Közérdek, 1913. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
Érmellék, 1913-12-27 / 52. szám
1913. 1913 A legnagyobb boldogság. Költői elbeszélés. „Hivassátok össze országom bölcseit! Jöjjön, a mit bírok, az egész nagy ország ! Mondja meg énnékem, fejtse meg a kérdést: Melyik a földön a legnagyobb boldogság?! Drágaköves aranykoszoru a áija, A ki megfejteni a legjobban bírja! . . . S jöttek az országnak mindegyik részéből, Jöttek a királyhoz, a királyi várba: Tudósok és bölcsek, keresedő, kufár, Költő és katona, töméntelen számba: S cseng a pohár zaja, vígan muzsikálnak; Nagy ünnepe van ma a királyi várnak! . . . Aranyos trónusán, márvány palotában, Várt a pályázókra az ország királya. Mellette ült trónján ifjú felesége,' Kinek hét országban sem akadna párja! Szépsége vakító, mint a tündér álom, Mint üstökös fénye az esti homályon . . . S felharsan a kürtszó: „Előléphet rendre, Ki pályázni akar a király dijára! . . . Aki szólni akar, magszólalhat bátran, Mindenkire figyel az ország királya! ...“ S odalép a tudós király elébe, Meggyőző a hangja, okos a beszéde: „Itt a földön, Uram, nincs igaz boldogság: Titkok kutatása sorvasztja elménket: Feltárni szeretnök mind, mi ismeretlen; S a mindentudásnak titkos vágya éget . . . Csak akkor lesz boldog az ember, királyom, Ha nem lesz előtte titok a világon ! . . . “ 5 szól a kufár: „Nem úgy! Te boldog vagy [királyi Garmadával hever a sok kincs kamrádban, Fényes palotádban csillog-villog minden, Pillantásod lesik, tömérdek szolgád van . . . Egy igazság van csak, fölséges királyom, Boldog, a ki gazdag! ... A többi csak [álom ! . . .“ S bókolva odább megy az öreg kufár is, S egy ifjú bajnok lép a király elébe. Mint a jegenyéé, sudár az alakja, S lelkesedés tüze csillog a szemébe! . . . Feszülő izmai mutatják az erőt, A mint meghajol a király trónja előtt . . „Boldogok a hősök! . . . szól az ifjú bajnok Kincsre, tudományra egy cseppet se vágyom, Csak a harcok zaja pezsgeti a vérem, S a győzelmes csata az én boldogságom. Harci hir, ha zengi büszke dicsőségem: Legnagyobb boldogság! Más nem is kell [nékem!“ Madonna. Rafael híres madonnája, melyet egy amerikai műgyűjtő most vásárolt meg hetvenezer font sterlingért, a mi pénzünk szerint 1 millió 750.000 koronáért. A drága képet Nassau György florenci britt követ vitte a 18. században Angliába; leszár- mazói most eladták a pompás műkincset. „Szép a harci vágyad, — szól egy öreg [polgár — Ámde győzelmet csak igaz ügyért arass ! . . . Népek szabadságát, mely tiporni készül, Nem dicső az, bajnok, hitvány az a kardvas» Legnagyobb boldogság ezen a világon:] Szabaáságban élni, fölséges királyom! . . . Igenlő moraja hallatszott a népnek . . . Rárivall a kürtszó; zeng a terem belé. S egyszerit ruhában, lanttal a kezében, Egy ifjú dalnok lép most a király elé. Megpengeti lantját, bűbájos a hangja, Mindenki figyel rá és merengve hallja . „Fölséges királyom ! Szépséges királyné ! Hallgassátok dalom, mint a lantom pengetj Egy ifjúról szól, kC minden földi kincsnél, Többre becsülte, mit érzett, a szerelmet . . . S hogy eldobta érte mind, mit nyújtott sorsa: Nevet, gazdagságot! . . . nem bánta meg [soha! . . . S lágyan mint a szellő, szál az ének hangja: „Egy hatalmas várban volt egyszer egy [gyermek, Ott bolyongott folyton a rét virági közt, Hol az aranyszínű árvalány haj termett . . . Csomóba kötötte egy kis pásztorleányka, És a várur fia oly szívesen látta . . .“ „S múlt az idő lassan. Ifjú lett a gyermek, S hajadonná nőtt fel a kis pásztorlányka. De a várur fia éppen úgy, mint régen, Vaávirágos réten mindennap csak várta . . . S egy napon nem várta! ... De az erdő [szélén Elindultak együtt, kopottan szegényen . . „S múlt az idő újból . . . Férfi lett az ifjú És a pdsztorlednyka az én édes anyám . . . S kis kunyhónkat vidám boldogság övezte, Mig virág nem nyílott mindkettő sirhalmán. Mikor a két dombot sírva odahagytam, Temetőn egy fából e lantot faragtam . . .
