Közérdek, 1913. január-június (6. évfolyam, 1-25. szám)
1913-05-24 / 21. szám
2 -it oldal. KÖZÉRDEK 1913. május 24. 21-ik szám. RÓTH LIPÓT vaskereskedése Nagykároly Deák-tér. Ajánlja permetező készletét nagy választékban. Eredeti Eklair Yermorel permetezőket és kénporfurókat is állan- o-o dóan raktáron tart. o-o Tanuló fizetéssel felvétetik. kézbesítésekkel foglalkozik, éjjel pedig alszik, hogy erőt gyűjtsön a másnapi munkához, egyáltalában nem is képes ellátni a közrend védelmét. A városok a maguk anyagi erejükből nem is igen tudnák úgy fölszerelni magukat a rend védelmére, mint ez szükséges. Ezért állandó téma Magyarországon a rendőrség államositása. Már többször megemlékeztünk arról, hogy a belügyminisztériumban milyen munka folyik a vidéki városok rendőrségének állami kezelésbe való átvétele tárgyában. Ez a kormányzat, melynek olyan nagy érzéke van minden iránt, amivel alkotó és gyümölcsöző munkát lehet kifejteni, ezt a feladatot is felismerte és erélyesen a kezébe vette a megvalósítását. Egy most kiadott jelentés szerint a tanácskozások során sikerült magállapodni az államosítás tervének keresztülvitelére vonatkozólag. A kormánynak az a szándéka, hogy már az őszi ülésszak elé beterjessze az erről szóló törvényjavaslatot, hogy a rendőrség államositása az egész országban megvalósitható legyen. Hogy ez az uj rend mit jelent majd? Arra csak egy példát: egy vidéki megye székhelyén, — a megye egyike az ellenzék védbástyáinak, — a város már megelégelte a vergődést azzal a nehány szál rendőrlegénnyel és az államhoz folyamodott, hogy adjon csendőrséget a közrendi szolgálat ellátására. Tudvalevő, hogy igen sok város fordult a kormányhoz ugyanezzel a kéréssel és a kormányok bizonyos mérsékelt dij fizetése ellenében teljesíteni is szokták a városoknak ezt a kérését. Ez a város is csakhamar megkapta a kakastollas legényeket. A csendőrök átvették a rend fölött való felügyeletet és mindjárt, amikor az első éjszaka után jelentést tették a rendőrkapitánynak, hosszú listát mutattak be azokról, akik polgártársaik éjjeli nyugodalmát zavarva, közcsendháboritást és egyéb kihágást követtek el az utcán. A rendőrkapitány elhülve olvasta el a listát: első volt rajta a város egyik főtisztviselője, azután következett sorban egy sereg notabilitás, csupa olyan ember, akinek hasonló alkalmakkor az a szegény városi íendőr szalutálni szokott. A csendőr azonban nem tréfál és nem ismer a törvénynél nagyobb urat. Körülbelül ez lesz a különbség a városi rendőr és az állami rendőrség között is. Razziát kellene tartani néha-néha az utcán is, nemcsak azokban a sötét kis lebujokban, ahol rendszerint nem fognak el senkit a razziázók. Egy kis cser- készés nem ártana a rend éber őreinek az utca közepén sem, az utcának meg éppen nagyon használna. Csak úgy hamarjában megcserkésztem vagy két ilyen esetet, amelyet — se nem árt, se nem használ — ha figyelmébe ajánlok itt annak, akit illet. Hátha csakugyan nem olvassák el. Akkor legalább igazán nem ártok vele senkinek. Pedig szeretnék ártani. Szeretnék ártani például egyik-másik biciklistának, ha már a botommal nem húzhatok végig a hátán az őrült köszörűsének, amint nappal csengő nélkül, este lámpa nélkül sláj- fer ózza le a járó kelőket. Az esze-veszett hajtásról nem is beszélek. Holott a fiakkerest is meg kellene büntetni, ha meggondolatlanul különösen átjáróknál gyorsabb lépést tesz a paripája. De ebben a veszett világban, amikor a fiakkeres ló majd eldől az éhségtől felesleges hangoztatni. A biciklisták nesztelen kerekű köszörűiken azonban rohannak, mintha a saját fejüket kergetnék, kolomp nincs a nyakukon, csengő nincs a szekerükön és egyszer csak azon veszi észre magát a gyanútlan vagy a gyalogjáró felebarátjára gyanakvó séteamber, hogy a földön heucsereg és valaki bemutatkozás nélkül sportol végig a gyomrán a képén, az uj ruháján. Es hogy az ember, a megmaszirozott ember még jobban pukkadjon, az utca népe harsogva TTÍaradék szövetek igen jutányos áron kaphatók alafoni Jenő posztóáruházában :: Nagykároly, Deáktér ÚRI- 0-0 SZABÓSÁG Nagy titokban beszerzett magának nehány magyar és latin klasszikus müvet és éjjeleket virrasztóit át azoknak tanulmányozása mellett. S nappal, midőn ott görnyedt a Í tapházában levő tanteremben a tál műd va- amelyik foliánsa felett, messze elkalandoztak néha gondolatai, messze a rózsás jövőbe. Lelki szemeivel ott látta magát a visóvölgyi kis templomban, amint magyar nyelven hirdeti a szószékről füveinek Isten igéit. Milyen lelkesülten hallgatják hi vei, milyen tüzesen ragyog fel a szószékkel szemközt levő karzaton egy koromsötét szempár minden kifejtett szebb gondolatnál . . . Egy forró csók ébresztette fel ábrándozásaiból. Hermin volt, a pap egyetlen leánya, Yisóvölgy gyönge, Nesztelenül lepett be családi szobájuk mellett levő tanterembe, bársonysima karjaival körülfonta az ifjú nyakát, aztán elkezdett csevegni, csicseregni az ö édes hangján. — Újságot mondok Kálmán. Apa egész bizalmasan kijelentette, hogy az ő gyenge vállai már nem birják a hitközség vezetéséből reá háramló terhet, azért nemsokára, nehány év múlva átadja helyét másnak . . , neked, ő pedig anyámmal kivándorol a Szentföldre Palesztinába, hogy ott azon a földön végezzék be földi pályájukat, melyen a jámbor patrierchák és a lánglelkü próféták éltek. Testével egész hozzásimult az ifjúhoz, ajkát rátapasztotta ajkára és úgy maradtak egy ideig szótlan, boldogan. — Szavakat se találok rá Hermin, hogy megmondjam neked, mennyire örvendek, hogy találkozhattam veled még egyszer, mielőtt hosszabb időre eltávozom Visóvölgyről. Mint valami megriasztott őzike, úgy ijedt meg Hermin e szavak hallattára. — Te elmégsz! — Talószinüleg. Talán még előbb mint gondolom. Egyik pajtásom ma reggel éppen akkor toppant be hozzám, midőn Cicero egyik remekművét tanulmányoztam. S midőn egy fél órával később az utcán végig mentem, az emberek ujjal mutattak reám, bajtársaim pedig húzódtak tőlem. Csak órák kérdése tehát, hogy a dolog apának is tudomására jusson. S habár atyád, szeretve tisztelt mesterem jól tudja, hogy ezeknek a müveknek a tanulmányozása semmiféle káros befolyással nincsenek ez ember vallásos érzületére, mégis — úgy hiszem — nem teszi, nem teheti majdan, hogy a jesiva kötelékéből el ne bocsásson. Mielőtt eltávozom, azt akarom tőled megkérdeni te szép liliomszál : szeretni fogsz-e, megőrzöl-e emlékezetedben még akkor is, ha nehány esztendeig viszont nem látnok egymást ? Ez a tudat, I hogy szeretsz s nemcsak a magam de a te I boldogságodért is küzdők, uj erőt fog kölcsönözni valahányszor majd karjaim lankadni érzem. — Igen Kálmán én szeretlek és örökkön örökké szeretni foglak. Előre elátkozom azt a pillanatot, hisz úgyse következik el soha, midőn más férfinek nyújtom kezem, téged pedig akkor is áldjon Isten, midőn mást ölelni majd karjaid között! „Lányom, egyetlen gyermekem“ hallatszott kivülről egy öreges női hang s alig futott ki Hermin a tanteremből, egy küldöttség jelent meg hitközségi tagokból és jesiva tanulókból egyvelgest, hogy a papot arra kérjék, hogy azt az el- kárhozott lelket ne csak Visóvölgyről tavo- litsa el, dJe átkozza ki Izrael közönségéből. El a betyárral! hangzott kórusban Kálmán! volt kollégáinak kiáltása. „Minden bajnak, mi egy óv óta bennünket ér“ — így okoskodtak a hitközségbeliek — ő volt a kutfor- rása. Kálmán be sem várta az öreg pap válaszát, bátran benyitott a tanteremmel szomszédos szobába, hol e jelenet lejátszódott, utat tört magának ez indulatoskodó tömegen, hogy megköszönje mesterének fáradozását s jótéteményét; még egy forró pillantás Hermin felé s volt bajtársai zűrzavaros lármája közepette hagyta el a pap hajlékát, nehány órával később Visóvölgyet. II. Egy szép tavaszi alkonyat volt, midőn
