Közérdek, 1911. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)

1911-03-04 / 9. szám

4-ik oldal. KÖZÉRDEK művészi tökéllyel ó^érzóssel. Végül városunk kiváló műkedvelő gárdája Csipkés Károlvné, Solymossy Paula, Tremba Márton, Szabó István és dr. Benkovits István adták elő a „Damoklész kardja“ cimü bohózatot igazi, művészi előadásban meglepő készültséggel. Hivatásos színészeket jellemző játékuk meg­lepte a közönséget, a ki nem műkedvelők, de valódi művészek játékában gyönyörködött a* egész előadás alatt. — Programm befejez­tével a társaság a .;Magyar Király“-ba vo­nult, a hol a kedélyes estélyt kora reggeli órákig tartó tánc fejezte be. Esküvő. Jármy András nagydobosi föld- birtokos leányának Lenkének a napokban es­küdött örök hűséget Illyés Tibor szovátai föld- birtokos. A polgári házasságkötést Ilosvay Ala­dár alispán vágezte. Dr. Róth Ferenc törvényszéki elnök beteg. Mint a legnagyobb részvéttel értesü­lünk, dr. Róth Ferenc kir. törvényszékünk elnöke hétfő óta a szülői háznál betegen fek­szik. Dr. Róth már néhány nap óta meg volt hűlve, de azért hivatalában dolgozott, azon­ban a szobát el nem hagyta. Szombaton dél­után hazajött és mikor hétfőn reggel Szal- márra akart menni, a tüdőgyulladás tünetei kezdtek mutatkozni nálla, miért is kénytelen volt itthol maradni és lefeküdni. A beteg eh nököt dr. Cukor Lajos orvos kezeli ki mellett dr. Jékel László és dr- Sternberg Géza orvosok voltak consiliumon, tegnap reggel pedig dr. Be- nedikttanár Budapestről látogatta meg. Az orvo­sok valamint a tanár remélik, hogy a betegség normális és gyors lefolyású lesz s a beteg rö­vid időn belül felgyógyul. Mint lapunk zártakor értesülünk, a beteg állapota javulófélben van. Gyászeset. Súlyos csapás érte Mező Károly in. kir. pénzügyi számtanácsost. Neje született Nagy Mariska múlt hó 28-án életének 49-ik évében, boldog házasságának 25-ik esz­tendejében tüdőgyulladásban elhunyt A széles körben kedvelt urinő elhunyta barátai és is­merősei körében őszinte fájdalmat keltett s a mélyen * sújtott esüláá iránt általános részvét nyilvánul meg. Temetése f. hó 1-én d. u. fél 4 órakor történt meg nagy részvét mellett. Esküvő. Glück Izor, a Reiter szatmári cég üzletvezetője, f. hó 12-én, vasárnap dél­után 3 órakor esküszik örök hűséget az izr. Szentegylet házában 'Éried Bernát szóda- gyáros kedves és bájos leányának, Sáriká­nak. — Sok boldogságot kívánunk az aj párnak ! Vasutasok estélye. A terhes, a felelős­ség teljes szolgálataikat oly pontosan telje­sítő derék vasutasok kitünően sikerült tánc­mulatságot rendeztek múlt hó 25-én az ez alkalomra fenyőgalyakkal és jelvényekkel gyönyörűen feldíszített Polgári Olvasókör termeiben, melyen igen előkelő közönség vett részt. A táncvigalmat műkedvelői előadás előzte meg, a mélyen a szereplők mindenike fényes sikert • ért el. - Jakabovits Andor prohlgját, rendkívül ügyesen adta elé. Sury Kornélia urhölgy a női kíváncsiságot jellemző víg monológjával zajos derültségbe un itta a közönséget, a ki tetszésének gyakorta adott tapsokban kifejezést • a bájos kis művésznő előtt. Lukács Mihály a csókról tartott felol­vasást és azt" oly érzéssel adta elő, hogy a közönségnek az egész előadás alatt csókra csuosorodott a szája. Kiirty Károly gyönyörű, nagy clőkész''ltségü, mély érzéssel előadott szavalata teljesen lekötötte a közönség figyel­mét. Adorján Ferenc magánjelenete zajos derültséget keltett, majd Balogh János paro­dizált. Az éstélyt reggelig tartó táncmulatság fejezte be. Az estélyen felülfizetni szívesek voltak: Acél Ferenc 4, Barancsi János né 1, Beke Zol­tán 2, Bunda Miklós 4, Breneisz József 3, Dr. Cukor Lajos 8, Demidor Ignác , 1, özv. Fejes Ferencné 3, Fried Mór 2, Fried Béla 2, Gnál György 1, Gózner Kálmán 2, Gyuróvits Gyula, 1, Gárdonyi József 5, Gaái Sámuel 2, Héb Ignác 2, Hahn János-2, Dr. Jékei László 8, Kaufmann Sándor 3, Kardos Mihály 5, Keller Sándor 3, Kürthy Károly 2, Kovács György 2, \ Lindenbaum Mór 10, N. N. 3, N. N. 1, Papp Imre 1, Papp József 2, Pallay Peter 2, Beisner ■ Izidor 2, Ráez János 4, Radimecky Géza 5, j Singer Lipót 8, Schnébli János 3, Szabó Páli 1, Szikszay Kálmán 1, Steib Márton 3, Szabó Endre 1, Simkó Aladár 1, Dr. I Schönpflug Béla 8, Takács József 2, Tömpe Dánielné 1, Tóth Dániel —'40 Összesen 127 40 K. Felülfizetőknek szives adományaikért, vendé­geknek kitüntetető megjelenésükért s a szereplők igen becses fáradozásukért ezúton hálás köszö­netét mond a Rendezőség. Halálozás. Súlyos csapás érte a köz- tiszteletben álló Cágl er-családot, a család egyik tagjának Cágler Rózának múlt hó 31-én történt elhunytéval. Az elhunyt a j család kedvence volt, a ki szeretetreinéltó- ságáyal, a kedvessége és jólelküségével álta­lános tiszteletnek örvendett. — Temetése f hó 2-án folyt le impozánsan megnyilvánult részvét mellett. Nyugodjék békében. Egy egyházi határozat. A nagykárolyi gör. katli. orosz (magyar) egyház lelkésze és Papp Emi] m. kir. adóhivatali főtiszt kö­zött felmerül ismeretes torzsalkodásból kifo­lyólag elhatározta, hogy nevezett főtisztet a pénzügyigazgatónál, mint felettes hatóságnál feljelenti és fegyelmi vizsgálatot kér. Egy­általában semmi közünk a conflictus okai­hoz. Az a lelkész és hivő magán ügye. De i a határozat fegyelmi vizsgálatot kér részé­hez kell. hogy szavunk legyen. — Egy er­kölcsi testíilel, a milyen az egyház, ilyen határozatot hozni nem jogosult. Nem jogo­sult pedig azért, mert ha van is lelkészének I nevezett lőtiszttel egyházi ügyből összezör­dülése, az nem hivatali, de magánténykedése i nevezett főtisztnek s az nem tartozik a hi- ! vatali felettes hatóság körébe. Amint mi is­merjük Piacin pénzügyigazgató urat, O ad aeta teszi az ily bosszú érzetből sugalt egy-; ! házi határozatot s nem fogja el ismerni azt i a jogát egy erkölcsi testületnek, hogy fe ! gyelmiket kérjen s annak alapja fejvesztő i határozatot hozzon. Ezt a szivességet nem teszi meg a nevezett egyháznak, mint ille- I téktelen beavatkozónak, mert ezzel nem akar­hat példát statuálni annak, hogy tisztviselőt j privát dolgaiért hivatali utón felelősségre vonni ■ lehessen. A tisztviselők körében érthető megüt­közést. váltott ki ez a, határozat s a tiltakozás erős hangját használják, az egyéni meggyőződésnek ! ilyen caesari rabigála hajtani akarók erősza­koskodásai ellen. Pestisfészek Nagykárolyban. Ősz óta nem takarított piactér! Garmadákban hever a trágya. Szomorú világot vet Nagykároly város közegészségügye és köztisztasági viszonyára a piactéren uralkodó rémes állapot. A Köl­csey szobortól kezdve, egész a pénzügyigaz­gatósági épületig levő terület egy trágyahal­maz, amely garmadára hányva, megfertőzi a levegőt. Maguk a vizlevezetésre szolgáló ár­kok is telve vannak szeméttel és piszokkal s a piactér ezen részén lakóknak a dögletes levegő elviselhetetlenné teszi ott a lakást. Ősz óta nem lett takarítva piactér s ezen idő óta meggyülemlett szemét és trágya kigőzöl­gése megfertőzi a járókelőknek a tiszta le­vegőt, a kiket balsorsuk ezen helyre vezet. És eddig nem jutott senkinek eszébe ezeken az állapotokon segiteni. Pedig van a város­nak egy köztisztasági felügyelő tűmén fizetett alkalmazottja, akinek azonban úgy látszik legkisebb gondja a város köztisztaságára figyelni. Van neki egyébb dolga annál. Jól fütött meleg szobában pipázni és onnan in-- tézni a város gazdasági ügyeit. Mit közegész­ség, mit köztisztaság-? ez mind blitri és ; svarmm ! Erre gondoljon a pótadóval súlyo­san terhelt polgárság. Ha üsszetakarittatja a’ szemetet az elKurdnzásért a grófnál kell al­kalmatlankodni. Ez pedig nagy ur! Ettől félni és rettegni kell, mert a legközelebbi választásnál nem lesz cigaretta tárca! De talán mégis megoldódik a kérdés. A kormány ugjl&nis pályázati hirdetményt bocsájtott ki, amelyben orvosokat keres a kínai pestis tanulmányozási céljából. Nem kell olyan hosszú utat tennie az orvosoknak. Fél napi utazás után élérhetik céljukat. Jöjjenek el Nagykárolyba s nézzék meg a nagypiac-I teret. Találnak itt bacilust eleget. Nem is: kell nagyitó üveget hozni magukkal szemmel láthatólag konstatálhatják. Sőt örvendenénk; rajta, ha elvinnék magukkal. Van nekünk úgyis egy tífusz fészkünk a skarlát piros vi­rágának hazaja, ez a ,,nagykárolyi gyepsor.“ j Bocsánat!!!! Ezzel a szóval kezdjük meg hírünket, mert egy nagy ur megrend- szabályozását merészkedünk javaslatba hozni a rendőrségnek. Azóta a mióta a hivő, a ki véletlenül tisztviselő, felmerészelte , szavát emelni papja ellen s ezért a tényeért akasz­tófát, elcsapatást kérnek ellene, mi is félni kezdünk attól, hogy minket is elcsapnak hivatalunkból s egy olyan egyént ültetnek helyünkre, — a ki nem a tapasztalt vissza­éléseket és bűnösöket fogja ostorozni, de azok dicsőítésére vállalkozik. Addig is azon­ban mig hivatalunkban vagyunk (t. i. inig Haley újból jelzi eljövetelét,) a Temető-utca járdájának sártengerét, merészkedünk szóvá tenni. Különösen azon részét, a mely a grófi épületek elölt húzódik el. — Tessék végig sé­tálni rajta, de ezen vállalkozáshoz erős ba­garia csizmákról kell gondoskodni, mert box cipő megmerül és könnyen lecsuszhatik a vendégmarasztaló sárban. Es ebben az utcá­ban viszik utolsó útjukra a halottakat. Mintha ezzel is örömet akarnának szerezni nekik, hogy sikerült menekülniük ettől a sárfészek­től. Nem is az ő érdekükben kérjük a ha­talmas grófnak a járda tisztítását elrendelni, hanem az élők érdekéből, a kik elvégre is nem vagyunk kötelesek tűrni, hogy a járda tisztításánál valaki protekcióban részesüljön, azért, mert véletlenül 10000 hold boldog tu­lajdonosa. Telefon állomás kérünk! Az uj rend­őri büntető perrendtartással egyidejűleg a rendőri bíráskodás fontosabb ágazatai az uj rendőrkapitánynak lettek kiosztva, a kinek kezébe lett letéve jóformán a város közbiz­tonsága is. Ennek dacára még mai napig nem lett megtéve az intézkedés arra nézve, hogy az uj rendőrkapitány lakása a köz­ponti telefonhálózatba bekapcsoltassék. El­várjuk városunk polgármesterétől, hogy a rendkívüli üdvös újítássá! egyidelüleg, meg­térd az intézkedést a közbiztonsági állapo­tára gyökeres javítása céljából az iránt is, hogy a telefonhálózat dr. Falussy Alajos la­kásába is bevezettessék s az éjszakára a tűzoltó-őrséggel bekapcsoltassék, hogy elő­fordulható veszély esetére, a rend fentartása érdekében egy jog- és törvény ismerő rend­őri tisztviselő álljon rendelkezésére. Körorvosi állás. A hivatalos-lap legkö­zelebbi száma közli, hogy Aranyosmegyes községben körorvo.H állásra pályázat van hirdetve. Aranyosmegyes 3800 lakos és 6 más község tartozik hozzá, a legtávolabbi 6 kilrn. Összesén 17 ezer lakos. Helyben sok az intelligencia és gyóggtár is van helyben. A megválasztott személyi pótlékra is számít­hat. Jövedelemé ndnimunban 10 ezer ko­rona évente. Bővebb információt szerezhet személyesen, vagy Írásban akár a gyógysze­résztől, ekár a jegyzőtől. Pénzintézeti közgyűlés. Az „Arina“ takarék és hitelintézet részvénytársaság f. hó 2-án tartotta Szauiszlón évi. rendes köz­gyűlését Marckis Romulus esperes elnöklete alatt. A közgyűlés elfogadta a zárszámadá- sokat és számadóknak a felmentvényt meg­adta. Ezután megejtették a választásokat. Az igazgatóság tagjait Marosán György kis- majtényi gör. katli. lelkész, a felügyelő- bizottságot Rác Domokos a lugosi „Albína“ vezérigazgatójával egészítették ki. Kimondta a közgyűlés, hogy a székhely ezentúl Nagy­károly lesz és Szauiszlón csak fiókot tart fenn. Az alapszabályok csekély módosításá­val a gyűlés elnök lelkes éltetése mellett véget éit. Csizmadia bál. A nagykárolyi csizmadia­társulat szépen sikerült táncmulatságot ren­dezett vasárnáp saját helyiségében, melyen igen szép és előkelő iparos közönség vett részt. Az ifjúság egész a reggeli órákig ma­radt együtt, táncolva, jókedvvel élvezve a farsangi örömet. Az öregek a számukra ké­szített emelvényen, mosolygó arccal nézték a táncoló ifjúságot s kitűnő ételek és jó bór mellett gondoltak vissza arra a szép időkre, a mikor még ők is vidáman, tűzzel járták az igazi ropogós magyar csárdást. Farsangi-estély. A dalegyesület február hó 28-án kedden a „Magyar Király“ kávéház helyiségében tombolával egybekötött farsa ngi estélyt rendezett, melyen elég szép számú kö­zönség jelent meg. március'4. 9. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents