Közérdek, 1911. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)
1911-01-21 / 3. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK január 21. 3. szám. KdBELIK QTQLd SZOBRÁSZ ÉS SÍRKŐ RAKTÁRA-^= m AGYKÁR LY ---------12 év óta fennálló üzletébe a legkiválóbb minőségű bútor márványlapok gyártását vezette be. íme, a bankkérdés. Az elmúlt évnek mindenesetre leghatalmasabb közgazdasági problémája. Zavart, nyugtalanságot, a gazdasági élet beteges vibrálását előidéző problema. És miért problema még ma is ? Mert pártpolitikai rövidlátó, kicsinyes érdek annak idején nem engedte, hogy a kiegyezés nagy komplexumával ez a legfontosabb gazdasági kérdés is megoldassák. És ennek következtében ez a szerencsétlen ország ismét át kell hogy szenvedje az egész gazdasági életet oly érzékenyen bénító pénzügyi nyugtalanság és bizonytalanság káros, beteges hatásait. * * * A bankkérdés által teremtett bizonytalanság befolyásolta nagy pénzintézeteink működését is. Nem mintha nagy bankjaink működése vagy forgalma, vagy jövedelmezőségük csekélyebb lett volna. Az ország gazdasági életének meg van az a nagy garanciája, hogy a vezető nagy bankok okos és gondos üzleti működésükkel, a reájuk bízott összegek okszerű gyümölcsöztetésével, hatalmas tartalékjaikkal épen az ilyen pénzügyi bizonytalanság idején bizonyultak igazi közgazdasági támaszoknak. Még nem is oly rég, hogy arról a bizonyos oldalról, amelynek tulajdonképeni közgazdasági működése a negálás, kiadatott a jelszó, hogy bankjaink tulnagyok, tulerősek, tulhatalmasak és mint ilyenek monopolizálják a pénzpiacot és útjában állnak a fejlődésnek. Éretlen beszéd, oktalan frázis. Hogy ma, a nagy bizonytalanság közepette és dacára annak a frivo- litásnak, amelylyel politikai oldalról a bankkérdés kezeltetik, nemcsak hogy pénzügyi válság nincs, de a pénzpiac helyzete teljesen egészséges, normális, ezt kizárólag annak köszönhetjük, hogy vezető bankjaink igenis nagyok, gazdagok, hatalmasak — az ország javára. És hogy visszatérjünk kiindulási pontunkhoz, a bankkérdés bizonytalansága annyiban befolyásolta nagy bankjaink működését, hogy nagyobb kezdeményezésektől, nagyobb vállalkozásoktól tar- tózkodniok kellett. És ez befolyásolta az általános gazdasági viszonyokat is. * * * És ha rá gondolok erre a szép tájra, Szomorú lesz szivem, szomorkodik fájva! Mit tavasz, nyár igér, nem adja meg a tél, Nyomornak nyomában, csak újabb nyomor kél! De van emberi szív, vagyon még szeretet, Szívesen segitni a szegény gyermeket 1 Virágnak a harmat, a napnak sugára . . . Ilyen hatású lesz ez est mulatsága 1 Mulatságunk árán, hány szegény kis árva, Tekint bizalommal ki a jövő nyárba, Hány dermedt, kicsiny kéz melegszik fel újra, Meleg ruhácskába, kis csizmába bújva, Hány anyának könnye szárad fel szeméből,... Hány mosolygó angyal tekint le az égből! Ezért köszönöm én s nagy örömmel látom, Hogy mint minden télen, minden „rongyos [bálon,“ Összejöttünk újra, hogy adózzunk annak, Kit félve tisztelünk : ínségnek, nyomornak. Es midőn prologoin már a végét járja, Hölgyeim, Uraim! Szivem azt kívánja: Százszor fizesse meg az Isten a nyáron, A mit elköltenek itt e „rongyos bálon“ ! 1 No de már távozom! Komoly volt e szerep 1 Vigabb nótázásnak engedem e teret! Nagykároly, Könyök-utca 11. Ámbár a mezőgazdaságnak panaszra egyáltalában nincs oka, kellene, még jobb árak és a legmesszebbmenő állami védelem és támogatás. Azt kellene hinnünk, hogy ilyen szerencsés viszonyok arra indítanák a mezőgazdasági érdekek gondozóit, hogy működésűk iránya a teremtés, az alkotás és ne még mindig a rombolás legyen. De sajnos, ami agráriusaink teljesen a gyűlölködő német Junkerek iskolájából kerültek ki és — a hogyan ők mondják — a „merkantilizmus“ és a „kapitalizmus“ elleni harcukban mutatják erejüket. Pedig mily tág tere kínálkozik a mezőgazdaság javát oly hatékonyan és oly biztosan előmozdító hasznos munkának. Majdnem 100 millió korona értékben fogyasztunk évente oly külföldi terményeket, amelyeknek behozatala semmiképen sem lehet megokolva és amelyeknek behozatala a legkiáltóbb gunyja annak, hogy mezőgazdasági állam vagyunk. Nem szükségből, de könnyelműségből, rossz szokásból indolenciából hozzuk be ezeket a cikkeket. Mik ezek a cikkek ? Gyümölcs, főzelék, burgonya, hagyma, paprika, uborka, tojás, baromfi, kolbászfélék, conservek stb. Ezt a behozatalt megszüntetni, ez az igazi agrárius feladat. Létesítsenek erre termelő szövetkezeteket és ne a kereskedelem ellen irányuló fogyasztó szövetkezeteket és ne segítsék elő ezekkel a gazdasági rombolás mellett még azt az erkölcsi rombolást is, hogy a pap korcsmárossá lesz. * * * Az ipar érezte legérzékenyebben a pénzügyi bizonytalanságot. Azt kellet remélni, hogy a munka y?g/ében élve lázas tevékenység fog e téren uralkodni, hogy uj, alapítások egymást fogják érni, hogy a régi vállalatok a termelés fokozása érdekében üzemüket bővíteni, tőkéjüket emelni fogják. Mindez elmaradt. Pedig egy ilyen elveszett esztendő nálunk ugyancsak súlyosan esik a latba. Ezt jó lesz megszívlelni a politikus uraknak. Hozott azonban a lefolyt év mégis egy felette nagy fontosságú, uj alkotást az ipar terén és ez az állami uj bányamonopo- lium. Ha abból a szempontból vesszük ezt az alkotást, hogy ezáltal nagy terjedelmű területek tárainak fel és nagyszabású, a technikai haladás legmagasabb színvonalán álló berendezésekkel hatalmas uj bányák lesznek teremtve és a hazai termelés mind nagyobb és nagyobb mérveket ölt, ebből a szempontból nagy pazdasági vívmánynak, nagy fejlődésnek tekinthetjük ezeket az állami alkotásokat. Ha pedig abból a másik nagy szempontból tárgyaljuk ezt a nagy kérdést, hogy vájjon helyes-e. okadatolt-e, hogy az állami üzemek száma szaporittasék ? ez esetben is megnyugvást találunk ebben az uj alkotásban. Mert minálunk, a mi sajátos viszonyaink között az állami üzemeknek még mindig megvan nagy létjogosultságuk. Meg volt akkor, mikor ezen állami üzemek nagy nemzeti misszió mellett uj iparágak meghonosításával, a vállalkozó tőke bátorításával nagy ipari szolgálatokat is teljesítettek. Megvan ma is, elannyira, hogy pl. épen az ipar fejlesztésének jól felfogott érdekében az áliami vasmüveket még mindig állami kézben kell tartani. Megvan tehát indokolt szüksége annak, hogy az állam ahelyett, hogy csökkentse, még szaporítsa az állami üzemeket. * * * . . A Kereskedelem a jó termés előnyeit és hasznát érezte és fejlődött —mint eddig mindig — a saját emberségéből. Kereskedelmünknek ma az az egy megnyugvása lehet, hogy a kereskedelmi ügyek kormányzata oly "kezekben van, hogy egyelőre nincs ok a kereskedelemellenes áramlatok elhatalmasodásától tartani- Mert ez az áramlat ugyancsak megvan. Nemcsak a közélet és társadalom irányadó rétegeiben, de egyebütt is. Hiszen láttuk, hogy a földmivelésiigyi miniszter jövő évi budgetjében ezreket vett fel egy oly szövetkezet segélyére, amelynek nyilt célja a legális kereskedelem megrontása. Ezekkel, a hamis jelszavak által teremtett szerencsétlen, kóros áramlattal kell küzdenie a hazai kereskedelemnek. És meg- kiizdi. Mert a magyar kereskedelem azon az ethikai alapon áll, hogy mindig a hazai közgazdaságot szolgálta. * * * Íme, a lefolyt év mérlege. Ha az ország gazdasági boldogulására elegendőnek tartjuk, hogy a termés jó volt, hogy a létező iparvállalatok hasznos munkával el voltak látva, hogy a pénzintézetek pénzeiket jól gyümölcsöztették, ez esetben akár azt mondhatnék, hogy a lefolyt év mérlege elég jó. Ha azonban reflexióink nyomán látjuk azt, hogy még mindig nem jutunk arra a gazdasági nyugpontra, amely a békés, hasznos, teremtő munkát biztosítja és emellett még azt is látjuk, hogy mindinkább oly áramlatok jutnak érvényre, amelyek létező és eddig az ország érdekében jól bevált intézmények lerombolását célozzák, ha látjuk az ezen áramlatokkal karöltve járó gazdasági és társadalmi bizonytalanságot, az ország mérlegét nagyon szomorúnak kell taksálnunk. * * * És még valamiről nem szabad megfeledkeznünk, amit a lefolyt év hozott. Hozta a szociálisták határozatát, hogy a tömegsztrájk fegyveréhez nyúlnak. Könnyelmű, frivol, lelkiismeretlen határozat. Még akkor is, ha csupán fenyegetés akar lenni. Aminthogy természetes is, hogy csakis fenyegetés marad. A szociálista vezérek, akik ezt a határozatot provokálták, vagy nem ismerik, vagy már elfelejtették a pár évvel ezelőtt tartott mannheimi kongreszus lefolyását, mert különben tudhatnák, hogy a tömegsztrájkról a munkásmozgalmak vezetőinek egyszersmindenkorra le kell mondani. Bebel, a szociálisták világi feje, mondta, hogy a tömegsztrájkhoz forradalmi hangulat kell, forradalmi elkeseredés és forradalmi erő, mely az egész népességet magával ragadja. De parancsszóra, párthatározat alapján, tömegsztrájkot rendezni nem lehet. A gazdasági alapon szervezett munkásságot, a szak- szervezeteket pedig politikai sztrájkok rendezésére nem lehet és nem szabad felhasználni. A sztrájk megmarad gazdasági fegyvernek és politikai fegyverré csak akkor válik, ha a nagy néptömegeken úrrá lesz a szenvedély, a harag, az elkeseredés. A szociáldemokrata párt egymaga nem élhet ezzel a fegyverrel, illetve csak akkor, ha haragja, hangulata, igazsága az egész népet magával ragadja. Á tömegsztrájk lehet a jövőben fegyver a zsarnoki hatalom ellen, de nem lehet terrorizmus eszköze a békés, dolgozó társadalom ellen. Ez az egyik tanulsága a mannheimi pártgyülésnek. A másik pedig az, hogy a munkásszervezetek csakis a munkások gazdasági jólétének szervei és távolról sem a szociáldemokrata párt politikai céljainak eszközei. „Die Gewerkschaften sind keine socialdemokratische lnstituKészitek: (a gyökér eltávolítása nélkül is) természetim fogpótlásokat aranyban és (vulkánit) kautschukban; szájpadlás nélküli fogpótlások úgy mint: aranyhidak, koronák, csapfogak a legmüvésziesebb kivitelben. fogtechnikus.
