Közérdek, 1910. január-június (3. évfolyam, 1-29. szám)
1910-03-05 / 10. szám
2-ik oldal. 1910. márcz. 5. KÖZÉRDEK. 9-ik szám. Iparosok, kereskedők álláspontja. A májusi kégviselőválasztások előreláthatólag rendkívüli izgalmasak lesznek. A nép a különböző pártprogramotok navy menyiségét találja maga előtt, bő választékban lesz tehát része, ha ugyan Magyarországon egyáltalában szokásban volna a hangoztatott programotok értékének, megbízhatóságának komoly mérlegelése. Minő álláspontra helyezkednek azonban az iparosok és kereskedők ? Meggyőződésünk az, hogy a hazának ezek az értelmes polgárai kiválna« az orránál fogva vezethető nagy tömegből, önálló gondolkodásra és független cselekvésre képesek, a kik nem eladók s nem megvásárolhatók. Annak is tudatára ébredt már a kereskedő és az iparos-osztály, hogy a kereskedelem és ipar érdekei soha sem voltak a parlamentben kellőképpen képviselve, de legke- vésbbé a leguttóbbi parlamentben, a hol az agráriusok domináló szerepe egyenesen lehetetlenné tette az ipar és kereskedelem érdekeinek érvényesítésére való törekvést. A képviselőválasztások alkalmával — kivált városokban — a jelöltek eddig is ígérgettek a kereskedőknek és iparosoknak minden jót, de ezek szavazatainak segélyével bejutván a kép- viselőházba, hamar megfeledkeztek ígéreteikről s vagy a passzivitás kényelmes palástjába burkolóztak, vagy ők is belevették magukat a kereskedelemellenes áramlat hullámaiba. Ezeket tudva, a kereskedőknek és iparosoknak a nemsokára bekövetkező képviselőválasztások alkalmával a saját érdekeik érvényesítésére kell első sorban gondolniok s hogy ezt tehessék, az izgalmak közepette meg kell őrizniük higgadtságukat. Az üzletemberek, a számitó vezetésére kell bízni magát, számítással kell élni a választások alkalmával is és ha minden más osztály haszonra törekszik, nem látjuk át, hogy miért ne keresnék a kereskedők és iparosok is az őket jogosan megillető hasznot, mely a kereskedelem és ipar jobb képviseletében áll. Ám ne érjük be azzal, hogy a jelölt ezt a programniot hangoztatja, hanem tapintsunk az üterejére s győződjünk meg arról, hogy megbízható, igaz barátja-e az iparnak és a kereskedelemnek ? És, legyen az a kereskedő és iparos bármely párton, csakis olyan jelöltet támogasson, a ki szavát adja arra, hogy majdan, mint képviselő, buzgó harcosa lesz a kereskedelem és ipar érdekeinek, Ez legyen az ára a kereskedők és iparosok szavazatának. A revolver. Nem arról a revolverről van szó, melyet hivatásos álhitlapirók forgatnak a kezükben. Ez rendesen nem okoz halált, legfölebb kisebb vagy nagyobb érvágásokat a kiszemelt pénztárcán; sokszor még azt sem, mert ilyenkor visszfelé sül el a fegyver, a megsebesült revolver tulajdonost állami koszt és kvártélyon ápolják — a dutyiban. Hanem arról a revolverről van szó, a melyben csakugyan halált osztó golyók vannak, s a mely nem való a gyermek kezébe, ha az a gyermek történetesen éppen — diák is. Vagyis helyen vagyunk. A diák és a revolver. Arról nem is régen volt éppen e helyen szó, hogy az újabb időben szerfölött elszaporodtak a diák öngyilkosságok. Hogy miben látom én ennek a jelenségnek okait, arról is volt szó. Itt most egyszerűen felvetem azt a kérdést, hogy helyes-e, hasznos-e, tehát megengedhető-e, hogy a tanuló kezében eltűrjük a fegyvert, légyen az revolver, karabély, vagy vont csövű vadász puska? A fegyverrel még a felnőtteknél is megtörténő gyakori szerencsétlenségek megadják a határozott feleletet: nem. Az a régi jó mondás, hogy nem gyermek kezébe való a puska, illik a tanulóra is, még ha amolyan hetes gimnazista is, s még ha úgy rémlik, van is vaiami szőrféle az orra alatt. S itt megint kénytelen vagyok a derék jóhiszemű, jót akaró szülőket elővenni. Mit csinál ma a szülő? Ha jól tanul a fiú, nem valami szép, okos dolgot vesz neki ajándékba, teszem fel a magyar remekírókat, hanem biciklit, flóbert puskát, browningot, meg ehez hasonló dolgot a mi mindenik kellően alkalmas arra, hogy az ö csintalan, eleven, szeleburdi diákfia csak bajt csináljon vele. Mert a biciklivel a betegségig lődözi magát, a flóbert puskával halomra pusztítja a szárnyas világ hasznos tagjait, a revolverrel pedig — legrosszabb esetben saját magában tesz kárt, ha egy kicsit nagyon érzékeny természetű, s nem olyan jegyet kap, a milyent vár. . . S néha csupa léhaságból, könnyelmű tréfából másban is, mint azt egy közeli helyi eset is élénken bizonyította. A fegyverrel való bánás, bizonyos fokú érzést fejleszti ki a vadságnak az emberben, mely a biztos védelem közelségének magába való suggerálásából ered, A fegyver viselésének meg van a maga jogosultsága bizonyos embereknél és bizonyos helyen. De hogy miért szükséges okvetlenül egy tanulónak a fegyver, ezt hamarjába nem igen tudom megérteni. Mert az nem kiegészítője a tanulmánynak, nem részese a vágyainak, nem alapja jövőjének. Ha pedig az, akkor ne tanuljon, hanem menjen vadőrnek vagy ilyesfélének, a ki nem tesz két lépést a maga teiületén a fegyvere nélkül. A tanulónak nem való a puska. A puska zajától elriadnak a múzsák. S ha már egyáltalában puskát akar, ott vannak a — klassiku- sok. Áz azokból való úgynevezett „puskák“ kielégíthetik a legkényesebb igényeket is. De ezek nem lőnek. Elsülnek, találnak is néha, de nem okoznak halált. Egy két secundát legfölebb. De hát ugyan ki halt még meg a secun- dától? A Fal ussy oreság megkhapta a végkielégítést a khurmánytól. — Legkhüzzelebb fel- kheresem, mert kiváncsi vagyok arra, miképpen fogja honorálni ezen összegből az én eddigi thám ugatásu mat. * * * A „Szathmárvármegye“ cullegám szerint Litheczky szatmári khartársunk vasárnap há- zasudott volna meg, pedig már cshötörtökön üssze—kütütte őket a pap. Bizonyosra veszem azt, hogy Tuth Zultán barátum mikor a hirt megírta, mint fiskális a gyurs elvállásra is gun- dult, a hűl ü khépviseli a fheleket. Hatóságilag engedélyezett végeladás! kanavász, asztalnemű, chiffon, karton, ágyteritő, függöny» szőnyeg és az összes e szakba vágó áruimat hatóságilag engedélyijeit végeladáson kiárusítom. A nagyérdemű közönségnek van szerencsém tudomására hozni, hogy raktáromon lévő ruhaszövet, vászon, Tisztelettel KOHN 1ÁRKUSZ. lág báltermeiben, lázba hozva a táncolni szerető és a tánc iránt érdeklődő embereket. A tánc karakterében a mai táncoló világ szokása jut kifejezésre, amennyiben a nyugodt, sima lépések, gráciőz mozdulatok, elegáns alakzatok, ötletes változatok és különféle irányú forgások, egészen uj formát kölcsönöznek a táncnak. Talán nem lesz érdektelen egyet-mást elmondani a boston eredetéről. Amerikából származik, de mégis Angliából importálódott a többi európai kultur nemzetek báltermeibe. May hercegnő, a szép Teck Mary, yorki herceg fiatal felesége honosította meg a ködös Albionban. — Bostonban volt és egy alkalommal, midőn egy népünnepélyt nézett végig, ahol a bostoni nép táncolt, megtetszett néki a nép tánca és megfigyelte mozdulataikat. Később otthon próbálgatta utánozni és a táncmesterének megmutatta a látott lépéseket. Ez a táncmester aztán — ki igen ügyes ember lehetett — alakított rajta, toldott hozzá, szóval kicsiszolta úgy, ahogy körülbelül a mai formában ismerjük. Á hercegnőnek nagyon tetszett és kedvelt tánca lett. De az ifjú orosz cárné is nagyon megkedvelte, ki a cártól tanulta, ki viszont a fredersborgi udvarnál egy angol cousinjától tanulta el. Tehát elég magas helyről jött az ajánló levél ahhoz, hogy a divat szárnyaira kapja és bejárja vele az egész müveit világot és befogadását biztosítsa. Mindenhol örömmel fogadták és uralkodóvá tették a bálák tánctermében, csak az osztrák császárváros közönsége nem lelkesedett érte és fogadta bizalmatlanul. Az osztrák sovinizmus még ide is kiterjedt és megérezte, hogy a valzer a bostonban olyan veszedelmes riválist kapott, amely nagyon is sok oly qualitássa! bir, amelyeket az ő valzer- juk nélkülöz. Ki kellett tehát találni valami súlyos okot, amivel indokolhatták a boston mellőzését. Az udvar köréből kelt szárnyra a vád. Szépség, graciozltás tekintetében nem lehetett kifogás, mert akkor már az egész müveit világ befogadta, hát ethikai szempontból emeltek ellene kifogást és el nem fogadható okokból száműzték az udvar és az osztrák főúri körökből. Okul ugyanis azt hozták fel, hogy bő alkalmat nyújt a visszaélésre, melyet a táncos a táncosnővel szemben felhasználhat, t. i. a felső lábszárak érintkezése. Ez azonban csak olyan egyoldalú megvilágítása a dolognak. Általánosságban nem állhat meg. — Először, mert egynémely táncos visszaéléseiből az egész tánc karakterét elitélni nem lehet, másodszor meg a többi táncnál csak úgy történhetik visszaélés, mint a bostonnál. — Aki azért táncol, mert neki az szórakozást vagy gyönyörűséget szerez, az érzéki motívumokat nem fog keresni és a lehető legdiskrétebben a zene ütemeire való ritmikus mozgásban Ialálja az élvezetet. Dacára azonban, hogy az udvari bálon a bostoni táncolni nem lehet, meg, hogy főúri estélyeken a házigazda udvariasan kijelenti, hogy vendégei ne táncoljanak bostont, egyre terjedt és terjed s a főváros és nagyobb vidéki városokban nincs bál. juor, estély, hol a táncrend nagyobb részét ne a boston foglalná el. Sőt, már mágnásaink is belátva a tenden- ciozitást, mellyel a bostont Becsből üldözik, szorgalmasan tanulták és legnagyobb részt tudják és táncolják is. Azok a fenséges, nyugodt, kecses mozdulatok nem hagyhatták hatás nélkül a művészi érzékkel biró lelkeket. Bécsi hangok meg a cancan frivolitásá- val hasonlították össze. No, monsieur Chicard, az ötvenes évek nagy cáncánmestere nagyot nézne, ha látná a bostont és hallaná, hogy összehasonlítják avval a cáncánnal, melyet ő Mabillebán táncolt avval a szilaj, eszeveszett tánccal. De hagyjuk. Az a másfél évtizedes múlt, mely a boston mögött van, megmutatta, hogy nemcsak a divat kapta fel és hogy nem vették sehol komolyan azt a súlyos ethikai hibát, amit a bécsiek neki tulajdonítottak. — Az a tény, hogy ma csak úgy lelkesednek a bálok világának népei a bostonért, mint mikor uj volt, legfényesebb bizonyítéka annak, hogy korunk igényeinek teljesen megfelelnek művészi qua- litásai és hogy a táncirodalom legértékesebb alkotása. — Megmerem jósolni, hogy sok hálózó szép leányból lesz anya, meg nagyanya, mig ismét egy oly tökéletes, minden tekintetben oly hármónikus szép táncot hoznak divatba, mint a boston, melyet méltán neveznek Ter- pischóre legszebb költeményének.
