Közérdek, 1913. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1913-09-20 / 38. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK 1913. szeptember 20. 38-ik szám TÖRÖK IRÉN ÉS TÁRSA NŐI KALAP SZALONJA DEBRECEN, ◄ ◄◄◄◄ ARANY JÁNOS-UTCA I. EMELET (CSANÁK-HÁZ, NUNÁtSRI MELLETT.) ►►►►► HÖLÓYEK Fl^yEL- /v\ÉBE AJÁNLJUK KRLAPUJPONSR<SAIKKAT. nem egyszer dobnak ki nyilvánvalóan irreális vállalatokra s alapításokra tízezreket ; de a saját' személyében is biztos anyayi értéket képviselő iparúzö nem tud náluk néhány száz, vagy ezer koronányi olcsó kölcsönhöz jutni, hogy műhelyét fölszerelhesse, vagy megnagyobbíthassa. Az embernek néha megáll az esze, hogy egy-egy svindler „vállalkozó“ milyen gyerekes trükkökkel tud egész vagyont érő összegig becsapni egyes ilyen kis bankokat, mig másfelől a tisztességesnek, dolgosnak ismert kisiparos hiába kilincsel irodáikban parányi összegű segítségért. Iparoscsaládok egész nemzedékei jönnek és tűnnek le, úgy, hogy az elhasznált kaptafán és gyalupadon kívül egyebet nem hagynak utódaikra. És ha akad — aminthogy akad — közöttük egy-egy kiválóbb talentum, akinek megvolna a képessége is, az egyéni ereje és akarata is ahoz, hogy nagyot produkáljon a pályáján : az rendszerint idő előtt letörik. Mert mindjárt kezdetben bénává teszi egyrészt az, hogy itthon nincs kinek dolgoznia, másrészt pedig az, hogy a szélesebb körben való terjeszkedésre szükséges anyagi eszközöket vagy egyáltalán nem bírja ös:- szehozni, vagy csak olyan súlyos áldozatokkal. amelyek teherré változtatják a segítséget és megfosztják öt munkája gyümölcsétől. így fest általában a nagykárolyi iparos helyzete. Legtöbbjük szegényesen, küzdelmesen él. És csak kivételesen akad közöttük jómódú, vagyonos ember. Magától értetődik, hogy nemcsak külső körülmények és nem is csupán az itt érintett körülmények teszik nehézzé a nagykárolyi iparos életét. Mert van ám neki magának is elég hibája, amely még rögösebbé teszi boldogulásának útját. Aki általánosítani szeret — és ki ne általánosítana, amikor a hazai ipar becsmérléséről van szó! — azt szokta mondani, hogy a nagykárolyi iparos megbízhatatlan, drága és azonfölül rosszul dolgozik. Hanem ebből a vádból csak annyi igaz, a menynyi abból a viszonvádból, hogy nincs rendetlenebb, követelöbb és fizetés dolgában pontatlanabb közönség a nagykárolyinál. Igaz tudniillik annyi, hogy van itt rossz iparos is, rosszul fizető megrendelő is — talán több, mint amennyit észrevétlenül megbii hatunk. De valaminthogv ezek egymást rontották el az orvoslásnak sincsen más módja, mint hogy kölcsönösen igyekezzenek egymást megjavítani. Azonban merjük mondani, hogy a nagy károlyi iparos hibái csak kivételesen fakadnak egyéni alkalmatlanságból a legtöbbjüknek a forrása, oka a kényszerű szegénység ! De meg vagyunk győződve, hogy mihelyt valamennyi illetékes tényező munkához lit, hogy hozzásegítse a nagykárolyi derék iparos elemet a könnyebb s biztosabb megélhetés eszközeihez: ez a jóravaló osztály a saját igyekezetével feleuton elébe fog jönni támogatóinak, máról- holnapra levetkőzi mostani fogyatkozásait és szorgos, kiadós tevékenységgel jólétet teremt úgy magának, mint városának. Hogy mik volnának a segítés eszközei? — erről hivatott tényezők nyilatkozzanak. Mi csak arra akartunk rámutatni, hogy dús termést ígérő, jó talajba vet magot az, aki a nagykárolyi iparos sorsának javításáról akar gondoskodni. Leányok a fiatalemberekről. A férfiak már elégszer elmondották, hogy mit gondolnak a nőkről, száz és száz kérdés adott nekik alkalmat arra, hogy nyilatkozzanak. Mikor édes a nő, mikor a legszebb, a legkedvesebb? A jó háziasszonynak mit kell tudnia? . . . Milyen életpálya felel meg jobban a természetének ? . . . stb. . . . stb. . . . Most egy angol lapnak az az ötlete támadt, hogy megkérdezi a fiatal leányokat, — persze kérdés alakjában, — hogy mi a véleményük a modem fiatalemberekről ? Természetesen a nők kapva-kaptak a kínálkozó alkalmon, hogy visszaadhassák a kölcsönt. Az angol újság szerkesztősége talán még sohasem kapott annyi csipuedő, gúnyolódó, fölényes hangú levelet, mint most. M egérkeztek az őszi divat összes újdonságai Gózner Kálmán förfidivat-üzletébe Nagykároly, Deák-tér 10. hires „ITA“ kalapoknak egyedüli raktára! latokban izgatott Kossuth tervei ellen s csak az ősz Csányi László jóságának köszönhette, hogy amiatt bajba nem esett. Az ő tanácsára aztán visszafordult Pestre. Épp ekkor vonult el az utcán egy szabad csapat, amelynek az ifjú Vasváry volt a vezére. Széles, vörös toll lengett Kossuth-kalap- jukon, fehér, habos-selyemzászlójukat pedig egy őszbevegyült, sápadt arcú, zömök ember vitte, büszkén lépegetve a nagy lobogóval. Petőfi gyönyörködve nézte a pompás csapatot; amint a zászlótartóra pillantott, kitörő örömmel kiáltotta: — Hiszen ez az édes apám 1 Azzal odarohant a katonás öreghez és boldogan ölelte a szivére. — Édes apám, — mondta sugárzó arccal — eddig azt hittem, hogy te vagy büszke én reám, de most látom, hogy én lehetek büszke az apámra! — Már fiam, a hazámért én is szívesen halok meg; ezt a zászlót olyan örömmel lengetem, mintha édesanyád régi jegykendője volna. — A szabadság jegykendője az, édes apám! — Már tűzben is voltunk vele Sukorónál. De mond csak, hová mégy most fiam? — Én is Pestre megyek, de mivel nagyon sietős az utam, szekeret fogadok. Megölelték egymást, aztán búcsút vettek. Apjáról irta később Erdődön „A vén zászlótartó“ cimü meghatóan szép költeményét. amelyben azt mondja, hogy apja, akinek vállait egy kínos élet gondja, betegség és ötvennyolc év nyomja, elfeledve minden buját- baját, ifjak közé hadi bajtársul állt. „Március tizenötödik“-óben is azt irta valaki a parndorfi táborból, hogy „zászlótartónk, a még ifjú vérü Petőfi versenyt gyalogol velünk“. Pesten a költő csakhamar megkapta honvédkapitányi kinevezését s ezzel ment Erdődre, ott töltött pár napot, aztán [bevonult Debreczenbe zászlóaljához. Júliához „Búcsú“ címen meghatóan gyöngéd verset irt, melynek ismételten vissza- csendülő refrainje ez: Isten veled, szép ifjú hitvesem, Szivem, szerelmem, lelkem, életem. Petőfi az ujonckiképzéssel bíbelődött Deb- reczenben. Felesége, aki közel volt szüléséhez, egyszer szemrehányó levelet irt neki, amiért ily állapotban elhagyja s nem törődik vele, talán már nem is szereti. A költő erre „Szeretlek kedvesem“ cimü versével felelt, amelyben rajongó szerelme szinte egekig szárnyal. Mintha egy tűzhányó- hegy izzó lávája omlanék benne, s a lobogó lánghullámokból ibolyák, liliomok és nefelejtsek hullanának le, andalító illatot lehelve magukból. Lemondanék minden Dicsőségről érted, S megszereznék érted Minden dicsőséget. Nekem nincsen vágyam, Nincsen akaratom, Mert amit te akarsz Én is azt akarom. Ez volt talán a legforróbb, a leggyöngébb költeménye feleségéhez, akit valósággal istenit s ő, aki a hatalmasokkal is nyersen szembeszállóit, e gyönge galamb előtt szinte térden állva vallja meg újra és újra örök szerelmét. Akarata keményebb, mint a vas, de az is meglágyul, fölolvad felesége akaratában, vágyai magasabban szállnak, mint a kőszáli sasok, de ezekről is lemond ő érette, valamint a dicsőségről is, amelyért pedig rajongva lelkesedik. Büszke is volt neje e költeményre. Ebből látta, hogy korlátlan hatalma van a költőn, aki azelőtt senkire se hajlott, csupán a maga akaratát követte. A költőnek zászlóaljával Nagybecskerekre kellett volna vonulnia, de ő anélkül, hogy szabadságot kapott volna, feleségéhez ment Erdődre. E fegyelemsértés miatt meggyűlt a baja Petőfinek. Orlay barátja azonban kijárta, hogy utólag mégis szabadságot kapott. A golyó. Igaz történet Csataldzsa alól.J A történet hősei egy katona, egy orvos, egy acélgolyó és egy pofon. Színhely — mint mondani szokás — egy bolgár tábori kórház — idő: néhány hónappal ezelőtt.
