Közérdek, 1910. július-december (3. évfolyam, 30-56. szám)

1910-07-01 / 30. szám

Nagykároly, 1910. julius 1. 30-ik sz r III. évfolyam. KÖZÉRDEK ÉRMELLÉK 910 VII 4 * JÉf •’bv-. r,;;y KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden szombaton reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Károlyi György-tér 36. szám. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főszerkesztő: DR. BISITZ BÉLA a „Bánya“ és „Közlekedés és Közgazdaság“ szerkesztője. Felelős szerkesztő: SIMKÓ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre 6 — korona félévre 3'— korona. Vidékre postán küldve egy évre 7‘— korona félévre 3 50 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetési és hiidetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő jogosult A könyvpiac hiénái. Nagykároly, 1910. julius 1. A könyvásárlás nem bűn, sőt erény. És dacára annak, vagy talán éppen azért, mert erény, fázunk tőle. Látszólag igy van. Pedig voltaképen nem a könyvvásárlástól fázunk, hanem a könyvek eladásának módjától. Mert ahogy egyes könyvkereskedők ma adnak túl a könyveken, az nem erény, hanem botrány. Rendes lefolyása a következő: Megjelenik városunkban egy rendkívül jó megjelenésű, elegáns és utolsó divat sze­rint öltözött ur, aki először is valamelyik kávéházba foglal helyet és elkéri a helyi címtárt. (Ha ez nincs, jó a hivatalos naptár is.) Azt keresztül lapozgatja és jegyzeteket készít magának s csak azután indul körútra. Első látogatása valamelyik előkelő állású urnák szól, akinek a legtöbb emberre van befolyása. Rendszerint a polgármester a kiszemelt áldozat aki, ha egyszer odaírta nevét az aláhási ívre, adói a pillanattól úgy számítódik, mint protektora, ajánlója az ele­gáns úr ügyének, mivel a többi házaknál aztán igy kezdődik a bemutatkozás : — A polgármester ur melegen ajánlja, hogy ön is aláírja az ivet! Íme ő rendelte meg első sorban ezt a kiváló munkát — itt az aláírása. Ez történik akkor t. i., ha a polgár- mester nem ismerné jobban ezt a fogást, mint maguk az ügynök urak. Pardon! Hiszen könyvügynökök nincsenek voltaképen, mert ugyan ki hallott már olyat, hogy egy ilyen ur ügynökként mutassa be magát ? Az illető Nézd meg az anyját, vedd el a lányát. (Nyári humoreszk.) Irta: Sztankai Sándor. Valahol a dunán túl egyik megyéjében nem messze a megyei székelytől, fekszik Bocskó füred a megye intelligencziájának kedvelt nyaraló helye. Amolyan egyszerű magyar fürdőhely, ahol ugyan kevés kényel­met, de annál borsosabb árakat találunk és a hová elmenni és az egész nyarat átunat­kozni sikknek tartatik. Alapjában felélénkítette azt a máskor csendes vidéket Szigetváry főispánék meg­érkezése, a kik nemcsak, hogy a környék egyik legrégibb és leggazdagabb családjához tartoztak, hanem messze vidékeket bejárta leányaik szépségének a hire, úgy, hogy a Szigetváry leányokért két vármegye ifjúsága törte magát és mindig a legelső gavallér vitte el a pálmát, illetőleg az egyik sziget­váry leányt. A főispánék, bár Bocskófüred csak csekély távolságra feküdt bitekuktól. mégis hagyományos szokás szerint soha ott nem töltötték a nyarat, hanem hol ezt, hol azt a hires külföldi fürdőt látogatták. Az idén azonban Lenke kisasszony egyenes óhajára Bocskófüredre jöttek. Meg is érkeztek szerencsésen, töméntelen láda, és apróbb-nagyobb dobozok kíséretében. Természetesen az egyetlen és legelőkelőbb vagy „újságíró“ aki igy akarja szolgálni az „irodalmat,“ vagy valamely jótékony egylet „képviselője," aki „önzetlenül“ dolgozik, küzd, fárad a jótékonyczél érdekében. De nemcsak azt vallja, hogy ő dolgozik önzet­lenül, de szintolyannak mondja az irót, aki a könyvet megírta, a nyomdászt, a kiadót, a könyvkötőt, akik mind önzetlenül dolgoz­tak, csakhogy használjanak a jótékony cél­nak, vagy az irodalomnak. Ha ez sem használ, politikai büsöknek tüntetik föl magukat. Akit áldozatul kisze­melnek, ilyen faggatásoknak van kitéve: — Hazafias ember ön? Igen! No lássa! Önnek akkor hazafias kötelessége megrendelni ezt a müvet! Sehonnai bitang ember, aki havonta 3—4 koronát sem tud áldozni a hazáért ! Már pedig, ha egy hatalmas szál em­ber, egy elegáns, impozáns megjelenésű pesti ur, a jótékonyság arkangyala, a „képviselő,, ilyent mond egy kis szürke hivatalnoknak, hogyne tudna az igazság meggyőző erejével hatni ? Meg különbé.-.-, is ki ne akarna bizonyságot felmutatni arra nézve, hogy ő nem sehonnai bitang ember ? — Vagy pedig igy szól a biztatás: — Müveit ember ön? Igen! No akkor ennek a munkának nem szabad hiányozni a könyvtárából! A megostromolt fél persze világért sem akar műveletlennek látszani a nyájas idegen előtt. Ha azonban mégis van mersze hozzá, hogy azt mondja: — Kérem én nem vagyok müveit, — akkor se esik kétségbe az elegáns ur. — Úgy? — fogja mondani — akkor tessék megrendelni a „Műveltség könyvtárát,,! Itt van az iv. Ezt már minden „jóravaló“ ember aláírta. Tessék! Most már a becsületben is gázolni kezd. Az ügynökök eljárásával kapcsolatban megemlíthetjük egyes kereskedőknek ama furfangos eljárást is, hogy a könyveket min­den megrendelés nélkül póstára adják egyes címekre egy-egy posta utalványt mellékelnek a könyvekhez, azzal a megjegyzéssel, hogy ha ennyi, meg ennyi idő alatt nem küldik vissza a könyvet, megrendelőknek tekintet­nek. Ez a számítás, az emberek tisztesség érzetére van alapitva, amennyiben kötelessé­güknek érzik az illetők, hogy a könyvet ismét összepakolva és felbélyegezve vissza­küldjék, ami bizony nem utolsó és nem is a legkedvesebb gond, vagy hogy kitegyék magukat a pereskedés kellemetlenségeinek, ami a könyv megtartásával előbb-utóbb bekövetkezik csupán azért, hogy az illető felek meggondolva a dolgot inkább a könyv árának beküldésére vállalkozzanak. A tapasztalt ember azonban tudja, hogy semmit sem köteles visszaküldeni, amit a nyakára küldenek és semmit sem köteles megtartani, amit sohasem rendelt meg. Mindezzel pedig nem azt akarjuk mon­dani, hogy ne vásároljunk könyveket hanem csak azt, hogy a tisztességtelen hazudásnak és tolakodásnak ne üljünk föl, sőt már a tisztességesebb kereskedők érdekében is irtsuk ki azt minden rendelkezésünkre álló eszközzel. hotelbe szállottak, ahol illő reverencziával fogadtattak. A szállodás földig hajlongott, az előkelő vendégek előtt, mert hiszen eddig csak a környék fiskálisai, orvosai, és gyógy­szerészeinek feleségei tették, tisztelték meg magas látogatásaikkal. Felette nagy kitün­tetésnek vette hát, hogy a főispánék hoz- zájok szállnak. A legszebb szobáit bocsátotta rendel­kezésükre, azok természetesen még sem voltak megelégedve semmivel. Hogy igy meg úgy primitiv a berendezés, hogy minő más a kiszolgálás Maríenbádban és egyéb híresebb fürdőhelyeken, szóval alaposan rezeniroztak. De azért mégis ottmaradtak, sőt Lenke kisasszony azonnal érdeklődni is kezdett a jelen lévő fürdőközönségnek kü­lönösen azon része iránt, akik láthatólag is nadrágot viselnek. Egyébként Lenke kisasszony sem ha­zudtolta meg a Szigetváriak hagyományos szépségét, a mennyiben élénk szemű, piros pozsgás, molett termetű temperamentumos leány volt, ki egész nap izgett-mozgott s arany kacajával majd felvetette a házat. Megérkezésük pillanatától Szigetváryék vitték a hangadó szerepet. Lábaik előtt hevert az egész fürdő férfi közönsége, az asszonyok pedig kényszerűségtől szintén meghajoltak felsöbbségük előtt. A tenis-pá- lyán, az uszodában, a vendéglőben minde­nütt Szigetváryék bírták a legjobb helyeket. Számukra mindig volt kabin, a legjobb partner a tennisnél, hogy vendéglői rendes és legárnyékosabb asztalukról ne is szóljak, melynek elfoglalása egyenes felségsértés lett volna. Az ő ott tartózkodásuk az egész kör­nyék 'aranyifjuságát Bocskó füredre von­zotta és vége hossza nem volt a kirándulá­soknak, gardenpartiknak, és hajnali szere­nádoknak. Mindezekből Szigetváry mama is bő­ségesen kivette a maga részét. Nem is le­hetett ezt tőle rossz néven venni, hiszen alig volt még túl a harminezon, (igy mondta ő) és még elég fiatalnak érezte magát, hogy Galantai Ákos huszárkapitány heves udvar­lását vissza ne utasítsa. Galantay tűzzel és kitartóan udvarolt a főispánnénak úgy, hogy Bocska füreden fürdőző asszonyok nem győzték kezeiket eleget a szájuk elé tartani, annyiféle érde­kes hirt suttogott róluk a fáma egyes pörgő hegyes nyelvecs kék alakjában. Lenke állandó udvarlója a megye leg­gazdagabb dzsentrije Kaletay Ferke volt. kit a társaságban csak füstösnek neveztek, lévén arca a cigány brugóséhez igen hason­latos. Kaletay egyébként hires volt öblös torkáról, melylyel mindenkit asztal alá tudott inni, meg nyaktörö huszárbravurjairól, vala­mint arról, hogy még soha sem került össze olyan asszonyszeméllyel, akit el ne csábí­tott volna. Nagyba csapta a szelet Lenke körül, Lapunk mai száma lO oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents