Közérdek, 1913. január-június (6. évfolyam, 1-25. szám)
Érmellék, 1913-06-07 / 23. szám
1913. junius 7. 23-ik szám ÉRMELLÉK 3-ik oldal Kánaánban, a költő komor szavaival élve — ínség és nyomor ütötte fel állandó tanyáját, bizony nincs helyén a szentimentalizmus, ha egy-egy csomó ember elhagyja ezt a földet, amely most a gond és keservnél nem terem egyehet. És ma már nem kincseket hajszolni, aranyat bányászni mennek a hazai föld szülöttei messzi tengerentúlra, hánem szembenéznek a szomorú valósággal, hogy ott a távol idegenben keserű nehéz munkával kell megkeresni a mindennapi kenyeret, ha est leszáltakor legalább meg van a verejtékes munka gyümölcse : jobban fizet Kolumbus földjének szikrája, mint a magyar ugar. De azért mégsem nézi az ember minden inegilletődés nélkül, amikor időről-időre egyre nő azok száma, akik hajókolosszusokon elhagyják a hazát, amelynek emberanyaga fogy, sorvad, egyre fogy. És mennek az emberek ami szükebb hazánk: Biharvármegye földjéről is, fájó szívvel, köny- nyes, visszanéző szemmel, aztán egy bus, mély sóhaj után arra, a messzi köd felé fordul a szem, amelynek fátyola mögött jobb jövőt sejt. Ennek a néhány sornak a megírására azok a vármegyéhez érkezni szokott jelentések adtak okot, amelyekben a hatóságilag engedélyezett kivándorlási ügynökségek arról adnak számot, hogy hány megyebeli lakos hagyta el az ország területét. Az „Adria“ j Magyar Tengerhajózási Részvénytársaság je- j lentése szerint múlt hó 19-ón a Saxónia gő-: zössel kivándoroltak: Suta Gábor, Handra György, Vida Róza, Nagy Józseí, Kujbus j József nagylétai, Bírna Vazul, Mangra György j ikőrösszáldobányi, Nagy Jánosné szalacsi, Balász Péter boklyei. Glück Ignác szombatsági, Rage- zsan János harangmezői, Feszta Demeter dusa- falvai, Lukács László szombatsági, Tyipu János drágcsékei, Szilágyi Erzsébet papfalvai, Lupse Vazulnó farkaspataki, T. Szilágyi Mi hályné papfalui, Bulboka Miklós jánosdi, Pet- ruzsán József, Tivadar, Indre Tógyer, Árgye- lán György és János Tógyerné nyárszegi lakosok. — A Red Star kivándorlási ügynökség „Kroonland“ nevű gőzössé múlt hó 24-én csak egy bihari magyart: Dán Péter fekete- győrösi földmivelőt szállította tengerentúlra. Fedák Sári, Zsigmondy Anna és Borbély Lili mind a Gaszner-féle „Ibolya crémet„ használják. Székelyhid. A nő kérdés. Versenyre kelt a nö a férfival és erős konkurensévé vált a különböző élet pályákon, mert a megélhetés kényszeríti, hogy foglalkozás után nézzen. Egy, a szemünk előtt végbe menő társadalmi jelenség ez, melynek okait ne kutassuk, hogy miért ? — hanem nézzük inkább, hogy ha már tényleg szüksége fönforog annak, hogy a nők foglalkozások után nézzenek, melyik volna az a leghelyesebb útirány, melyen haladva a foglalkozás nem esnék női méltóságnak rovására. A munka nem szégyen. Ez közkeletűen tudott dolog. De az is ismert dolog, hogy a munka nemzetgazdaságilag csak akkor értékes, ha abba a munkás beleviszi érzését, gondolkozását, ha egyéniségének lelkivilágával analógiában van foglalkozásának minősége, milyensége, szépsége, etikája. Ha nincs meg valamilyen életpálya, foglalkozás iránti kedv, szeretet, ambició, ha hiányzik a munkásból a foglalkozás iránt a zsenik rajongó szeretete, hacsak amolyan a sorseredményezte kényszer foglalkozás köti le a fizikai, vagy szellemi erőt, akkor az emberi munka értéke csökken és eredményeiben nem ,lehet hatásos. Ha elfogadjuk ezt a hipotesisnelc látszó valóságot, akkor élhisszük azt, hogy csak azok lehetnek az igazi női pályák, mélyek a nők finom szeizmogratszerüen érzékeny érzékvilágával, melyben legtöbb szerep jut a szivnyomán az .érzésnek és a finomult Ízlésnek nincsen ellentétben. És most kérdezem, mélyek azok az életpályák ? Láttunk nőt a hivatalok dohos, fülledt levegőjű légkörében, sápadt, éjjeli szolgálatban pl. a vasútnál elernyedt arcai, görnyedni, hervadni, melyről szinte leri a kedveltenség, a foglalkozás iránt érzett közöny vonása. A női lélek himpora, mely kiül az arcra, ha természetszülte vig kedélyének megfelelő légkörben él, itt eltűnik s helyébe hervadt rózsák pegyhüdt szirmaként az az arc élfonyadtsága kerül. Mi szülte ezt ? Nem más, mint a foglalkozás psichéje nyomán támadt lelki elégületlenség, annak a való érzésnek fölül kerekedése és megértése, hogy a női lélek finomult érzésvilágának nem lehet éltetője, jótékony istápolója olyan munkakör, mely eredetileg a férfipályák ynunkaköréböl lett kiszakítva, amely tehát a férfi természeténél fogva erősebb munkaerejét, nagyobb képességét kitartó fizikumát föltételezni. A nők tehát a hivatalnoki pályák után törik magukat. Szomorú valóság. Es itt közbevetöleg említem, ha már nem volna formális módja ennak, hogy a nők ezen pályákról nekik megfelelően másirányba tér éltessenek, mindenesetre fönforogna szüksége annak, hogy az a nő, aki férjhez ment, hitvesi minőségben elveszítse jogát ahhoz, hogy hivatal elfoglaltságának káros következményeit a családi élet érezze meg. De mit láttunk még a nőknek hivatalok utáni törtetésével egyidejűleg ? Elhanyagolni látjuk a női kézimunkák különféle kereseti ágait, mint olyan foglalkozásokat, melyek nemcsak tisztességes, de fényes megélhetést és mindenek fölött a nőknek psichologice jobban megfelelő i munkakört nyújthatnának. És mindez miért ? Egyszerűen azért, mert lábrakapott egy sajátságos világnézet, mely megveti, leálacsonyitónak tartja eqy „úri“ leányra nézve a kézimunka sokirányú változatainak hangulatos és jövedelmező ágait. Pedig ha tudnák, hogy Páris előkelő divattermeinek tulajdonosai nagy úri származású hölgyek s hogy Budapesten nem egy olyan divatszalon tulajdonosng van, aki sok Nagyságosasszonnyal jövedelem tekintetűében nem cserélne és ha tudnák, hogy vannak a vidéken is olyan úri nők, aki kézimukájukat, melyek természetesen magukon viselik a munkakedv és szeretet nyomán fakadó gyakorlottság művésziesbe hajló vonásait állandó megbízatás folytán a fővárosi üzletekben szép honorárium mellett értékesítik, ha ezt tudnák, akkor bizonyára átalakulna elfogult gondolkodásuk és szívesen felcserélnék a hivatalnoki pályák tövises útját, hol reájuk csak utolsó szerep vár olyan foglalkozásokkal, melyek nem kívánják a női lélek elváltozásait, eldurvulásait, — mit előidéz a hivatal nem megfelelő légkör, hanem amely a női lélek finom, Ízléses és a női kéz ügyes megnyilvánulásainak nyitná meg dúsan jövedelmező forrásait. A felsőbb női kézimunka szakszerű, művésziesen finom eltanulása és nyomában ilyen, most még visszatetszőén hangzó iparágak üzése sokkal tágasabb tért nyitna a férjhez nem ment leány megélhetésének, mit akár a hivatalnoki, akár bármely más tudományos jellegű pálya. Távol áll tőlünk kétségbe vonni azt, hogy egyik-másik nö nem volna alkalmas bármely tudományos pályára. Dőreség volna ilyent állítanunk, de akkor, amikor a férfi szellemi munkásoknál is tulprodukció uralkodik, semmi esetre sem okszerű a nők konkurenciája, mert hiszen ezzel is csak a jövedelmileg életképes férfiak számát csökkentik, hanem időszerű volna belátni és e tekintetben csak előítéleteket kellene legyőzni, hogy van specialis terrénuma a nők érvényesülésének és pedig saját kézi ügyességük helyes irányú fokozása, mellyel nemcsak megélhetésük, de természetüknek megfelelő társadalmi positiójuk volna biztosítva. Orion. Sztrájkolni akartak a kisbirók. Heveseitek 25 korona évi fizetést. Mint ahogy nem divat — mert nem illik rá — „bájosnak“ mondani a férfit, épp oly helytelennek látszik tán — az első pillanatra — a nyomort „nagyszerűnek“ nevezni, de az a kifejlett nagyarányú nyomorúság, amely a vármegye egyik szürke aktacsomójából ri ki, méltán megérdemli a „nagyszerű" epitheton ornanst. A nagyközönség előtt nem egészen ismeretlen a kisbiró hivatása, de azért az el- mondandók kedvéért nem fog ártani, ha kissé körvonalazzuk a községi közigazgatás eme népszinmű-alakká nőtt botos tényezőjének „ügykörét.“ A kisbiró rendőri, kézbesítői szolgálatot teljesít, ő dobolja ki a községet érdeklő közügyeket, elkezdve a sertésvésztől, a közigazgatási bejárásig és bizony nem egy helyen forró nyárban, hideg télben, bokáig sárban, térdig hóban a kisbiró bonyolítja le a község postaforgalmát is. Es mindezekért eddig husz-huszonötk orona évi bér járt egy kisbirónak. Hát nem a nyomorúságnak „nagyszerű1 példája ez ? ! Most azonban másként lesz, A kisbirók is belekerültek már abba a szoeiájis áramlatba, amelyben mindenki tőle telhető erővel arra törekedik, hogy helyzetén javítson, hogy anyagi teljesítőképességét a felmerülő követelmények arányáhan erősítse és igy a falusi romantika kis hősei is felütötték a fejeiket és kijelentették, hogy ezért a pénzért többé se dobolni, se kézbesíteni, se postázni nem hajlandók. Bélmárkaszák biharmegyei község képviselőtestülete volt az első, amely méltányolta a maga kisbirójának elkeseredését és felemelte az évi dijat harminckét koronára. Megkapóan közvetlen ennek a vármegye slispánjához jóváhagyás végett beterjesztett határozatnak az indokolása is, amely hivatalos formájában igy fest: Indokok: Mert olcsóbban nem kapható kisbiró! Ez az indokolás mindenesetre meg fogja győzni a vármegyei fölöttes hatóságot arról, hogy Bélmárkaszák község képviselőtestülete tényleg „kénytelen“ volt a kisbiró fizetését felemelni. Járásbirók szabadsága. Olasz József vezető kir. járásbiró és Kató János büntető kir. járásbiró f. hó 1-én kezdték meg 6 hétre terjedő szabadságukat. A szabadságidő tartama idejére Zsiga Lajos kir. járásbiró lett a bíróság vezetésével megbízva. Tűzoltó kongresszus. Mire ezek az igénytelen sorok olvasóink kezébe kerülnek. Biharvármegye vendégszeretetéről messze földön hires Székelyhid városát már felkeresték a vármegye tűzoltó-egyesületei, hogy egy napot töltsenek azok körében, a kik szeretettel várták és nehéz szívvel mondanak Isten hozzádot távozásuk alkalmából. Az önzetlen magyar sajtó meleg szeretetével üdvözöljük mi is a tűzoltó-szövetség tagjait Székelyhidon. Azt a nemes hivatást, melyet a tűzoltóság teljesít, méltányolni kellően csak a sajtó tudja, azt az önfeláldozó tevékenységet csak a sajtó tudja megbecsülni, hisz mindenkor jelen van akkor, a midőn életük kockáztatásával mentik a mások életét, vagyonát, a derék tűzoltók. — Üdvözöljük hazafias szeretettel és kívánjuk, hogy érezzék jól ma- gukst ebben a városkában, a melynek minden polgára át van hatva az egyesület magasztos céljaitól és hivatásától. Vármegyénk alispánja Székelyhidon. Fráter Barnabás vármegyénk alispánja is részt vesz a biharmegyei tűzoltó-szövetség vasárnap tartandó kongresszusán. Szeretett alispánunkat a vonatnál Doby József főbíró fogja fogadni. Választás Székelyhidon. a menházvezetőnői állásra 5 pályázat érkezett be. Megválasztatott Waschmann Etelka debreceni lakos, menedékház vezetőnő, aki állását már el is foglalta. Villámcsapás. Május hó 28-án d. u. 6—7 óra között nagy vihar vonult át Székelyhidon keresztül, kevés esővel, de annál több villámlás és dörgéssel. Többek között egy villám úgy sújtott le a gi óf Stubenberg József tulajdonát képező lovász majorban egy istállóra, hogy a benne levő 7 darab ló nyomban elpusztult és egy ápoló szörnyethalt. Az istálló teteje végig leégett. A szerencsétlenül járt lóápoló neve Lakatos József 33 éves, családos ember, aki öreg, munkaképtelen atyját is eltartotta. A kár: lovak értéke 42 ezer korona, az istállóé 8000 korona. A szegény ember élete az nem lett felbecsülve. A gróf kára biztosítás utján megtérül, de ki adja vissza az öreg munka- képtelen atyának elveszett fiát ? 1 ? 1 Sertésvész. Székelyhidon a sertésvész járványosán fellépvén a község további intézkay désig zár alá helyeztetett.
