Közérdek, 1909 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1909-11-27 / 48. szám

Szekszárd, V. évfolyam 48. szám Szombat, 1909. november 27, Kiadóhivatal: Bezerédj Istrán-utca 6. szám. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetések legjutányosabb számítással, díj­szabás szerint Megjelenik minden szombaton Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot ér­deklő összes közlemények. Előfizetés: egész évre 10 kor., félévre 5 kor. negyedévre 2 kor. 50 fill. Néptanítók, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 5 kor. TOLNA VÁRMEGYE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ HETILAP. AZ ORSZÁGOS M. KIR. SELYEMTENYÉSZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA. Belmunkatárs 1AXOSITS KÁROLY. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: BODNÁR ISTVÁN. Egy es szám ára 20 fillér. Kossuth Lajos mauzóleumánál. Egy babérlevél fekszik előttem. Az Ő koporsójáról való, amikor 15 esztendővel ezelőtt a nemzet hálás kegyelete hazahozta szomorú hontalanságából. Állomástól-állomásig sorfalat állt a nép, levett kalappal, szent áhítattal, ünnepi ruhában. Zászlódisz, földig koszorú volt az egész vonat, virág nem maradt letarolatla- nul, szem nem maradt szárazon, amerre hozták. S diadalut volt inkább az útja, mint gyászpompa, avagy — temetés. Nem a ha­lott Kossuth Lajos jött haza, de az örökélő, millió meg millió ember sorfala között igy vonult ő be a halhatatlanságba, a magyar nemzet szivébe, ebbe a márványnál szebb és tartósabb, örökidókre szóló élő, eleven pantheonba. Ily egy szív, egy lélek talán még soha­sem volt ez az ország! Leomlottak a pártkeretek, a társa­dalmi osztályok tövisből font elválasztó élő sövényei, a vallás, a hit különféleségének szeges drótkerítései. Ez a nagy halott ösz- szehozta az — élőket. S ha csak pár napra is, elsimította az ellentéteket. Óh, ha akkor jön az a — ma is hasztalanul várt pálmáiméi, talán más volna ma ennek a nemzetnek a sorsa. A kiengesztelódés teljességének ak­kor elszalasztott alkalma érezteti talán még ma is nemzetrontó átkát. A trón és nem­zet között tátongó nagy űrt nem szélesít­hetnék, nagyobbithatnák még ma is gálád orvkezek, vérszemet kapott kapzsi, rossz szomszédok. Nem nyelte volna el e széles árok a nemzet legjobbjait, nem borítanák a parlamenti küzdőtér porondját a magas po­litika malomkövei közt megőrült fényes te­hetségek, lehengerelt politikai s társadalmi nagyságok eltemetetlen holttestei ... A nemzet és király közti teljes bizalom, sok fél­reértésnek vagy meg nem érteni akarásnak vette volna élét; kiverte volna méregfogát a most ránk agyarkodó sok sok viperának, a nyakunk köré tekergőző nemzetiségi kér­dések fojtogató tengeri kígyójának, elma­radt volna sok nyomor és szenvedés s ma már pirkadnának az egymás megértésének áldásos gyümölcsei. Szilárdabb alapon nyu- gednék a trón. Nagy céljainak, nemes hi­vatásának élhetne ez a nemzet, gyarapod­hatnék, gazdagságban, vagyonban, lényben. Nem fogyott volna el a várakozásban tü­relme, hogy idő előtt kapkodjon, sőt csapkod­jon a gyümölcs után, amely még teljesen meg nem ért. Mintegy magától hullott volna ölünkbe mindaz, amiért most epedünk, vá­gyunk, amiért gyűlöljük, gyalázzuk, becs­méreljük, gyilkoljuk egymást, gyengítjük magunkat, erősítjük s már is az elviselhet- lenségig kihívóvá, elbizakodottá tettük ellen­ségeinket . . . íme, mit tett egy le nem szakított pál­malevél, vagy még inkább mit tett a mi rövidlátásunk, elvakult önbizalmunk ! Tizenöt esztendő alatt annyi bűnt követtünk el ön­magunk ellen, hogy legalább is ötven tel­jes év kell hozzá, amig levezekeljük . . . S milyen más ez a mostani temetési ünnepünk, mint volt az akkori. Körülálljuk most is Kossuth Lajosnak megszentelt hamvait, országos pompával visszük uj, végleges pihenő helyére, de nem azzal az egységes, szent, kegyeletes érze­lemmel, hazafias megilletódéssel. Ott van most is a nemzet, de — da­rabokban. Vagy nincs is ott, mert csak fé­nyes diszmagyar ruhák vannak ott s gyűlöl­ködő, egymásra sanda, fürkésző tekintettel néző emberek, politikai frakciók. A szárnyas geniuszos, remekbe készült mauzóleum messze kimagaslik a többi sír­emlék közül, méltó Kossuthoz, ki — több fejjel magasabb volt mindannyiunknál. De a brazíliai oniksz márványból faragott gyö­nyörű szárkofág alatt mintha nem várna oly nyugodt, csendes pihenés a nagy halottra? A szárkofág négy sarkán levő egy-egy ha­talmas áldozati edényben szomorúan lobognak a kékes-zöldes lángnyelvek. Nagyobb a füst­jük, mint a lángjuk ezeknek is, akárcsak a mai kegyeletes érzésnek, lélekből előtörő áhitatnak. Én nem hiszem, hogy ez a pihenő nagy ember, lelki szemeivel ne látná mi történik körülötte s az egész országban. Hogy ne látná az emberek kicsinyes lelkét, kap­zsi önzését, hatalomért tülekedő harcát. Nem csodálnám, ha megismétlődnék a gon- golom, Szent Lászlóról szóló legenda, amely azt tartja, hogy a mikor a szent király ko­porsóját felnyitották, valami balzsamszerü, édes-illatos olaj között találták feküdve. Én azt hiszem Kossuth Lajos — könnyek kö­zött pihen, mert a hon kétségbeejtő, vigasz­talan állapotai felett égető könnyekkel sírta tele koporsóját . . . ' Vagy talán nem is igy van? Az ő nagy, le­hetetlent nem ismerő lelke talán még sem látja ilyen sivárnak a valót, ilyen vigasztalannak püspöki székhely (pl. Hercegsszőllősi Gáspár 1593 bau, Pathai Sámuel rektorsága 1617-ben). Ma is virágzó község a Duna és Dráva szegle­tében, termékeny határral, halban, bőséges holt vizekkel, több mint 1000 református lakossal. — Nagy temploma egy régi mesterséges dombon áll és messze ellátszik a sik vidéken. Lakói vagyonos magyarok, kik hires vadászok és ló­tenyésztők. Itt működött tehát elismerésre méltóan az említett reformátor, nemcsak a templomi ige­hirdetéssel, de az iskolában való tanitással is. Mindezzel azután még a környékbeliek előtt is páratlan becsültetésben, szeretetben részesült. - Valósággal rajongtak érette, a messze távolból is fölkeresték ajándékaikkal polgárok, nemesek, mágnások ! Négy éven át tartott ezen itt műkö­dése s 1558-ban a laskóiak nagy bánatára Kálmáncsára költözött; majd később 1563-ban Ráckeve városa nyerte meg lelkészül, ahol be is végezte áldásos életét 1572 május 2-án; gyász­beszédet Skaricza mondván fölötte, aki hálából életét is megirá. Meghallván a laskóiak volt kedves papjuk fogságból való kiszabadulását és Ráckevére jutá­sát, elhatározták, hogy egy tisztelgő küldöttség gél fölkeresik; hogy pedig ne üres kézzel men­jen a deputáció — valamelyes ajándékkal is kedveskedjenek számára! Halászatot rendeztek tehát a hívek a Duna kiöntéses helyén s fogá­suk szerencsés lett, amennyiben a sok hal között egy feltűnő, szokatlan nagyságú (11 fontos) ,,csuka“ került a hálóba. — Azonnal készeu voltak a tervvel, hogy azzal lepik meg Szegedit TÁRCA. A szerelem. Ha szeretsz: szeretlek. Ha gyűlölsz: imádlak. Kergess el! Megtérek. Átkozz el! Megáld lak. Ölj meg! Felébredek. Temess: Feltámadok. Elitélsz?! Én neked — Száz kegyelmet adok . . . NÉMETH PÁL. Képek a múltból. V. A laskóiak ajándéka. Irta: V. Fejes György. Az élet nemcsak a jelenben, hanem a múltban is olyan, mint egy kaleidoskop. Ha végig tekintünk benne: a legváltozatosabb események kerülnek elő s bebizonyul azon tapasztalaton nyugvó jellemzés, hogy ha nem is paradicsom, de nem is éppen siralom völgye! — A létért való küzdelem, a sors mostohasága mellett derül- tebb képek is kínálkoznak olykor s az emberi természet sokféle árnyalatát enyhíteni vannak hivatva annak nemes tulajdonságai! . . . Nemde jól esik lelkűnknek, ha olyan körülmények jönnek tudomására, amelyek a szeretet és hálás vissza emlékezés eredményei; amelyek ép oly értékesek, ha akár velünk, akár másokkal szemben teljesí­tették is azokat! ? . . . Mert hiszen erény szám­ban megy mindkét esetben ! A reformátorok viszontagságos élettörténe­tében Skariezánál van egy ilyen kedves jelenet megörökítve, egy szűk szavú feljegyzésben, mely­nek bővebb megismertetése lesz célja jelen cik­kemnek. — A megtisztelt egyén Szegedi Kis István ráckevei lelkész, a megtisztelők pedig a laskói hívek voltak az Urnák 1564 ik eszten­dejében ! — Hogyan kerül össze ez a két, egymás­tól oly messze eső község ? . . . — A történeti összefüggés elvezet reá bennünket. Szegedi Kis István ugyanis előbb laskói pap volt Baranyában. Tolnáról került oda 1554. évben, Sztárai akkori püspök ajánlatára. Nagy ünnepélyességgel avattatott föl hivatalára, ahol úgy tudományossága, mint rendkívüli buzgó munkássága elismeréséül közakarattal egész Ba­ranya generális szuperintendéséül nyilváníttatott „doktori“ cimmel, életének 49-ik évében. Laskó különben régi nevezetes hely. Még mikor eleink az ó bitet is követték, már akkor említve van (1200 körül); sőt a rómaiak korában mint „megerősített eastrom“ állott tenn, amit bizonyítanak még most is a nagyobb esőzések által a templom dombjából kimosva előkerülő gyakori emlékérmek, különösen Nagy Konstan­tin idejéből és a ,,Légió II.“ jelzésű téglák. — A reformációnak egyik ősi fészke; többször

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents