Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-10 / 15. szám

2

1909 április 10

hiszem az »elitéit* sem panaszkodhatott, mert Jókaiéhoz hasonló népszerűség vette mihamar körül. Sercegett is vigan alkotó tolla, egymás után jelentek meg regényei, eloeszélései, korrajzai. Az irodalomtörténet adatai szerint: Parlagi Képek, A falu könyve. Tormagyökerek, Nevessünk, No még egyet nevessünk, Ne búsulj, A régi jó idők, A nemzet napszámosai, Egy alispán, Nagy idők, nagy emberek, Régi képek, Pörös atyafiak, Életunt ember, A tekintetes urak, Dixi, Garasos arisztokratia, Jurátus élet, Il-ik József császár' kora Magyarországon — a főbb művei. Ezenkívül változó szerencsével szei- kesztett egy csomó naptárt, folyóiratot, mint: Falusi Esték, Kétgarasos Újság, Képes Újság, stb. Műveiből 1866-ig 18 kötet jelent meg s e nagyarányú munkássága mellett számos bécsi lapnak volt.a levelezője. A halál is úgyszólván hírlapírói munkásság közben érte utói. 1868-ban Becsben időzött, hogy a delegációról értesítse a magyar lapokat. Szokása szerint pezsgőport akart inni egy gyógyszertárban, de alig lépett be, összeesett s nyomban meghalt. A bécsi Concordia irói egylet temettette el.

íme, ez is bizonyos iróniája a sorsnak. Éppen annak az írónak kell idegenben pihenni, akinél tősgyökeresebb, magyarabb kevés, vagy talán alig volt. Eredeti észjárását, zamatos magyarságát, tiszta, átlátszó logikáját és gondolkodását legfeljebb Eötvös Károlynál találhatjuk fel. Vas Gerebenen meglátszik, hogy az élet nevelte íróvá, mert aligha ismerte, látta: ily biztos fölényben rajta kívül még valaki az életet, az embereket, akiket valósággal szétboncolt s belső lelki világukat mintegy kifordítva tudta élőnkbe állítani. S amit meg tudott cselekedni egyes emberekkel, megcselekedte remek rajzaiban egy egész korral, rávilágítva, vagy ha jobban tetszik, pőrére vetkőztetve állitván azt lelki szemeink elé . . .

De Vas Gereben irói méltatása nem férhet egy rövid hírlapi cikk keretébe. Visz- szatérek tehát oda, ahol kezdtem, a tamási ünnepre.

Lelkes örömmel üdvözlöm az eszme megpenditőjét s az ott ünneplőket együtt és egyenkint, mert én nem tartom olyan kisszerűnek ezt az úgyszólván rögtönzött ünnepséget, de benne az eszme diadalát látom.

Egy rövidke hírben ugyanis azt olvastam, hogy a mérhetlen uradalmak nagy ura:

erdők vihara előtt lapul meg, vagy a rét szénáját gyűjtő kazal szedi össze, vagy a tó vize ringatja, vagy a kertész melegágya kényezteti.

A virág eszményi élete pedig ott virít a költészet fenséges világában, ahova csak a művelt lélek tekinthet be, mert ott a virág már szellemi életben mozog és azokra az érzelmekre borul, amelyeket a költő az emberi szív érzelmeinek legmélyéből, mint igazgyöngyöket hozott napvilágra. Nincs is olyan költő, aki a virágot száműzetésre ítélte volna s ezt nem is tehetné, mert a költészet anyaga az emberi szív nemesebb érzelmeit boncolgatja s ezekbe kiirthatat- lan gyökeret vert a virágszeretet. Innen van aztán, hogy pl. Petőfi rajongó költészete igy vall szerelmet a virágoknak :

»Leülök a virág mellé És elbeszélgetek vele,

Szerelmet is vallók neki,

S megkérdem : engem szeret-e r N'em szól, de úgy hiszem, hogy ért.

Hogy érti jól szavaimat.

Síromra, hogyha meghalok,

Ültessetek virágokat. *

Vagy Vörösmarty költészetében is ctt él a virág ikertestvérével, a szerelőmmel s »A rózsáiról ezt mondja:

»Rózsa, hajolj meg a lányok előtt: szerelemnek az ilju

Téged imád, érted gerjedez, arcaikon.

És gőggel ti ne nézzetek a rózsára, lánykák ;

Testvértek: gyönyörű, mint ti, de hervatag is.*

Arany János epikai mélységén és állandóan oktató gondolatvilágán is győzedelmeskedik a virágszeretet, mert ő is kedveli és szárán virítva védi a virágot és annyira félti, hogy bünhő- : ésre ítéli azt, ki tövéről leszakít csak egy szálat is. A virágféltés kedves példáját látjuk »A méh románca* cimü költeményében, mikor a méh a pünkösdi rózsa életéért

KÖZÉRDEK

herceg Esterházy elállóit ama szándékától, hogy a tamási erdő 500 éves összes fáit kivágassa s annak az erdőrészletnek éppen a Vas Gereben emlékéért kegyelmezett meg.

íme az egyszerű inás, vagy ispánfiu- nak ott kellett hagynia azt a gyönyörű helyet. A pesti s más nagyvárosi kősivatagban legfeljebb álmodozhatott á mélyen lehajtó suttogó lombokról, a harmatos fűről, párás, süppedékes avarról, a madárdalos szépséges vidékről s iine most visszatér oda, sőt tulajdonába veszi, azt . . .

Vas Gerebennek, jobban mondva a teremtő, alkotó zseninek, a halhatatlanságnak diadala ez !

Szebb, poétikusabb elégtételt iró még talán sohasem kapott ennél . . .

B.

Pax vobis!

Mikor a föltámadt Üdvözítő először jelent meg az ő tanítványainak, ezen szavakkal köszöntötte őket: Pax vobis, békesség veletek! Békesség a-szívnek, mely megrettenve a tömegnek irtóztató dühétől, zárt ajtók mögött sem érezte magát biztonságban. Békesség az elmének, melynek hitét megingatta, hogy a győzhetetlennek vélt Mester kiszenvedett a kereszten. Most, hogy újra ott áll előttük, a szenvedésnek és vérnek, a mocsoknak és pornak, a gyengeségnek és halálnak minden nyoma nélkül: a kétkedő értelem hisz és a kishitű szív remél, s a réginél is erősebb hit és bizalom révén visz- szatér az ő lelkűkbe a békesség, mely a Mesterrel együtt meghalt, eltemettetett, de vele együtt újra föl is támadt.

A béke föltámadásának ünnepét ülhetjük a mai szent napon is. Hiszen nemcsak a mi hazánk, hanem szinte egész Európa csak most szabadult meg a háborúnak fenyegető veszedelmétől, csak az imént vált bizonyossá a hetek és hónapok óta kínzó helyzet, mely mindenkit a legnagyobb aggodalommal töltött el; s mennél elkerülhetetlenebbnek látszott a háború, annál inkább örvendhetünk most a békének.

Mert üdvös dolog a béke és rettenetes a háború ; és nagyobb húsvéti örömöt senki sem okozhatott az emberiségnek, mint aki hathatósan odakiálthatta neki: Pax vobis! Békesség veletek !

A háború sohasem éri meg veszteségeit, az elért eredmény sohasem áll arányban az okozott kárral. Nem szólunk a vesztes félről, mely sok derék fiának vesztén kívül egyéb olyan

»Mond a kis méh:

Szőke szép hajadon.

Neked Isten Hű szeretőt adjon!

Nem sok, amit Kívánok tetőled:

Ng szakaszd ie Az én szeretőmet.

Tompa virágszeretetének már külön költészete van. A költő pap már együtt kel fel az énekes madárral, hogy a rét illatában, vagy a kert ágyásainál dalt mondjon, énekeljen a virágokról kedves, szép meséket: virdgregéket. E történetekben szép lelkű, bölcs emberré válik a költő, a<i virágregéivel nemcsak gyönyörködtet, hanem tanít is. így a havasi rózsa a hazaszeretetei, az árvalányhaj a hűséget, a pipacs a hiúságot személyesíti.

De nem tépdesem Tompa virágágyásait, elülteti az ő költészete a virágszeretetet mélységesen mindazok szivébe, akiket benső érdeklődés indit a virágregék áttanulmányozására.

Ne hagyjuk hát kiveszni a virágszeretetet az emberi szivekből : a lélekfinomitás, az izlés- nemesités ez élő szimbólumát ne hanyagoljuk, el ! Neveljük, szoktassuk a gyermekeket a virágkultusz apostolaivá : az iskola poros termei es folyosói faláról integessenek az élővirág indái a serdülő lelkek felé ; szerettessük meg a virágszirmot, édes illatot velük, hogy gondozni, ápolni tanulják az élő szeretetet.

Tavaszodik ! Az enyhe napsugár bizalmas melegétől éledjenek, viruljanak a családi házak ablakaiban gondozott jácint, kamélia, viola és szegfüvirágok, hogy a tavaszhozta nagsugáron sütkérező városi ember sápadt arcára legalább egy gyönyörteljes moáolyt csalogassanak.

Balassa Sándor.

természetű károkat is kénytelen elszenvedni, - melyeket csak nehezen heverhet ki Nem szólunk azokról a háboru-okozta katasztrófákról, melyek sokszor egész nemzeteknek ásták meg sírjukat. De magának a győzőnek is mindenik háború csak pirrhusi győzedelmet hoz, mert amit elvesz, azt nem pótolja sem a diadal maga, sem a hadi sarc vagy zsákmány. Dicsőséget szerezhet a háború, boldogságot csupán a béke. Mi haszna van abból Törökországnak most, hogy . sok diadalra vitte egykoron a próféták zászlaját ? Vagy nagy Napoleon világbirodalmi tervei megérték-e azt a rengeteg áldozatot, melybe kerültek anélkül, hogy egy jó évtizednél tovább tartottak volna ? Nulla salus bello, nincs üdvösség a háborúban.

Ezt az igazságot fokozottabb mértékben érezhetjük mi magyarok, amidőn a balkáni háború rémétől immár nincsen mit tartanunk. Mi semmit sem nyertünk volna, de az a kár, mely i már most is oly tetemes, akkor szinte belátha- fatlanná lett volna azon esetben is. ha csupán Szerbia ellen kellett volna küzdenünk.

Magyar bakák ezreit vitték le a veszedelem színhelyére és bizonyos, hogy ha tényleg kiüt a háború, sokáig csakis magyar vér áztatta volna azt a földet, melyért már a Hunyadiak idejétől kezdve az okkupációig is oly sok drága magyar vér folyt anélkül, hogy jóformán tudnók. miért. Mi rajtunk tört meg a török ereje, mi se- \ gitettünk részint közvetve, részint közvetlenül ezeknek a kis Balkán-államoknak, midőn országot alapítottak s kivívták függetlenségüket — mi hasznunk volt belőle? Annyi, amennyi az -4 uj háborúból lett volna. A magyarság virága ott hervadt volna el a csaták gyilkos tüzében, j oly ellenféllel szemben, ki nem kért és nem J adott volna pardont. Magyar anyák siratták j volna fiaikat annélkül, hogy sírjukra csak egy ^ szál virágot tudtak volna tenni. Magyar eke ^ maradt volna gazdátlan, Magyarország érezte í volna legelsősorban a háború gazdasági válságait, s mig a távol Csehország pl. akadálytala- i nul bonyolíthatta volna le gazdasági és kereskedelmi forgalmát, minálunk a vasúti hálózat ^ a modern nemzetgazdasági életnek ez a vérkeringése is a háború rabja lett volna.

S ha esetleg európaivá lesz e háború, melynek tüzét egy moral insanity-ben, cézár, j őrületben szenvedő ifjú szította! Ha elhúzódik! hónapokon keresztül! Ha elszólitják a tártaié--' kosokat ama munkájuk mellől, mellyel végeleni- | zésben magát az egész nemzetet szolgálják' ! Vájjon valóban azt kivánta-e az ország köz- érdeke, hogy minden magánérdek kimondhatatlanul szenvedjen, mikor a közérdek is nem más- j ból, mint egyes méltányos érdekekből alakul ki:

Bizony mindenki csak örülhet, hogy ettől 1 a lidércnyomástól a tizenkettedik órában meg- j szabadultunk. Vájjon végleg-e, az más kérdés. | De azt hisszük, hogy a háborút maga a modern háború diszkreditálja legjobban, mélynél | fogva minden nemzet ezerszer meggondolja, mig hadat kezd más népek ellen, s éppen ebben látja annak a békének biztosítékát, melynek a pesszimisták csak kérész-életet jósolnak. Maholnap a háború teljesen kiszorítja nemcsak az 1 egyéni vitézséget, hanem az egész hadseregnek i stratégiai képzettségét is és egyszerűen a gyors 1 tömeggyilkolás és kuitura-pusztitás embertelen É munkájává sülyed. Hiszen még meg sincsen a j kormányozható léghajó vagy aeroplán, de azért I Kruppék már öntik azoknak az ágyuknak öt l fajta modellját, melyekkel majd a léghajókat teszik tönkre és lövöldözik le a magasból. Nem vetünk neki nagy időt, s be fog következni az az idő, amidőn ez a véres technika a csődbe kergeti a nemzeteket, amidőn az ágyuk, lövő- szerek és hadihajók őrült versenyében mindennek tönkre kell mennie, s csakis e nagy gazdasági forradalomm fogja üdvös belátásra vezérelni azokat is, kik ma még minden egyéb szükséglet rovására mindent íöl akarnak áldozni a háború telhetetlen molokjának. Ez lesz! az igazi bekének ideje. Katasztrófák fogják meg-X előzni, de ha igy megy tovább a hadi készülő-J dés, ha Angliában az a jelszó, hogy mindegyikj német Dreadnougth - tipuou hadihajóra két Dreadnougthtal kell felelnie az angolnak: akkor azt mondhatjuk, hogy az igazi Treuga Dei, a tartós Isten-békéje már nem lehet messze.

De addig is, mig eljő az a korszak, mely-’ ben az emberiség nagyobb jótevőnek fogja ma gasztalni azt a Nobelt, ki a békedijat alapította, | annál, aki a dinamitot föltalálta: örvendjünk egyelőre annak, hogy most letűnt a háborús csillagzat a béke egéről, örvendjünk a béke föltámadásának, mert egyedül ebben lehet üdve az egyénnek, az egyes - nemzeteknek is, az egész emberiségnek is.