Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1909-12-04 / 49. szám

Szekszard, V. évfolyam. 49. szám. Szombat, 1909. december 4. Kiadóhivatal: Bezerédj István-utca 5. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetések legjutányosabb számítással, díj­szabás szerint KÖZÉRDEK Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot ér­deklő összes közlemények. Előfizetés: egész évre 10 kor., félévre 5 kor. negyedévre 2 kor. 50 fill. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 5 kor. Megjelenik minden szombaton TOLNA VÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS M. KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA. B.lmunkatárs .)ANOSITS KAROLT. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: BODNÁR ISTVÁN. Gyorsabb vasúti közlekedés. Küldöttség Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszternél. Szekszárdnak, sőt mondhatni az egész Tolnavármegyének pár évtizedes vágya tel­jesül nemsokára. Végre-valahára megtörött a jég, enge­dett a fagyos közöny, a nemtöródés, fel sem vevés, a sokszor már rosszakaratnak is minősithető kicsinyeskedés, sőt ellenszenv, amellyel találkoztunk mindenkor és minden­ütt, amikor csak forgalmi igényeink jogos és méltányos kielégítése érdekében kérelmeink­kel, panaszainkkal az intézkedésre hivatott fórumoknál sorba kilincseltünk. Legalább egy pár tucat vármegyei al- ispáni, közigazgatási-bizottsági, közgyűlési felirat és sürgetés ; az OMKE.-nek, keres­kedelmi és iparkamarának is sok-sok papirt elpazarolt felirata gazdagítja már a keres­kedelmi minisztérium s vasutigazgatóság irat­tárait. Bizonyára szakközegeinek helytelen in­formációja alapján, maga Kossuth Fe­renc is kétszer helyezkedett a merev el­utasítás álláspontjára. Még most is emlékez­hetünk, milyen kiméit, fagyos feleleteket adott a vonatgyorsitás ügyében nála járt küldöttségeknek, mig most végre-valahára ugylátszik kitavaszodik s Tolnavármegye is eljut a gyorsabb vonatközlekedés eléggé nem értékélhető áldásáig, amelyet egyes országrészek már évtizedek óta élveznek, így a magunkfajta szerencsétlen vidékek jogos zúgolódását talán felfogni és megérteni nem is igen bírják. Most már biztos kilátásunk van reá, hogy a jövő január hó elsejével vidámabb, elevenebb élet lesz a bátaszék—szekszárd— sárbogárdi vonalon ! Maga Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter jelentette ezt ki szóval és írásban annak a 9—10 tagból hevenyészve össze­állított küldöttségnek, amelyet Szabó Ká­roly országgyűlési képviselőnk most szer­dán vezetett elébe. A miniszter végtelen nyájassággal, ki­tüntetés számba menő előzékenységgel fo­gadta az egész küldöttséget s azok előtt, akik ismerik a hasonló miniszteri kihallga­tások kimért formaságait, meglepetés számba mehetett az a meleghangú elismerés, a mellyel a miniszter kiemelte a szekszárdi kerület képviselőjének ez ügyben tett sok fáradozását, egyéb érdemeit. A miniszter szavaiból nem csak kiérzett, de formálisan meg is volt érthető, hogy jogos és méltányos kívánságaink teljesítésére nagyon is nagy, sőt mondhatni döntő befolyással volt az a nagyfokú személyi szimpathia, ki­váló nagyrabecsülés, amellyel ő kerületünk képviselőjének kiváló egyéni tulajdonságai iránt viseltetik, igy nem-mi, de maga a mi­niszter szegezte le azt az elvitázhatatlan tényt, hogy senkisem vindikálhat magának a várva-várt gyorsabb, vasúti közlekedés életbeléptetése körül kiválóbb érdemet, mint a küldöttség vezetője, Szabó Károly or­szággyűlési képviselő, ki a parlamentben való meddő szónoki szereplés helyett a ke­rület s egyesek vitális érdekeinek felkaro­Egyes szám ára 20 fillér. lását tűzte ki képviselői nemes leiadatául. De beszámolunk a fogadtatás előzmé­nyeiről és befolyásáról: Nem első eset az már, hogy vasúti állapo­taink javítása körül e kerület képviselője jelen­tős sikereket mutathat fel. Nemcsak az alsó­nyékiek köszönhetik az ő közbenjárásának állo­másukat, de jelentős része van neki abban is, hogy a szekszárdi állomás kibővítésének költsége is beillesztetett a vasúti beruházási költségvetésbe. A szekszárd—rétszilasi vasút megerősitési munkálatainak felülvizsgálata óta erélyes ak­ciót folytat képviselőnk oly irányban is hogy meg­másítsa a szakkörök ama feltett szándékát, hogy a gyorsabb vasúti közlekedés csak a következő május havában lóptettessék életbe. Járt, kilincselt sok helyen, mivel azonban nem sok eredmény mutatkozott, magánál a miniszternél kopogtatott be s leplezetlenül feltárta az ezen vonalon ural­kodó turthatatlau állapotokat s hogy mily siker­rel, semmi sem mutatja jobban, minthogy Kossuth Ferenc maga is orvoslandónak ítélte bajainkat, s telefon utján fejezte ki óhaját a vasút igazga­tóságnál, hogy ezek a hangoztatott sérelmek mi­előbb orvosoltassanak. A miniszter óhajának ter­mészetesen meg lett a kívánt eredménye, a vasut­igazgatóság tervet dolgoztatott ki s addig is, amig a menetrenden szükséges egyéb változtatás is keresztülvitetnék, elfogadta Szabó Károly ama propozicióját, hogy délelőtt Sárbogárdon a gyors­vonattal összeköttetést kapjunk, miáltal Buda­pestre 1 óra 25 perccel hamarabb érkezünk, mint jelenleg; viszont hazajövet már 8 óra 21 perc­kor Szekszárdon leszünk az eddigi 9 óra 13 perc helyett, a nyereség tehát 52 perc. Ez az ügy előzményének igaz története. Semmi alapja nincsen tehát egyik laptársunk amaz értesülésének, mintha a pécsi iparkamara felirata bármily tekintetben is befolyásolta volna Vadászat Dombujváron. — Igaz történet. — Irta egy jelenvolt. Miután a csőszök állítása szerint, még mindig van nyúl a határban, ami csak úgy képzelhető, hogy a szomszédból jöttek át, a dombujvári vadásztársaság elhatározta, hogy körvadászatot rendez. Persze vasárnap, dacára a plébános tiltakozásának. Miután elhatározták, hol és mikor lesz az ebéd és miből álljon, áttértek a többi mellékes körülmények tárgyalására. Kimondották, hogy az összes költség a társulat pénztárát terhelje, ellenben a vad díjtalanul a puskásokat illesse, mert hisz ők ,,fáradtak érte“. Mikor egy ide­genből származott uj tag azt a megjegyzést kockáztatta, hogy a fáradsággal szemben áll az élvezet is, egyszerűen kinevették s egy régi tag, benszülött helybeli, felvilágositotta, hogy az élvezet akkor következik be, mikor a nyúl sülve az asztalra kerül. Miután egy tag még azt indítványozta, hogy talán a patronokat is a társulat vegye, az előkészítő gyűlés szétoszlott. A találkozás színhelyén vagyunk. A köd­ben a hajtők ijesztő tömege feketedik. — A megrémült pénztárnok olvasásba fog. — Rémülve konstatálja, hogy 100 helyett 300 hajtó jelent meg. Felelősségre vonja a haj'óverbuválással megbizott jegyzőt. Az nagy titokban elmeséli, hogy a hajtóknak meghagyta a kisbiró, hozza­nak baltát, mert a kiserdőben farkast látott a csősz. Erre a hirre 200 hajtó ingyen jött el a vadászatra, csakhogy a farkast láthassák. A harsogó kacaj elnémul, mert a csikóte­lepi ispán a sógorát mutatja be a körnek, hoz­zátéve, hogy a „brucki hadsereg lövő iskolájából jön“. De nem erre a mondásra néniül el minden hang, hanem a brucki főhadnagy vadászfelsze­relésének láttára 1 Kezdjük felülről: Pichler féle velourkalap, 30 koronás zergeszakállal, mellette a vadász­védegylet, az aisóausztriai vadászkor és stocke- ruai galamblüvő-egylet jelvénye, sőt egy kis hőmérő is (később megtudjuk, hogy biztos lövéshez ez is kell). Sárga bőrkabát. Gukker. Patronos öv. Táska a puskaigazitáshoz szüksé­gesszerszámokkal. Hátizsák az ennivalóval. Kulacs — iránytűvel. Bőrnadrág. Sárga kamásli. Barna, vízhatlan cipő, gummitalppal. — Természetesen Browning-puska (azért kellenek a szerszámok !). Vadásszék. Ettől a felszereléstől inoghatva, a jegyző bocsánatot kér, hogy kevés a vad és megjegyzi, hogy a ködben nehéz is lesz lőni. A főhadnagy erre nyomban előadást tart, hogy pontos számítások vannak arra, hogy egy vágtában haladó lónak ködben hány méternyire kell elébe tartani, ha az ember találni akar. Valaki megjegyzi, hogy ló és nyúl közt különbség van. — Vesztére, mert a főhadnagy papirost és ceruzát vesz elő és a következő for­mulát állítja fel. Ló = L., Nyul = N. Lónál 109 lépés távolságban mondjuk 100 centiméter nyíre kell előre célozni egy fok Celzius mellett. Kérdés hány centi méternyire kell a nyúlnál. X : 100 = N: L. Már most csak ki kell szá­mítani N. és L. térfogatát s az egyenlet segé­lyével megkapjuk az x-et. Szerencsére megkezdődött a felállítás, mert már szédültünk . . . Befelé! Befelé 1 hangzott a jelzés. Persze minden szem a főhadnagyra irányult, mert vala­mennyiüknek borzasztóan imponált a brucki ma tematika. Én, sajnos, távol estem tőle s igy csak a beszámolásnál értesültem az eredményről. „Fő­hadnagy ur ?“ Kérdezte az összeíró jegyző. „Hét nyúl !u volt a büszke válasz. (Mindössze 9 nynl esett) Ebből a hétből négyet nyomban reklamál­tak a szomszédok, háromról pedig kiderült, hogy „Kernschusst“ kaptak, de „elvánszorogtak“, majd meghozzák a gyerekek ! Mit mondjak még? Az ebédnél a főhad nagy konstatálta, hogy itt ugylátszik más a lég- j nyomás, mint Bruckban s ő ezt elfelejtette szá­mításba venni. A jegyző erre ajánlotta, hogy jövőre aneroidot is hozzon magával. Voltak más derűs epizódok is. A kiserdőből egy róka tört ki. A speeerá jós célba vette, mire sógora, a vaskereskedő, rá­kiáltott : „Ne lőjj, nem jó a húsa !“ A csikótelepi ispán a kiserdőben egy szalon­kát lőtt és ragyogó arccal mutogatta a társaságnak. Mire a Korona-vendéglős nagy kicsinyléssel meg­jegyezte : „Nagy dolog is, hiszen olyan sovány“. Mikor az utolsó kör is összeért, az utolsó pillanatban felugrott „az a bizonyos nyul“ s a hajtők lábai közt menekült. A fogyasztási adó­kezelő, aki még semmit sem lőtt, nagy dühösen rádupláz, hogy csak úgy zörög a sörét a hajtők vastag csizmaszárán. S mikor minden oldalról hallja az indignálódást, kijelenti, hogy ő még soha sem volt haj tó vadásza ton s neki senki sem mondta, hogy ilyenkor már nem szabad lőni. Egyéb baj nem történt, de én azért nem tudom megállni, hogy meg ne örökítsem életem ezen legérdekesebb vadászatát, hadd élvezzenek azon szerencsétlen vadásztársaim is, akik nem vehettek részt a dombujvári vadászaton.

Next

/
Thumbnails
Contents