Közérdek, 1913. január-június (6. évfolyam, 1-25. szám)

1913-03-29 / 13. szám

2-ik oldal.

KÖZÉRDEK

1913. márczius 29. 13-ik szám.

Megérkeztek a tavaszi különleges sörök: bajor, maláta, márcziusi, salon, király stb., úgy hordókban, mint palackozva ládánként megkezdem árusítását.

A nagyérdemű fogyasztó közönségnek felhivom figyelmét (különösen a gyengélkedőknek) maláta sörömre, mely kiváló orvosi szaktekintélyek által ajánltatik.

Tisztán kezelt áruk! o-o

51

HAGGENMACHER

a

kőbányai söreinek főraktára

ifj. Matolcsy Sándor

Telefon 122

sörraktára

Telefon 122

Nagykároly, Gróf Károlyi Gycrgy-tér (nagypiac)

A Szolyvai és Polenai vizek fő elárusitását Nagykároly részére átvettem s abból állandó nagyraktárt tartok. — Természetes és nem szénsavval telitett. —

Óvakodjunk utánzatoktól mely az egészségre ártalmas. Eredeti csak a Schönborn-féle uradalmi viz. Kapható minden jobb o-o füszerkereskedésben. o-o

Sör-udvar. Gyors kiszolgálás /i

den lemondásnak, sok erő, energia kell a teljes győzelemre, de minden apró győzelem után apad a keserűség és nő az öröm s annál nagyobb lesz önbecslésünk, mennél keményebb küzdelem után értük el a célt.

S azok, kiket ilyen elvek alapján nevelünk, áldani fogják emlékünket, mert az élet nehézségeiben fegyvert adtunk kezükbe a boldogulás kivívásához.

Nagykároly - kertváros.

(Ss.) A „Közérdek“ pár héttel régebbi számában olvashatta a közönség, hogy egy városi haladó-párt van alakulóban, talán már meg is alakult, melynek a célja az, hogy ezt a zsirszagu, porgőzü várost rohamlépésekben vigye azon cél felé, melyet elérni minden életképes városnak legfőbb törekvése. Hogy milyen egy olyan város, mely már ezt a célt némileg el is érte, nehéz volna kevés szóval elmondani. Még több szó kellene annak az elsiránkozásához, hogy mi mindén dologban vagyunk még mi ettől a céltól nagyon is távol.

Azon a hosszú, nehézjárásu utón, mely emez ígéret földére vezet, csak két elv kalauzolhat végig. Hasznosság és szépség elve. Bármilyen módon akar valaki városa javára lenni, csak ez a két cél vezetheti. A várost gazdaggá és széppé tenni! Ebbe beleszorit- ható minden reformtörekvés.

Épen nem szólok most olyan tervekről,, melyek a város anyagi gyarapodását elősegítenék, sem nagyobb befektetéssel járó város szépitési módokról, csak a csinosításnak egy szerény kis eszközéről, mely azonban részint nevelő hatásaiban, részint a közegészségre való jó hatásaiban igen fontos tényezőnek mutatkozik egy város életében.

Újabban mind több figyelmet fordit, az ember arra, hogy tartózkodási helyét kényelmessé, egészségessé és kellemessé tegye. Talán épen a természetestől eltért életmód, a gyárak, városok rideg világa szorítja az embert arra, hogy a kellemest, a megnyugtatót a természet szépségeiben keresse. Maga a kertváros eszméje is azt a célt szolgálja, hogy fásitott utcák, terek, virágos kertek közt épített házak lakója a természet szépségeinek élvezetében találjon elvégzett munkája után nyugalmat. Az uteák fasorja fogja fel a felszálló port, hüs árnya adjon enyhet a munkája után siető embernek és a kertek virága színnel és illattal gyönyörködtesse a pihenő embert. Minél nagyobb súllyal és minél léleknélkülibb ridegséggel nehezíti ránk kezét az élet, annál vágyódóbban kívánkozunk e gyönyör bégek után. Ezért megértőbb, hálásabb a természet szépségeivel szemben a városi életet élő müveit ember, mint a falusi. Viszont az öntudatlanul bámuló falusinál csak egy hálátlanabb íia van a szép természetnek, a műveletlen városi. A falusi gyermek kioktatást kap az apjától, hogy ne bántsa j a fát, mert hasznos, de a városi utcagyerek,

I ki ezt a közvetlen haszijot nem érzi, nem kap nevelést arra, hogy ne bántsa a növényeket, mert azok szépek. Mondják neki az iskolában. Mit ér az, ha maga az iskola nem jár elől egy pár szép virágágy gondozásával e szépségek kedvelésében. Vagy miért nem rakja tele ablakát virágcserepekkel, hogy azoknak gondoztatásával a gyermeket a virág megkedvelésére nevelje ? Ha ezt tenné, nem is kellene mondani, hogy a virág szép.

Ugyanaz áll a városokra is. Nem csinálunk az utcák szélén virágágyakat, mert az utca-gyerekek lejárnák. Hozzá kell szoktatni őket, hogy ne járják le. Hiszen épen ebben a nevelő, erkölcsi jó hatásban van a kertváros rendszernek egyik megfizethetetlen, nagybecsű értéke. Hozzánevelni a publikumot, mintegy hozzáfinomitani a természet szépségeinek megbecsüléséhez ! A közönség pe- d,ig nevelhető. Alig egy pár éve, hogy az Állatvédő Országos Egyesület a madárvédelem céljából gyermek-naptárakat hozott forgalomba s a mozgalomnak máris számokban kifejezhető eredményei vannak. Egy-két évi harc s a közönség megadja magát minden uj dolognak. Ha Bagoson egy telegráf-póznát felállítanának, az első nan megmászná minden valamire való gyermek az uj csodát. Károlyban már nem lehet ezt a nagyratörést tapasztalni az ifjabb nemzedéknél. Megszokták.

Ha a város legalább a főbb helyeken, mutatóba, szoktatóba, a villanylámpa-oszlopok derekára egy körülfutó kis polcra egy pár cserép virágot tétetne (úgy mint a fővárosban) az első időkben akadna egy-egy kamasz, aki megkísérelné megdézsmálni, de később mindenki természetesnek és kellemesnek találná,

HALAK:

Szardínia Orosz hal Tőkehal

Kelettengeri bering Göngyölt héring Fiilé hering Lazac

Halikra (Caviár)

SAJTOK:

SCHNELL IMRE

Főzelékek:

Emeuttiáli

Trapista

Friss Carfiol, különféle Conservek u. m.: borsó, bab, kukorica, Spárga

Rocfort

Imperial és különféle

FŰSZER ÉS CSEMEGE ÜZLETÉBEN

g-inha sth ---cs

emege sajtok gróf Audrássy és tescüéni teavaj.

NAGYKÁROLY.

Kugler, bonbon és sütemény ... nagy raktára.

gyöngéden fogta meg a Sárika feketekez- tyüs kis kezét. A karosszékhez vezette és leültette. S a szeme közé nézett, bizalmas, becsületes részvéttel mégis mosolyogva, mint aki azt hiszi, hogy amit hallani fog, az egy cseppet sem lesz borzasztó.

— Halljuk hát azt a borzasztó történetet, Sárika ! A maga nagy regényét! Mi történt hát magával, kis Sári? Nagy örökséget csinált, ezt már tudom. Hiszen azzal, amiatt hagyott itt bennünket, három hónappal ezelőtt, mikor lemondott. Aztán ? . . .

Sárika, hátrahajtotta a fátyolét, mialatt szégyenkezően elpirulni.

— Csakhogy az nem igaz ... — rebegte halkan.

— Nem volt igaz ? Micsoda ? Az örökség ?

— Az. Mese volt. Az (igazi okot nem akartam megmondani. 0 kívánta igy, ő.

— Ő. Kicsoda az az ő ?

Sárika kelletlenül csóválta meg a fejét.

— Ej, hát ő: Radványi Józsi, a férjem. Az igazgató csak hüledezett.

— A . . . férje ? . . . Sárika 1 . . . Mit beszél? ... A maga férje? . . .

— Hát igen a férjem. Férjhez mentem, igazgató ur. Hiszen az a baj éppen. Igazgató ur úgysem ismerte. Főhadnagy volt. Ott

lakott, abban a házban, amelyikben én laktam. Azután hát . . . igen. Azt mondta, hogy halálosan belém szeretett, hogy nem tudna, nem is kívánna nélkülem élni.

— No, hiszen utóvégre is ... De hát a kaució ?

— Azt mondta, hogy van annyi vagyona, amiből kitelik. Nem kell neki semmisem, csak én kellek, én magam. Hiszen oly szépen mondta mindezt! Még a Burns Róbert versét is hozzá: Jöjj el, egy szoknyában, kedves Dunbar Fanny . . .

— Azért nem kellett volna hinnie, éppen 1

— Csakhogy az embert megingatja ám az ilyesmi. Hogy olyan ritka manapság. S aztán az ember olyan szépnek látja a jövőt, hogy majd lesz olyan puha kis fészke, ahol otthon érezheti magát; hogy férfi lesz mellette, akire rátámaszkodhatik, aki megvédelmezi, ha kell és megöleli néha, mikor a szeretet melegére áhítozik. Hogy lesz valakije, akinek szüntelenül keresheti a kedvét s akinek megédesítheti az életet, ezt a bolondos, furcsa komédiát. Hiszen, tudja, igazgató ur, minden leány csak erre, csak ilyesmire vágyakozik mégis . . .

Az igazgató férfias, komoly arca szinte elmólázott, mig hallgatta.

— Persze, persze, — bólingatott rá nagy csöndesen.

Sárika pedig nagyot sóhajtott.

— Aztán most képzelje, igazgató ur, hogy mikor már két hónapig beleéli magát az ember ebbe a nyájas szelíd álomba, mikor már azt hiszi, hogy mindez igaz . . . Akkor.

— Akkor ? . . .

— Akkor aztán egy pisztolylövésre — felébred. A fegyver eldördül és felébredünk. Az álomnak vége van. Csak álom volt. Nem igaz belőle semmi sem.

— Semmi, csak a párbaj.

— Dehogy párbaj ! Agyonlőtte magát.

Az igazgató meghökkenve nézett rája.

— Agyonlőtte magát? Dehát miért? Megőrült ?

Sárika a fejét rázta.

— Ném. Nem volt más menekvés. A két hónapi szabadság ideje, ami alatt megesküdtünk, utaztunk, berendezkedtünk, letelt. Be kellett volna vonulnia az ezredéhez. S akkor kisült volna minden.

— Micsoda ?

— Hogy hazugság volt minden. A kaució, a házassági engedelem, az egész boldog álom. Minden okirat hamis volt. Máskép sohasem lettem volna az övé, az utolsó le-