Közérdek, 1910. július-december (3. évfolyam, 30-56. szám)

1910-11-05 / 48. szám

2-ik oldal. KÖZÉRDEK november 5. 48-ik sz. CSAKIS A KÖKET ÉRDEKLI ! - .............. ­Megérk eztek az őszi és téli felöltök, bundák, szőrme és plüss paletók, boák és muffok legdivatosabb kivitelben. — I ni__1 Legújabb kosztümök és franczia ruhák mérték szerint készíttetnek. V Kész pongyolfilt olcsó árban. on Hatz Sámuel szabálytalanságokat végre meg fogja unni és szigorúan rá fog koppintani a körmükre ezeknek az uraknak. Meghalt a kedély Nagy­károlyban. (S). Meghalta kedély. Csak erről tudom hogy beteg a világ. Hogy lelkileg gyötrő- dötten, testileg is fáradtan vonszolják az élet zötyögős szekerét az élet nyomorult Lázárjai. Ha az utcára tekintek, semmi sem vál­tozott körülöttem, Embereket látok, gyarlókat gyengéket, erőtleneket. De akik mégis meg­feszített idegzettel, a küzdéstől roncsolt agyvelővel harcolnak a létért. Egy-egy közü­lők gyenge báb mivoltában is titáni erőt fejt ki. Héroszokká lesznek a ványhadt testű, gyermeteg lelkű emberek. Mert az élet és csak az élet emeli magasabb értékre az érőket. Az élet, mely parancsol, üz, ösztö­nöz, szeges korbácscsal véresre ver, halálra dermeszt és újra fölkelt, hogy sokszor meg- i halasszon. Itt járnak mellettem, körülöttem a mo­dern Ahasvérusok. A létezés gályapadjához leláncolt rabok. Úgy járnak mint jártak nem régen. És dolgoznak, mint azelőtt. És szen­vednek, mint akkor. És minden más úgy van, mint volt egy évvel előbb. Lakodalmas menet után j temetés indul. Lengén lebbenző színes ken­dők nyomán ott feketélik a gyász fátyola. I Most is születnek, házasodnak és halnak az emberek. Most sem születnek jobbaknak, sem J roszabbaknak, mint azelőtt. Most is házasodnak. Mert a hús von­zódása a húshoz nem lett és nem is lesz kisebb. Most is halnak az öregek és halnak a fiatalok is. jó is, hogy igy van. Mi lenne velünk, ha a kaszás nem vágna rendet a sorainkban. Most is marják egymást az em­berek. Ha többen lennének föl is falnák egymást. Minden úgy van — mondom — ahogy volt. De mégsem egészen. Eltemettük a mosolyt. Meghalt a ke­dély. cs ebből tudom én, hogy beteg a világ, Nézem és látom az embereket. Fáj nekem a közönyük, a fásultságuk. Fáj a hangtalan szenvedésük és megrémít az ér- zéktelenségtik. Azelőtt is voitak gondjaik az embe­reknek. Sohasem volt az élet üröm nélkül. De sohasem volt öröm nélkül. A munkát kedvvel végezte mindenki. Pedig a munka nem szép és nem nemesit, j A munka öreggé tesz, elfáraszt, ráncőkat telepit az arcra és közelebb hoz a sirhoz. De dolgoztunk örömmel és főleg ke- délylyel. Nem a munka miatt, de a gyü­mölcséért. Kiki megtette a kötelességét. Mert kinek-kinek van gyermeke, atyja, anyja, testvére, sógora atyafia. Akiről gon­doskodni kellett. Vagy ha más nem volt, hát volt ő maga. Azelőtt az embernek be­csülték magukat is annyira, hogy magukról gondoskodjanak. Az egész világot a kedély igazgatta. Meg a jóindulat, amely vele jár. Borzasztó, hogy most meghalt a ke­dély. Siralmas, hogy most nincs, nem lehet az emberekben kedv, ami alkotásra ösztö­nözzön és a létfentartáshoz hozzájáruljon. De meghalt-e igazán a kedély? Ha nem is halt meg, olyan mélyen alszik, hogy soká tart majd, mikor megint fölébred. Azelőtt a sápadt arcok mosolyogni is tudtak. Tudnak talán még most is. De keserűen, kényszeredetten. Meg kell csak figyelni az embereket. Valóságos siralom­ház lesz ez a világ. Egyik ember szánja a másikat. Magán már nem tud szánakozni. A sok szánalom mindig szánalmatlanságra vezet. • Az emberek eljárnak most is kávé­házba, színházba, bálba. Most is szól még a zene, folyik a játék. De mindez miért ? egyik ember a másik előtt takargatni akarja a baját. Mert baja van ma mindenkinek. Szinte le lehet olvasni az emberek ar­cáról a kémlelő pillantást. Mindenki bele akar látni a más veséjébe. Hogy az ne lál- hasson az övébe. És mindenki a más baján szánakozik, hogy a magáét felejtse. Ahol azelőtt csupa szin, hangulat volt minden, ott most a kedélytelenség szürke árnya kisért. A mosoly könybefullad, a ne­vetés is olyan, mintha sirás volna. Bizony mondom, meghalt a kedély. És aki nem hiszi el, nézze csak meg a fiatalo­Fogászati műterem. Nagykároly, Könyök-utca 11. Készítek: (a gyökér eltávolítása nélkül is) természetim fogpótlásokat aranyban és (vulkánit) kautschukban; szájpadlás nélküli fogpótlások úgy mint: aranyhidak, koronák, csapfogak a legmüvésziesebb kivitelben. László Jenő fogtechnikus. ménytelen. Egy nap arról értesültem, hogy a német határon Szosznovicében titkos gyű­léseket tartanak a békétlenkedők. A 8000 lakosú Szosznovicében leginkább lengyelek és zsidók laknak és államellenes iizelmekre már ezért is alkalmas. Van a kis városban egy pompás régi kastély. Itt száll meg a cár egyszer-kétszer esztendőnként vadász­kirándulásai alkalmával. A lengyel királyok által pazar pompával épített kastélyhoz tar­tozik egy csudaszép katholikus templom is, a melyet a cár görög-orthodox templommá akart átváltoztatni, de nem tehette, mert a lengyel főnemesség azzal fenyegetődzött, hogy ha ez megtörténik, akkor az utolsó emberig Ausztriába vándorolnak ki és va­gyonukat forradalmi célokra adnák. Éppen ebben az időben készült a cár vadászatra Szosznovicébe. És én megsejtet­tem, hogy nem a pétervári palota ellen ké­szül a merénylet, hanem a szosznovicei kas­tély ellen. Nyomban odautaztam. Nemsokára a cár is odaérkezett. A cár megérkezése után egy kis sza­tócs-üzletre irányitottam a figyelmemet. Fel­tűnt nekem, hogy e napokban rendkívül nagymennyiségű élelmiszert szállítottak. Nyilvánvalóan e mögött rejlett a merénylet titka. Gyorsan határoztam. Egy éjszaka kö­rülkerítettem a házát kozákokkal, én magam meg egy szakaszszal a házba törtem. A meglepett tulajdonos, egy öreg len­gyel, halotthalványan ült a lócán. Embereim | felkuttattak minden zeg-zugot, de semmi gyanúst nem találtak. Egyszerre a pupitus i mellett egy csapóajtót látok. Fölnyitottam ! és egy falépcsőt láttam, a mely a pincébe vezetett, A pincébe mentem, ahol eleinte semmi gyanúsat nem vettem észre. Hirtelen szemembe ötlik egy falba vágott nyílás a I pince legsötétebb zugában. Ez a nyílás egy földalatti folyosóba vezetett és olyan sziik volt, hogy csak középtermü ember mozog­hatott benne, én pedig — mint láthatja — robosztus termetű vagyuk. Mindazonáltal nem sokat teketóriáztam. A nyílásba szálltam, azzal az elhatározással, hogy kikutatom, történjék velem akármi. Áthatolhatlan sötétség volt a folyósón, a J hol kúsznom kellett, mint a kígyónak. A mellkasom annyira;összeszurult, hogy a sürő, rossz levegőben fulladozni kezdtem A verí­ték ellepte egész testemet, de azért megállás nélkül előre túrtam magam. Csak egyszer álltam meg egy pillanatra, mert ájulás kör­nyékezett. De a mint magamhoz tértem, megint előre kúsztam Egyszerre észreveszek egy világos foltot, egy fénysávot — köz­vetlen közelemben — egy férfiarcon, A férfi szeme lángolt a láztól. Soha életemben nem fogom elfelejteni ezt a pillanatot. A földön feküdtünk szem- től-szembe, mint két vadállat, a homlokaink érintették egymást. Ösztönszerűleg a revol­verem után akartam nyúlni, de oly szűk volt a folyósó, hogy a kezem jóformán meg se mozdulhatott. Hát ez a szerencsém volt, mert a lövés könnyen felrobbanthatta volna a tömérdek mennyiségű lőport, a mely a folyósó túlsó végén éppen a cári kastély alatt volt felhalmozva. A mig erőlködtem, hogy revolveremet a zsebből kivehessem, a másik közelembe kúszott és kísérletet tett, hogy megfoghas­son. De hát ó sem mozoghatott és igy nem tehettünk egyebet, minthogy gyűlölködő szemmel méregessük egymást, mozdulatla­nul és tehetetlenül. Ekkor vettem észre, hogy a világosság egy kis villamos lámpából ered a melyet ellenfelem kezében tartott. Iszo­nyattal láttam, hogy ez az ember azon eről­ködik, hogy a két elektrikus drótnak végeit összekösse. Tudtam, hogy a vezetődrótok kontaktusát akarja előállítani, ami, hasike­rül, a lőpor nyomban fölrobban. És akkor légbe röpül a cári kastély, mindazokkal, akik benne vannak. Iszonyú erőlködéssel és egy lépéssel előre toltam magam és sikerült nekem, a fogaimmal elkapni az egyik drótot. Az el­lenfelem szörnyű erővel rángatta a drótot, hogy a fogaim majd kiestek, de nem bírha­tott velem. Egy pár pillanat múlva a kezei erőtlenül lehanyatlottak. Alig tudtam lélegzetet venni, de ösz­L egfinomabb porosz-szén minden szoba fiiiéshuz alkalmas «a® kapható £4® £4® £4® (14®(^®Öt®Ö5®e$®£4®eS®Öt® FUMED HAMU II.SA EN Mii £0 Oílí, *«//</ A ího ty •

Next

/
Thumbnails
Contents