Közérdek, 1910 (6. évfolyam, 2-13. szám)

1910-02-05 / 6. szám

4 KÖZÉRDEK 1910 február 5. A kiküldöttek nevében dr. Leopold Kornél beszélt. Szavaira a meglepett volt igazgató gyö­nyörű beszédben válaszolt. Biztosította többek között a megjelenteket, hogy nem harag, nehez­telés készteti a visszavonulásra, de • rengeteg el­foglaltsága. Mint liti közkatona azonban továbbra is támogatója lesz az egyletnek, amellyel való sággal összeforrt s amelynek fennmaradását köz­szükségnek Ítéli. Látja ugyanis az emberek cso­portosulását felekezeti, vagyoni s más érdekcso­portok szerint s a kaszinót olyan helynek tekinti, ahol e válaszfalaknak le kell omolniok, ezért ha a szekszárdi kaszinó nem volna, meg kellene új­ból teremteni. Figyelmeztet tehát mindenkit, hogy7 a kaszinónak egymásközt különbséget nem tevő régi közszellemét, hagyományait védje és ápolja. A gyűlés berekesztése előtt dr. Kramolin Gyula uj iigyTvezető-igazgató is talpraesett, szép beszédben köszönte tiszttársai nevében is a ki­tüntető bizalmat, összetartásra, egyetértésre buz­dítva a tagokat. HÍREK. — Udvari táncestély. A budai kir. palotá­ban szerdán este lefolyt második udvari tánc­estélyen vármegyénkből résztvettek: Apponyi Sándor gróf, aranygyapjas, vbtt. főkamarás mes­ter és neje, Apponyi Géza gróf vbtt főispán és neje, Apponyi Rezső gróf, Perczel Dezső vbtt. és neje, Széchenyi Sándor gróf vbtt, a főrendiház alelnöke és neje, Széchenyi Domokos gróf és dr. Sztankovánszky Imre. — Álláselfoglalás. Dr. Szilágyi Ernő, a szekszárdi kir. törvényszéknek Győrből, saját ké veimére idehelyezett bírája, elfoglalta állását. — Képviselőink köréből. Madi Kovács János, a paksi választókerület országgyűlési kép­viselője, múlt viisárnap részt vett Batthyányi Pál Iglón tartott programmbeszédjén. — Baja uj főispánja. Baja uj főispánjává a lemondott Ambrozovics Lajos helyett, hir Sze­rint Hegedűs Aladár dr. polgármestert nevezik ki. Ez esetben Rajk Aladár képviselőt választják mar polgármesterré, mig Ambrozovics Lajost kép viselőjelöltnek léptetik fel. — Választási mozgalmak. Kölesden a füg­getlenségi 48 as párt Tantó János pártelnök ve­zetésével jan. 29 én kerületi bizalmi értekezletet tartott, melyen résztvettek a nagydorogi, sárszent- lőrinci, uzdborjádi, kistormási, kajdacsi, kölesdi bizalmi férfiak s határozati lag azt mondták ki, hogy a pártegység mindenek felett megőrzendő s a párt sem Kossuth, sem Justh mellett állást nem foglal, hanem szilárdan megmarad a Kossuth Lajos-féle függetlenségi és 48-as elvek alapján s úgy a Kossuthoz, mint Justh Gyulához külön-külön me­nesztett sürgönyben hangsúlyozták, hogy a két párt csoport egyesüljön Felmerült már a jelölés kérdése is, egyes neveket is emlegettek, a párt azonban mint^korai dolog felett — a jelölést illető- lag napi rendre tért. — Vasúti áthelyezések. A máv. üzletveze­tőség KúrásztOsz\sáv állomásfeivigyázót Ujdorabó- várról Dombóvárra, Gőgös Zsigtnond ujdornbó- vári éá Mn’w János sárbogárdi raktárnokokat kölcsönösen áthelyezte. — Áthelyezett fogházfeliigyelö. A m. kir igazságügyminiszter Vattay Miklós szekszárdi kir. fogházfelügyelőt, saját kérelmére a szabadkai kir. törvényszéki fogházhoz helyezte át. — Ezüstlakodalom. Pataki Izidor tolnai izr. elemi népiskolai tanító és neje szül. Steiner Ba betta, a múlt héten ülték meg házasságuk 25-ik évfordulóját. Habár a szép családi ünnepet a jubilálók a legszűkebb családi körben ülték meg, a jóbarátok és tisztelők sokasága kereste fel őket, hogy a nevezetes évfordulón a köztiszteletnek ör­vendő házaspárnak szerencskivánatait kifejezze. — Világi főjegyző és egyházi aljegyző vá­lasztása. A tolnai ref. egyházmegyében megürült világi fő és egyházi aljegyzői állásra beadott sza vázatokat most hétfőn bontotta fel Dunaszent- györgyön Kátai Endre esperes elnöklete alatt a Dömök Péter kiérdemült esperes, Tantó János kajdacsi lelkész és Bajó János vil. aljegyzőből álló bizottság. Összesen 24 egyház szavazott. Világi főjegyzővé Bodnár Istvánt, egyházmegyei aljegy­zőt, lapunk felelős szerkesztőjét választották meg, az összes egyházaknak egyhangúlag reá adott sza vazatával, egyházi aljegyző pedig Szakács Imre mórágyi lelkész lett 17 szavazattal. Rajta kivül Molnár Sándor paksi lelkész 5, Biczó Zsigmond bonyhádi és Gödé Sándor péesváradi lelkész egy—egy szavazatot kaptak. Az igy megürült világi aljegyzői állásra az esperes szavazást ren­delt. A szavazatokat május 20-ig kell beadni. Dunaszentgyörgyön ez alkalommal az esperesi számadásokat is megvizsgálta az ott működött bizottság. — Birtokvétel. Mikecz Endre városi szám vevő megvette Majsai György őcsényi határban fekvő birtokát 10 000 korona vélelárért. Lakoma a kaszinóban. Vasárnap este 8 órakor társasvacsora lesz a kaszinóban az uj igazgató tiszteletére. — Nem lesz női kézimunka tanfolyam. Nagy örömmel tárgyaltuk vezércikkben, más közlemé­nyekben azt a tervet, hogy Szekszárdon a jövő tanév elejétől a polgári leányiskola kiegészítéséül női kézimunka tanfolyamot terveznek. A szép tervnek azonban legalább egy évre vége. Teg napelőtt érkezett le a közoktatásügyi miniszter leirata, amelyben az iskolaszék felterjesztésére válaszol. Nincsen fedezet, igy szó sem lehet az uj tanfolyamról. — Dr. Fent Ferenc apát betegsége. Dr. Fent Ferenc szekszárdi apátplébános állapota, mint örömmel értesülünk, jobbra fordult. Az év­szakkal járó zord idő hátráltatja ugyan a gyors javulást s azért a beteg apát kezelő orvosai, dr. Herczegh Gyula és dr. Sztanó Sándor kórházi osztályfőorvosok tanácsára, mint ezt állapota engedi, a délvidékre utazik. — Az Országos Gazdapárt vármegyénkben. Amint velünk közlik, január hó 30-án tatotta meg Tolnanémedi községben az Országos Gazdapárt szervezkedő gyűlését. Megjelentek a központból: Herczegh Sándor az országos gazdapárt elnöke és Ágh Endre a rMagyar Lobogó“ hetilap szer­kesztője. Több kocsi fogadta a helybeli állomá­son a kiküldötteket s tekintélyes számú nép vo­nult ki a fogadtatásra, mert jelezve volt Szabó István nagyatádi képviselőnek megjelenése is, de ő egyéb elfoglaltsága miatt elmaradt. Az elég népes gyűlést a községháza előtti téren tartották meg s erre a lakosság és vidék figyelmét falraga- szo8 hirdetmények utján hivták fel. Maga a nép- gyülés szépen és méltóságteljesen folyt le. Kezdő­dött a himnusz eléneklésével, utána beszélt Her­czegh Sándor, a gazdapárt országos elnöke, a ki mérséklettel, rendkívül szép magyarossággal, né­pies modorban adta elő, hogy mit akar az orszá­gos gazdapárt. Utána Ágh Endre szerkesztő ol­vasta fel a tömör programmpontokat, magyaro- ros felvilágosítással kisérve. A nép viharos él­jenzéssel köszönte meg a vidéki kiküldöttek fá­radozását, megalakította a helyi gazdacsoportot és kört és annak elnökévé Haypál István föld- mi vés gazdát választotta meg, a ki kerekded, talpraesett beszédben köszönte meg a bizalmat és országos elnökség megjelenését. A szózat el- éneklése és a kör helyiségben lakoma zárta be a népgy ülést. — Alapszabály-jóváhagyás. A belügyminisz­ter a dunaföldvári nőegylet alapszabályait a bemutatási záradékkal ellátta. — A Sajtóért. A Kath. SajtóegyesUlet céljaira Romeisz Ferenc tb. kanonok bátaszéki plébános 10, Nagy István és Fehérváry Ferenc s. lelkészek 2—2 koronát adományoztak. — Eljegyzések. Dr. Grünwald Armin ügy­véd Jászberényből, eljegyezte Fleischer Frida ur- leányt, Fleischer Ödön szekszárdi fakereskedő és neje leányát. Fischhof Izsó, a bonyhádi segélyegylet tisztviselője, eljegyezte Deutsch Ellát, Deutsch Adolf kereskedő leányát Tolnáról. — ÁlarC0S-bál. A paksi kereskedelmi csar. nők vigalmi-bizottsága e hó 7-én a „Kereskedelm- Csarnok“ összes helyiségeiben álarcos-bált rendezi A zenét Szőke Kovács Pista dunaföldvári zene­kara szolgáltatja. — A szerencse gyermeke. A paksi szár­mazású T. J. Lincoln, kiről már megemlékeztünk, az angol alsóház magyar tagja, a napokban Buda­pestre érkezett. Budapesten csak egy napig tar­tózkodott és onnét Szabadkára ment rokonai lá­togatására. Lincoln néhány szabadkai ismerősével ellátogatott a Nemzeti káréházba és ott részt vett a tombolán. Hogy szerencséjének kell lenni, azt már karrierje is mutatja. Szerencséje volt a tom­bolán is. A játszók közül öten mondották be a tombolát, köztük ő is. Ezután sorsjátékkal dön­tötték el, kié legyen az aranyóra és aranylánc. Az öt ember közül Lincolnnak kedvezett a sze­rencse, ő nyerte meg az órát és a láncot. A Dunántúli Közművelődési Egyesüle közgyűlése Szekszárdon. A D. K. E. elnöke a következő levelet intézte Simontsits Elemér al­ispánhoz : Nagyságos alispán ur! 892/1910. számú, január hó 18-án kelt szives átiratából örömmel értesülünk arról, hogy a Tolnavármegyei Közművelődési Egyesület meg­alakítását folyó év tavaszára tervezi Nagyságod. Amaz előterjesztését, hogy az uj kulturfiók meg­alakítása kapcsolatba hozassák egyesületünknek Szekszárdon tartandó évi közgyűlésével, tárgyalta igazgatóságunk január hó 21-én tartott ülésében s úgy eme tervet, mint a szives meghívást meleg köszönettel vettük. Óhajtásunk és kívánságunk, j hogy a kegyesen felajánlott vendégszeretetet j igénybe is vehessük és amennyiben évi köz­gyűlésünkkel vidékre mehetnénk, úgy7 készséggel és igaz lelkesedéssel fogjuk közgyűlésünket Szekazárdra összehívni, de az első vidéki köz­gyűlést minden körülmények közt Szekszárd vendégszerető falai közt fogjuk megtartani. Kér­jük azonban nagyságodat, hogy a közgyűlés idő­pontja tekintetében a döntést későbbre hagyni méltóztassék ; a közgyűlés programmja tekinteté­ben főtitkárunk idejében fog előterjesztést tenni. Fogadja Nagyságod szives eddigi fáradozá­sáért őszinte köszönetünket és tiszteletünk ki­fejezését. Budapest, 1910 január 26. Dr. Fodor Oszkár Pallavicini Ede örgróf főtitkár sk. elnök sk. A fenti levéllel egyidejűleg lapunk szer­kesztője is kapott levelet dr. Fodor Oszkár fő­titkártól, amelyben arról értesíti, hogy az időre nézve azért nem tudtak még dönteni, mert ebbe esetleg a politika is belejátszhatik, de csak annyiban természetesen, hogy a közelgő válasz­tások ideje nem volna alkalmas a közgyűlés megtartására. Tehát csakis az időpont jön még kérdésbe, de a közgyűlésnek Szekszárdon való megtartása uiár egészen bizonyos. — Ez alka­lommal — amint már jeleztük — Szekszárdon nagy hangversenyt is rendeznek, amelyen az ország legelső Írói és művészei működnek közre. A hangverseny összes jövedelme az akkor megalaki- kitandó Tolnamegyei fiókegyesületé lesz. Hisszük, reméljük, hogy ez a nagyszabású ünnepség vármegyeszerte nagy érdeklődést fog kelteni. — Böjti vitaest a Kaszinóban. Dr. Kramolin Gyula, kaszinói uj igazgató a böjt folyamán vi­tázó estélyeket tervez a kaszinóban, még pedig azzal az érdekes újítással, hogy abban nők is ' részt vegyenek. Hölgyeink közül már eddig is többen vállalkoztak a vitára, amelyet azonban ne úgy méltóztassék elképzelni, hogy az érde­kesnek ígérkező estélyeken toalett kérdést fog­nak feszegetni. A résztvenni szándékozókkal előre közölve lesznek bizonyos társadalmi és női kér­dések, amelyeket otthon tanulmányoznak, azokhoz aztán hozzáfűzik saját reflexióikat. A minden­esetre érdekes vállalkozásra már most felhívjuk a figyelmet. — Farsangi estély a kaszinóban. A szek­szárdi kaszinóban húshagyó kedden este farsangi estélyt rendeznek, amely igen sikerültnek Ígér­kezik, amennyiben nagyon sokan vesznek részt. — Jegymegváltás. A rk. ovoda és gyermek - menhely január 22-én tartott mulatságára jegy ei­ket még megváltották: Jeszenszky Andor Csibrák 10 kor. Szondy István 5 kor., Hoffmann S. és Rácz József 4—4 koronával. — Államsegély a tolnanémedii kisgazdáknak. Tolnanémediről írják lapunknak : Még dr. Darányi volt m. kir. földmivelésügyi miniszter értesítette a 11982/V/1908. számú leiratával báró Fiáth Pált, a sióberki társulat miniszteri biztosát arról, hogy ajTolnanémedi község részéről előterjesztett kérelem folytán hajlandó a Sió, Ozora és Simon- tornya közötti szakaszának kotrási költségek címén, a társulat által eszközölt kivetéséből a tolnanémedii érdekeltségre nehezedő teher csök­kentése céljából, egészen kivételesen államsegélyt engedélyezni, mert az érdekeltek kizárólag kis­birtokosokból állanak. És pedig hajlandó az 1905—1908. évekre eszközölt és felszaporodott kivetésekből fennálló 12 703 K 04 f hátralék felét, vagyis 6351 K 52 f tárcája terhére nyúj­tandó segélyként elvállalni, ha az érdekelt hátralékosok a másik felerészt julius 3l-ig a sióberki társulatnál befizetik. Ugyancsak tárcája terhére hajlandó elvállalni az 1909. évi kivetések felét, vagyis 1587 K 88 f, ha az érdekeltek a másik*' felét 1909. évi december 31-ig a sióberki társulatnál kifizetik. A kisbirtokosok mindkét

Next

/
Thumbnails
Contents