Közérdek, 1910. január-június (3. évfolyam, 1-29. szám)
1910-03-12 / 12. szám
Nagykároly, 1910. tnárczius 12. 12-ik szám. Ili, évfolyam.KÖZÉRDEK / ír m LJ ERMELLEK. KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden szombaton reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Károlyi György-tér 36. szám. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főszerkesztő : DR. BISITZ BÉLA a „Bánya“ és „Közlekedés és Közgazdaság“ szerkesztője. Felelős szerkesztő : SIMKÓ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre 6‘— korona félévre 3*— korona. Vidékre postán küldve egy évre 7*— korona félévre 3“50 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő jogosult. Mint nyár-éji összetornyosult sötét felhők között megjelenő vakító fényű villám átczikká- zik az egész égbolton: a kontinens akkori legelső birodalma Francziaországban legelőbben elhangzott „egalité, fraternité, liberte“ hármas jelszó és átnyillalott az egész Európa rnegvén- hedett, elzsibbadott testén, uj életre, tettre, munkásságra villanyozva azt. A márcziusi napok enyhes éltető sugara — Bécsen keresztül — elhatolt édes hazánk földére is, hol már a hosszú álomból ébredező, munkára, tettrekész népmilliókat talpon találta. 1848. márczius 15. Kik akkor éltetek s vajmi kevesen még ma is éltek, emlékeztek-e még? Oh, be szép nap volt ez! Minha most is szemeink előtt tündökölnének a dicsőség fénymezébe öltözötten, ama félisteneknek képzelt alakok, kik a felebaráti szeretet magasztos elvének méltó eszmetársát a népszabadságot hirdették e napon. Mintha e nap felséges eszméjének gyújtó hatását közvetlenül éreznők ma is. Mintha látnok az egész nemzet egyező akaratát. Oh, be szép nap volt ez. Vajh’ lesz-e még valaha? Magyar! a hazafias lelkesedés egész füzével ünnepeld meg e napot, mely a magyar nemzet újjászületésének nagy napja. Csak az imádság ihletett hangján lehet és szabad e nap szent emlékéről beszélni. Az öntudat nemes szikrája midőn egv szivvel-lélekkel vallotta: én ember vagyok s követelem emberi jogomat — e napon gyűlt fel a nemzet fiaiban. E nagy napon tépte le bilincseit a gondolatszabadság s a lenyűgözött sajtó e napon emelkedett magasztos hivatásának tudatára. E nap teremtette ama nemzeti közérzületet, mely életet és méltó kifejezést e szavakban nyert: „Szabadság, egyenlőség, testvériség.“ * * Óh, be szép nap volt ez! A nép lerázva nyakáról a jármot, a szabadság vidám légkörében úgy érezte magát, mint a tél hosszú, dermesztő jégkérge alul felszabadult s a tavasz éltető, szabad, üde leheletétől megérintett természet, mint a rab, midőn békjótát ledobja ’s a sötét börtön hidegét elhagyva, megpillantja első világát á jóttevő, az éltető napnak, oly tündéri fénytől körül övedzve érezte magát akkor a magyar nemzet. A népszabadság derült hajnala midőn beköszöntött, a népek, nemzetek nyakán fekélyként rágódó zsarnokok halál harangja kondult meg ugyanakkor. Hangot nyert az elfojtott sóhaj, kitört az eddig elnyomott szó és lánglelkü költő ajkairól szabadon hangzott a lelkesítő, felhívó szózat: „Talpra magyar, hi a haza, Itt az idő, most vagy soha !“ És a szabadon lélekző nemzet közlelkesedéssel adta rá a visszhangot: „A magyarok Istenére esküszünk, Ésküszünk, Hogy rabok tovább nem leszünk 1“ Óh, be szép nap volt ez ! Hálatelt szívvel boruljunk le mindnyájan e nagy nap előtt! * * * Több mint félszázad repült el a nemzet feje fölött azóta, buval-bajjal s minél kevesebb örömmel vegyest s bár a valódi szabadság ragyogó napja „a nagy napok vész korszakában“ aláhanyatlott s a pokol minden ördöge szabad kezet nyert hazánk, nemzetünk, szabadságunk eltiprására; mindazonáltal — Isten! Isten! hála neked! — „él magyar, áll Buda még.“ S mint a márcziusi magasztos eszmék a magyar nemzet köztudatában ma is élnek, sőt szállnak firól-fira, nemzedékről nemzedékre; mint az álmából felvert oroszlán irgalmat nem ismerve tör ki, pusziit, rombol, úgy az eszmék harcza sem lett végkép leverve; egykor, talán jobb napok eljöttével „kitör és eget kér!“ De jöjjön bár, a minek jönni kell, egyet tudunk és hiszünk, hogy nemzetünk, mely „annyi balszerencse közt s oly sok viszály után“ elpusztítható nem volt; e véren szerzett drága földről elpusztulni nem fog soha, mert nem akar, élni fog, mert élni akar — de éljen is — az idők végéig! Értarcsa, 1910. márczius 9. Szoboszlay Sándor. jfOBRAKI V70BRAKI ff OBRAK I wr Kizárólagos raktár H cipők £ H cipők i ü cipők! DEBRECENBEN, Piac-utca 42. szám alatt. A legjobbak. Legelegánsabbak. Legkényelmesebbek. A pálhalmi ütközet. Irta: ZOLTÁN JENŐ. A határszéli hadtest hatalmas lépésekké közeledett Komárom felöl és a budapesti sereg lázas izgatottsággal várta az ütközés óráját. Akik részt:“ veitek, türelmetlenül várták a döntés pillanatát, amely az uralkodók szeme előtt meghozza a diadalt a győztesnek és pihenést a hetek óta agyongyötrött szegény, fáradt poros hadfiaknak A derengős hajnalban már megindult a bucsujárás az északi határnak, amerre katonai pontossággal az utoisó találkozás helyét kiszámították. A Tavassy-kastélyból, ahol a megyebeli arisztokráczia szine-java ütött most tanyát, tizenhat fogat gördült Kömlődnek, ahol a Mária-hegyröl Esztergomig kémlel a pásztor tiszta időben. Könnyű vadászkocsik, magas angol hintók robogtak el egymás mellett és az ut széle porzott az urlovasok vágtató paripái alatt. Katinka komtesz, akit a városban csak egyszerűen a kis grófnő néven emlegettek, erős kézzel hajtotta a reszketőszőrii orosz lovakat és kaczagva pislogott hátra vőlegényére, aki egy vékonylábu sárgát iparkodott megfékezni a nélkül, hogy az neki sikerült volna. Mire a Mária hegyre felkapott a társaság, északfelől halk, dobpergésszerü moraj hallatszott. Ott már tüzelés van, jegyzik meg az asz- szonyok, akik az első lovassattak napja óta negyedszer keltek hajnalban a manővér kedvéért és ismerik a játékháboru minden sze- zénáját. Valóban északon már elkezdődött a por- tyázó csapatok összetűzése. Az inasok előszedték a bőrtokból a nikkeles tábori meszszelá- tókat és az asszonynép erősen figyelt az emelkedő porfelhőre, a honnan az első fegyverdörrenések hallatszottak. Katinka grófnő is a szeméhez emelte a messzelátót, de a lencsék alól odanézett az oldalán álló lovas alakra, a vőlegényére, aki alatt most végre megnyugodott az ideges paripa. Nézte és gúnyosan mosolygott, a szeme pedig egyszerre könnyes lett. Ott állt előtte az, a kivel egész életét kell majd megosztania. Sápadt, beesett szemű legény, a ki vadászkosz- tünjében, disznóbőr csizmáiban olyan volt a sárga paripa hátán a napfénytől bearanyozva, mint az arany, a gazdagság szobra. A gazdagságé, a melynek áldozata lesz nemsokára ez a liliomtermetü leány, akit reákényszeritenek a család mindenható érdekei. A hegy tövében hirtelen csörtetés hallatszott és a kocsisok ijedt sietséggel jelentették: — Tessék leülni méltóságák, az udvar érkezik. A kocsitábor egy pillanat alatt áthelyezkedett a szomszédos domboldalra és onnan figyelte az egyre erősebben kibontakozó harczi képet. — Lobkovicz győz, a hogy akar, rácsolja a sárga lovat. — Oh az életem rá, hogy az ellenség győz, szólt csillogó szemmel Katinka komtesz és a keblére szoritotta kis ametiszt gyűrűs kezét. És csakugyan a kis angyalnak igaza lett. Mint a szélvész rontott elő a komáromi országút felől a fehér stráfos ellenség és szerte széledve a fensikon olyan tüzeléssel támadt a budapesti csapatokra, hogy azok a legvadabb futásban kerestek menedéket. A Mária hegyen az uralkodók egyre nagyobb megelégedéssel bólingattak és a kocsitábor szinte oda volt a felséges látvány gyönyörűségétől. Egymásután rohant el előttük a vert sereg zöme, nyomában a tóduló ellenség és Katinka grófné boldogan tapsolt a kocsijában: — Óh be szép, óh be nagyszerű ! Ugy-e mondtam, hogy győznek. Pedig még hátra volt a látvány koronája. Telegd felől lovasatak
