Közérdek, 1910. július-december (3. évfolyam, 30-56. szám)
1910-12-03 / 52. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK december 3, 52-ik sz. Kezdett kézi munkák kiárusítás miatt mélyen leszállított árakban! Nagy karácsonyi vásár flí ístlkst*iffcllíttt va'°di Borsalinó, Angol és Plüsch kalapok, téli sapkák, keztytik, ingek, gallérok, Ujtiyig>apHIJUmU nyakkendők, kötött és szövött áruk, mindennemű hangszerek és kellékek gyermek- kocsik, fáskosarak karácsonyi vásár alkalmából legolcsóbban szerezhetők be. A n. é. közönség szives pártfogását kérve teljes tisztelettel Kertész és Schwartz vényeken enyhíteni, a válást megkönnyíteni s igy az egymással amúgy sem élhető emberek különválását lehetővé tenni. Ezek után tehát a mi törvényhozásunk amaz intézkedését, melylyel a válás lehetőségének szigorítását célozza, társadalmi szempontból elítélendőnek tartjuk s nem emelhetjük fel eléggé tiltakozó szavunkat azon törekvések ellen, melyekkel a modern élei szabványait s szokásait, de egész modern életberendezésünket nem ismerő törvénytudók oly elhatározását arőszakolják esetleg mireánk, mely sem testünknek, sem lelkűnknek nem kell. Ha az együttélés lehetséges, egy tisztességes ember sem fog a válásra gondolni, de ha két egymást meg nem értő lélek főzetik össze a rossz törvény megváltoztat- hatatlanságával, akkor nyújtsunk nekik módot, hogy minnél gyorsabban, minél köny- nyebben válhassanak el egymástól s szüntessék meg azt a földi poklot, mely az ilyen együttéléssel egyértelmű. Szives tudomásul l Van szerencsém Nagykároly és vidéke nagyérdemű közönségét tisztelettel értesíteni, hogy Nagykárolyban a város központjában, eddig —== Pannónia .........— név alatt ismert szállodát átvettem s azt 0 I szálloda és kávéház cim alatt teljesen átalakítva f. évi december hó 15-én megnyitom. ::: Üzleti törekvésem leend legszolidabb vezetés mellett a közönségnek egy családi szórakozó helyet létesíteni, ahol pontos kiszolgálás mellett a legjobb ételek és italok fognak a fogyasztó közönségnek a rendelkezésére állani. Magamat a n. é. közönség kegyes pártfogásába ajánlva vagyok kiváló tisztelettel: Qezterreicher József a nagyváradi „Szalon“ kávéház tulajdonosa. Karácsonyi vásár. Nagykároly város közönségének a figyelmébe. A mint közeledik a karácsony, csodás változáson megy keresztül a város képe. Mozgalmasabbak az utcák, mint rendesen s a mig máskor az emberek arcán a gond komorsága és az örökös munka sietsége látszik, addig most csupa mosolygás, csupa ragyogó tekintet mindenütt. Meg-megállnak, tanácskoznak, mintha senkinek semmi egyéb dolga nem volna, mint készülni karácsonyra. Az utcákon véges-végig villanyfényben úsznak a kirakatok s a tarka-barka árutömegen egy-egy nagy cédula öreg belükben hirdeti: „Karácsonyi occasió.“ A mi magyarán azt jelenti, hogy most olcsón lehet venni, tetszetős, de többnyire silány árut. A fényes kirakatok előtt csillogó szemű gyermeksereg válogatja, mit hozzon a Jézuska, cseperedő varróleányok számolgatják, vájjon a félretett garasból nem kerülne-e ki egy selyem blúzra való. Még öreg, komor férfiak is meg-megállnak egy pillanatra és feléled az emlék, hogy valaha ők is igy várták dagadó kebellel a Jézuskát és azt a sok örömet, a mi, ha volt is, oly gyorsan elröpült. Bent pedig az üzletek üvegajtaja mögött öreg és fiatal mamák, válogató szép asszonyok és fizető férjek tolonganak, hogy megszerezzék övéiknek a karácsonyi ajándékot. Igen ám, de számolni mindenkinek kell s minél drágább az élet, annál olcsóbban akar vásárolni, minél kevesebb pénzzel minél többet a közönség. Később, a mint közeledünk a karácsonyhoz, erdővé, sötét fenyőerdővé szépülnek a piacok és terek. Se szeri, se száma a karácsonyfának, mintha csak lábat kapott volna a hegyes bércek lakója, egész rengetege gyűl össze a város terén. Azután megérkeznek a vásárosok is, a kevésbbé módos emberek karácsonyi boltja. Hevenyészett asztalokon rakják ki a sok tarka csecsebecsét, a melyen sóvárogva néz végig az utca gyermeke. Fényes képű bábuk, tarka ruhában, csipkében kandikálnak elő a barna doboz házból, olcsó pléhvasut huzza maga után a tarkára mázolt kocsikat, katonák egész serege várja a csatát, puha papiros ágyán a cifra skatulyában s egész méntelepe a hinta és kocsi lovaknak állja körül a karácsonyi vásár egyik-másik kirakatát. Ezerféle dísze a zöld karácsonyfának, aranyos csillagok, tarka láncok, karikán himbálódzó papagályok és a furcsa képű apró majmok serege, amelyek hos&zu tűre szúrva várják rendeltetésüket. Olcsó tarkaságok ezek, amelyekből bőven vásárolhat még az is, kinek tárcája nem duzzad a pénztől, de vásárol az is, akinek öröme eldicsekedni, hogy az ajándék, lám milyen olcsó és mégis milyen szép. Mert a mi városi közönségünk, amely kész arra, hogy egy díszes kalapért 80—100 koronát fizessen, nagyon, de nagyon szereti bizonyos alkalmakkor az olcsóságot s mintha erény volna, úgy dicsekedik azzal, hogy ismeri, sőt fel is karolja az olcsó beszerzési forrásokat. A karácsonyi öröm és a karácsonyi fény gondolkozásra késztet. És a gondolkodó ember minden örömnek, minden fényességnek keresi forrását. Ez a forrás pedig ott bugyog a külvárosok sötét utcáiban, ahol szürke, dísztelen bérházak sötétes szűk udvarára a szegény emberek lakása nyílik. Egy-egy szűk odú, amelynek kályhájában lobog a tűz, csak azért, mert a mesterség úgy kívánja, ahol hajnaltól-napestig kattog a varrógép, pihenést nem engedve, mert hiszen közel a karácsooyi vásár. A társadalom rabszolgái ilyenkor nem ismernek pihenést; reszkető kezii aggok és piciny gyermekkacsók szüntelen munkában fáradoznak a munkabíró asszonyok oldalán, hogy annak a fényes, mosolygó, de szívtelen közönségnek karácsonyi örömet szerezzenek. Összezsúfolva, egy ilyen sötét kis szobában 10—14 ember görnyed a munkaasztal fölé, piciny vasutakat, tarka-barka játékszereket, gyöngyláncokat és aranyfüstös diót, almát ur. Alig melegedett meg nála a leányom, kisült, hogy ez is csak olyan, minta többi. Barátja volt a pálinka. Krisztus urunk köntösét is elitta volna. Kőmives volt, de addig a kezébe nem vette volna reggel a maiteres kanalat amig egyet nem kortyantott. j Pedig négy frankot is megkeresett naponta amikor dolgozott, de mikor dolgozott! ? , . . Amikor neki tetszett. Neki pedig sohase tetszett, ha volt egy kis pálinkára valója. Hát nincs törvény, biró ur, hogy ezen segítsen? ! Hány szegény asszony áldaná azt a törvényt, meg a gyerekek ! ... Ha igy megy, tiz esztendő múlva nem lesz egy épkézláb gyermek arra mifelénk. Az ital méreg, hát árulják a patikában a többi méreggel együtt! Ne tessék kérem zokon venni, ha bolondot mondok, de ha én biró volnék meg- ‘büntetném azt, a ki pálinkát árul. Annyi szent, az én leányom is csak úgy járt. Beköltözött a nyomorúság hozzájuk is. Se a pék, se a grajzler nem hitelezett már nekik egy esztendő múlva. Tessék úgy megélni, A fiát maga szoptatta. De a tej ?! . . J Aki szoptat annak nem kell ám rendesen, ; küllőmben elapad a teje. De agyerek még- I is szépen gyarapodott. Nem volt annak még ótvarja sem! . . . Nőtt szemlátomást, csak az, hogy nem járt. Nem akart lábra ; álni. Aztán vették észre hogy az egyik lába kurtább s a dereka puha volt szegénykének, mintha vajból lett volna. Pedig szerettem ! Csak rá néztem, már nevetett. Próbálgattam én is, hogy majd csak lábra állítom ... De nem, semmire sem mentem vele. A tenger parton csücsülgettem egyszer amikor egy ur megszóllit, valami párisi nagy finom ur. — Mi baja a kicsikének? — kérdezte tőlem barátságosan. És úgy tapogatta, mint a ki jól ért az ilyesmihez. — Orvos talán az ur — kérdeztem tőle én. — Az, felelt mikor barátságosan. De csak csóválta a fejét egyre. Va- lamhnem tetszett neki. Kérdem: — Ugyan mi leli szegénykét? Hereditás felelte. — E.S nagy baj az — kérdeztem tőle. Ugyan hol kaphatta, mert mi nagyon vigyáztunk rá ?! Mosolygott. És azt kérdezte tőlem: — A gyerek apja iszik? No már ilyet! — gondoltam én s megkérdeztem szépen : — Hát azt honnan tetszik tudni ? — Látom. És kivallatott. Elmondtam neki mindent. Hogy az apám, meg az uram, meg a leányom ura, — mindent de mindent. Csak csóválta a fejét egyre. — De tán meggyógyul szegényke ? — kérdeztem tőle. Nem felelt csak a fejét csóválta . . . És a markomba nyomott egy tallért és elment. Nagyon finom ember volt és mindjárt tudtam, hogy a gyereknek vége, csak azért nem szólt, hogy ne keserítsem még jobban. — No most ? — gondoltam, — az én szegény leányom: Cipelheti, vége csak az lesz, hogy mégis meghal. Éjszaka is ez járt az eszemben mindegyre. Másnap aszondom neki : — Leányom, igy, meg úgy, ennek a gyereknek vége. Az ital nem a te hibád, de Játékszerek és díszműáruk teljes kiárusítása folytán a raktáron levőket mélyen leszállított árban árusítom. Ezen árak azonban csak december hó 1-től 24-ig érvényesek. ..... ■- JACOBOVICS JÓZSEF------= ur idivat- és müiparáru csarnoka N.-károly. Szőr csizmák, valódi angol hó- és sárcipők. Sarg Calodont 48 f.
