Közérdek, 1912. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1912-10-26 / 43. szám

KÖZÉRDEK október 26. 43-ik szám­2-ik oldal. m m m m m Mii ■ Bl » ISII m & ® m mmmwm m a ISKOLAI IDÉNY BEÁLLTÁVAL IGEN OLCSÓN LEHET BESZEREZNI ISKOLAI KÖTÉNYEKET, LÜSZTER, CLOTT, CARTON SZÖVETEKBŐL GYEREKEK ÉS LEÁNYOK RÉSZÉRE. ÚGYSZINTÉN HARIS­NYÁKAT, ZSEBKENDŐKET, RUHA- ÉS HAJ- ni 7\l | l/^POl VNÁl KEFÉKET, FÉSŰKET LESZÁLLÍTOTT ÁRBAN DLHU l\HÍ\UL7 IlML NAGYKÁROLYBAN, KERESK. ÉS IPARBANK PALOTA (ZÁRDÁVAL SZEMBEN). g ■ wmmmmi ■ ... ii hesse őket, mert az ilyen intézetek nem ismerik a tisztességes kereskedelmi haszon fogalmát. A kir. ügyész tehát, mint az általa kibocsájtott felhívásban látható, megtette a magáét a pénzintézeti uzsora ellen, de hol van a városi hatóság, hol késle­kedik a rendőrség, amely teljesítse kö­telességét ennek a kiuzsorázott város­nak adófizető polgáraival szemben akkor, mikor teljes védtelenséggel van kiszol­gáltatva az élelmiszer uzsorának. Enni muszáj és gyermekkorunkban, a jó időkben is nagyon rászoktunk az evésre. Hallatlan az a garázdálkodás, a mi piacunkon folyik. Egy pár tojás 24 fillér. Nem jegyezzük le az összes élelmicikkek tőzsdei árfolyamát, de az bizonyos, hogy nincsen ina Nagykároly városában olyan uzsorás szövetkezet, amely meg tudja közelíteni uzsora dolgában a nagy károlyi élelmiszer-piacot. Van ugyan valami szabályrendeletünk az elővásárlási tilalomról, amely arra lenne hivatva, hogy a csirke-uzsorát kordában tartsa, de mindenki tudja Nagykárolyban csak éppen a rendőrség, nem, hogy a kofák ezt azzal játszák ki, hogy hajnalhasadáskor már ottkofálkodnak az utcabejáratok előtt és valósággal lehúz­zák a falusi termelőt a szekeréről az árujával együtt. íme, itt vagyunk Nagykárollyal: itt az összes hatóságok közül a szatmári kir. ügyészség az egyedüli, amely szociá­lis bajainkkal törődik, a többi hatóságok egyébbel vannak elfoglalva. Simkó Aladár. nagykárolyi Közgazdasági Bank ■ ------------ Részvénytársaság == ra­gyára ajánl legelőnyösebb feltételek mellett: elsőrendű és finomított nyers szeszt, pálinkát és gyümölcs- pálinkákat nagy és kis meny- ===== ny is ég ben. E== Szabad raktár a vasúti állomás mellett a Nagykároly—börvelyi törvh. ut mentén. Nagykárolyi Közgazdasági Bank Részvénytársaság Áruosztálya. Polgármester ur! vegyük fel csak azokat a térdig érő csizmákat. j Ezúttal a hosszuszáru pipa helyett azonban rövid makra-pipát vegyen a szájába, ahogy azt a helyzet komolysága megköveteli. Menjünk csak sétálni. Most nem visszük a ' Kisárokparta vagy a Tompa-utcábá, de elvezet­tjük a szegénység, a nyomor tanyájára. Keressünk csak fel egy városi dijnokot, vagy egy rendőrt a lakásán. Szívfacsaró látvány tűnik a szemünkbe. A négy, öt, sokszor hat. tagból álló család­tag mindenikéröl a szegénység sir le s a hófehér tisztaságú szobában tanyát ütött a nélkülözés s látszik, hogy itt irtózatos harc folyik a létért s a mindennapi kenyérért. Naponta nyolc órát dolgozik a városi dij- nolc, jóformán éhbérért, naponta tiz órát, sőt még többet is van szolgálatban a közrendőr oly díjazásért, amelyből alig jut kenyérre, alig be­tevő falatra. És dolgozik reggeltől estig, sőt, ha kell, egész éjszakákon át, csak hogy meg legyen a minden­napi kenyér s ne éhezzen a sok tagból áló család. És ezek a szerencsétlen emberek, akiket bal­sorsuk, a szegénység, hivatalukhoz köt, nem pa­naszkodnak. Nem emelik fel kérő szavukat irgalomért, nem esedeznek fizetésjavitáisért, nem kérnek, nem zúgolódnak, csak húzzák az igát, amíg bírják, lesve a kedvező alkalmat arra, hogy egy jobban jövedelmező állás elnyerése esetén — ott hagy­ják a testet-lelket egyaránt sorvasztó hivatalukat. És On, kedves Polgármester ur, ezt nem látja, ezt nem akarja látni. Ön csak arról gon­doskodott, hogy fizetését a folyó évtől kezdődőleg Ruhát fest és vegyileg tisztit Haufel Sámuel = Nagykároly, Kölcsei-ut I. = Jj a római kath. templom mellett. villany- és gőzerőre berendezett intézetében Alapittatott 1902. Telep: Petöfi-ut 59. könyvben s ismét olvasni akart. Balajthi fel­állott, hozzálépett és megszólította. — Mint, a költő jóbarátja merem csak háborgatni. Nagy örömet szereznék vele Ba­lajthi barátomnak, ha elmondhatnám, melyik költeménye tetszett annyira, hogy újra visz- szalapozta. A lány eleinte idegenül nézte végig a fiatalembert, de csakhamar kiderült az arca. — Maga ismeri Balajthit? Milyen pom­pás. Legalább életrajzi adatokkal fogja kom­mentálni költeményeit .... Bár — tette hozzá bizonytalan hangon — nem tudom, nem szólnak-e meg érte, ha egy idegen úr­ral beszélgetek egyedül. — Megnyugtathatom, hogy nem. Azután, mihelyt megtudja tőlem, amit tudni kíván, elküldhet s én elmegyek. A kis olvasó pajkosan felnevetett. — Maga jó ember. Hívjon engem csak Alisznak, maga pedig tanár ur lesz. Egymás nevét nem ku­tatjuk. Jó lesz? Balajthi persze, hogy beleegyezett. — Tehát tanár ur mondja meg, — kezde Alisz — ki volt a Rózsakirálynő, miért irt hozzá oly szépen Balajthi, szeretik-e egy­mást, s ha igen, miért szakadt félbe az a gyönyörű regény?_______ ________________ Ba lajthi arca elkomorult. Nehéz kínos emlék kelt újra életre lelkében. Idegesen ka­pott a homlokához azután beszélni kezdett. — A rózsakirálynő egy fekete hajú, acél- szemü kislány volt, akit Balajthi nagyon szeretett. Szerelmük kezdete visszanyulik a boldog gyermekkorig. Két bohó gyermek megesküdött egyszer, hogy egymáséi lesznek. Ennek az eskünek csodás ereje volt. A leány pompázó virág lett. Balajthi jónevü poéta s ők szerették egymást. Sokszor mondotta nékem, hogy költeményeit nem egyedül írja. A Rózsakirálynő a társa. Az illeti meg, az sugalja s az apró, fekete sorok az ő fekete hajára emlékeztetik, a költemények zeneies­ségét a leány szavainak melódiája adja meg. Szent őrületesen szent volt ez a szerelem. A költő dalaiból megismerheti maga is. Az a visszalapozott vers, az olasz utcai bus tragédiája-is ennek a szerelemnek terméke. Alice kíváncsian hallgatta Balajthit. — Mondja csak tanár ur, ha úgy szerették egymást, miért lett oly korán vége re­ményüknek. — Mert az élet meglepetésekkel kedves­kedik az embereknek. Mikor már azt hitte a fiú, hogy soha sem vesztheti el a lányt, egy napról a másikig megváltozott. Az éve­ken át tartó szerelemnek nyoma sem maradt. Megtudta, hogy szép, hogy az övé az élet. Szabadulni akart attól, aki csak magának foglalta le, aki még a levegőtől is féltette. Nem mondta meg Balajthinak de az meg­érezte rögtön. Kérdőre sem vonta. Eltemette élete legszebb álmát. Bus bolondos dalai mindenütt könnyeket fakasztottak. Csak azt nem indították meg, akihez irta. Emlékszik a búcsújára. Lapozza csak fel. Alisz remegő kezekkel lapozta fel azt a költeményt. Utolsó sorait könnyes szemek­kel olvasta: Én Rózsakirálynőm, kis csalogányom. Megjött a valóság, foszlik az álom. Előtted az élet, a napsugaras. Rád szórja virágit az enyhe tavasz . . . Az én utamat a ködök de belepték ! . . . Nincs már egyebem- csak a sok, kínos emlék . . . — Úgyis volt. Az ég szakadt le, a világ nlott össze, Elpusztult nótás kedve, leher- jtdt mosolya. — És hogy tudta mégis elfedni? — Munkával Alisz. Kemény munkába fogott. Minden percét elfoglalta s a sok fá­radság közepette nem gondolhatott magával. Lassanként álmai is könnyebbek lettek. Fe­Kézimunkák, glassé keztyük, bútorok, szőnyegek tisztítása. Alapittatott 1886-ban. HÁJ TÁJÉRPÁL ÍŰS& (A rém. kath. idnl fiiiskoti nillitt)

Next

/
Thumbnails
Contents