Közérdek, 1910. január-június (3. évfolyam, 1-29. szám)
1910-03-05 / 10. szám
Nagykároly, 1910. márczius 5. 10-ik szám. III. évfolyam. KÖZÉRDEK ÉRMELLÉK. KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETILAP. tr ki 6 Megjelenik minden szombaton reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Károlyi György-tér 36. szám. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főszerkesztő: DR. BISITZ BÉLA a „Bánya“ és „Közlekedés és Közgazdaság1 szerkesztője. Felelős szerkesztő : SIMKÓ ALADÁR. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva egy évre 6*— korona félévre 3*— korona. Vidékre postán küldve egy évre 7-— korona félévre 3-50 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős • szerkesztő jogosult. Hova lettek a milliók? Nagykároly, 1910. évi márczius hó 3. Még az 1895. évben egy érdekeltség alakult meg vármegyénkben, a mely feladatául tűzte ki, a mintegy 86000 holdat kitevő sik vízzel borított „Ecsediláp“ elnevezésit mocsár kiszárítását és annak termővé tételét. Jóllehet az érdekeltség egy nagy része t. i. a kisbirto- kosság ellenezte a megalakulást; győzött a nagybirtokosság és a társulat „Ecsediláp lecsapoló és Szamos balparti ármentesitö és Belviz- szabályozó társulat11 czim alatt megalakult. A tervbe vett munkálatok költségei 11,000,000 koronában lettek előirányozva, vagyis olyan összegben, a melyből okszerű gazdálkodás, czélarányos beosztás s a szükséges munkálatok vállalatba adása mellett, az összes építkezések teljesíthetők lettek volna. A munkálat megkezdődött, annak egy része vállalatba lett adva, a másik része házi kezelésben lett teljesítve, a melynek folya- mánya az lett, hogy az elő nem irányzott rendkívüli kiadások; kisajátítások utiszámlák. napidijak, perköltségekre oly horibilis összegek lettek felhasználva, hogy újabb és újabb kölcsönök felvétele vált szükségessé. Ez alkalommal nem foglalkozunk azok ecsetelésével, hogy mily óriási összegeket emésztettek fel az utiszánlák, napijak, vendéglátások, kisajátítások, de leginkább az oknélküli kártalanítási pereskedések, végül az egves alkalmazottak hibájából eredő méretezés folytán előállott ujabbi építkezések; azt majd később fogjuk tárgyalni; jelenleg csak reá akarunk mutatni egy oly jelenségre, mely szégyenfoltja lesz a társulatnál évek hosszú sora óta mintaszerüneb publikált, számvizsgáló-bizottság, választmány, közgyűlés és földmivelésügyi miniszter által jóváhagyott zárszámadásoknak. Feleslegesnek tartjuk azt bizonyítani, hogy minden nyilvános számadásra kötelezett vállalat, melyhez a nevezett társulat is tartozik, köteles minden év végén vagyon mérleget terjeszteni a közgyűlés elé, a melyben benne foglaltassák a társulat vagyoni állapota, a társulat terhei, kölcsöneiből fennálló hátralékok, továbbá mindazok az értékek, a melyek miirt vagyon felvehetők a mérlegbe. Ezek közé tartoznak: kisajátított földterületek, társulati épületek, hidak, leltári tárgyak s egyáltalán mindazok az ingatlanok és ingóságok, a melyek értéket képviselnek s a teherrel szemben, mint vagyon mutathatók ki a mérlegben. Erre nézve a társulat alap és pénzkezelési szabályzatában rendelkezés is foglaltatik. Az „Ecsediláp lecsapoló és Szamos balparti ármentesitö és Belvizszabályozó társulat ló évi zárszámadásában ez ideig még kimutatva nem lett az, hogy a befektetett közel 18,000,000 koronából van-e a társulatnak valami vagyona ? Nem lett soha kimutatva, hogy a kölcsönökre kivetésekből befolyt összegeknek, a kölcsön törlesztésére kifizetett részletei után, mennyi adósága ált fenn az érdekeltségnek, az egyik, a második és Isten tudja hányadik kölcsönből ? Soha nem lett az sem kimutatva az évi mérlegben, hogy az állam által adóvisszatérités, közérdekűség stb. czimen befolyt milliókra menő összegek gyarapitották-e a társulat vagyonát, avagy be lett e építve töltésekbe, hidakba, ellettek utiszámlákra, szabadalombitorlási, kisajátítási, kártalanítási perekre, vendéglátásra, jutalmazásokra költve, avagy hasznos befektetésekkel gyarapították az érdekeltség vagyonát. Nem pedig azért, mert a társulat megalakulása óta nem készített mérleget és nem is terjesztett soha a közgyűlés elé. És most 16 év után, a mikor a vármegye főispáni székét egy olyan ember foglalta el, a ki maga is tekintélyes összeggel járul a társulat terhei apasztásához s nem fogja ismert erélyességénél fogva elnézni avagy eltusolni hagyni a 16 évi súlyos mulasztást, most a midőn végre valahára elérkezett a várva-várt idő, hogy azok a jogtalanságok és igazságtalanságok, a melyek a társulat vezetősége által az érdekeltség tagjaival és magánosokkal szemben elkövettettek, megtoroltassanak, most a midőn ki kell mutatni azt, hogy a 18,000,000 koronából, hová és mennyi összeg lett fordítva, joggal kérdezhetjük a társulat elnöke, választmánya, közgyűlése és számvizsgáló-bizottságától azt: Hová lettek az ecsediláp érdekeltsége terhére felvett milliók.- Hová lettek a befektetett költségek? Hová lett a társulat vagyona ? mert az a lő évi zárszámadásban még eddig nem fordult elő. Hová lettek tehát a milliókép!! Luczifer. teletét, félelmét vagy hódolatát. Vagy őseink, midőn a tavasz örömének tánccal adtak kifejezést s az e célra felékesitett májusi fák körül különféle táncokat lejtettek. A májusi fák fennmaradtak, de a tánc már elmaradt. Majd a vallási szertartás kiegészítő része volt, majd a tánc legszebb korszakában, a rococo világ uralma alatt, mikor gyötörték egymást az emberek a túlságos udvariassággal és selymes parókákban, hajporos hajjal, keztyüs kézzel, csattos cipőben, utánozhatlan elegánciával csináltak egymásnak grand reverenceket. A menuet, gavotte, páván és sok más negédes, graciozus tánc, méltóságos tartásukkal hűen tükrözik vissza a Lajos francia királyok korát. A boston feltűnéséig a legkedveltebb tánc a keringő volt, amely szintén igen nagy változásokon ment keresztül. A régiek csendes, kedélyes táncát a háromlépéses valzer őrületes gyors lépései váltották fel. Még az újabb ke- ringők zenéje is elütő a hajdanitól. Például inig Lanner édes ábrándos zenéjére nyugodt elegánciával siklottak tova elődeink, addig a mostani őrült bécsi zenére gyorsvonat módjára rohannak az emberek. A legújabb kor aztán megteremtette a tour táncok legszebbikét: a bostoni. — Tüneményes gyorsan terjedt el az egész müveit viÄ hóditó Boston. — „Közérdek“ eredeti tárczája. — Irta: RÉVÉSZ BÉLA. A báltermek fényárban úszó, parfüm illattól terhes levegőjében, hol ábrándos, hamvas arcú leánykák ragyognak fiatalságuk bájos szépségében, kik első báljukat táncolják, átlépve a boldog bakfiskorból a bálozó leányok sorába, meg a már több bálát végig táncolt sápadtabb, tapasztaltabb leányok, kiknek már merészebb, tüzesebb a nézésük, forróbb, hevesebb a szivük lüktetése, aztán meg a „majom sziget“ őslakói blazirt, monoklis, de tagadhat- lan szakértő nézésükkel mintegy másfél évtizeddel ezelőtt Terpsichora muzsaasszony egy csodás szép költeményét fogadták a legnagyobb hódolatok között. Jött ez a bájos idegen a báltermek ál- madozó, fantasztikus világába és a tükör sima parketten mintegy iluzió jelent meg és egy csapásra meghódította a sóhajok, a remények, a számítások birodalmának lakóit. (Nemcsak a leányokról és mamákról van szó.) A muzsaasszony remekelt e szép költeményével. Csodás hatása volt az emberekre. Fiatal, öreg egyaránt hódolói közzé állott. Öreg, kiszolgált vén bálozók, — kiknek már lábaik obstruáltak, ha esetleg a bájos valcer zene hangjainak felhangzásakor a reminiscenciák hatása alatt gazdájuk megfeledkezve az elröpült fiatalságról s a megmaradt köszvényről, meg reomáról, táncra akartak perdülni, olykor-olykor, nem tudtak ellent állni a varázsnak és újra a muzsaasszony udvarkörébe sereglettek. Komoly tudományu emberek beálltak a tánco- lók közzé. De hát kinek is maradna el a jókedve, lelkesülése és ne feledné az élettel való csúnya küzdelem fájdalmait, ha csak néhány röpke órára is? — Hiszen a tánc a philozop- hia maradványa;.táncoltak Zeus papjai, Mars fegyverhordozói, meg Phoebus a költészet és a művészet megtestesült fogalma is akkor érezte jól magát, ha a görög taktusban lejthetett. És Minerva, a mindig komoly, néki is voltak pillanatai, mikor jókedvében táncolt. A mindent átformáló modernség, a kor modern szelleme nem maradhatott hatás nélkül a táncmüvészetre sem. — Minden kornak megvolt a szellemének megfelelő tánca és kezdve azon időktől, midőn az ősember évezredekkel ezelőtt, amikor az emberi kultúra mélységes álmát aludta, öntudatlan mozgásokat végzett, kifejezni akarván ezáltal lelke valamely jelenlévő érzését: örömét, bánatát, tisz
