Közérdek, 1913. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1913-09-20 / 38. szám

1913. szeptember 20. 38-ik szám.

KÖZÉRDEK

3-ik oldal

Fogászati műterem

Nagykároly, Könyök-utca 11. szám.

Készítek a gyökér eltávolítása nélkül is : termé-zethii fogpótlásokat aranyban és vulkánit kautschukban ; szájpadlás nélküli fogpótlások u. m.: aranyhidat koronák, csapfogak a loymüvészi- es bb kivitelben. Foghúzás. Fogtömés.

László Jenő

vizsgázott fogtechnikus.

Nemcsak a szüfrazsettek, a londoni szépségek, ismert színésznők'' siettek elmondani nem éppen hízelgő véleményüket, hanem a felsőbb iskolák növendékei is menesztettek egy-egy levelet.

A legérdekesebbek egyike a következő, a melyet egy társaságbeli fiatal angol hölgy irt:

— Az én szememnek ezek a kinyalt uracskák, akik a szalonokban lézengenek és közönbösen bámulják a cipőjük selyem szalagjait, — nem számítanak. Úgy tekintem őket, mint valami szükséges rosszat, akikről, ha már itt vannak, tudomást kell szerezni, de ezzel vége. Ha ezek a nőies viselkedésű, finyáskodó uracsok tudnák, hogy milyen bambáknak látszanak, mikor a szemükbe rakott monoklival a hölgyekre bámulnak és mily unalmasok, amikor együgjü, agyoncsépelt üres frázisaikkal — véleményük szerint — szellemeskednek, akkor igazán megpróbálnak kissé okosabb dolgokról beszélgetni. Úgy látszik arról fogalmuk sincs, hogy művészet, tudomány, irodalom is van a világon és hogy minket is érdekelnek e kérdések. Azt hiszem, hogy akár hány nő! csak azért lép a tudományos pályára, hogy ne legyen ilyen üres fejüekre utaiva.

Egy tizennyolc éves leány igy okoskodik :

— A mai fiatalemberek életük javarészét a tükör előtt töltik el és arra van a legtöbb gondjuk, hogy nyakkendőjük csokra jól van-e megkötve? Csoda-e, ha a nők mind többen tolulnak a diplomás pályákra, csakhogy megszabaduljanak ezektől, az alakoktól ?

Nem sokkal kíméletesebb egy másik hölgy sem, aki a következőket mondja:

— A mostani fiatalemberek inkább a kávéházakban lebzselnek, ahelyett, hogy sportot űznének. Ezért aztán annyira elpu- hulnak, hogy már szinte nevetségesek, pedig ugyancsak nagyra vannak az értékükkel, tekintélyükkel, holott azt sem tudják, mi |

fán terem az udvariasság, előzékenység, lovagiasság. Komoly dolgok nem érdeklik őket. mert főgondjuk az, hogy nyakkendőjük színe qsszevág-e a harisnyájuk színével ? Mint a zsircseppek, csak a felszínen tudnak úszkálni és mihelyt tartalmasabb beszélge; tésbe kezd az ember, elmerülhetnek tudatlanságuk tengerében. Egyetlen tudatlanságuk azonban van : az ebéden pontosan megjelennek.

Kegyetlen és komoly dolgok ezek, de ha talán kissé túlzottak is, sok igazságot tartalmaznak.

Szatmári riportok.

„Ezt a kerek erdőt járom én,

Ezt az erilövásárt bánom én . . .“

Ez a kis nóta most igen, sőt nagyon is igen aktuális Szatmaron.

.Zenéjét és szövegét Vajai/ Károy polgármester és Mu.kay ügyvéd szerkesztették. Bemutatója tavaly volt a szatmári kir. törvényszéken, ahol Makayt, az ügyvédet, aki a szatmári városi erdővásárlást egy kicsit hangosabban merte bánni, mint ahogyan az Vajaynak jól esett volna, fölmentették. Már pedig azt a legzölclebb kavéház töltelék jogonc is tudja, hogyha egy pörben valakit fölmentenek, akkor egy másik valaki alul marad. Ebben az esetben a valóság szerint Vajay polgár- mester ur maradt alul. Olyan mélyen alul, hogy még az a néhány hajszála sem látszik ki, amit az idő csöndes, de éles beretvája meghagyott városi gondolattal teli koponyáján.

Ezt a kis eidőbotrányocskát a köz érdekéből megírjuk. Meg, még pedig el nem titkolható gyönyörűséggel. Mert csak jogos és természetes gyönyöiüség az, hogyha az adózó polgárok szemei elé tarthatjuk azt a tükröt, amelyből megláthatja, hová is kerül az a sok-sok keserves, könnyes bankcsóka, amit a városi adófunerátorok kiadóvégrehajtanak belö- lök. Mielőtt ennek a monstre panamozi- szkecsnek több ezer méteres filmjét le- pörgetnők, dióhéjban elmondjuk az előzményeket.

Szalmái’ városának van főbb erdeje. Melesleg megjegyezve, a népnek nincs fája, mert Szatmáron nem arra való az erdő, hogy a város polgársága abból olcsó tüzelőanyagot kapjon. Óh nem. A szatmári erdőkből nem tüzelőanyagot, nem fát, hanem perköltséget és pótadókat termelnek és ezzel fütenek be a polgároknak. Még pedig alaposan befütenek. Sőt! Befutöttek. Nos ezen erdőkből vá- I sárolt egyet a iugosi faipari részvénytársaság megbízásából Makay ügyvéd.

Mikor a vásár meg volt s a vevő hozzáakart látni az erdő kitermeléséhez, ékkor vette észre, hogy becsapódott. Csúnyán és érzékenyen csapódott be, mert az az erdő, amit ö papiroson megvásárolt, az nem ugyanaz, mint amit a város neki átadni akart. Ö ugyanis olyan erdőt vett, amelyikből fát akart kitermelni. A város pedig olyat adott neki, amelyikben a legjobb esetben kecskéket szaporíthat, mert fát majd akkor termelhet benne, amikor repülőtehervonatok lesznek.

így indult meg az a monstre per,

EZÜST EREMMEL ES OKLEVÉLLEL KITÜNTETVE !

Fog- és gyökérhuzás, fogtömés (blomb), arany-, ezüst-, platina-, poreellán- és cement fogak fehérítése, fogkövek eltávolítása, egyes fogakat és fogsorokat arany- és. kaucsuk-betéttel vagy szájpadlás nél- :: :: :: kül arany koronákat és csapfogakat művészies kivitelben készít :: .: ::

VALDHA AITAL, vizsgázott fogtechnikus*

A katona megsebesült, egy fáradt, mesz- szirül jött puskagolyó úgy látszik végső erő- feszitéssei ütött lyukat rajta s megakadt a bordái között, anélkül, hogy nemesebb részt sértett volna. Néhány napig eszméleten kivül volt, aztán egy napfényes téli délelőttön magához tért. Egy ideig merev és láztól fáradt szemekkel bámult ki a kórházul szolgáló kalitka ablakán s miután úgy látszik rendbeszedte gondolatait, odafordult az orvoshoz, j aki éppen valamelyik szomszédját kötözte :

— És a golyó ? — mondotta szelíden és i szomorúan, mint az anya, aki első kérdésül újszülött csecsemője iránt érdeklődik.

Az orvoz odafordult:

— Mi az ?

— És a golyó ... a puskagolyó ?

— Milyen puskagolyó ?

— Amelyik bennem volt.

— Kioperáltuk . . . Már nincs bent.

— De hová tették ?

— Nem tudom — feleli az orvos, — de talán meg van valahol I

A beteg nyájas szelidsége egyszerre ha-! rágóssá változik és energikusan támaszkodik I fel az ágyban.

— De nem úgy van az — mondja, — de nem úgy van. Az a golyó az én golyóm. Belém ment, belém küldték — hát az enyém. Tessék ideadni.

As orvos elmosolyodik és odamegy a sebesülthöz, hogy megigazítsa a kötését.

— Hát minek magának a golyó ?

A beteg egyre izgatottabban nézi a dók- | tort:

— Miért mosolyog a doktor ur ? — kérdezi haragosan. — A doktor urnák könnyű mosolyogni. Nem a doktor urban volt a golyó ... De én bennem bizony bennem volt. Az az én golyóm, adják ide. Addig én hozzám senki ne nyúljon, amig a golyómat meg nem kapom.

A doktor egy pillanatra elveszti a türelmét és rászól a betegre.

— Ugyan maradjon nyugton 1 — aztán lehajol hozzá, hogy felhajtsa a takarót és megnéze a kötést.

— A golyó ! — mondja a beteg s a következő pillanatban egy csattanás hallatszik s az orvos az arcához kap.

Pofon volt, egészséges és esattanós, nem olyan, mit sebesült és gyenge ember ad, hanem olyan, amellyel egy haragos és izmos j kéz sújt le.

Az orvost egy pillanatra elfogja a düh, de az orvos is ugylátszik intelligens és megértő ember. Egy másodpercig némán nézi a beteget, aki ugylátszik maga is megrettent a merénylettől, amelyet elkövetet — aztán nyugodtan visszahajtja a takarót és azt mondja:

— Megkeresem . . .

Kimegy a szobából és öt perc múlva visszajön a szobába. A kezében egy kilőtt puskagolyó. Tábori kórházak körül tucatszámra hevernek ilyenek.

— Itt van a golyó! — mondja az orvos és odaadja a sebesültnek.

A fiú a kezébe veszi. Egy pillanatig nézi, eszébe se jut, hogy talán becsapták. Aztán áhitatosan az ajkához emeli és megcsókolja.

A doktor talán belül mosolyog egy kissé és az illúziókra gondol, amelyek minden valódiságot pótolnak. Aztán újra lehajol a beteghez.

— Doktor ur — suttogja a beteg — s a következő pillanatban megint egy csattanás hallatszik, de lágyabb, szelidebb, mint az előbbi volt. A sebesült egy hirtelen mozdulattal körülölelte az orvos fejét és megcsókolta ott, ahol az előbb pofonütötte. Aztán sírva, hangosan zokogva borult le a párnáira — a markában pedig boldogan "szorongatta a golyót, amely benne volt s amely az övé volt.

Ha csakugyan az övé volt? Kevés és mégis sok ennek a kis mesének a tanulsága, amelynek eredményeként az orvos egy pofon és egy csók emlékét vitte el magával a harctérről, a sebesült pedig egy acélgolyót, amelyből valószínűleg óralánc függeléket készíttetett, amelyet büszkén mutogatott a falujabe- lieknek, — ha ugyan azóta egy jobban irányzott puskagolyó végkép meg nem akadt benne.