Közérdek, 1910. január-június (3. évfolyam, 1-29. szám)

1910-01-01 / 1. szám

Nagykároly, 1909. január L. 1. öfeám. ‘JIO i 2 III. évfolyam. KÖZÉRDEK ÉRMELLÉK. KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGÁLÓ TÁRSADALMI HETILAP Megjelenik minden szombaton reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Károlyi György-tér 16. szám. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza. Főszerkesztő: Előfizetési árak : Dr. BISITZ BÉLA Helyben házhoz hordva egy évre 6.— kor. félévre 3.—- kor. a „Bánya“ és „Közlekedés és Közgazdaság“ ;| Vidékre postán küldve egy évre 7.— kor. félévre 3.50 kor. szerkesztője. | Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős SIMKÓ ALADÁR. szerkesztő jogosult. Kérelem előfizetőinkhez ! Jelen számunkkal III-ik évfolyamba \ léptünk. Lapunk, a földbirtokosok, kereske­dők és ivarosok sajtóorganuma, Nagykároly és az Érmellék társadalmának érdekeiért \ lankadatlan buzgalommal és lelkesedéssel harezoló hetilap, mint eddig, ezután is kö- j telességének fogja tartani, hogy odaadó hévvel, mindig a közérdeket tarka széni előtt, feltárja mindazon hibákat, amelyek a földbirtokosok kereskedők, iparosok és álta-l Iában az egész társadalom érdekeit vészé-! lyeztetik. Kíméletlenül fogunk küzdeni továbbra, is a nemes és szép eszmékért, lefogjuk rán- \ tani mindenütt a leplet, ahol az igazság­talanságnak és szabálytalanságnak jutunk nyomára. Ne tévesszük azonban ezt össze szenzáczió hajhászással, ezt eddig is osto­roztuk és ezután is ostorozni erkölcsi köte­lességünknek fogjuk tartani. Lapunk pártérdeket nem szol­gál, tehát kizárólag a közönség érdekeit védi. Bizalommal lépünk az újévbe, mert eddigi tevékenységünkből meggyőződhettek olvasóink arról, hogy czélunk csakis a közjó előmozdítása. Tisztelettel kérjük mélyen tisztelt elő­fizetőinket az előfizetés szives megújítására. Lapunk előfizetési ára: Helyben évi ti korona. Vidékre évi 7 korona. Szives pártfogásukat kérve, vagyunk:- kiváló tisztelettel A „Közérdek“ szerkesztősége és kiadóhivatala. Ujesztendő. Nagykároly, 1910. január 1. (S.) Vig zene zendül, pohár összecsendül. . . azután egy pillanatra csend, mélységes, Iczatos csend, a lámpák kialszanak s mig ó-esztendő végső vonaglással kimúl, tüzes Sággal, perdülő könnyedséggel megszüle- az újesztendő, az llr -Jézus Krisztus szü- sét követő 1910-ik. . A végső akkord tehát vig. Úgy mint minden esztendőnél. Ellentétben az emberi elmúlással, hol a kit.ige....telő halál, szomo­rúság s bánat között költözik be a gyász­házba. A szilveszter esti vidám hangulat még bennünk vibrál, mikor a most született uj- esztendő horoszkópját kutató szemmel kém­leljük. Midnyájan szeretnők tudni, hogy váj­jon ez az ujesztendő mit rejt méhében, váj­jon több vigság s kevesebb szomorúság vár a szenvedő, a kiizködő, a létért folytatott nehéz barezokban elernyedt, elványadt em­beriségre. A jövő előttünk mély rejtély marad s, csak a múlt az, mely kevés örömet magában foglaló történetét szemeink elé tárja. Bizony, bizony kevés jót nyújtott az elmúlt esztendő a magyarnak. Nincs miért visszakivánjuk, nincs egyetlen mozzanata, amiért visszasó­várogjuk. A régi latin közmondás ugyan azt tartja, De mortuis nil, nisi bene“. A halottakról vagy jót, vagy semmit se mondjunk, de ez esetben el kell térnünk az udvariasság e szentelt paragrafusaitól s szemtől-szembe mondjuk az elköltözöttnek, hogy senki som sajnálja, senki sem várja vissza, örömmel láttuk eltávozását. Aid csak bánatot vetett s szomorúságot aratott, az ne számítson az emberiség elnézésére. Az 1909-ik esztendő nem volt örömteli s igy elmúlásakor még csak azt a szerény búcsúztatót sem nyújt­hatjuk, mely minden jöttét léleknek elköltö­zésekor kijár. Jött, nem hozott semmit s amit elvitt, az csak a bánat s szomorúság volt. Ki fogja sajnálni tehát s ki kívánja vissza ? Elment, hogy helyet engedjen az újnak, a frissnek, a reménységgel teli, üde fiatalnak. Mind nyá­lán hisszük, reméljük, sőt bizonyosra vesz- szük, hogy az ujesztendő mindenben felül fogja múlni az elmúltat, több örömet, keve­sebb bánatot s szomorúságot hoz a mi sze­rencsétlen, elsanyargatott országunk népének. S a remény, mely az emberek szivében, mint az örökmécses a szentélyek belsejében ki nem hunyó lánggal ég, e remény táplálja bennünket, e remény adja a vigaszt s nyújtja a kitartást a további küzdelmekhez.- Ember küzdj és bízva bizzál! A költő látnoki erővel biztatja embertár­TÁRCA. Domine. Irta : Kabos Ede. A „Közérdek“ eredeti tárczája. Temetés után a törzsasztal körül a legfáj­dalmasabb arczokról beszélgettek. A fiatal biró úgy találta, hogy az özvegy fájdalmas arczá- nak emlékét az idő nem moshatja ki leikéből. A műkereskedő meggyőződéssel hirdette, hogy a nők fájdalmas arczával férfifájdalom nem mérkőzhetik. Vagy milyen durva és szegényes mappa a Jób arcza az istenyanya vagy Niobe arczához képest. Az újságíró a sok megjegy­zésből megcsinálta az axiómát, hogy : „az asz- szonyi arcz finom, reszkető hullámain, mint tó­tükrön a holdfény, százszor feltámad, elhal és tovább vibrál a fájdalom.“ És valamennyien megegyeztek, hogy a férfiarcz rejti, az asszony- arcz hivalkodva állítja, ki a fájdalmat. Csak Sárkány, az épitész, volt más véle­ményen. — A legfájdalmasabb arcz, amelyet valaha láttam, a domine arcza volt. A törzsasztal a domine történetét várta és Sárkány egy korty feketekávé után belefogott a történetbe. — Vagy huszonöt esztendővel ezelőtt, ami­kor a budapesti utczákon első találkozásom I volt a nagy nyomorúsággal, egy napon levelet kaptam Temesvárott lakó apámtól, hogy tönkre­ment, nem bírja tovább a nyomorúságot és családostul elköltözik Szatmárra, ahol egy mó­dosabb testvére lakik. A levélben egy ötforin­tos volt göngyölve útiköltségnek, hogy menjek előre Szatmára, ahol mégsem kell majd kop­lalnom. A gimnázium hatodik osztályát jártam, már januárban voltunk s évközben kellett ki­maradnom, de nem voltam szerelmes a nyo­morúságba, hát nem is haboztam. Január má­sodik felében már Szatmáron voltam, ahol nagybátyám még aznap beíratott, hogy egy órát se veszítsek. Hideg, havas délután volt, amikor először mentem uj tanulótársaim közé. Az osztályte­rem szegényes, alacsony, téglapadlós volt, a fiuk pirosak, szürkeruhásak, nagyon sok köztük magyar parasztruhás. A pesti uras iskola után úgy éreztem magam, mint aki palotában la­kott és először vetődik falusi parasztházba. Az iskolát rossz szagunak, a fiukat parasztoknak találtam. Ok azonban jókedvüek voltak és ke­veset törődtek velem, aki az utolsó padban helyezkedtem el. Egyszermásszor megbámultak, mintha azt nézték volna, lélekzik-e az ember akkor is, ha ilyen rettenetesen sovány, — de egyik sem szólt hozzám. Amikor két órát csengedtek, egy fiú sza­ladt be a folyosóról s azt mondta : — Jön a domine. Pesten mi nem szólítottuk igy a tanárunkat s első pillanatban nem is tudtam, hogy ki az a domine. De nagy csönd lett az osztályban s a hirtelen csönd minden iskolában a tanár kö­zeledését jelenti. A domine bejött és inkább fáradtan, mint kíváncsian néztem. Egy kicsit mindig a mel­lére lógatta a fejét, amelynek árnyékából egy aránytalanul erős orr és két mély szem vilá­gított ki. A legfeltűnőbb rajta talán a szája volt. Sohasem láttam vékonyabb ajkakat s azo­kat folyton összepréselte. Amikor már azt hit­tem, hogy jobban már nem préselheti össze, egyszerre nem is voltak ajkai. Befelé fordul­tak s a szája olyan lett, mint egy százeszten­dős anyókáé. Pedig nem lehetett még öreg a domine, szép, fehér, erős fogai is voltak s a hangja egy fiatal, boldog, jókedvű férfi bárso­nyos baritonja volt. Egyébként szűkszavú, csön­des beszédű, tekintélytartó embernek látszott a domine s hogy a diákjai egyszerűen domi­nónak szólítják, talán csak titkos bizalmasko­dás volt, amiről ő nem is tudott. Az első öt perezben annyit tudtam meg, hogy a domine a latint tanitja, hogy ezen az órán Írásbeli lesz s hogy a Kolmárból véletle­nül olyan feladványt jelölt meg fordításra, a melyet mi a pesti gimnáziumban már fordítot­tunk volt. S nekem nem volt meglepetés, ami­Nagykároly, Deák-tér 12. sz. Egy tanuló fizetéssel fevétetik. Gózner uridivat- és női pipere-üzletében vásároljunk.

Next

/
Thumbnails
Contents