Közérdek, 1912. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1912-01-06 / 1. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK január 6. frső szám. RÓTH LIPÓT Ajánlja dúsan felszerelt raktárát öntött, Meidinger es Deák-tér. vaskereskedése NAGYKÁROLY. Deák-tér. folytonégő kályhákban jutányos árért és jó minőségben. Tanuló fizetéssel felvétetik. csak morzsái a kultúrának, melyeket a maguk és övéi, különösen pedig gyermekeik részére kívánnak. A jelenlegi nyomor enyhítésével egy darabbal tovább haladnak azon az utón, mely a dolgozó osztály teljes felszabadulásához vezet. Elő hal. Minden csütörtökön és pénteken friss dunai kapható: Sclmeil Imre fűszer- és csemegekereskedésében Nagykároly, Kölcsey-utca 1. — Ugyanott egy jóbázbóí való fiú tanulóul felvétetik. Éjszakai kóborlások. F\ zugkávéházak. Nagykároly városi mivoltát külsőleg is megerősítik a kávéházak s ha lehet hinni az angol közmondásnak, akkor leginkább áll annak igaza ránk is: „Nézd meg a kávéházakat és megmondod, hogy milyen a város“. Kétségenkivül szükség is van ezekre, lévén az ember ostoba szokások rabja s társadalmi mivolta különféle kötelezettségeket is ró reá. . Kaszinókban, egyesületi helyiségekben nem lehet mindig tartózkodni, mivel azokban oly szabályok vannak életben, amelyek szerint nem egyleti tagok csak vendégekként I szerepelhetnek, azok is korlátolt alkalmakkor. Messzire menne annak bizonyítása, hogy a tisztességes kávéház milyen általános szükségletet pótol s mennyi előnye van annak. Azonban a zugkávéházak botrányai sohasem szűnnek meg. Ezek veszélyeztetik Nagykárolyban nem csupán a közbiztonságot, hanem a közerkölcsiséget is. A rendőrség emberei tehetetlenek annak megállapításánál, hogy mikor történik meg a nem engedett orgia és mikor nem. Ennek lehet köszönni, hogy Nagykárolynak egyik-másik lebujszerü éjjeli kávéháza révén veszett Ifire van, ahol fosztogatás is történhetik büntetlenül. Mert tanút a legritkább esetekben lehet kapni, az üzleti alkalmazottak pedig részint egy húron pendülnek a kávéssal, részint nem bolondok, hogy önmaguk ellen lépjenek föl terhelő bizonyítékokkal. A kaszirnő'k. Az éjjeli zugkávéházak csalétke és az alap, amelyre megélhetése bazirozva van, a kaszirnő. Az a bizonyos nagy hajú hölgy, akinek nincs más kötelessége, minthogy a likőrös üvegek mögött üljön és mindig mosolyogjon. Szabályrendelet állapítja meg, hogy ezek a hölgyek csak olyanokból vá’ gathatók, akik bizonyos tisztes kort már töltöttek. És mégP mit látunk ? A nagykárolyi két elsőrendű kávéházon kivül körülbelül semmibe sem veszik ezt az intézkedést és megtöltik a kávéházat világot járt, de ifjú lányokkal, akik kalandos életük folyamán legföljebb föltételes megállóhelynek tekintik az alkalmazásukat, mert rövidesen mennek tovább. Leginkább lefelé .. . Rumába, Brai- lába, sőt Konstantinápolybá, szedett-vetett nemzetiségükkel rontva az ország jó hírnevét, „Hungara“ cimen. Holott kilencven százalékban nem is magyarok, csupán onnan ér bennünket révükön a megtiszteltetés, hogy vaI lamelyik magyarországi helyen születtek r I rác, osztrák, vagy tót lamiliából. Láttunk már olyan „kávéház“-at is, ahol I 15 éves lányokat alkalmaztak kaszirnőnek, hozzá nem is egyet. Mert figyelemreméltó dolog, hogy mig a két előkelő kávéház, ha több kaszirnőt is szerződtet legalább beosztja . szolgálati idejüket, hogy fölváltva végezzék a munkát, addig a kis lebujok jó részében egyszerre kell ott lenni a két, három, sőt I négy kisasszonynak, akik — ismételjük — egész fiatalok. Az idült Júliákkal ugyanis hamarosan tönkre menne az üzlet, itt az a titkon bevallott cél és szándék, hogy legyen vonzóerő, aki hatást gyakorol részint erkölcsileg gyönge ifjakra, részint az éjszaka ama vándoraira, akik képtelenek behunyni alvásra szemeiket, inig a városban egyetlen villany is ég. A szabályrendelet megmondja azt is, hogy a kaszirnőnek nem szabad elhagyni a trónusát és legkevésbbé szabad a vendégek közé ülni. Ezt a pontot, aztán egyáltalán nem tartják be a legtöbb ilyen zughelyen, sőt állandóan áthágják azt. A kisasszonyok az első biztató szóra, azonban anélkül is, hamarosan letelepednek és igen nagy éhségről, de még nagyobb szomjúságról kezdenek panaszkodni, gényiik figyelemre méltó, mert rövidesen kitűnik, hogy kiskorukban szigorú szülői megfenyitésben részesültek, ha mást próbáltak inni, mint pezsgőt. A leginkább megbotránkoztató a dologban, hogy ezek a csenevész, hol beteg lányok, (húsz éves korig testet-lelket romboló életet élni 4—5 esztendőn át, elegendő a szervezet pusztulásához) — nem szívelik az italt. Kényszerítve vannak mégis a számla gyarapítására, mert igy parancsolta a gazda. A kávés meg a főpincér. Mielőtt tovább mennénk, álljunk meg egy I pillanatra eme két főszereplőnél, akik oly Nem lehet csodálni, Herezné zöldséget árult a Zsák-utca sarkon. Legjobb barátnéja Henterné, Ránézné asszonyságok voltak, kik- J nek életpárja csontot, rongyot szedett s este tizenegy órakor lábalt haza. Mindkettő ki- j izzadva, fáradva bizony nem imádság-szóval dűltek a piszkos derékaljra. Nem! S aztán ilyen volt az egész földszint. Mert kiesik, sötétek, vizenyősek voltak a falak. Szűk az udvar s igy csak ilyen viharverte, szedett- vedett, szegény emberek telepedtek le. Hát ezektől nem lehet tisztességes erkölcsöt tanulni. Én nem vádlom Hercznét, ámbátor nőiesnek, jóléleknek egy cseppet sem tartom. Olyan, amilyenek a szemétgombák s a sarki szemlélődés kialakították. Se nem jobb, se nem rosszabb. Mihelyt a hu vigabban tipegett s tudott egy néhány szót, belefogta a járomba. Hadd dolgozzon, mert ingyen nem tarthatja. Drága itt az élet a magas kőfalak között ! S Pétörke haj! ugrott is, mint a levélhuzó fehér egérke a szerencsemondó asztalon. Újságot áruitatott vele. Reggel, azaz hogy hajnalban felverte s mars ki az utcára! S a szőke kis Pétörke lótott-futott, árult, üzletet kötött s beszivta a fülledt, téglaporos levegővel az aszfaltbüzhödt miazmás beszédét. S jött haza késő este lihegve, álmosan, mint egy eső-jégpacskolta vadmadár. így ismertem meg őt egy fagyos téli Hajnalon. O ment, hogy folytassa azt, amit én abbahagytam. Összeütődtünk. — Ki vagy te kis éjjeli legény? — Pétörke. — Nincs más neved? •— Nincs. — Ki az anyád neked ? — Én Herezné asszonyságot ismerem. Ténsasszonynak mondom. Megsimogattam gömbölyű, kerek arcát s hullámos, szőke haját. Olyan boldogan rebbent el, mintha nem jól esett volna neki. — Aztán nézz fel hozzám, Pétörke. Gyakran találkoztunk Pétörkével. Vagy ő jött fel hozzám, de megtörtént az is, hogy ne fáraszszam, lementem én hozzá. Elbeszélgettem vele. De milyen okos volt ez a Pétörke! Alig hiszik el, ha azt mondom, hogy én sokat tanultam tőle. Többet, mint amennyit ő tőlem. Az az iskola, melyet ő járt, oly erős, megcáfolhatatlan és igaz volt, hogy amellett eltörpültek az én könyvszagu bölcseségeim. Egyetlen-egyben hitt, amin én csodálkoztam : kettőnk boldogabb jövőjében. Ő, — a maga részéről igy képzelte : Sokáig, talán napokig alszik, gummikerekeken jár s amellett csak puha zsemlyét j eszik. Beh pompás lehet, ha nem ropog bele az ember foga! En, hogy mit képzeltem, nem mondom el. Olyan széditően szép és titokzatos. Resz- t ketek, hogy más is megpillanthassa! Azonban ő tudta, hallotta s arra tanított, hogy ne bizzak az emberekben, ne hitelezzek senkinek soha s ne mondjam el a terveimet soha. 0 sok könyhullatás és keserű tapasztalat után tanulta meg, — jó lesz, ha okosodom rajta. Ear7 nagy dologra is kért: — Ha pedig naga jutna hamarabb a célhoz, vegyen magához, de fizesse ki Hercznét, amiért felnevelt engemet. . . — Oh, te háládatos kölyök, te . .. És szivemhez szorítottam szőke, hullámos hajú fejét s megcsókoltam nagy, mosolygó kék szemét. Egyszer két nap óta nem találtam este a szobámban. Aggódtam érte, bementem Hercz- néhez. — Hol a Pétörke ? — Beteg. Tessék benézni. Szegény kis Pétörke ott feküdt egy kifordított, rongyos téli bundán. Két orcája lázban égett s csurgóit le róla a verejték. — Meghűltem ... szepegte. — Az éjjel megálmodtam a féderes liintót, puha zsemlyét, olyan boldog voltam s most nem fáj = Nagykároly, Kölcsei-ut I. = a római kath. templom mellett. Ruhát fesl és vegyileg tisztit Alapittatott 1902. Telep: Petöfi-ut 59