrákhoz) kizárólagos raktára AlííJuillllCJL IwuiliULwI. liCNA JvOUJL Cl/avlij Piac-u. 43. A Dréher mellett. Mintaraktár Debrecen, Hungadi-u. 17. Demetrovies palota. = Telefon 962. szám.