Közérdek, 1910. január-június (3. évfolyam, 1-29. szám)
1910-02-19 / 8. szám
Nagykároly, 1910. február 19. 8-ik szám. Ili, évfolyam. KÖZÉRDEK /V 2* •>-- / * ‘n / JiÖ D 20 V\w ,ß ERMELLEK. KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden szombaton reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Károlyi György-tér 36. szám. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főszerkesztő: DR. BISITZ BÉLA a „Bánya“ és „Közlekedés és Közgazdaság“ szerkesztője. Felelős szerkesztő : SIMKÓ ALADÁR. Előfizetési árak : Helyben házhoz hordva egy évre 6*— korona félévre 3*— korona. Vidékre postán küldve egy évre 7*— korona félévre 3-50 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő jogosult. Szomorú számok. Nagykároly, 1910. február 16. (S.)A napokban jelent meg egy rendkívül érdekes kimutatás a kivándorlás adatairól. A múlt évben — olvassuk a kimutatásában — közel 40.POO ember vándorolt ki Magyarországból Fiúmén keresztül a Cunard-társaság hajóin. Ehhez a számhoz még hozzá kell venni azt is, amelyet a Hamburgon és egyéb utiirányokon át kivándoroltak kontigense kitesz, sőt, ha hű képet akarunk az egész népességi mozgalomról, nem szabad elhanyagolnunk azokat a szintén tekintélyes számú kivándorlókat sem, akik nem Amerikába, hanem más országokba vették ut- jokat, mint például a székelyek Romániába stb. Ezek a számok ékesszólóan beszélnek és a beszédük egyenesen megdöbbentő. Negyvenötvenezer ember egy, egyetlenegy évben ! Rettenetes vérveszteség. Nem mi, kis ország, de hatalmas államok sem engedhetnék meg maguknak azt a luxust, hogy fiaikat ezrével engedjék idegenbe. De nem mondhatjuk azt sem, hogy talán tétlenül néznők ezt a szinte elemi erejű csapást. Ankéteztiink róla eleget, gondolkoztunk rajta eleget, megpróbáltunk mindent, elővettük egész tudományunkat — és nem sikerült semmi eredményt elérni. Amikor az elnök- választást megelőző időkben Amerikában erős válságok dúltak az iparban, százezrek siettek haza. És mi abban a boldog illúzióban ringattuk magunkat, hogy ezt a honszerelem tévé, vagy bölcs tevékenységünknek támadt üdvös foganatja. De azután az elnökválasztás izgalmai elültek — és a hatalmas Cunard-oceánjárók ismét zsúfolásig megterhelve vitték ki véreinket tengeren túlra, hogy ott keressék boldogulásukat. Akivándorlás gazdasági tényezők szomorú hatásának volt az eredménye. Első és legfontosabb tényező ezek sorában természetszeiüleg az, hogy odaát, Amerikában hasonlíthatatlanul magasabb munkabérek vannak, mint nálunk, ami szegényes és kezdetleges ipari viszonyaink között, a munkás tehát oda megy, ahol többet kereshet. Ezt az egy tényezőt egyelőre nagyon nehezen fogjuk kiküszöbölhetni tudni, mert tőkeszegény, a fejlődésnek csak a legkezdetén álló ország lévén, lehetetlen versenyeznünk a hatalmas Unió bőségben guruló doháraival. Ellenben lehet és kell tennünk más téren a kivándorlást előidéző tényezők hatásának csökkentésére. Akik a kérdéssel foglalkoztak, gyakran utaltak a nép földéhségére. Ez a tünet tényleg megvan, ezzel számolni kell és okos parcellázási politika segélyével sokat, lehet tenni kielégítésére. Szólani kellene a közigazgatás sok helyütt zilált viszonyainak a rendezéséről is, a szociális intézkedések egész soráról, a munka és a munkás nagyobb megbecsüléséről — de hát ezt mind elmondottuk már elégszer. Az egész mégis azon fordul meg, hogy szegények vagyunk, nincs pénzünk, nincs iparunk, még a földmivelésünk is — agrár ország volnánk! — rendkívül elmaradott állapotban — leledzik amig anyagilag meg nem erősödünk, addig mit sem tehetünk az ellen, hogy a polgáraink, akiket ethikai tekintetek sem kötnek a hazához könnyű szivei és jobb sors alapos reményében lépjék át határinkat. Egy vigasztaló mégis van a dologban és ez, amikor a kivándorlás mérlegét nézzük, nagyon jelentékeny súllyal esik latba. A kivándorlók ugyanis pénzt hoznak haza, sokat takarónak nieg Amerikában, megszokják a komoly munkát és megteremtik vagyoni jólétüket. Azok a falvak például, ahonnan legtöbben mentek ki, külsőleg nagy átalakuláson mentek át egy idő óta; mindenütt a jólet jelei látszanak, virulnak a kis falvak, emelkedik a kultúra, a vagyonosság. Azok, akik kalandos vággyal, vagy a nyomortól űzetve vándorbotot vettek a kezükbe, nem szakadtak le a nemzet testéről, hanem a messze idegenben is mindig haza gondoltak. Gyűjtötték a pénzt családjuknak, aztán szorgalmasan küldözgették haza megtakarított filléreiket és nehéz munkájukban mindenkor az a reményt fakasztó, erőt acélzó ábránd ringott előttük: milyen boldogok lesznek majd otthon, ha visszatérnek, kis pénzükkel megrakodva és száműzik a gondot, nyomni egyszerű életükből. — Ha a kivándorlás hatalmas arányai el is szorítják szivünket, megddöbentik lelkünket, megmarad vigasztaló momentumnak, hogy hiszen az egész mozgalom csak átmeneti, mi nem veszítjük el fiainkat, mert hisz azok visszajönnek, hanem csak mintegy tanulni küldjük idegenbe — és éltet a remény, hogy ha meg lesz mindnyájunkban az az erős energia, amellyel szegény magyar munkások rettenetes viszonyok között becsülettel megállották helyüket odakünt, idegenben, akkor mi is felkönyököljük magunkat a gazdaságnak arra a fokára, hogy minden polgárunkat itt tarthatjuk — jól tarthatjuk — az édes, a drága, a szabad, a független magyar hazában. Szegény Béla! Alig négy éve annak, telve tűzzel, lángoló lelkesedéssel, egy fiatal ember vetődött városunkba, a ki látva a mi szomorú kereskedelmi és ipari életünket feltette magában, hogy segit ezeken a bajokon fellendíti a helybeli kereskedelmet és ipart és intézmények felállításával teszi lehetővé azt, hogy a fogyasztó közönség minél jutányosabban juthasson a részére szükséges fogyasztási és felszerelési czikkekhez. Apostol akart lenni! Azt azonban tudta jól, hogy városunk lakossága a legteljesebb egyetértésben él a kereskedők és iparos osztály tagjaival. Azt is tudta jól, hogy a felekezeti gyiilöltség egyik mozgató rugója a szövetkezetek fejlődésének s tudta jól, hogy az alapjában nem is rósz üzlet s nem kell hozzá egyébb, — mint egy kis szelíd nyomás a polgárságra, egy kis ügyzs manipuláczió az antiszemita és hazafias jelszavakkal és legfeljebb nehány métermázsa papír a revelzá- lisokra. Gondolt egyet és nagyot s megkezdette apostoli működését. Az antiszemita jelszavak csak suttogva kerültek felszínre, csak elvetve, úgy titokban, de annál inkább napirenden voltak a helybeli kereskedőkről terjesztett azon híradások, hogy a kereskedő osztály tagjai nem mérik ki teljesen az árukat és sokkal drágábban árusítják azt, mint azt a fogyasztási szövetkezetnél beszerezhetők. (Lásd 1907. évi április hóban kibocsátott körlevelet.) A mag el lett hintve! Megkezdődött a házalás a tagok gyűjtésével, a szegény Béla nyakába vette a várost! Járt főispánnál, alispánnál, pénzügyigazgatónál, járásbirónál, magán intézeteknél, hivatalszolgánál, kapusnál, hajdúnál, rendőrnél, favágónál, gyepmesternél, végre összegyűlt a tagok száma és megalakult a fogyasztási szövetkezet. Béla boldog volt! Ott diszlett a főutczán a szövetkezeti bolt s a hányszor csak el ment előtte, mosoly derült ajkára s igy monológizált: „Ez az én müvem, ez az én nevemhez fűződik11. Eleintén jól is ment a bolt! A tagok száma növekedett s már azt hittük, hogy igaza is van az álapitónak s szégyelni kezdtük magunkat, hogy ellene szóllottunk a nemes törekvéseknek. A kereskedő, a mészáros, a szabó, a czipész társulat választmánya határozatot akartak hozni, hogy a Boldog Bélát diszelnökké válasszák meg s felakarták kérni arra, hogy segítse őket olcsó és finom árukhoz juthatni ; a mikor egyszerre suttogni kezdettek az emberek. Eleintén lassan, később hangossá vált a vélemény, hogy a szövetkezet egyáltalán nem adja olcsóbban áruit, mint a helybeli kereskedők, nem ád jobb, finomabb portékát, mint a szatócsnak csúfolt tanult kereskedő, nem alakult meg a mészáros, szabó és czipész üzlet, nem létesült a tejcsarnok s kezdték belátni azt, hogy azok az ártatlanul megvádolt kereskedők és iparosok, még sokkal finomabb árut mérnek ki, illetve készítenek, mint a megmentőnek keresztelt szövetkezeti bolt árusít, illetve árusítani akart. A boldog Bélából, szegény Béla lett: A tagok kezdtek elmaradozni a szövetkezettől, kezdtek lassanként visszatérni a kereskedőkhöz, vissza azokhoz, a kikhez jó ismerettség, barátság, sokat rokoni kötelék fűzött s a szövetkezeti bolt is lekerült a főutczáról egy mellék utczába, — a hol kezdetét vette a lassú haldoklás. Szegény Béla ! Könnyező szemekkel nézte a lassú haldoklást. Patakként omlottak könnyei a mikor elment a bolt előtt s igy monologizált: „Ez az én művem, ez az én szerencsétlen ideám volt. “ Rövid időn belül felszámol a szövetkezet. Megszűnik létezni városunkban egy alkotás, a mely a helyi kereskedelem és ipar fellendülését czélozta. Füst és hamuvá lesz s a tagoknak elvesztett keserves fillérjei fogják néha, néha eszükbe juttatni azt a mesét, a mely igy Leltározás miatt az összes üzletben ópiimffnFnrilr levő áruk igen jutányos árak mellett dl UolllfttllClft. SZILAGYI IMRE női- és férfi-divatáru kereskedő Nagykároly, Deák-tér.
