Közérdek, 1909. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1909-03-06 / 10. szám

Nagykároly, 1909. március 6.

10. szám.

11. évfolyam.

9r

KERESKEDELEM, IPAR ÉS MEZŐGAZDASÁG ÉRDEKEIT SZOLGALÓ TÁRSADALMI HETI LAP.

Ä Nagykárolyi Épitő iparosok szövetsége és az Érmihályfalvai Ipartestület hivatalos közlönye.

Megjelenik minden szombaton.

Szerkesztőség: Kiadóhivatal:

Gr. Károlyi György-tér 16. Hétsastoll utcza 12. sz. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratot nem adunk vissza.

Főszerkesztő :

DR. BISITZ BÉLA

a „Bánya“ és „Közlekedés és Közgazdaság“ szerkesztője.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos korlátlan meghatalmazottja:

SIMKÓ ALADÁR.

A külföld és mi.

Nagykároly, 1909. március hó 3.

(S.-né.) Aki sokat járt már a külföldön és érdeklődést tanúsított azok életmódja, viselkedése, tettei és kultúrája iránt, az bámulatos tapasztalatokkal gazdagon jött bizonnyára haza.

Valami egészen más, valami előttünk teljesen ismeretlen dolgok tárulnak fel a figyelmes szemlélő előtt. Olyasmit lát és hall, ami eddig előtte egy teljesen ismeretlen fogalom volt.

A müveit külföld minden egyes államában ha egyebet nem is mondunk, de nagyfokú lelkesedést látnuk minden nemesért és szépért. És e tekintetben minden országnak meg. vannak a különlegességei. A zene például nemzetközi, Olaszországot különösen az utczai énekesek, akik ná'unk jambo név alatt ismertek — jellemzik, de azért a klasszikus zene egyik kiváló művelői. A Milánói Skala a világ egyik leghíresebb operája, amelynek orchesterében ' egyedül 120 tanár ül. És hol van úgy a szobrászművészet kifejlődve mint Italia csodás szép országában? A Genuai és Milánói temetők a szobrász művészetnek csodás hirdetői, és hogy mennyire rajongói az olaszok ennek a művészetnek, azt azon eset is bizonyltja, hogy pl. a genuai temetőben áll egy asszony szobra, aki egész életén át csakis azért koldult, hogy halála után saját szobrával legyen megörökítve. És ez a szobor is, mint a többi a modern szobrászat egyik remekműve, A legmuzsikálisabb városok egyike pl. Bécs. A bécsi opera vetekedik Európa bármely operájával, de Ausztria minden kisebb helységeiben is szívelik a klasszikus zenét, ápolják az irodalmat, de az ipar sem szenved alatta. Mert e tekintetben is hátra vagyunk, nekünk sem iparunk, sem kereskedelmünk, no kultúránk ez már egyáltalán nincs.

Ha az úgynevezett Európier Nagykárolyba tévedne és itt néhány napot el- töltene, no ettől mentsen meg bennünket a_ sors.

És a külföldtől tanulni, jót, nemeset, szépet, ezt szégyeljük tán mi jó magyarok, nem ezerszer nem, ez inkább

Előfizetési árak :

Helyben házhoz hordva egy évre

.......................6— korona.

„ „ „ fél évre .... 3-—

Vidékre postán küldve egy évre . . . 7.— „

„ „ „ fél évre . . . .3-50

Egyes szám ára 20 fillér.

Előfizetési és hirdetési dijak felvételére csak a felelős szerkesztő és a Kölcsey-nyomda r. t. jogosult.

j dicsőség és belátni gyöngéinket ez nem szégyen ez legfeljebb az útja a javulásnak. Vagy talán a legkisebb németfalu kultúra, ipar és bármiben is fel e nem veheti velünk a versenyt? Vagy tán a párisi divatot majmolni ezt szabad, hát miérc nem követjük az elegáns párisi egyéb szokásait. Miért?

Mit nekünk kultúra? Bor, czigány, szépasszony és politika, ez kell a magyarnak. Politika és semmi más.

Nagykárolyban kártya, kávéház, egy könnyed operett a színi szezonban ez is inkább, mert illik a színházba járni és ott lenni mindenütt, ahol toilletteket mutatni lehet.

Szépirodalom, művészet, klasszikus zene, irodalmi egyesülések, kultúra Nagykárolyban?! Ábrándok ezek, szép ábrándok, de ez talán az ősunokák zenéje lesz Nagykárolyban.

Mennyi szépet, nemeset lehet a külföldön látni, tudást meríteni, hogy fáj az embernek a szive, ha mindezt szép hazájában megvalósítani nem tudja, és kénytelen a pénzt külföldre vinni, mert

A gyilkos.

— „Közérdek“ eredeti tárczája. —

Megölte könyörtelenül. Annyi lelkiisiceret- furdalást sem érzett, mikor megfojtotta, mint a katona, ki ellenséges bajtársát lövi le a csatatéren kommandóra. Pedig — a felesége volt, akit szeretett, imádott, bálványozott.

Csak mikor már kunt járt a szabadban, messze a még nem régen oly boldog fészektől, csak akkor kezdett erőt venni idegein valami sajátszerü, tompa fájdalom. Olyanforma érzés, a minőt az ártatlanul elitéit érez a vesztő helyen.

Leveszi a kalapját s úgy álmodozik. Terhes képzelete végigálmodja még egyszer a egészet. Látja a bűbájos, gonosz asszonyt, a ki neki mindene volt. Volt. Most már senkije, semmije. Magához emelte a fertőből, mert sze rette. Megölte, mert joga volt hozzá.

Egy-két éve még az egész kis város rajongott érte. Ő volt az aranyifjuság vezére, a társaság lelke, leányos mamák szemefénye. Szép, bátor és okos leányok, asszonyok csak úgy törték magukat utána; és mikor ő mégis ahhoz a meghurcolt, eltaszitott asszonyhoz szegődött, még haragosai is sajnálták. Hogy is femegcsalta. Az övé volt,

ledkezhetett meg ennyire magáról egy forgó? a hires pataji forgó — család utolsó vére? Hogy is bolondulhatott bele ez az okos ember abba az egykori jött ment leányasszonyba. És ha még jó lélek lett volna. De valóságos boszorkány volt, a ki verni tudott a nézésével, Ígérni a járásával. Se szeri, se száma, a kiket elhódított, elcsábitott. Szinte féltek tőle.

Mekkorra port vert föl tavaly, hogy egy igazi dzsentri, Biró Ödön feleségül vette. Igaz, hogy hamar el is kergette. Úgy űzte ki házából a hálátlan, gonosz asszonyt, mint az idegen kutyát.

Nem fogta senki pártját, még csak nem is védelmezte senki, mindenki tudta, mi a bűne. S a kacér, rossz asszony maga sem tagadott semmit, a hálójába fogott, délceg Forgó gyerek előtt.

Tudott ő mindent róla s mégis, ha hozzá simult az a szépséges boszorkány-asz- szony, forrni kezdett a vére, égni az agyveleje, lángolni minden idege. Nem tudott nélküle élni.

Alig bonyolódott le a válópöre, feleségévé tette. Nem sokat törődött a világ lármájával, családja haragjával, átkaival; vak, pusztító szenvedély emésztette testét, perzselte lelkét. Érezte fejével is, szivével is, hogy nem méltó hozzá.

Tudta, hogy őrültség az, a mit tesz s mégis magához kellett emelnie azt, a kit a másik már eltaszitott:

És az a csicsergő, bolondos asszonyka olyan hálás olyan jó, olyan szent volt. Pedig ördög volt, nem szent. Áruló volt a csókja, komédia szenvedélyes ölelése, tettetés minden mozdulata . . .

Egyszer csak megint suttogni kezdett a világ. fEleinte halkan, később mind hangosabban. Ő nem hallotta, vagy — ha hallotta — nevetett rajta.

Nem is rágalom, hanem csak őrültség foghat reá ily bűnt. A Magdolnák nem szoktak újra vétkezni. És mégis ... a betemetett posvány megint megnyílt s gyilkos lehelletével majdnem megfojtotta a jóságában esztelen embert, ki azt hitte, hogy a mocsár helyén annál fogékonyabb lesz a talaja jó magnak, melyet belé pazarolt.

A régi történet uj lett megint meggyalázta öt is, mint a másikat, elpusztította őt is; mint valamennyit. Úgy meggyalázta, hogy nem is lehetett tagadnia a gyalázatát. Nem lehetett mentenie sem a hűtlenségét.

Indulatának első viharában elakarta gázolni, szét akarta morzsolni bűntársát azt a gyereket is, ki még az iskola porát is alig

í po-nlpQohh hpc:7pr7pc:i fórráELSÖ nagykárolyi sirköraktár és temetkezési intézet. I

L>f3^UILoUL/U UCoZcIZCol lUlldo. Aiapittatott 1873. évben. Állandóan rak áron tartok I-ső rendű salgótarjáni cs porosz I

TÜZELŐ KŐSZENET, KOVÁCS-SZENET. ‘

Szives megrendelést kér MAKAY JÓZSEF FIA.

Nagykároly, Széchenyi-utcza 26. sz. (Saját ház.)