Közérdek, 1913. január-június (6. évfolyam, 1-25. szám)
1913-05-24 / 21. szám
Nagykároly, 1913. május 24. 21-ik S2ám. KÖ Z ÉRDÉIT ÉRMELLÉK KERESKEDELEM, IPAR ES TT1EZŐG AZDAS A G ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETILAP VI. ’évfolyam. Megjelenik minden szombaton reggel. Nyilttér sora 50 fi ér. — Kéziratot nem adunk vissza. Előfizetési és hirdetési dij^JW¥?té|^(c?a^jeleles szerkesztő jogosult Szerkesztőség és kiadóhivataHróf Károlyi György-tér 36. Telefon 95. Felelős szerkesztő SIMKÓ ALADÁR. Előfizetési árak',- ) ''" •, Helyben házhoz hordva egy évre 7-— kor. félévre 3'50 kor. Vidékre postán küldve egy évre 8'— kor. félévre 4.— kor Egyes szám ára 20 fillér. A vidéki rend. Aminap egy vidéken élő tanártól halottam ezt a kis históriát, melynél jellemzőbb példáját aligha lehetne találni a vidéki városok közös bajainak: „Esztendőkkel ezelőtt az egyik vidéki városkában újságot szerkesztettem. Hetenként megjelenő négy oldalas lapocskát, amelyik elsősorban természetesen a helyi ügyekkel foglalkozott. Többen voltunk, nagyobbrészt tsnárok, akik ambícióval foglalkoztunk a kis újság ügyeivel, súlyt helyeztünk arra, hogy lehetőleg helyi dolgokkal jelenjünk meg. És rendkívüli bosz- szuságot okozott nekünk, amikor azt láttuk, hogy a cikkeink folytonosan négy-öt lapban jelennek meg, mert a megjelenés után vidéki laptársaink egyszerűen annek- tálják őket. Égy alkalommal vezércikket Írtam: „Városunk mizériái" címmel. Elpanaszoltam a szokásos bajokat, hogy az utcák piszkosak, hogy kevés a kövezet, ami van, az is rossz, hogy gyenge a világítás, hogy kevés a rendőr és nincsen, aki a közbiztonságra ügyeljen, hogy éjszaka lármát csapnak a részegek, hogy elszaporodtak a kerítésen bemászó tolvajok és igy tovább. A cik'c megjelent, de ismét nemcsak a mi lapunkban, a cikket megint átvette négy vagy öt lap, még a cin iet sem változtatta meg, az maradt, ami nálunk volt: „Városunk mizériái." Mindössze annyit tettek meg vele. hogy ahol én azt írtam, hogy „X. város“, az „x-i rendőrkapitány“, ők mindenütt azt írták, hogy : „Y. város“, az „y.-i rendőrkapitány“, vagy „Z. város“, a „z.-i rendőrkapitány“. A mizériák azonban maradtak ugyanazok: az, hogy az utcák piszkosak, hogy kevés a kövezet, ami van, az is rossz, hogy több utcai lámpás kellene, hogy kevés a rendőr, rossz a közbiztonság, éjszaka nagyon is duhajkodnak a részeg emberek, hogy elszaporodtak a kerítésen bemászó tolvajok, egyformán igaz volt nálunk X.- ben, Y.-ban és Z.-ben.” f Mindenki a saját tapasztalataival egészítheti ki azt, amit ez a tanár mondott, azt hiszem, hogy kevés volna az ábécé minden betűje, ha X. Y. Z. módjára betűkkel akarnánk megjelölni mindazokat a városokat, amelyek teljes joggal és teljes okkal szószerint magukra ve hették velna ezt a vezércikket. Hol a bajok gyökere? Első sorban a vidéke városok indolenciájában természetesen. A legtöbb városban csak az intelligens úri osztályban volna meg az érzék a rendnek és az esztétikának azokhoz a szerény követelményeihez, amelyeket ennek a tanárnak a vezércikke magában foglalt, azonban igen sok helyen már a városgyülésben leszavazzák őket a kékbeli polgárok, akiknek minden jól van úgy, ahogy van. Azért, mert az urak kényesek, nem fizetünk több pótadót! Eleget fizetünk igy is! Ha az apánk, meg a nagyapánk meg volt asphalt nélkül, meg villanyvilágítás nélkül, megleszünk mi is! Igen sok helyen ez minden európai kulturtörekvésnek a temetője. Azonban nemcsak ez a baj, hanem az is, hogy a vidéknek annyira nincsen kielégítő rendőrsége, hogy az a pár szál legény, aki nappal az irodahelyiségek takarításával és z összes tavaszi és nyári divatujdonságokban a legnagyobb választékkal szolgál ubletzky Kálmán divatáruháza Nagykároly, Deáktér 18. szám. (Hadnagy-féle házban.) TARCZA. 6 talmudista. Irta: Salzberger Ignácz főrabbi. — Közérdek eredeti tárcája. — Lengyel Kálmán még csak tiz éves fiúcska volt, midőn árvaságra jutott. Senki sem tudta, hogy hívják, azért elkeresztelték Lengyelnek a felvidéki városka, Yisóvölgy lakói. Apját a kis Kálmán soh’se ösmerte, anyja az Orosz-lengyel határról ide költözött szép fiatal asszony, sokat beszólt neki egy daliás alakról, atyjáról, ki nemcsak őt, de embertársait is annyira szerette, hogy érettük, szabadságuk kivívásáért a legdrágább kincset : önönmagát is feláldozta. Addig mesélt a jó asszony fiacskájának szabadságról, zsarnokságról, Szibériáról, mig egy szép napon átköltözött az örökfény birodalmába, hol nincsenek rossz emberek,, hol nem hallatszik a kancsukák suhogása. Áldott légy fiacskám és áldott szép Magyarország I ez volt szegény asszony utolsó szava. Anyja halála után Visóvölgy zsidó papja vette a kis Kálmánt pártfogásába. Ruházta, tanitgatta, élelméről pedig úgy gondoskodott, hogy hol neki, hol valamely tekintélyes családnak volt a kis talmudista egy-két napos vendége. Hálás tanítvány volt. Óriási léptekkel haladt a talmudi tudományokban előre s tizenöt éves korában mestere, az öreg zsidó pap, már úgy nyilatkozott róla, hogy rövid időn belől képes lesz egy rabbinusi állás betöltésére. Talmudista társai körülrajongták, áhitatos figyelemmel hallgatták éleseszü talmudi- kus fejtegetéseinek mindegyes szavát, de ebben a hódolatban több volt a leplezett irigység, mint a baráti szeretet. Lesték a pillanatot, midőn a jövevényt kitúrhassák maguk közül és erre kínálkozott is nemsokára alkalom. Ezernyolcszázkilencvenbat, a millenium esztendeje következett, mikor a zsidóságot/az a kitüntetés érte, hogy féltve őrzött kincsét: vallását az ország bölcs vezetői arany keretbe foglaltatták : recipiálták, a többi bevett vallásokkal egyenlő rangúvá tették. Örömtüzek égtek mindenfele a Kárpátoktól az Adriáig s Kálmánnak is feldobbant e hir hallatára szive. Úgy gondolta: a magyar zsidóság e szép adományt csak azzal hálálhatja meg, hogy hazája nyelvét az eddigieknél is jobban fogja művelni s templomaiban Isten igéit is ezen fogja hirdetni. Utolsó bét! Ingek, cipők, kalapok, nap- és esöernyök óriási választékban. Árak a kirakatban láthatók. TTVT ▼ ▼▼ ▼ ▼ T tern L. alkalmi áruháza a Kereskedelmi és Tparbank palotájában FELOSZLIK.
