Közérdek, 1913. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1913-08-23 / 34. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK 1913. augusztus 23. 34-ik szám Férfi cikkek: Zephir, turistaingek, rövid alsónadrág, vászon-, szalma- és posztó-kalap, nyakkendők, harisnyák, mellények, gummi- ooo köppenyek. ooo !! Uti-kosarak és bőröndök !!-újonnan megnyilt Tanulok fizetéssel felvétetnek. leg-olcso'b'ba-n 3sa.plxa.tolr I Női és gyermek-cikkek: napernyők, fűzök, vászon-kalapok, divat női-harisnyák, gyermek-trikók és soknik, g y e r m e k-r u h á k és ooo kötények. ooo Gyermek-kocsik és székek!! Tanulók fizetéssel felvétetnek. megbecstelenitett úrnő és férje lépten- nyomon „gazember“ jelzővel illetnek, egy mártír, akit egy maffia a kétségbeesésbe üldöz. De hogy miért? azt megmagyarázni nem tudja, sőt még arra sem terjeszkedik ki, hogy a Vállajon kihallgatott tanuk terhelő vallomásokat tettek-e a „Belzebub leánya“ áldozata ellen. Az „Az Újság“ cikkírója a budapesti sajtőbiróság előtt fog felelni a cikk tartamáért, de nekem, akit ily súlyos vádakkal illettek, kötelességem nyilatkozni a Koszo- rus-féle meséket illetőleg, hogy a közönség tisztán lásson és beletekinthessen abba a szennybe és fertőbe, amelyből hasztalan iparkodik Koszorús fehér galambként menekülni, még az általa megbecstelenitett uriasszony és csekély személyiségem súlyos megrágalmazása mellett is. Csodálatos, de érthető az is, hogy csakis a kormánypárti lapok kelnek a Koszorús védelmére, akiknél a só már oly megszokott dolog, hogy el sem lehetnek nélküle, hiszen egész egzisztenciájukat a sónak köszönhetik. És most lássuk a tiszta képet. Nemcsak Nagykárolyban, de az egész járásban hetek óta suttogtak arról, hogy Vállajon kínos botrány játszódott le a Szabó Géza téglagyáros családjában, a melynek hőse Dr. Koszorús István körorvos. Újságíró létemre érdeklődtem a dologról és megtudtam, hogy a gyáros fe- j lesége feljelentést tett Dr. Koszorús ellen a szatmári vizsgálóbírónál magzatelhajtás miatt. A hir mindenesetre érdekes volt, de köztisztviselőről is lévén szó, kötelességemnek tartottam azt lapomban közölni, annál is inkább, mert szájról-szájra járt az, hogy bizonyos körök az esetet elakarják tusolni és Dr. Koszorúst futni akarják engedni. Megírtam tehát az esetet. Kivonatosan közöltem a feljelentést, minden kommentár nélkül. Este 6 óra volt. Lapunk már teljesen el volt készülve. A gépben az utolsó oldalak jártak s a lap nagyrésze felhajtogatva, felszallagozva elküldésre várt. Éppen távozni akartam a nyomdából, amikor bérkocsi állott meg a nyomda előtt és kilépett abból Dr. Koszorús István vállaji körorvos. Az orvos magából teljesen kikelve előadta, hogy tudomására jutott, hogy lapomban a Vállajon lefolyt eseményekről egy cikk jelenik meg. Arra kért, hogy a cikket lapomból hagyjam ki. A kérést egyenesen elutasítottam, megmutatva a már kinyomott lapokat, a melyben a kommentár nélküli cikk volt, tudtára adtam, hogy azt már azért sem teljesíthetem, mert nem szokásom cikkeket hagyni ki a lapból, de ha a feljelentés minden valódiságot nélkülöz, alkalma lesz az ellen védekezni. Koszorús erre könyörögni kezdett, kijelentette, hogy ha a cikk megjelenik, főbe lövi magéit, mert igy biztos reménye van arra, hogy sikerülni fog a dolgot eltusolni, de ha a lapban megjelenik, annak eshetősége teljesen ki van zárva. Felajánlott bármily nagyságú összeget, csak ez egyszer hagyjam el a cikket. Megundorodva az ajánlattól, kimenteni a nyomdából és beszélgetni kezdtem városunk egy előkelő és köztiszteletben áló úrnőjével, akinek azonnal elmondottam az esetet. — Koszorús ide is utánam jött, kért, kapacitált, de hajthatatlan voltam. Megint kimentem a nyomdából Weisz Lajos úrhoz, ide is követett, később Lang Samu bankigazgató úrral beszélgettem, itt sem hagyott békét. Elmondottam nekik, mit akar Koszorús töllem. És a két ur, tisztán nemes szivére halgatva azt a tanácsot adták, hogy teljesítsem Koszorús kérését, mert ha tényleg beváltaná fenyegetését és főbe lőné magát, örök vád terhelné lelkiismeretemet. Magam is megdöbbentem, azt hittem gavallér úriemberrel van dolgom, aki képes fenyegetését be is váltani, megadtam magamat. Koszorús megakarta fizetni fáradságomat. Ezúttal erélyesen sőt durván utasítottam el, de követeltem felmerült költségem megtérítését. /V ízléses \5n\ ® JÓ/'AUNKA 1 U^ERSENYKÉPESSÉG|r7/ EZÜST ÉREMMEL ÉS OKLEVÉLLEL KITÜNTETVE! Fog- és gyökérhuzás, fogtömés (blomb), arany-, ezüst-, platina-, porcellán- és cement fogalt fehérítése, fogkövek eltávolítása, egyes fogakat és fogsorokat arany- és kaucsuk-betéttel vagy szájpadlás nél- :: :: :: kül arany koronákat és csapfogakat művészies kivitelben készít :: .: :: VALURA UTAL, vizsgázott fogtechnikus. Ii • A DEBRECZEN1 • )J '\kereskedela|!és iparkamara// \h<itüntetöé^^^ kultúra, amely alatt Mauthner-nagyságu tökök és kékszinü rózsák értetnek, valamint ez a kitétel : bacillus-kultura, melyről azt tudom, hogy az orvosok ezzel idézik elő a különféle szükséges és hasznos betegségeket, — a területi i elméletemnek határozottan ellene mond. E sok ellentmondás arra indított, hogy megfelelő szakértőt hallgassak meg. Összekerestem ösz- szes szakkönyveimet, de sem ezek, sem a ke-! reskedelmi kormány által kiadott szakfoglalkozások betűrendes névjegyzéke ezt a szakmát nem ismeri. Végül csüggedetten telütöm a cim-( tárt s ime legnagyobb örömömre a városi tísz-. tikár rovatán azt olvasomkulturtanácsnok. Meg van. Ez az én emberem. Másnap korán reggel, 9 órakor, keresem hivatalában. Nincs ott. — Mikor jő be ? — Néha negyed 11 órakor, néha háromnegyed 12 órakor, de egyik sem biztos. — Hol találhatom ? — Délután kettőtől hajnali öt óráig a kaszinóban szokott kártyázni. A kaszinóban megtaláltam s régi iskola- j társamat ismertem fel benne, miért is egész■ bizalommal tártam eléje kérdésemet. — Haj, haj! a kultúra — feleli ő — a kultúra, barátom, az pénz. Sok pénz! — Hm? — Na ja ! Épp a múlt héten küldtük ki egy előkelő városatya fiát külföldre a lakásdrágaságnak a burgonya piaci áralakulására gyakorolt befolyásának tanulmányozása céljából : 5000 korona. Ez kultúra. Egyik befolyásos bizottsági tagunk pl. a múlt évben a város keleti határában egy szép villát épített magának. Most viz-, gáz-, villany- vezetéket, csatornát építünk odáig és az utal kikövezzük, a járdákat pedig aszfaltozzuk. Csekély 4 és fél millió korona. Ez kultúra. — Értem, — mondok — ha tehát én magamnak villát építek . . . — Akkor az nem kuliura — vágott a szavamba. — De menjünk tovább. Tudod, itt a város belsejében volt az az ezüst evőeszközgyár. Hát kérlek, csak nem tűrhetjük egy modern kulturváros közepén a gyárat. Kitelepítettük, kisajátítottuk. 1,200.000 K. De ezért ne hidd, hogy egy napig is üres maradt a helyiség. Egy városi főember sógora egy nyers- bőr-kikészitőtelepet rendezett benne s erre a célra 50 évi ingyenes használatra engedtük át neki, miután a város költségén átalakítottuk. Ez kultúra. No és még száz meg száz ilyesmi. Szóval: jó egy pár millióba kerül nekünk évenkint a kultúra. Mindezekből az a benyomásom támadt, hogy ez a barátom talán kissé egyoldalúan, túlságos szakszerűséggel fogja fel a kérdést. Bár igaz lehet, amit mond, a kultúra : pénz. De biztos tudomásom szerint a néptanító is kultúrát csinál, de ez ugyancsak nem pénz. Amint igy tűnődtem, eszembe jutott a lexikon. Meg kellene nézni a lexikonban. Nekém nem lévén, felkerestem kulturtanácsnok barátomat lakásán. Ezek bizonyára lesz. — Van-e, barátom, lexikonod? — köszöntök be hozzá. —- Lexikonom? — hogyne volna! Hisz vizsgáztam is belőle. És ezzel nosza, kezdi keresni Íróasztalon, szekrény tetején, éjjeli szekrónyfiókban és mindenféle zigben-zugban. — Mit keresel ? — Nohát a lexikont . . . Meg van, — kiált fel hirtelen s diadallal húz ki a ruhásszekrénye aljából egy zsebnaptár nagyságú könyvet. — Pardon, — szól csalódottan — össze- tévesztetem. Ez compendium. Tudtam, hogy valami idegen neve van. Lexikonom — az nincs. Felkerestem összes uribarátaimat. Egy része hírből ismerte, a lexikont, mások látták, sőt I használták is már. A legtöbbje még jogászko- j rában előfizetett rá, de amint szállították, nyom- j ban eladta az antikváriusnak féláron. Valami közkönyvtárban kell megnézni. Útra keltem tehát. Az akadémia könyvtára zárva volt. A múzeumi könyvtárt éppen most pin- gálják és rendezik. Néhány hétig nem lehet bemenni. Marad az egyetemi könyvtár. Az nyitva is van, be is megyek és nagy mohósággal kérem a Lexikon K kötetét. — Nincs bent. Valaki kivette. Tessék mást
