Közérdek, 1912. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1912-10-26 / 43. szám
okt. 26. 43-ik szám. KÖZÉRDEK 3-ik oldal 3L..TT l£POHü nu MÁSNAP mhh „LUNA“ VIZET IGYATOK. A „LUNA" kénes ásványvíz nagykárolyi felerakata SCHNELL IMRE czégnél van. felemeljék 6000 koronára, de hogy a dolgozó nyomorúság páriái is kapjanak valamit, azt már az Ön lelkiismerete el sem tudná viselni. Lehet, hogy fájna Önnek, ha egy városi dijnok vagy egy közrendőr, a napi vastagétel helyett vasárnap húst is enne ebédre, fájna Önnek, ha pidiszka és zabkenyér helyett búzakenyeret kapnának az elgémberedett gyermekek. Mert csak igy lehetséges az, hogy a valóban dolgozó egyedek — az éjjelt-nappalt szolgálatban álló rendőrök anyagi helyzetének javításáról Ön teljesen megfeledkezett, drága Polgármester ur! Most azonban eljött az ideje, hogy a Polgár- mester ur nyissa ki — nem a bugyellárisát, de a lelkiismeretének elrejtett zugát és segítsen ezeken a szerencsétleneken! Előre jelezzük, nem kerül pénzébe sem Önnek, de még a városnak sem. A városi tisztviselők fizetéspótlására megszavazott 18,000 koronából fenmaradt 500 korona s annak időközi kamata. Ossza ki ezt az összeget a város dijnokai és rendőrei éhező családtagjai között. Ne féljen, egyetlen városi képviseld sem fog kifogást emelni ellene, sőt akadnak egyesek, akik még nemesszivüséget, atyai gondoskodást is fognánk emlegetni. Es az éhezők, a nyomorgók imádságba foglalják a nevét s kérni fogják a Mindenhatót, hogy adjon a Polgármester urnák hosszú életet, teljes boldogságot, megelégedést, hogy sokáig élvezhesse a már eddig is jól megérdemelt nyugdiját. S. a. Ne házasodjunk ! Valamikor, a régi jó időkben, talán még meg is kövezték volna azt, aki nyíltan és merészen ki merte volna mondani azt, mit mai cikkünk címéül választottunk. Ha meg nem is kövezték volna, de mindenesetre átadták volna az illetőt a közmegvetésnek, any- nyira fura, annyira erkölcstelennek tartották azt annak idején, hogy legyenek még olyan férfiak, avagy pláne olyan nők, kik nem akarják a szent házasság boldogító bilincseit magukra felejtett. A múlt csak úgy zsong néha vissza, mint egy édes- bus nóta. — És nem szeretett azóta meg senkit Balajthi? Uj szerelem nem fogant meg szivében ? Balajthi hosszan, melegen nézett a szép leányra. Nézéséből annyi őszinteséget, any- nyi szivjóságot olvasott ki. Erezte, hogy a kiégett vulkán helyén még teremhet uj, pompázó rózsa. Megindultan szólt ? — Azt hiszem, már igen. Talált egy édes, szép leányra, akinek lelke rokon az övével, akinek mosolya napsugarat teremt mindenütt, aki parányi fehér keze egy érintésével meg tudná gyógyítani. Alisz önkénytelen kapott a férfi keze után. Alig, hogy megérintette, máris vissza húzta restelkedve. — Csak hagyja itt édes, hagyja itt örökre. Az a bus fiú ón vagyok. — Megragadta a kis kezet s csókjaival árasztotta el. Alisz nem ellenkezett. Könnyei között mosolyogva- súgta: — Hiszen tudtam, éreztem azonnal . . . teni. S na a régi jó időkben ez igék fennen hangoztatóját a maguk módja szerint megbüntették, biz azt akkoriban meg is érdemelték az illetők, mert a házasólet gyönyöreinél, megfizethetetlen örömeinél szebbet, jobbat, hasznosabbat az Istennek nem teremtettek. Csakhogy mindez a régi jó időkben volt igy. Akkor volt a házasélet ha nem is sziniiltig, de legalább felig, vagy legrosszab esetben harmadáig tejfel s ily esetben megérdemelte, hogy fenékig ürítse azt ki az ember. Ma azonban, amikor már mindent meghamisítanak, ma már a házasság ugyancsak kevés tejfelt tartalmaz. Mert bármint szépítsük is a dolgot, statisztika, ez a legbecsületesebb tudomány nem téveszthet meg bennünket sem senkit, aki látni, tapasztalni s szemlélődni óhajt. A statisztika megmutalja, hogy a házasságkötések számának ijesztően nagy arányát képezik ma már a válóperek s ami még borzasztóbb nagy százalék jutott a szerencsétlen életmód által előidézett tragédiáknak is. Hogy hány csendes dráma játszódik le a lefüggönyözött, külvilágtól légmentesen elzárt falak között, erről még a statisztika sem tud számot adni, de a mindennapi életben lejátszódó események hűen beszámolnak ezekről is s igazolják azt a tételt, hogy ne házasodjunk amig... S itt van a gor- diusi csomó, mely még megoldásra vár. Meddig van ez az amig ?! Hol kezdődik s hol végződik ?! Ez az az örök probléma, mely megoldásra vár s melyet megoldani eddig egyetlen egy társadalomtudománnyal foglalkozó szociológuanak sem sikerült s nem is fog sikerülni sohasem. Mert a mai kor emberei* nem ismerik a határokat. Nem ismerik a határokat a nélkülözések terén sem. Mindenben s mindenkor a szélsőségekben mozognak s e szélsőségek kívánják azután azokat, a nagy áldozatokat, melyeket mindezekért a határtalanságokért fizetni kell. Hogy ma már a kereset nem áll arányban a szükségletekkel, erről azt hisszük talán megemlékeznünk sem szükséges. Mindenki jól tudja, hogy a legkisebb százalékát az embereknek képviselik azok, akik jövedelmeik arányában költekeznek. Mindenkinek reprezentálnia kell. A diplomás ember úgy él, mintha ezer hold fekete föld a Bánátban termelné részére a búzakévéket. A földbirtokosnak, kinek ezer holdat juttatott a vak szerencse, mágnás allűrökkel pompázik embertársai előtt, mindenki világnak ól, azt szemléli, hogy vájjon mit tart felőle s elhiszi-e, hogy tényleg olyan viszonyai is vannak, mint aminőket külszínre mutat. S ha azután a szerencsétlen családfő beléroppan a nagy megterheltetésbe, akkor kész az eleven szomorú játék, melynek szenvedő hősét ő képviseli. A leányok már a szülői házban hozzászoknak ehhez az életmódhoz, Tisztelet a kivételeknek ! S akkor természetesen egy cseppet sincsenek megelégedve, ha esetleg a házaséletben nem folytathatják továbbra is ott, ahol a szülői házban abbanhagyták. A boldogtalan házaséletek száma igy napról-napra növekszik. Ezek a sajnálatos állapotok egyelőre nem is fognak megváltozni. Nem addig, mig a szülők el nem kezdik a reformot s a szülői házban olyan nevelést nem adnak s olyan ■példát nem szolgáltatnak gyermekeiknek, mely nevelés és példa jó útra nem téríti ezen megtévedt erkölcsöket. A jövedelmeket szaporítani nem olyan könnyű, mint aminő nehéz az igényeket lejebb szállítani s épen ezért kevés reményünk kínálkozik arra, hogy a jelszó, mely ifjúságunknál most oly annyira tetszetős és divatos, hogy e jelszó : ,„Ne házasodjunk !“ — egyhamar veszítene erejéből s abból a hatásából, melyet a házasulandó fiatalokra gyakorol. az órája, ha KOHN ANTAL gróf Károlyi György-téri órás és ékszerész üzletében vásárolja vagy javíttatja. Kész és javított óráiért a legmesszebb menő garancziákat vállalja. Ékszerjavitásokat és átalakításokat szakértelemmel és jutányosán végez. Kandalló mellett. Nyaldossa a láng a kályhácska falát . . . Ott künn a madár rég’ elhagyta dalát Ä a réti tücsök már nem hegedül ; Ősz árnya borong a vén várfalakon . . . Egy hang veri fel szivem, árva lakom : Én Istenem! Én vagyok itt egyedül ! A rét, a mező már puszta egészen, Ott állanak a fák is temetésre készen, Fenn reszket az ágon a sárga levélj Búcsúzik a lomb is szelíd zizegéssel És inti a társát : „sietve, ne késs el, Menjünk, mielőtt még eljönne a téli Nyaldossa a láng a kályhácska falát . . . Behullik a csermely az ablakon át, Nagy lábdobogással mormolva siet, Sodorja a lombot, menekül maga is, Nyomában a tél már s a fagyja hamis : „Hát élni siess, mert eláll a szived.“ Amennyit eléltél, csak az a tied, Ha egyszer utolsót dobbant a szived, S sápadt ajakadnak a csókja hideg, Ha a rideg éjben a hant takar ott : Nem tudhat ölelni már gyönge karod, Mert akkor a szív már csak holt ideg. Nyaldossa a láng a kályhácska falát . . . Benn hallgatom én a szél őszi dalát És nézek a tüzbe, merengek a harcon: Hogy elfogy az élet, pár év az egész, Hogy serdül az ember, meghal, mire kész . . . Megrendül a lelkem és elsápad az arcom. Tegnap született csak a lomb, a virág, Ma porba hever mind s puszta az á g, Haldoklik az ősz is s a tél küszöbön . . . Ma gyermek az ember, örvend a lepkének, Holnap temetőbe kiséri az ének, Mert vége az ősznek és a tél dere jö n. Nyaldossa a láng a kályhácska falát . . . Te ócska tűzhely, te, hadd gyújtok áldd l Bús lelkem egészen a lángba vegyül; Borongnak az árnyak a házfalakon . . . Merengek a harcon s halkan susogom : Mily jó, aki nincs egyedül, eqyedül. (Beregszász.) Sz. Hromkovits V. Győző. Nagykároly, Könyök-utca 11, Készítek (a gyökér eltávolítása nélkül is): természetű fogpótlásokat aranyban és (vulkánit kautschukban; szájpadlásnélküli fogpótlások u. m.: aranyhidak, koronák, csapfogak a legmüvésziesebb kivitelben. László Jenő fogteohnVkiu.
