Közérdek, 1910. január-június (3. évfolyam, 1-29. szám)
1910-03-19 / 13. szám
Nagykároly, 1910. márczius Í9. 13-ik szám. 111. évfolyam. KÖZÉRDEK ' -* ÉRMELLÉK. KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden szombaton reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Károlyi György-tér 36. szám. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főszerkesztő: DR. BIS1TZ BÉLA a „Bánya“ és „Közlekedés és Közgazdaság“ szerkesztője. Felelős szerkesztő : SIMKÓ ALADÁR. Előfizetési árak : Helyben házhoz hordva egy évre 6*— korona félévre 3’— korona. Vidékre postán küldve egy évre 7*— korona félévre 3*50 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő jogosult. Jótékonyság és szoczialismus. Nagykároly, 1910. márcz 16. Irta: FÜRTH FERENCZ főrabbi. A közmondás azt tartja : „Szegénység nem szégyen.“ De a gyakorlati élet észlelete ellentmond ennek az axiómaként elfogadott közmondásnak. Valóban, mig a szegény éhezik és fázik, inkább tiir és szenved, mintsem, hogy terhére legyen módosabb embertársának. Inkább magában zárja a nélkülözés okozta keserűséget, mintsem, hogy a nyilvános jótékonyság segélyét vegye igénybe, addig nincsen ok a panaszra, nincsen ürügy, hogy nehezteljünk tolakodó, arrogáns fellépése miatt. A müveit embernek annyira díszére váló részvétellel olvasunk oly gyakran öngyilkosságokról, melybe jobb sorsra érdemes, jobb élethez szokott egyik embertársunkat a nyomor és az ínség kergetett, vagy pláne egy egész családnak apa vagy anya által történt kiirtásáról, kiknek megelőzőleg a nehéz, fentartási gondok vagy hitelezőktől szenvedett üldözés és sanyargattatás poharának egész keserűségét a fenékig kellett üritni. Ha a szerencsétlenek a jobb osztályhoz tartoznak, azt a megjegyzést is olvassuk, hogy a szégyenérzet visszatartotta őket attól, hogy rettenetes helyzetüket gazdag rokonaik és ismerőseik előtt felfedjék és arra a végzetes elhatározásra bírta őket, hogy inkább a halálnak szánják magukat, mintsem mások segedelméhez forduljanak. A közvélemény ezt egészen természetesnek találja, de a közmondás mégis ingathatlan igazságként áll fenn; hogy „a szegénység nem szégyen.“ Oh mily hazugság, mily ámítás! Jaj a szegénynek, ki az ínségtől űzve igénybe óhajtja venni felebarátja jószívűségét. Követelnie nem szabad, csak kéregetni. Egy kéregetöt kemény szavakkal elutasítani, vagy dús asztaláról barátságtalan tekintettel egy morzsát odalökni neki, nem egyeznék a cultur- ember égig magasztalt altruizmusával, De tudnak magukon segíteni, elnevezik a segélyért esdeklőt koldusnak, a koldust pedig csak egy lépés választja el a csavargótól. Ily csavargó koldushadat magától távoltartani, minden jobb társasághoz tartozó elidegeníthetetlen jog. Az ünnepeit iró és általánosan tisztelt nagy emberbarát: Tolstoi egyik müvében elmeséli, miként ült egy tikkasztó meleg nyári napon nagyszámú vendégeivel, kik a felső tízezerhez tartoztak, Genfben a nagyszerű tó partján épült nagy szállodában. Mig a vendégek a veráudán és a szállodát környező park asztalai mellett a tó lelket üdítő látványában gyönyörködtek és balzsamos levegőjét élvezve a tréfának és jókedvnek hódoltak, föllépett egy egy nyomorék az ő kintornájával, hogy játékával és énekével az c'őkelo közönség szivét megindítsa és alamizsnát kolduljon. Tolstoi most megjegyzi, hogy gondosan figyelt, hogy e finom vendégsereg közül hányán fognak megkönyörülni eme a nagy hőségbe magát meg- kinzó, nehezen sújtott emberen, hogy anyagi támogatást nyújtsanak neki. Egy sem indult meg rajta. Nyugodtan és vig kedélylyel tovább mulattak és enyelegtek, a nélkül, hogy csak egy is törődött volna e szánalomra méltó nyomorékkal. Ekkor pontosan bejegyezte útikönyvébe a nap dátumát, amelyen ez az elszomorító esemény lejátszódott és hogy el ne szálljon emlékezetéből piros ironnal aláhúzta ezt a hu- manismust kigunyoló élményét, hozzáfűzve a következő megjegyzést: Oh te nagyon magasztalt kultúrája a 19. századnak, mily gálád hazugság vagy! És vajon mivel mentegeti magát a cultur- ember, ha szemére lobbantják a felebaráti szeretet eme kigúnyolását, mely a szegényekkel való rideg bánásmódjában megnyilatkozik? Legjobb akarattal sem lehet másképen cselekedni, nem szabad e „csőcselékkel“ sokat törődni. Legtöbbje ezeknek csavargók, züllött alakok, zsarolók, kik nyakunkon akarnak élősködői, ezeket távol kell magunktól tartani, mert aggályos és veszedelmes velők sokat foglalkozni. Mi azonban az oka annak, hogy a nyomor és az ínség oly alacsony fokra sülyesz- tette le, ezeket az inkább irgalpmra, mint megvetésre méltó embereket? Épen a mostoha, rósz bánásmód, melyben részesítik. Ha felebarátainkat, kiket muiikátlanság, keresethiány avagy testi fogyatkozás arra ösztökéli, hogy az elökelóK és jobbmóduak segélyért és istápo- lásért csengjenek, mint koldust magunktól el- taszitjuk; ha a nyomorát és nélkülözését előidézzük, viszonyaival nem törődünk, ha csavargóként és züllött alakként bánunk vele, végre mi más marad neki hátra, mint tényleg ilyenné válni?! A példabeszéd mégis azt tartja: Szegénység nem becstelenség. Ez az a circulus UOBRAKI ffOBRAK) W0BRAKI 11 cipők S H cipők! ü cipők! A legjobbak. Legelegánsabbak. Legkényelmesebbek. w Kizárólagos raktár DEBRECENBEN, Piac-utca 42. szám alatt. 1894, március 20. Sirt az ég is. Siratta Azt a nagy halottat, Kinél magyar föld nem szült Soha még nagyobbat! Ki nemzetünk atyja volt S „fejünk koronája“, Ezen a napon meghalt Idegen országba. Ki népének hont ad, Maga lön hontalan; Nem tért vissza ő oda, Bár hívták untalan. Lelke magas röptének Balsors útját állta, Szive hő reményének Honát nem találta. „Szabad honban szabad nép Volt szent ideálja S hogy elmosódott e kép, Holtáig siratta. Ah, de ime már megszűnt Könnyei hullása, Vége leve mert ot. künt A halál sirt ása. De a sir üres maradt, Mert honfi kegyelet Elhozá a hamvakat, „Hazám, adj nyughelyét.“ Jer óh magyar, jer ide Sirni e szent sirhoz; Nyughelyének bűvköre Sebedre gyógyirt hoz. Ha igaz bánat könye Hull a sirhalmára: Lehull annak göröngye S édesebb lesz álma. Sűrű könyhullatásunk Tán soh’se ér véget . . . Szánd meg Isten bus honunk’ Ne ostorozz minket. Bár nagy fiad már szunnyad De néped hisz’ remél. Ránk még jobb jövő virrad . . . Kossuth örökké él. Szoboszlay Sándor. Még a végeladásnál is jutányosaidban szolgálja ki a vevőket Blum Samu nagy károlyi rőföskereskedő. Megérkeztek a tavaszi újdonságok! A legszebb, legfinomabb gyármányu kalapok, nyakkendők, gallérok legszebb választékban BLUM ÁRMIN férfi- és női-divat üzletében. Nagykároly, Széchenyi-utcza. (A róm. kath. elemi iskolával szemben.) IHIT Versenyképes árak ! "Hfl Fegyházban kötött női, férfi és gyermek-harisnyák egyedüli nagy raktára
