Közérdek, 1910 (6. évfolyam, 2-13. szám)

1910-03-05 / 10. szám

2 KÖZÉRDEK 1910 március 5. Tisztelt Uraim ! Kimondhatatlanul öiülök, hogy ezen összejövetelünkkel külsőleg is erős bizonyitékát adjuk azon belső meleg érzelmünknek, amely mindnyájunk szivét áthatja, külö nősen ma, amidőn kegyelmes urunk, B-e z e r é dj Pál, minisz­teri meghatalmazott ur működésének 30-ik évfordulóját ünne­peljük. Nem tartom szükségesnek részletesen ismertetni kegyel­mes urunknak egy emberöltőn át kifejtett munkálkodását és ennek eredményét. Mi ismerjük kezdetét munkájának és annak fokozatos fejlesztését. Végered: lényben pedig az ország legszegényebbjei közül 100 ezerek élvezik áldásos tevékenységének gyümölcsét Mulasztást követnék el azonban, ha ép ezen alkalommal elhallgatnám azon egyéni két nemes tulajdont, amely ke­gyelmes urunkat magasan kiemeli a sok hivatott hazafi közül. Az egyik önzetlensége, mely végig vonult egész működésén. A másik emberbaráti mély szeretete, amelyre összes munkálkodását alapította. Ezen két tulajdonáért kell, hogy mindenki a legmélyebb tisztelettel és a legnagyobb becsléssel viseltessék iranta. Erről nem is kételkedem, úgy mint hiszem, hogy mind­nyájunk szivében ma melegebbre hévül az érzés, midőn arra kérjük a Mindenhatót, hogy kegyelmes urunkat szerettei örömére, a haza javára ép erőben és egészségben még soká tartsa meg. Ezenkívül több felköszöntő nem volt A í tisztviselők sokáig együtt maradtak a legélén- ' kebb hangulatban. Sőt este 8 órakor ismét ! társas vacsorára jöttek össze. Vacsoránál már a női- alkalmozttak és egyeseknek családja is résztvettekés akéső éjjeli órákigegyütt maradtak. Érdekes felemlíteni, hogy számtalan üd­vözlő távirat érkezett Bezerédjhez, különösen előkelő és m.agasrangu egyénektől. A felügyelő­ség tisztikara a következő táviratban üdvözölte az ünnepelt hivatali főnökét: »Nagyméltóságu Urunk ! Önzetlen, hazafias működésének harmincadik évforduló­ján fogadja Kegyelmes Urunk őszinte szerencsekivánatunfcat. További magasztos működéséhez áldja meg a Mindenható még soká ép erővel, egészséggel. Odaadó tisztelő alkalmazottal* Még egyre érkeznek az üdvözlő táviratok. Bezerédj tisztviselőiért. Bezerédj szigorú, sokszor kérlelhetetlen tisztviselőivel szemben. Megköveteli a rendet, pontosságot, de atyai jószivvel is gondoskodik róluk. Mostani jubileuma alkalmával ismét fényes tanujelét adta nemes érzésének, páratlan jó szivének. A régi tisztviselőknek mindenkorra szóló lakbért utalványozott, a fiatalabbak 1 évi — mások egy havi — fizetésüket kapták tiszteletdijul. Rajtuk kívül a napszámosok is kaptak egynapi munkabért s aznap ország­szerte szünetelt minden gyárban a munka. A nemesszivü emberbarát igy összesen 30 000 korona adománnyal gyarapította a felügyelőség! alkalmazottak javadalmazását. Kivilágítás. Este fényárban úszott az egész város. Dr. Szentkirályi Mihály polgármester felhívására a belváros összes ablakai ki voltak világítva és az a készség, amelylyel a közönség a ki­világításban, még a város külső utcáin is részt vett, hü fokmérője annak a tiszteletnek, amely Bezerédj Pált Szekszárdon övezi és fényes bizonysága annak, hogy a képviselőtestületnek a díszpolgárrá való megvá'asztással nyilvánított elismerése a város egész közönségének léikéből sarjadzott. A villamos-telep igazgató-mérnöke, Szabó János a közvilágítást Wolfram lámpák felszere­lésével fokozta; nagyon szépen, színes villamos­körtékkel és nappali világosságot terjesztő lámpákkal volt díszítve a selyemgyár homlokzata és fenn az ős Bartina ormán magasan csapko­dott a város által gyújtott örömtüz lángja. A város utcáin a kivilágítás alatt tengernyi közön­ség hullámzott fel-alá, gyönyörködve a kivilágí­tásnak sok helyütt virágdísszel emelt hatásában. A Kaszinó — igazgatójának. . Bezerédj jubileumának, vbit.-sá történt kineveztetésének hírére a Szekszárdi Kaszinóban is ünnepi lakomát rögtönöztek. Hamarjában valami 45 —50 en verődtek össze s kegyetlen rossz menü mellett, de annál lelkesebb szere­tettel ünnepelték a Szekszárdi Kaszinónak vidéki igazgatóját, ki a Kaszinó iránt való lelkes szeretetét nemes jószivü ajándékaival már nem egyszer kimutatta. Legelsőnek Kramolin Gyula dr., vezető-igazgató szólalt fel s a következő pompás kis beszéddel köszöntötte fel őt: M. t. Uraim ! A tegnap este városunkban futótűzként elterjedt örömhír »szerdai vacsoránkat* egy, bár hevenyészett, de mégis népes, ünnepi banketté duzzasztváu, hivatalos és pedig ktdves kötelességemnek tekintem, hogy mint a kaszinó életfolyamatainak ezidőszerinti, igénytelen óramű atója, jelezni próbáljam az érzéseket, melyek ma kaszinónk szivét meg­dobogtatják ! M. t fiaim! Bezerédj Pált, a fejedelmi kegy a címekben osztható legmagasabb kitüntetéssel diszité fel. Feles­leges munkát végeznék, ha itt közöttünk, ahol őt mindnyájan ismerjük, az ő érdemeit rajzolgatnám ; annak a harminc eszten­dei mm kának mélyebb bordereiét, igazi értékét kellőképen mérlegelni pedig gyengének tudom magam; elvégzik azt más helyen, illetékesebbek. De látv i azt, hogy ez egy olyan kitün­tetés. aminek mindenki örül, ami mindenkit elégtétellel tölt el s melynek kegyelmes ragyogása előtt még a legdemokratábbak is behódolnak : keresni szeretném ennek az okát, főkép pedig azt a kapcsolatot, mely e kitüntetés és kaszinónk őszinte öröme között fennáll. Ha csak alaki magyarázatot keresnék, úgy könnyű meg­találni azt: Bezerédj Pál évek óta kaszinónk igazgatója és pedig olyan igazgatója, aki annak mindig csak adott, bár vajmi keveset élve/i; ezenfelül ő városunk díszpolgára is; érihető tehát, ha kitüntetése-, melyből reánk is háramlik némi fény, az öröm -érzetét váltja ki belőlünk. De látok én mélyebb, lényegi kapcsolatot is! Ez a kaszinó, m. t. uraim, mindig a törhetetlen demok­rata szellem mentsvára volt, azzá nevelte 70 éves múltja s annak minden hagyományai; a demokratának legtöbb, legszen­tebb bálványa pedig a becsületes, kitartó, polgári munka ! S ha azt látjuk, hogy egy férfiú, akit szül' tése, kedvező anyagi helyzete, tá'sadalmi állása arra praedestináltak, hogy ur legyen, ur — ennek a szónak speciális magyar értelmében, vagyis úgy, hogy ; z életnek csak rózsásabb oldalát keresse s a do­logból, munkából csak a legszükségesebb minimumot vegye magára; ha azt látom, hogy egy ilyen férfiú odaáll a munka kellő közepébe és vasökőlle! tőr le magának egy gigászi darabot a nemzeti közgazdaság parlagon heverő sziklájából s azt óriási energiával, harmincz esztendő szakadatlan munkájá­memorialis feleslegesen foglalt, Írott, királyi leirattal engedélyezett szabad adás és vevéssel adott és vett birtokot, még pedig annyira, hogy az uraság 1804-ben erőszakosan foglalván, az 1807-ben némileg megkezdett rendezési pernek folyama alatt egy 1812-ben érkezett legfelsőbb rendelvény gátolta az uradalmat, elmarasztal­ván azt 8000 pengőtorintnyi kárpótlásban, kö­telezvén egyszersmint az önhatalmilag elfoglalt irtási fölöslegességnek visszaadására. Kell-e ennél nagyobb bizonyítvány az ura­dalom eljárására nézve ? és mégis megtörtént folytatólag az, hogy az uradalom 10 telket, mint egykori földesúri allodiumot követelvén, 1818-ban a helytartótanács a jobbágyokra nézve egy igen kedvező intézményt hozott, mely a rendezési pernél GG. a tagositásiban 5-ik szám alatt van mellékelve, mely szerint a serialis mé­résnek hely nem adatik, hanem relicto in vigore cujuslibet prossessorio határoztatik, azaz : nem azt kell kérdezni, hogy ki hány telket vagy telekrészt birt ? hanem mennyi a szántóföldje és kaszálója ? de azért mégsem az idézett in- tézvény szerint lön folytatva a rendezési pör ; hanem mellőzve az intézvényt, mely a serialis mérést megtiltja, csakis a telek számát vették irányadóul, igy fejeztetett be a rendezési per, szégyenére a fiscus assistentiájának, és kiáltó például a történésznek, ki talán kedvet érez a jobbágyi viszonyokban előfordult árnyékoldala­kat kiböngészni. Legfelsőbb sérelme a községeknek az, a miben az egyezkedés is megszakadt az uradalmi igazgatóság korlátolt hatalmán, hogy a közsé­gek nem ismerhették be, hogy kaszálóiknak nagy része foglalás legyen; mert a pörben fog­laltató okmányok határozottan kimondják, hogy valamint őseik foglalhattak a kaszálóból, úgy ők is foglalhatnak, s erre királyi leirat szerint szabad adás-vevési joguk is volt és van. A két községnek különböző időszakban tűz által el­pusztult irományaiból még maradt néhány, melyek szerint az uradalmi tisztség is jóvá­hagyja az eladást. A mennyiben az idézett ok­mányokon megnevezett tiszt nem uradalmi ügy­véd, a földesur semmisnek állítja az ilyszerü megismerést, — de erre egyszerűen az a meg­jegyzésem, hogy ha az uradalom eltűrte ezt, — akkor azon eljárása vagy polgári bűn, melyre a szégyen-szó kevés ; mert a jó hiszemü értet- len földmivelőt, ki az urféle embernek egykét rendirásban szentirást hisz, vagyonába kész­akarva sérti, — vagy pedig hanyagság, mely­nek mulasztásaiért az uradalom maga magának felelős, mért nem nézett utána, hogy ügyvéde eléggé teljesité e kötelességét, midőn a jobbágy az adás-vevést bejelenté ? Szerintünk elég, ha azt tudjuk, hogy az uradalomnak ezt be kell jelenteni, ha már most az uradalom maga teendőjét nem tudta, vagy tudni egészen nem akarta, miképen jelen meg a biró előtt kibeszé- lési ürügygyei, melynek áraképen annyi ember­nek szent tulajdonát kéri. Csakis olyan uradalomban történhetett ez meg, melynek nem családfő a tulajdonosa; mert családfő ilyen hibát sem maga, sem a jobbágy ellen elkövetni nem mer, ne hogy akar tudatlansága, akar az ürügygyeli élés miatt honfitársainak megrovása érje. Hol a nyoma annak, hogy a báttaszéki uradalom fölszólalt a foglalás ellen ? ennek semmi nyoma a pörben, de hogy méginkább az elevenre menjünk, 1820-ban és húsz után tör­tént-e a foglalásokra mérés, amely a foglalást kimutatta volna ? Nem ! Fölmérette az uraság a határt 1818-ban és csak azt mérte föl, a mit val a legszegényebb néposztály boldogulásának egyik legbüsz­kébb oszlopává gturja at; és Htom, hogy e férfiú — mond­hatnám — az önzetlen munka szent fanatismusában ég el közöttünk a közélet oltárán : úgy érihető elöltem, az a szere­tet, mely nevének említésénél a polgári munka e pihenő he­lyén — kaszinónkban — az ar.okon felragyog! M. t. Uraim! Gyerekkorom1 an egy böjti prédikációt hal­lottam, melyben a szónok lelösté, hogy a pokolban egy nagy, komor l.gaóra van a falon, mely kilengései közben az elkár- hozottak kérdé-ére, hogy -meddig tartanak kínjaink ?c — komo­ran feleli *— »mindig* — a másik oldalon pedig, azon kér­désre, hogy »mikor szűnnek meg gyötrelmeink?* — azt feleli — hogy »soha!* A selyemgyár egy helyiségében is láttam egy­szer egy kopott ingaórát s ez azt a p édikátori anekdotát juttatta eszembe, de tényesebb, megdicsőültebb formában ! Azt kéidém magamban attól az órától: mikor dolgozik Bezerédj?« — A felelet: »mindig.« — A másik kérdésre, hogy: »mikor pihen tehát?- az volt a válasz: »soha!« — M. t. Uraim! Ez — Bezerédj Pál képe! — Tartsa meg az Isten őt még számos évekig hatalmas munkaerejében! (Éljen!) Kramolin Gyula dr. szűnni nem akaró éljenzéssel fogadott beszéde után felolvasta a Bezerédjnek általa elküldött következő sürgönyt is : »A harminc év diadalmas, önzetlen munkáját koszoruzó legmagasabb kitüntetés ölömére egybegyülve, ünnepi lelkesedéssel és mély tisztelettől áthatott melegséggel üdvözli szeretett igazgatóját a — Szekszárdi Kaszinó*. Ezután Wigand János ünnepelte a jubi­lánst, majd a társaság sürgető kívánságára Simontsits Elemér alispán szólalt fel. Elérzékenyedve jelenti ki, hogy nem volt szán­dékában a felszólalás, mert Bezerédjről — ki neki gyermekkora óta atyai jóbarátja, nem tud beszélni a nélkül, hogy szive túláradó ér­zelme erőt ne venne rajta. Olyan formán áll itt most is, mint a gyermek, ki merészen a napba néz s bár annak ragyogásától be kell hunynia a szemét, még igy behunyt szemmel is csak azt a fénylő korongot látja. így lebeg képe előtte most is Bezerédj Pálnak, akiről hamarjá­ban nem tudja, hogy önzetlensége, emberi kép- zelmet felülmúló munkaszeretete vagy pedig ragyogó honszerelme nagyobb-e ? Pompás, jellemző epizódot mond el ezután arról, hogy Bezerédj Pál határozott kívánságára milyen furfangos módon kellett a diplomáciának visszacsinálni azt a dolgot, amikor pár évvel ezelőtt Bezerédjt a francia köztársasági elnök a becsület renddel kitüntette. Hogy diplomáciai bonyodalom ne származzék, az elfogadni sem­mi áron nemakart becsületrendet, azzal küldték vissza, hogy Bezerédjt — nem lehet kitün­tetni . . . S Bezerédj volt ki ezen a leghálásab- ban nevetett! Simontsits gyönyörű beszéde után ifi. Leopold Lajos vetette fel azt a kérdést, hogy az oly, minden önérdeket kizáró emberi nagy­ság, mint Bezerédj, lelkiismeretének szent nyu­galmán és szép családi boldogságán kivül, mely életét meleggé és derűssé teszi: mily jutalmat várhat még a végzettől ? Idézi válaszul Bezerédj egy hozzá intézett régebbi levelét, melyben ő az élet őszén álló ember legnagyobb közéleti akkor talált, ezen mérést hitelesíttette 1821-ben. Hát a mit a jobbágyok 1820-ig foglaltak, hogyan lehet 1820 után foglalásnak mondani ? Ezen pontnál most már a községek jog­gal azon mértéket is kérik alkalmaztatni, mivel az uradalom élt a 9-ed és 10-ed szedésekor, azaz: hivatkoznak az »usus«-ra, a 32 éventuli békés háborítatlan birtoklásra, mely ellen tör­vényes kifogása sohasem volt, holott e kifogást meg kellett volna tennie 1-ször önmagáért, 2-szor azért, hogy a jobbágyok ne ^dják ve­gyék a jogtalan foglalást, nehogy károsod­jék, ki »jó hiszem«-mel vette a rétet. Itt kérjük a n.-méltóságu hétszemélyes táblának becses figyelmét és védje azt a népet, mely nem kérhetett és most sem kaphat mél­tányosságot egy holt testülettől, mely nem érez egyéni szeretetet, nem gyakorolhat hazafiui tekintetet, melynek igazgatósága még jó szán­dékában is a felelősség miatt korlátot lát. Ne engedje a n. méltóságú tábla, hogy az 1820-ig joggal foglalt, joggal birt, joggal adott és vett, és az uradalom tisztségének minden alkalom­mal bejelentett, 1818-ban mért, és mégis 1820 utáni foglalásoknak erőszakolt kaszálókat most elvegyék a községek lakóitól, kik e sajátos vi­szonyban úgy vannak, hogy talpalatnyi szántó­föld nélkül kaszálókat birnak, melyek neveikre telekkönyvezve, sőt takarékpénztári számos hi­telezéssel terhelve is vannak, most pedig egy tollvonással elvegyék, ők földönfutóvá legyenek azon uradalomért, mely felügyeleti jogát leg­alább is tudatlanul vitte. A nagyméltóságu tábla pótolja ki a földesurat, ki ha csakugyan csa­ládfő lett volna, sem neve, sem honfiúi köte­lességénél fogva nem -fogta volna igy bebonyo- litani az ügyet, hogy annyi ősszármazásu ma­gyar koldus legyen ilyen eljárással, melyben az

Next

/
Thumbnails
Contents