Közérdek, 1913. január-június (6. évfolyam, 1-25. szám)
1913-03-08 / 10. szám
1913. március 8. 10-ik szám. KÖZÉRDEK 3-ik oldal 3^^ ■cr 2vC e=> o ír!! i ma MÁSNAP 99 LUNA“ VIZET IGYATOK. BBSSmBB»! A „LUNA“ k«nes ásványvíz nagykárolyi fölerakata --------------------------SC HNELL IMRE czégnél van. nWBMHMM denie és több az, amit egyes hivatalos körök kedvéért el kell hallgatnunk, mint az, amit az ő segítségükkel meg lehet Írnunk. Nálunk évekre menő küzdelmet folytatunk példáid azért, hogy — ami már ninden vidéki városban van — a rendőrség bűnügyi osztályán rendszeres felvilágosítást kapjon a hirszolgátat. M<'g csak annyira, sem tudjuk vinni, hogy az újságírók „fogadására“ egy órát határozzanak meg. Nálunk az utcán, az ajtók előtt fülelve kell szaglászni a híreket, felhajtani a dolgokat, mint a kopókutyának a vadul, de ha a „hivatalos kör“ eltüsszenti magát, cicerös vezércikkben kell azt kedves egészségére kívánnunk. Nálunk egy szenzációsan érdekes ügyben az egyik érdekelt azzal informált bennünket, hogy „csak senki se tudja meg, hogy én mondtam“, —, mert az ügyben eljárni illetékes hatósági közeg figyelmeztetett, hogy „a firkuncok meg ne tudják. “ Mintha félni lehetne a napfénytől, mintha reszketni kellene a nyilvánosságtól, a köztől azoknak, akik a nyilvánosság és köz számára dolgoznak. A vidéki városok szeretnek azzal kérkedni, hogy ők legalább is miniatűrjei a fővárosnak. Jó, hogy a fővárosban nem gondolkoznak úgy, hogy ők viszont gigántijai a vidéknek. Átért, ha a vidék a modern dolgokban nem utánozza a fővárost, milyen jó, hogy a főváros nem nagyolja utánna a vidéket. íme, amíg nálunk a szűk látókör, a kicsinyeskedés kizárja és lehetőleg távoltartja a hírszolgálatot a közérdekű ügyektől, addig Budapesten rendőrfőkapitány sajátkezű levélben köszönettel ösmeri el, hogy a rendőrség a saját szakmájában nem tudott volna célt érni az újságírók segítsége nélkül. S.ent Bürokratizmus, de messze vetettél bennünket Budapesttől! • • • s >S • • • ?*. ' ...... 1.1n 'T'V. ;r. t-.j1 I kiskorúság tehetetlenné tesz a I í megkeresésére, az élet harcára. “Magyar Király” S r r> kávéházban <3 <j a 63-ik gyalogezred ■in zenekara hangversenyt tart. Szives látogatási kér WESSEL« MANÓ i tulajdonos. = Kezd te este 9 órakor!! ^ Belépö-dij Granit pala ?e<$ee"kor lBgyiobl, tető(Ss.) Naponta többször eljárok a mellett az egyszerű, de csinos ház mellett a Wesse- lényi-utcában, melynek kapuja fölé akasztott pléhtáblán „Népkonyha“ felírás olvasható. Az emberbaráti jóságnak eme hajlékában mindennapi kenyérhez, meleg ebédhez jutnak azok, kiket baj, öregség, gyámoltalan mindennapi Nyomorban megöregedtek, istenverte vakok, koldus szegénységben született gyermekek a látogatói ennek a háznak. Az igazi szegények. Már I régen készülők ennek a csendben működő háznak jótékony munkájába bepillantani, de a küszöbnél mindig visszatartott a magam j jószándéka iránti bizalmatlanság, a jótékony- I ság terén szokásos' ügyetlenségektől való félelem. A félés, nehogy érdeklődésem tapin- 1 tatlan kíváncsiságnak, látogatásom kuriozum- I keresésnek tűnjék fel s megzavarjam, lep- ! lezetlen szegénységük tudatában bámulásommal szégyenitsen azokat a szegény embereket, akiket meglátogatok. A legjobb szándékú közeledésnek is lehet tolakodásszerü ize, a segítés megalázó alamizsna osztásnak I tűnhetik fel, ha ügyetlenül gyakoroljuk a jót. S a rocsztapintatu jóság társképe a bűnnek. Végre legyőzve aggodalmaimat s egy érdeklődő társát is nyervén, meglátogattam a „Népkonyhát.“ Epen délben mernünk, az étkezés ideje alatt. Nem mintha cirkuszi látványosságnak tekintenék a szegénység felvonultatását, hanem akartunk valami közvetlen képet kapni az intézmény voltaképeni működéséről. Szomorú kép, mire csak az elkövetett jó bennünk nyugvó tudata sugároz némi meleget. Tágas, tiszta, de rideg szoba, teritetlen asztalok mellett öreges nénik, a hideg ellen felszedett sok rongytól ellompo- sodva ülnek. Arrább kócos kis leányok, külön a fiuk. Viharos múltú kis cipőkből kilóg a rongy, a felgyürött ujju férfi kabátról fésűk a folt s a nyakba csavart meleg, tarka kendőben, mint valami fészekben forog az eleven kis gyerekfej, amint a paszulyos tálból felénk-felénk fordul. Más sorban ülnek az öreg emberek. Nyomorékok, tehetetlenek. A terem közepén áll a rendőr. Amint belépünk, bátrateszi, de észreveszem, hogy vékony kis vessző van a kezében. A szükséges rossz. Valami bántó van benne, hogy ott, ahol a szeretet vendégeli meg a szegé_ kiáltott fel Táskán Daniea, aki az idegent először megbillantotta. Az idegen nem nézett sem jobbra, sem balra. A korcsma felé irányította paripáját. (Tudta az utat magától is.) — Hol lehetne a csizmámat megvasalni? — kérdezte a söntésajtóban viháncoló leányokat. — Leesett a sarka. — A vörös vargánál, — mondották készségesen a leánykák. — Akinek az a vörös leánya van ? — kíváncsiskodott a fekete arcú idegen. — Az, az, — felelték a kisasszonykák. A lócsiszár forma ember arca feketébbre vált még hirtelen, de nem felelt. Becsapta maga után a korcsmaajtót, hogy csak úgy zúgott bele az egész épület. — Egy liter rumot kérek — mondotta sötét arcai az idegen. — Ma mulatni akarok. Éjfélig iddogált magában. Süvege mélyen a szemére volt huzva. A csizmája orrát nézegette folyton, mintha tulvilági lelkekkel társalogna. Ügyet sem vetett a söntésben ödöngő falusiakra, akik ugyancsak szerettek volna beszédbe elegyedni vele. — Ez a rum gyönge! — kiáltozott később a korcsmárosnak. — Fekete Benő petróleumot is iszik, ha elakarja temetni a bánatát. Láthatólag ittas volt már kissé. Egyébként is félelmes alak. Sötét arc, ijesztő szempár. A nadrágzsebéből egy mordály fekete agyara meredt elő. — Visszavivom a szeretőmet! — mormogta maga elé, mintha csak a csizmájához beszélne. — Ha a pokol egész hadával is kellene szembeszállnorn ! Már pirkadt, mikor elhagyta az ivót. — A lovát kötöféken vezette maga után. Éppen a kékszemü varga háza előtt állapodott meg. Akkor már holtrészeg volt. — Lovaglóostorával bezörgetett az ablakon. — Adják ki a szeretőmet! — kiáltotta rekedten. — Fekete Benő megjött a kedvese hivó szavára. Teremtett lélek nem marad életben ebben a faluban, ha a szerelmesek, akiket az Isten is egymásnak teremtett, nem lehetnek egymáséi. Semmi választ sem kapott. Csak a szól süvöltött szünet nélkül és csak az eső permetezett szüntelen. De az ablak mégis csak felpattant hirtelen. — Égy kendőbe burkolt női fej tűnt fel a halvány rezedaeserép mögül. — Az Istenért! — kiáltott fel egy női hang ijedten. Az éjszakai látogató hangja meglágyult hirtelen. — Aranyos egyetlenem! Maga a legkedvesebb nekem a világon. — Jöjjön! Szökjünk meg. Miénk a világ és az élet. Ne habozzon. — De apám. . . Megölné a szégyen. — De a szerelem diadalmaskodik — suttogta a lócsiszár, — Ruth 1 Ha nem hallgat rám, én kivégzem magam. Az ablak becsukódott nesztelenül. — S nemsokára megjelent az utcán Ruth kisasz- szony is, szerény kis kézipodgyásszal a kezében. S azután elindultak a nádasdi országúton, zizegő szélben, zuhogó esőben, összeölelkezve. Ruth kisasszony, akit tündérnek néztek a falusi leányok és az ismeretlen férfi, aki bizonyára maga volt az ördög — s csak mentek, a sápadt, kebes lovat maguk után vontatva — és senki sem tudta, hova. RÓTH LlPÓT faskereikedéie Nagykároly Deák-tér. Kerítés fonatok horgonyozva mindenféle gyártmányban, eke és ekealkatrészek nagy választékban jutányos áron kaphatók.
