Közérdek, 1911. július-december (4. évfolyam, 26-52. szám)
1911-11-25 / 47. szám
2-ik oldal. KOZEBDEK november 24. 47. szám. LESZÁLLÍTOTT ÁRAK! Iseztffii/i. harisnyák; alsó «Ftitter ingek, aatlrayah: férfi és női Ínyek. yallé- roli. leytlirafosakb nyahkentlók. valót!i nyúlszőr halaitok. tnietlerek (mér- lékszeri til) ; kötszerek. illatszerek. szappanok, parfümök. francia és ame- :: ri/itti ytnntnikiiiiialeyesséyek yyari főraktára____________:: :: 'I- Blau Károly uridivat, keztyü és kötszer üzlete Nagy- ■ károly, Bankpalota. (Zárdával szemben.) ■ Amit a jegyzői kar kívánt, az helyénvaló, méltányos és nem túlzott kívánság. Azt akarják, hogy az- állami adóügyek intézése ne tartozzék hatáskörükbe, kívánják a jegyzői nyugdíjügy államosítását, a szolgálati pragmatikát, továbbá a nyilvános jogvédelmet fegyelmi esetén. Mind oly óhajtások, melyek tetemesen könnyit- hetnek a jegyzői kar helyzetén, szabadabbakká lennének, több időt szentelhetnének valódi hivatásuknak, nem fordulnának elő hanyagságok, mulasztások, összetűzések ; fokozottabb munkakedvvel, nagyobb ambícióval és igaz ügyszeretettel intéznék dolgaikat. Sajnos, ezideig ebben a kérdésben semmi intézkedés nem lett téve. • LILIGNF6LD % Q elsőrangú nöikalap-divatáru üzletébe ® ® :: NAGYKÁROLY, Nagyhajduváros :: ® • megérkeztek ^ • ^ az őszi és téli legelegánsabb, leg- 2 szebb és legfinomabb kivitelű kész • NŐI KALAPOK, • A a amelyek nagy választékban állanak 9 a vásárló közönség rendelkezésére, w 2 Dús raktár női gyászkalapokban, melyek úgy hely- 2 • beli mint vidéki rendelésre 24 óra alatt készülnek, • Nagykárolyi riportok Két ló beszélget az utcán .. . (A „stráf“ kocsit trappban húzza két mélabus, sovány táltos. A Széchenyi- utca lármájában nem is hallatszik, hogy a két ló csöndesen beszélget egymással ■) (?) Egyik ló: Kolléga ur, az elébb valami hegyes tárgygyal megszűrni méltóztatott... Másik ló : Pardon, kolléga ur ! A csipő- csontommal oldalba döftem, hogy figyeljen reám. Bocsásson meg, de elfejtettem, hogy csipőcsontom olyan hegyes lett az utóbbi három héten. Bocsánatért esdek, hiszen emberi gyarlóság Egyik ló: Sebaj, kedves kar és patatárs. Nekem csak a busómban voltak idegek, amikor húsom volt. Most nem érzek semmi fájdalmat, mert a csontjaimban és a bőrömben nincsenek idegek. Másik ló: (elmélázva) Oh, hús . . . bus . . . Most értem meg, hogy az emberek miért vágynak az állatok húsára, most értem meg, amikor már nekem nincs húsom. Hús, hús (könyeket töröl ki szemeiből). Oh hús, hogy vágy om utánam; te vagy az erő, az élet, az ifjúság! Oh hús, hogy vágyom utánad! Egyik ló: (Szemei mohón felcsillannak.) Én nem húsra, hanem szénára vágyom. Másik ló: (Orcimpái reszketnek, vonásait valami gyönyörérzet deríti fel.) Széna! Iste - nem! Kollega ur, mikor evett utoljára szénát ? Másik ló: (elgondolkozva) Várjon csak, mindjárt megmondom. (Két szárnynélküli pegazus lassan vonja maga után a kerekeken forgó szárazföldi Noé-bárkáját a Széchenvi- utca végére érnek.) Egyik ló: Nos eszébe jutott már ? Másik ló : Igen, ebben a pillanatban jutott eszembe. Mégis csak jó emlékező tehetségem van. De nem is lehet elfeledni az ilyen boldog perceket. Tavasz volt, a levegő telve volt sejtelmekkel, édes, boldog sejtelem volt a virágok szagában, a nap langyos sugaraiban . . . Egyik ló. (ideges türelmetlenséggel, sírásra hajló hangon.) De édes kolléga ur, a szénáról beszéljen. (Kitör belőle a zokogás). Ne kínozzon, én már tizenkét éve nem ettem szénát, ne fosszon meg az emléktől. Másik ló: Hát miből élt az alatt az idő alatt ? Egyik ló: Engem a reménység és a hit táplált. Hát magát '? Másik ló: Engem a mult emlékei és a kötelességérzet tápláltak. Egyik ló: Ez sem az utolsó koszt. Csak az a baj, hogy nagyon sok kell belőle, hogy jól lakhassunk vele. De a széna! Ugy-e, az felséges valami. Misik ló : Meghiszem . . . Azon a nagy napon, amikor szénát ettem, a lányomat adtam férhez. A gazdám húsz szál szénát ajándékozott, nekem, hogy ne engedjem a lányomat ki a házból, azaz az istálóból hozomány nélkül. A húsz szál szénából tiz szálat a stafirungra fordítottam, mert hát a párnákat nem hagyhattam üresen, beléjük tömtem tiz szálat. A megmaradt tizet a násznéppel együtt megettem. Egyik ló : Boldog halandó! (Csendesen ügetnek tovább. Kgyszerre csak a „másik ló“ hirtelen meghök- ken, ijedten megáll, az izzadság kiül remegő tagjaira. A kocsis dühösen csapkodja a tajtékozó gebét: „Gyi Blériot!“ Nagynehezen magához tér folytatja útját.) Egyik ló : Mitől lett rosszul kollega ur *? Másik ló: (fuldokolva). Ah bocsásson meg kedves kollega, az imént hazudtam önnek Ezeket az utolsó szavakat egész erejéből kiáltotta. Apaffy röhögött. — Bánom is én. Mit ér nekem a trón ? Kellett is nekem '? — Kell nekem, értse meg kigyelmed, nekem kell! — szólt Bornemissza iMma s ismét elfogta a száraz köhögés s mikor visz- szavonult a maga szobájába, ismét hallotta az ura orditását: — ‘Hívjatok akárkit, de rögtön. Félóra sem telt el, csizmák kopogtak az ajtó előtt. Bendre jött Elczner uram, az ebesfalvi falusbiró, Budas, a tiszttartó, Sem- meli, a bajor jegyző s utánna mindenki, aki csak ráncos csizmát viselt Ebesfalván. Bornemissza Anna felébredt éjfélkor. Csendesen hallgatózott. Még mindig szelíden folyt a mulatság. A falusi jámborok nem igen szoktak fejedelmi asztalnál iddo- gálni. Akadt oda más eddig. Idő kellett, mig összebarátkoztak asztallal, pohárral, sőt az inassal is. Három órakor készen voltak a megbarát- kozással. A biró „komám“-nak szólította a jegyzőt, a jegyző megszervuszolta a fejedelmet, a tiszttartó meg a jegyzőt szólította nagyságos fejedelemnek. Apaffynak még nem ártott meg a bor. í Még csak a poharakat titögette a földhöz, I eddig még egy kancsót se bántott. Bit- I kán szólt. Mikor a kakas az elsőt kukorékolta, fel- állott a fejedelem tele pohárral a kezében. — Ezt a poharat pedig megisszuk az én szerelmetes Miska fiamnak az egészségére, aki épen most leánynézőbe ment Teleky urammal. Az Isten őt éltesse — s kihajtotta ' a poharát. A többiek ordítozva, kiabálva fogadták a tósatot. A fiúra terelődött a beszéd. A fiúról a fiatalságra. A fiatalságról pedig egy régi jó mondás jutott az eszükbe: „Ki a legény a csárdában!“ Arany, ezüst billikoraok repültek a falhoz, egy üvegből való kancsó, pohár sem maradt ép azon az éjjelen abban a szobában. Ezek voltak azok a tompa ütődések, a melyekre megállóit az utcán az éjjel vándora s csodálkozva tekintett fel a hat ablakra, melyek világot szórtak az éjbe. A mulatságnak a kora reggel vetett véget. Bornemissza Anna ott állott az ablakában s lebámult az útra, melyen borzas cselédleányok, ingujjas kocsisok emelték a sajkát, hogy embernek állatnak vizet hozzanak a faluvégi csobogóról. A vendégek távoztak. Elől Elczner uram a biró, karján Apaffyval. — Hozzám jöjjenek kigyelmetek, mind közönségesen egy kis beszterezei szilyapálin- kára — ordított hátra a biró s magával húzta a részeg Apaffyt. Az utcára értek. A fejedelem asszony visszahúzódott az ablakból a függöny mögé. Nem illenék, ha meglátnák, hogy ő is tanúja ennek a jelenetnek. Egy ingvállas, borzas cselédleány jött az utcán lefelé. Böhögött a részeg kompánián. A mire a csoporthoz ért, a fejedelem kirántotta a karját az Elczner uraméból. — Jere ide húgom. — szólt a cselédnek s tántorogva tapogott utánna. Hozzákapott s megfogta a karját. A cseléd nagyot rántott s kiszabadította magát. Bizonyosan nem ismerte a fejedelmet. — Mi kéne neked hó? — szólt rá kacagva s kiöltötte a nyelvét, Nem is egyszer. Kétszer. Háromszor. Ötödször is. Amig csak láthatta a pálinkázni induló embereket, folyton öltögette rájuk a nyelvét. Bornemissza Anna, a fejedelem asszony látta ezt is s megint csak a trónusra gondolt. Ifjabb Apaffy Miska örömtől ragyogó arccal lépett a szobába. A háta mögött Lilienfeld Sándor órás és ékszerész üzletében (Nagykároly, Gróf Károlyi György-tér 6. szám) a KARÁCSONYI NAGYVÁSÁR kezdetét vette. Egy tauuló fizetéssel felvétetik! Rendkívül jutányos árak!
