Közérdek, 1912. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1912-07-13 / 28. szám
6-ik oldal. KÖZÉRDEK julius 13. 28-ik szám. kitiltandó, sőt iparigazolványa is 2 év alatt az 'ipt. 49. §-a értelmében elavul, érvényét veszti. Megjegyzendő azonban, hogy a törvények a heti vásárok látogatására vonatkozó rendelkezéseinek megszerzése esetén az illető az árusítástól eltiltható ugyan, de kihágásért a törvény alapján felelőségre nem vonható, mert az 59. §.-nak megfelelő büntető rendelkezés az ipartörvény VI, fejezetébe felvéve nincs. Heveléék mulatnak. Hevele György, Mihály, József és Kiss Lajos a vasárnap örömére nagy mulatsggot rendeztek, a melyet hétfőn is folytattak. Reggel már a fényi utcán kurjongattak a mikor szemükbe öttlött a Murg Anna szatócs üzlete. Neki estek az ajtónak s be akarták törni. Nem sikerülvén, az ablakon töltötték ki bosszujokat, amelyet teljesen összetörtek. Időközben sikerült a fény utcai egyik telefon állomásról a rendőrséget értesíteni a Heveleék szórakozásáról, ahonnan őrjárat indult ki megfékezésükre. A bátor legények a rendőrséget észrevéve szaladásra vették a dolgot, de a derék rendőrök kettőt közülök lelefüleltek és bekísérték a rendőrségre a hol szigorú vizsgálatot indítottak Heveleék ellen. Könyvelés és levelezésben jártas pénzintézeti tisztviselő a délutáni vagy esteli órákban mérsékelt dijjazás mellett foglalkozást keres. Cim: a kiadóhivatalban Eltörhetlen óra. A hétfői hetivásár alkalmával két czigány összeverekedett a piaczon. A verekedés tettlegessógó fajult s az egyik czigány óráját a másik fejéhez vágta. A sértet visszadobta s közzel egy negyedóráig ver- desték az órát egymás fejéhez, anélkül hogy az órának valami baja történt volna. A vértől borított czigányokat a rendőrség vette pártfogás alá s aki először bekötöztette sebeiket s azután bekísérte a rendőrség fogházába, a hol legnagyobb bámulattal konstatálták, hogy az eltörhetetlen órát Kóhn Antal gróf Károlyi György téri órás készítette. Ul zsákkölcsönzö üzlet, Tisztelettel értesítjük a n. é. közönséget, hogy Nagykárolyban, Kos- suth-utca 1. szám alatt zsákkölcsönző- ::: intézetet ::: rendeztünk be, ahol uj és használt zsákok eladásra és kölcsönzésre igen jutányos áron kaphatók. Tisztelettel Telefon 78. Fried és Rózner lisztkereskedök. ÍE3E3 Uj zsákkölcsönzö üzlet, Téréi utcai haramia. Megszurkált asszony. Gyermekét védte. Véres verekedés történt az elmúlt héten. Vasárnap este a téréi utcán a hol egy önmagáról megfeledkezett suhanc megszurta két társát, majd a gyermeke védelmére siető édes anyába forgattaineg a társai vérétől csepegő kését. Vasárnap este Diamand József 17 éves kőműves segéd békésen haladt az utcán. Siteri József szintén kőműves segédnek a ki több társával valami házimulatságból jöttek, szemet szúrt a békésen ballagó legény s megszóllitották. Diamand nem felelt a kihívásra, mire Siteri neki eset és ütlegelni kezdte. Diamand védte magát, de támadója látván azt, hogy valószínűleg a kurtát fogja huzni, kést rántott elő és azt Diamandtba döfte. A verekedés nem járt Szerkesztői üzenet. Gencsi-utcai krónikás. Ön azt írja, hogy Frank és Nagy Pali szoros baráti összeköttetését mi sem bizonyítja jobban, minthogy Frank harapós kutyáját közös elhatározással elpusztították és áldomást ittak reá a Nemzeti kertben. A téma hálás, jól kilehetne dolgozni s el is hisszük a történetet, csak az a kérdés megengedi-e, hogy a hir beküldőjét megnevezzük Ha igen kérjük, szives válaszát s a ciket jövő számban egész terjedelmében leközöljük. Kiváncsi. Tiszát az állomáson levett kalappal csak Demidor és a detektívek éljenezték. Az Arany János- utcán egy bőgő hordó cigány emelte le kalapját előtte, a melyre azonban Guffart Antal csattanós válasszal felelt. ▼TTTTTTTfTTTTTTT SZIVES TUDOMÁSUL! A „Friedrich Wilheim“ porosz élet- és kezességi biztosító részvénytársaság nagykárolyi képviseletével Simkó Aladár urat a Közérdek-Érmellék felelős szerkesztőjét oooooo bízta meg o o o o o o A rsi oo A A o> o oo A O: A r*j CD; A A CD A A H A lí!í A *rJ A #3 A tq A ÍŰ A m A A „Friedrich Wilhelm“ alaplttatott 1866-ban. A „Friedrich Wilhelm" vagyona 244 miliió K. A „Friedrich Wilhelm“ díjtételei és kötvényfeltételei a legjobbak. 3 évi fennállás után, dijbeszüntetcs esetén a biztosítás még sok éven át díjmentesen teljes összegben fen- marad. Családi kötvény. Átváltozó kötvény, melylyel egyetlen társa- o o ság sem rendelkezik, o o A „Friedrich Wilhelm“ porosz élet- és kezességi biztosító r.-t. magyarországi igazgatósága: Budapest IV., Kossuth Lajos-utca 17. ▲ A A A A A A A A A A A A A A 6R0SZ ZOLTÁN okleveles mérnök NAGVKÁROLy, KÖLCSE^-UTCA (A „Magyar Király“ szállodával szemben.) Elvállal parcellázásokat, birtokrendezéseket és mindennemű tervezeteket, bizonylatok, szakvélemények elkészítését és műszaki ügyek elintézését. Jutányos árakon készít épület-terveket és azok kivitelének ellenőrzését elvállalja. Műszaki ügyekben készséggel nyújt mindenféle fel- világositást. Szilfa-, kőrisfaanyag kifürészelt állapotban keréktalp, küllő rúd stb. kocsi- és kerékgyártók részére és gazdasági szekerekhez beszerezhetők Kósa Bertalan szerszámfa-nagykereskedésóben, Szatmáron Legelőnyösebb bevásárlási forrás ezen szakmában!!! M ühely áthelyezés. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy Fény-utca 21. szám alatt levő müasztalos-mükelyemet teljesen átalakítva, újonnan felszerelve a Petöfl-utca 91. szám alá saját műhelyembe helyeztem át. Elvállalok a mai modem kor igényeinek megfelelő bútorok készítését, javítását a legszebb kivitelben a legjutányo- sabb árak mellett. Tervekkel és költségvetéssel díjmentesen szolgálok. Épületmunkákat valamint bútorok tisztítását személyes felügyeletem mellett teljesítem. A n. é. közönség kegyes támogatását kérve, vagyok TÓTH ELEK müasztalos. ARTHUR papirnemü nagyáruháza és modern képkereskedése, a Gönczy füzetek :: :: és birkák kiadója :: :: DEBEBCE3J Piac-utca 7. sz. Bika szálloda mellett. ■■ TELEFONSZÁM 223. wm Jóizlésü levélpapirkülöulegességek óriási választékban könyv- és münyomda. Irógépkellékek. Könyvkötészet. üslcLcl A Nagypiactér és több utcára nyíló sarokházamban 36 év óta fennálló, jó- forgalmu kereskedésein — a házammal vagy a házamon kívül — családi okok miatt azonnal eladó. Nagykároly, 1912 julius hó. Kerekes Ödön, tulajdonos. T lárma nélkül s Diamand József édes anyja a fia védelmére sietett, de az elvetemült fickó a szegény anyára vetette magát és háromszor döfte a kést bal melébe, lapockájába és jobb oldalába, hasonlóképen járt Kiss József is, aki elakarta választani a küzdőket. Időközben megjelentek a rendőrök a kik intézkedtek, hogy a sérültek első orvosi segélyben részesitessenek s később beszállították őket a városi kórházba Siterit letartóztatták és bekísérték a rendőrséghez ahonnan kihalgatása után a bíróságnak adták át. Diamantné és fia sérülései igen súlyosak. Kiss azonban kevésbé súlyos sérülést szenvedett. Vér a síneken. A helybeli vasúti állomáson tolatás közben Gnand István 70 éves napszámost egy vaggon elütötte s lábát bokán felül elvágta. Beszállították a kórházba, a hol azonnal megoperálták. A szerencsétlenséget Gnand saját vigyázatlansága okozta. Zinner István étterme Nagykároly, Nagypiac. Kitűnő ételek és italok. Jutányos árak. Pontos kiszolgálás. Friss villásreggeli. Abonoma.