Közérdek, 1910 (6. évfolyam, 2-13. szám)
1910-03-05 / 10. szám
10. szám Szekszárd, VI. évfolyam. Szombat, 1910. március 5. Kiadóhivatal: Bezerédj István-utca 8. szám. \z előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetések lcgjutányosatb számítással, díjszabás szerint. Megjelenik minden szombaton. Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 3. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Előfizetés: egész évre 10 kor., félévre 5 kor. negyedévre 2 kor. 50 fill. Néptanitók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 5 kor. TOLNA VARMEGYE TÁRSADALMI. KÖZ1GAZGATASI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPYTSELÖ HETILAP. AZ ORSZÁGOS M. KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA. Belmunkatárs JA NŐSÍTS KAROLY Felelős szerkesztő és laptulajdonos: KODNAK ISTVÁN. Egyes szám ára *20 fillér. Harminc év. — Bezerédj Pál ünneplése. — Harminc év, nagy idő. Több, mint egy léi emberélet, de szakadatlan munkában eltöltve, duplán számit, akárcsak katonának a háborús esztendő. Pedig ha valakinek, úgy Bezerédj Pálnak volt sok háborúban része, száz meg száz kemény csatát vívott ö a legmakacsabb ellenséggel, a magyar közélet hétfejü sárkányával, a minden haladást gátló közönnyel, a Pató Pálos nemtöródéssel és sokszor az emberek határozott rosszakaratával is, amely még a készet is összerombolni akarja anélkül, hogy helyette újat, szebbet, jobbat teremteni tudna. Harminc évvel ezelőtt a Párisból visz szatért világfi szomorú viszonyokat talált itt. Mikor mai megbízatását átvette, a selyemtenyésztési felügyelőség egyetlenegy szobácskából állott, amelyet, amint nem régiben Bezerédj jókedvűen elbeszélte szolga nem létében saját magának kellett még csak — kiseperni is. De az igazi ga- valléros felfogás — ezt már mi tesszük hozzá — mint mindég, még e ténykedésében is megnyilvánult: a munkát akkor is magának vindikálta, ő sepert tudniillik, mig a könnyebbik részt, a szemét kivitelét, a selyemgyár akkori egyetlen tisztviselőjére, a ma is élő, derék vármegyei kiadó, helyettes várkapitányra, Rill Józsefre — bizta. Oh, ha azt a szerény cirok-seprőt meg nem emésztette volna az idő vasfoga, beszédes szimbóluma lehetne az ma Bezerédj áldásos munkájának. Bizony-bizony, ezalatt a hosszú harminc év alatt nem tett ő egyebet, mint sepert, tisztogatott s egész országot, sőt a kerek világot beragyogóvá fényesítette a magyar selyemtenyésztésnek más világrészeken is elismert jó hírnevét! A kis kezdetből óriási, szemkápráztató eredmény, a mustármagból terebélyes fa lett! A semmiből teremtés isteni legendája ismétlődik meg az ó áldásos, közhasznú tevékenységében. Eleinte saját vagyonát költi, fekteti a szükséges beruházásokba. .Majd a fejlődéssel karöltve járó, mindég nagyobb és nagyobb kiadásokat az államkincstár előlegezi, de ina ott állunk, hogy az összes előlegek vissza vannak fizetve, ezen kivül 6—7 bérbe adott selyemfonó gyára van az országnak s ami azonban a legfőbb, harminc esztendő alatt 73.759.840 korona kereset jutott az ország legszegényebb néposziályának s e horribilis összegből vármegyénkben 8.933,329 korona s magában Szekszárdon 4.437,378 korona maradt. Legnevezetesebb azonban, hogy mindebből a sok millióból Bezerédj Pálnak egyetlen egy fillér *?!:’ jutott. Kész kiadásai sem térültek meg. Ingyen' egy krajcár nélkül szolgálta hazáját. És ezzel bezárhatjuk Bezerédj harminc éves munkásságának történetét. Ezek a hatalmas számadatok elmondtak mindent. Toliunk, magunk, egész lényünk semmivé tör- pül ekkora emberi nagyság láttára. Minden dicsérő szó torkunkon akad, szemeink azonban áhítattal, csodálattal tekintenek: a mai Magyarországnak, bátran elmondhatjuk, egyik legnagyobb élő alakjára . . . A város ünnepel. Folyó hó 2-án volt 30 esztendeje, hogy Bezerédj Pál vbtt., főrendiházi tag, a földmive- lésügyi miniszternek a selyemtenyésztés emelet* sére kiküldött meghatalmazottja, az országos selyemtenyésztés élére került. Az a lánglelkü buzgalom, az a példaszerű önzetlenség és a hazafias áldozatkészségnek az a nagysága, a mellyel Bezerédj Pál a vezetésére bizott intézményt szolgálta és selyemtenyésztésünk mai állapota, amely az ő mesés tevékenységének kizárólagos eredménye, ünneppé avatta ezt az évfordulót különösen reánk tolnavármegyeiekre és szekszárdiakra, akik az ő működésének közvetlen szemlélői, tanúi és a működése áldásénak részesei vagyunk. Szekszárd r. t. város legelső díszpolgárának ünnepe— ünnepe volt a városnak. Az utcák már kora reggel lobogódiszt öltöttek s 9 órakor a belvárosi rk templomban Szabó Géza hittanár, Kapossy Iván és Kun Lajos segédletével ünnepi misét mondott A templomban megjelentek : a vármegye tisztikara Simontsits Elemér alispán, a városi tanács dr. Szentkirályi Mihály polgár- mester vezetése alatt, a Szekszárdi általános ipartestüiet André István elnökkel az élén, zászló alatt, a selyemgyár összes tisztviselői és 500 munkása, a főgimnázium, a polgári fiú- és leányiskola növendékei tanaraik vezetése alatt az intézeti zászlóval és a be nem férő óriási közönség. A selyemgyáriak bankettje. Délután egy órakor a Szekszárd-Szálló kistermében a felügyelőség és a tolnai selyemfonoda tisztikara ebédre jött össze, melyen a 3-ik fogásnál Korody József tisztviselő mondta az alábbi felköszöntőt az uj kegyelmes urra: TÁRCA. Vas Gereben, mint fiskális. A tolnamegyei Fürgédén született Vas Gereben (Radákovits József) ; egy kis deák turpissággal (más bizonyítványával iratkozott be a győri jogakadémiába) tudvalevőleg megszerezte az ügyvédi diplomát is s hogy nemcsak mint iró volt kiváló, de mint fiskális is, semmisem mutatja jobban, mint az alábbi felebbezése, melyet Decs és Pilis községek úrbéri ügyében intézett a hétszemélyes táblához. Ezt a fogas jogi tudással megirt, kortör- ténelmileg is kiválóan érdekes iratot lapunk egy igen tisztelt barátjától kaptuk felhasználás végett. Közöljük is egész terjedelmében már csak azért is, mert azt hisszük, hogy kevés olyan perirat akad manapság, amelyben annyira ki- érezhető volna a magyar nyelv zamatja. * Alázatos értesítés Tolnamegvében kebelezett, bittaszéki uradalomhoz tartozó Decs és Hits községeknek a n.-mélt. hétszemélyes táblához fölebbezett úrbéri ügyben A báttaszéki uradalomhoz tartozó Decs és Pilis községek úrbéri ügyüknek vég befejezése előtt újra megkísértvén az egyezkedést, minthogy sem az alapítványi uradalom igazgatósága nem egyeztethető meg felelős állásával a különös viszonynak megoldását, épen oly kevéssé bátorkodott alólirott tanácsolni olyan egyezkedést, mely a községeknek meggyilkolása lett volna; azért a két község ügyét a nagyméltó- ságu hétszemélyes táblának Ítélete alá bocsájtván, teljes tisztelettel a következőket ajánlja bírói figyelembe. E két község történetkönyveink, valamit egyéb történeti okmányoknak bizonyításánál fogva, már a magyarok bejövetele előtt letezett, maradványai leven az előbbi népvándorlásoknak, mint a székelyekével máig is sokban azonos beszédmódjuk és szólásaiakzataik tanúsítják. E kegyeletet érdemlő viszonyon kivül megemlítendő, hogy egykor, még pedig 1514 után is, becses előjogaik voltak, melyek a politikai szempontoknak estek áldozatul. A sokféleképen szenvedett községek Mária Therezia királynénk alatt a bécsi Therezianumnak adományoztatok s épen ezen állapotban teljes század óta mostoha gyermekei lettek e hazanak, megfosztva lévén olyan viszonytól, melyben más jobbágyok számos esetben a magyar földes- uraknak oly gyakran cs oly nemesen tanúsított szivjóságát érezhették volna. Még a század első negyedéig mocsárfeszek volt a két község, melynek lakossága folytonos harcot vivott a Duna- és Sárvíznek áradasa- és pocsolyáival, úgy annyira, hogy a határt tőlük még az ellenség sem kivanta volna meg; s éppen azért hagyta meg nekik szántóföldeiket az 1772-ik mérés, vagy jobban mondva: mér- hetés szerint a behozott urbárium, a kaszálókra pedig kimondá, hogy azokból tulajdonuk mindaz, mit apáik foglalhattak vagy ok maguk azután foglalhatnak; mert a mennyiszer a viz tőlük, ők pedig ismét a viztől elvették, százszorosán megfizették érette a dijt a küzdelemben, és abban, hogy a viztől elküzdött földet adóalappá alkalmazták. A Sárvíznek szabályozása lakhatóbbá tette a vidéket annyiból, hogy a viz nem lakott a vidékben egész évnek folytában, — es engedte a támadást a Dunának, mely évenkint rendesen legalább kétszer megkeresi a két határt és legtöbbször a szénakészletet viszi el, és úgy elönti a tért, hogy minden marhát idegen községekbe kell áthajtani, hogy megélhessenek. E szomorúan meglátogatott két községben az elemi veszedelmen kivül előfordult együtt mindennemű erőszakolás, mit tán elszórva a hazában különböző birtokokba valaha egyesek a jobbágyok ellen elkövethettek. Decsen és Pilisen, melynek lakói reformátusok, az uradalom, daczára több rendbeli helytartótanácsi intézmény és királyi leiratnak, 9-ed és 10-det szedett, holott az uradalomban levő katholikus jobbágyaitól nem szedte, hisz mint apátsági uradalom nem is szedhette ; mert mint ilyen a püspöknek 10-det nem ad, (quia clericus clericum non decimat) mint toldesurat pedig az úrbéri rendezési tabella szerint csakis a 9-ed illette. 1835-ben a megyei hatóság e kettős adózásnak helytelenségét kimondá, azonban felsőbb helyen ezen per »ex usu* pernek lön i megbérmálva, noha a kérdés földesur és jobbágy \ között, nem pedig inter praelatum et praelatum folyt, s ekképen a jogi fogalmakkal csak bár- mily gyarlón ösmerős ember előtt is tiszta az igaztalanság, melynek a két község áldozata lón, és orvoslást csak azért nem nyerhet, mert : a -48 iki törvények a kérdésnek végett vétettek. De ez igaztalanság ez óráig is folyvást tart, a mennyiben az egész határban vágható nádból folyvást 9-edet cs 10-edet szed az ura- ság : már pedig a nád Szent István korában is csak nád volt, és a szent király bizonyosan nem gondolt arra, hogy a nádból is decima frugumot adományozzon a püspöknek. E századnak elején az uradalom rendszeresen kezdé meg a decsi községbeli s ab im-
