Közérdek, 1910. július-december (3. évfolyam, 30-56. szám)
1910-12-24 / 55. szám
4-ik oldal. KÖZÉRDEK 55. szám. december 24.-AKatz Sámuel NŐKET ÉRDEKLI ! ===== Megérkeztek az őszi és téli felöltök, bundák, szőrme és plüss paletók, boák és muffok legdivatosabb kivitelben. — Legújabb kosztümök és franczia ruhák mérték szerint készíttetnek. Kész pongyolák olcsó árban. elitélendő és a testületet mélyen sértő magaviseletét, s felhívja a közönség figyelmét ezen törekvő, derék fiatalságnak, az őt megillető társadalmi helyre való befogadásra. Valódi rozs kenyér csakis a kutya védjeggyel Telefon Telefon szám 88. *sáSB!L*. szám 88. =kapható= Kolumby Nándor fűszer-, csemege-, bor és ásványvíz- kereskedésében Nagykároly, Vármegyeházzal szemben. Darabj a 30 fillér. Csemege szőlő, naponta friss kassai, prágai és debreczeni == felvágottak. E= Gyermekvédelem. Ködös, nyirkos a levegő. A piactér népesedik. Sorba állanak a két lovas és egy lovas almás, káposztás és zöldséges kocsik, amint a rendőr glédába állítja. A háziasz- szonyok közébe keverednek a szapora szavú kofaasszonyoknak. A tarka-barka képét meg- megélénkiti a vásári zsivaj. Mindezekből azonban legjobban kiüt az iskolás gyermeksereg élénk sivalkodása, hangos csevegése. A kirakatok tömve vannak csecsebecsékkel, szemet, szájat csiklandozó dolgokkal, melyeket a kis Jézuska fog elvinni a jó gyermeknek. Nézik, bámulják a kicsiségek. Az utcán őgyelegnek órák hosszat. Sok szülő nem tudja, miért köhög a család szemefénye, miért jajgat a torkára. Pedig, ha egyik-másik családapa kijönne a piacra, vagy végig menne az utcákon rájönne a bajok nyitjára. De hát ez még csak hagyján. — Vannak azonban ennél még finomabb csemeték is. Szemtanúi voltunk, amint egy ur a postára menve egy hölgyet dobott el. No nem olyat ám, amit még a kis gyermek se emelhetett volna fel. Tűzre való hölgy, cigarettáról van itt szó. Az eldobott hölgy egy ideig füstölt a földön. De nem sokáig ám, mert jött egy pár kis diák. Körülnézett az egyik, felvette a másik s megosztozott rajta mindkettő, szépen testvériesen, egy szippantást te, egy slukkot én. Ez addig tartott, mig az egyik, is, másik is nem kapott egy közelben álló szemlélőtől egy-egy nyaklevest. Ez azonban aligha használt nekik valamit, mert mig az utcák, különösen az iskolák környékén levő házak falain öles plakátokat láthattak a kis gonoszok, melyeken egy nagy szakállu tanitó bácsi előtt ugrándoznak a gyerekek, kiabálván, hogy „Az apa megengedte!“, addig hiába való minden nevelési eszköz. Kívánatos lenne tehát, hogy a Jakobi antiniko- tin .hülznik plakátjai lekerüljenek az iskolákhoz közel fekvő falakról. De hát ki gondol ezekre! csarnok. Marothy Péter Irta: Hinta. Se nem Erdélyben, sem az Alföldön van Szt. László városa. Ott van a kettőnek a szélén. Az egyik fele csupa domb, hegy, erdő, tele fákkal, a másik fele csupa síkság, tele homokkal. Az egyik felébe télen járnak az emberek, mikor a száraz bükkfát hordják haza tüzelőnek, melegítőnek, a másik felét nyáron lepik el, nehéz fejű búza kalászokat aratva elemózsiának. Olyan jófajta paraszt város, hol az ur is paraszt, s a paraszt is ur. Kivéve a kálomista papot mert az nem is paraszt, nem is ur, az „tiszteletes“. S kivéve a színészeket télen, mikor úgy két-három hétre becseppennek, előmozdítani a szt-lászlóiak kultúráját, mert azok még a parasztnál is kevesebbek. Azoknak már csak a „maga“ jár. No de ezek már nem tartoznak szorosan a szt-lászlói- akhoz. Az idegen, ha kívülről nézi a várost, kis falunak nézi, ha benne sétálgatva tekint- get jobbra-balra, keresve benne a városi- asságot, akkor meg nagy falunak nézi, szóval az idegen kivülről is, belülről is falunak nézi, de nem igy a szentlászlói. Annak város volt még akkor is sztlászló, mikor | Budapestnek a szeglet kövét építették. Sőt mi több, kálomista város. Mert nem lehetne itt egy lelket találni, ki szoknyás, bajuszta- lan embernek hallgatná meg a prédikációját. Még az asszonyok se. Itt még a levegő is kálvinista. Nyakas, őszinte, jólelkü, bátor kálviniszta. A templömjukon, ott a hegy alatt, szinte kacérkodva áll féllábán a ku- korikoló kakas, s az ajtó felett a büszkén aiázatos felirás. „Erős torony az Urnák neve". Ennek a városnak volt a papja Matróthy Péter. Fiatalsága dacára — alig töltötte be a huszonötödik évét — a kálvinista papja, sőt első papja volt sztlászlónak. Azt a helyet, melyet öreg „nagytiszteletü“-ek, tu- dákos esperesek, alázatosságban vagy nem alázatosságban meggörbült, elvénhedt okos papok töltöttek be, most ez a serkedő ba- juszu fiatal legényember foglalta el. Hogy mi címen ? Hát öt választották meg a szt- lászlóiak az öreg esperes halála után. Ezen a cimen, Még a theologiát se végezte el, mikor káplánnak rendelte a püspök Szt. Lászlóba. Félve jött, mert félt a várostól. Nyugodalmat keresett, s attól tartott, hogy ez a nyugodalom aligha fog beütni a kis vidéki városkában, ahol mindenki ismeri őt s ahol mindenkit ismerni kell neki. Aztán mindenkivel barátkoznia kell, a tekintetes főbiró árlól lefelé egész a nem tekintetes falu cigányáig. Aztán leginkább a barátoktól félt, akikkel kártyázni, iddogálni, udvarolni, sőt ha úgy esik, még táncolni is kell. Csak a könyveit szerette. Vitt is egy egész ládával, mikor a barátoktól búcsút véve élindult megkeresni Szt. László városát. A város nem gyakorolt rá jó benyomást. Alig várta, hogy a papiakhoz érkezzék. Itt már megváltozott rósz véleménye. Az öreg esperes fogadtass az öreg gazdasszony. Más emberfia nem is lakott az egész telken. Az esperesnek már régóta nincs senkije. Szobájába vezették. Csin, tisztaság fogadta, s első pillanatra otthon érezte magát. Aztán a városhoz is gyorsan hozzászokott. A város is hozzá. Őszinte ember volt, jó beszédű, ügyes volt a kathedrán, ügyes az emberek közt. Hamar megszerették. A köteles viziteken gyorsan sikult át. S a patikus, a falu szeme, szája, füle, úgy vette észre, hogy egy a társaságba való derék fiatal ember mintha nem erősen kívánkozott volna társaságba. Az özvegy jegyzőné, kinek két lány is volt már a nyakán, a szomszédasszonyokkal súgott össze, hogy az uj káplán nem nagyon Ígérgette a további viziteket. Egy termetes asszonyság jóakarólap jegyezte meg, hogy mit is akarnak, hisz ez még „gyerek“. A „gyerek“ semmivel-senkivel se törődött. Végezte az eklézsia dolgait, közben tanult, tanult szorgalmasan s rövid idő alatt diplomához jutott. S még rövid időre ott maradt káplánnak. De a rövid idő alatt meghalt az esperes, s az eklézsia minden választás kerülésével akarta meghívni az első papi székbe. Csakhogy nem ment olyan könnyen a dolog A szomszéd eklézsia papja is idekívánkozott, meg másvidéki tudós, hires papok is. Választást Írtak ki, s a vége mégis csak úgy sült ki a dolognak, hogy Péter nagy szótöbbséggel az eklézsia papja lett. Nagy áldomás s egyebek jöttek. Pétert nagy disszel iktatták be uj hivatalába. Aztán történt valami rövid idő alatt, amire nagy szemet-szájat meresztettek a büszke Szt.-Lászlóiak, s amit még a tudós jegyzőné asszony, sőt még termetes szomszédasszonya se tudták megmagyarázni. Pedig a patikus minden eseményeknek bizonyos forrása vala. Egyszerűen az történt, hogy Péter büszke lett. Legalább azt rebesgették. Hogy nem fog kezet még a kurátor urammal se, pedig ő fogja majd kiszolgálni neki évenként a gyönyörű summát, négyezer pengő forintokat. Aztán a köszönést se ő kezdte, aztán mint uj pap, seholse vizitelt, még a jegyzőné asszonyomnál se. A lakásán senkit se fogadott, Szóval az egyszerű, jámbor, tisz- teséges fiatal káplánból büszke, gőgös pap lett, ki büszkeségben, gőgben még a legbüszkébb sztlászlóit is lefűzi. Aztán egyszer képzeletet is felülmúló dolog történt. Egy egész vaggon bútort hozott a vicinális, s az egész vaggon bútort a papiakra szállították. Meg szobafestő is jött. Péter, kinek eddig egy szoba is nagy volt, most hatol rendeztetett be fényesen, elegánsan. Ebédlő, háló, szalon, előszoba, iroda mind mind külön volt. A kisváros lakói nem győztek eleget bámulni ekkora pazarláson. A doktor mind elmezavaron ábrándozott, amely Pétert környékezte volna meg. Legtöbb jóakarattal még a leányok tárgyalták az ügyet, picike reménységgel a szivükben „hátha házasodni készül“. De ezt a jóreménységet is lerontotta a Péter gazdasszonya, elkottyantóan egy templom után: — „Be kár ezért a jó emberért, hogy sohse házasodik meg“. — — Hát akkor bizonyosan úgy kell lenni — vágott rá Sári néni — hogy valakibe meg csalódott a lelkem, tudom én mán ezt, vöt nekem is két fiam. Fene leányok lettek ezek a mostaniak. Nem is csuda, ha nem kell az embernek. — Tovább már nem mondhatta a mon- dókáját, mert a Rózi néni, a pap gazdasz- szonya, pár búcsúszó után belépett a kapun. Hamarosan végignézett a szobákon. Gazdáját most is, mint mindig, a hálóba találta. Ott volt a falon egy kép, egy gyerekleányka vízzel festett képe, az előtt állott nézte hosszan. Rózi néni szerint az a tiszteletes ur testvér húga volt, s maga festette a tiszteletes ur diákkorában Gyönge L egfinomabb porosz-szén minden szoba fűtéshez alkalmas -I !• FRIED SAME VA Sit Kit KSK KB fi A KI. Angykároty, í<,AL'fV''.,Y,
