Közérdek, 1909. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1909-06-05 / 23. szám
2-ik oldal. KÖZÉRDEK. 23. szám. ifjúságnak csupán keserű tapasztalatokkal szolgálhat majd jövőjük. De hát mit csináljunk? Ez most a kérdés. Az érettségit tett ifjú megvan, az kenyeret, existenciát követel a társadalomtól. A munkásnép, ha nem tud itthon megélni kivándorol. Uj hazát keres, melynek viszonyai reá nézve kedvezőbbek. S rendszerint talál is. Mert a munkáskéz mindenütt olyan tőke, mely‘kamatait feltétlenül meg is hozza. A tanult, kultur ifjúság nem vándorolhat ki. De nagyobb csapás volna hazánkra, ha a viszonyok odáig fajulnának, hogy még ezek, a nemzetfentartó elemek is kivándorolni kényszerülnének. Épen ezért az okos tanács most sokat ér. A diplomás pályák, a hivatalnoki keresetforrások bőven ellátvák, hová küldjük fiainkat?! S ilyenkor azután a külföldi példa a mérvadó. A külföldi gazdag államok példái. Ott a diplomás pályára csakis vagyonos szülők gyermekei mennek, akiknél biztosítva van a kezdet nehézségei elleni küzdelem. Akik nem bukhatnak el életük virágában, mert anyagi függetlenségük épen vagyoni viszonyaiknál fogva már eleve biztosítva van. A ki kevésbbé jómódú, a ki szegény az iparos, kereskedői pályára lép. S ott megállja szépen helyét. Az inteiligentia, a tanultság minden lépten-nyomon segítségére siet s ő felvirágzik, vagyonban, tisztességben egyre gyarapszik. A mi iparos és kereskedőink 99 százaléka nem került ki a tanultakból s mégis jobban boldogulnak, mint a diplomások. Minő más lenne a viszony, ha a tanult fiatalok lépnének erre a kenyérkereső pályára, mely egyedül hivatott nem csak az ő, hanem az országunk jólétét, kedvezőbb vagyoni viszonyait előmozdítani. Immár bizonyos tehát, hogy az egyetlen pálya, mely kedvező jövőt igér az iparos és kereskedői pálya. Minden szülő tehát saját gyermekének ellensége, ha most, mikor a döntő pillanat elérkezett nem gondoskodik kellőképen annak jövendőjéről. Vendéglő átvétel. Van szerencsém Nagykároly és vidéke igen tisztelt közönsége szives tudomására hozni, hogy a Gróf Károlyi György-téren eddig Buckmann György nevén fenálló vendéglöhelyiség kezelését átvettem s azt saját felelősségem alatt fogom tovább vezetni. Felhívom b. figyelmüket tisztán kezelt jó minőségű boraimra, valamint nálam mindig friss csapolásban kapható barna és világos kőbányai sörre. Jó és ízléses ételek a nap minden szakában kaphatók! Üzleti főtőrekvésem leend vendégeim pontos kiszolgálása mellett az e téren megnyilvánuló minden óhajtás teljesítése. A nagyérdemű közönség szives pártfogását kérve vagyok kiváló tisztelettel Zinner István vendéglő-kezelő. A névmagyarosítás, A névmagyarosítás is olyan jelszó lett, amelyet inkább nem követnek, mint igen. Valamikor országos lelkesedés kapta fel ezt a jelszót. Nemzeti ügy volt. De aztán múltak az idők, a lelkesedés lelohadt, a jelszó elkopott s a névmagyarosítás csődbe jut. Mert igy van. Az emberek már nem tekintik hazafias kötelességnek, hogy magyarosítsák a nevüket, hiszen ide s tova még a ha- zafiság is kimegy a divatból. Pedig annak a frázisnak volt igaza, amely nemzeti ügynek minősítette a névmagyarosítást. Akármilyen sulvos is a szó, bizony nemzeti ügy. A magyar név kifejezi a viselője faji és nemzeti karakterét és ez igy jó. Mikor ez a föld egyre több talentumot termel, kell, hogy tudomásul vegye az idegen föld, hogy honnan sarjadt ez a sok újfajta, ujszinü talentum. Szomorúan kell tapasztalnunk, hogy igen jeles magyar emberek, akiket genie-jük világhíressé tesz, idegen hangzású nevük révén a külföldön idegeneknek is tetszenek. Ez is egyik szempont. De van más is. A né /nek kétségtelenül megvan a maga elvontan szuggesztiv hatása a viselőjére. Hiszen minduntalan tapasztalhatjuk ezt. A fellengős név hasonlóvá teszi azt is, aki viseli. Az igénytelen nevű ember maga is igénytelennek érzi magát. Hiába, nem tud ez alól a kétségtelenül kicsinyes érzés alól szabadulni. A régi magyar név viselője nagyobb faji és nemzeti öntudattal jár-kel köztünk, mint az uj magyar név viselője. De a faji, a nemzeti öntudat föltétlenül megvan az uj magyar név viselőjében is. Megvan, mert hiszen már a neve is megjelöli hovataríozóságát. De az idegen nevii emberrel, hogy áll a dolog? Bizonyos, hogy lehet valaki igen kiváló, jeles magyar ember, idegen, mondjuk német névvel is, de e nélkül, vagy magyar névvel biztosabban azzá válhatik. Bárhova, bármilyen messze idegenbe is vesse sorsa az embert, a neve mjndig figyelmezteti arra a földre, ahonnan elszakadt. Ä magyar név is hát egy kötelék, amely a magyarság fogalomkörébe fűzi azt, aki viseli. A névmagyarosítás ilyenformán nemzeti ügy. Épen ezért igen okosnak és céltudatosnak tartjuk Kecskemét város közgyűlésének egy határozatát, amelyet nem régiben hozott. Egy Král Rezső nevű ember a magyar állampolgárság elnyerése végett kérte Kecskemét városát, hogy vegye fel a községi kötelékbe. A közgyűlés erre kimondotta, hogy ezt a kérelmet csak oly feltétellel teljesiti, hogy Král a nevét megmagyarositja. Kecskemét város határozata igen alkalmas arra, hogy követendő például tekintsék más városok és községek is. Végre is, ha valaki magyar állampolgár akar lenni, akkor csak érdekeinek és érzéseinek megfelelő kívánság az, ha névmagyarosítást követelnek tőle. __________ Vi lághírű Omega óra 12 forintért Löfkoz’its Arthur és Társa Magyarország legnagyobb óra-, ékszer- és ezüstnemü üzletében üebrecsenhen kapható. Elment. Eleinte nehezen ment a szeretet lány nélkülözése, de azután belefeküdt a munkába. Dolgozott, mint egy igavonó állat s a munka g/önyöre lassan lassan behegesztette fájó sebét. Ha néha néha úgy hozta magával a véletlen, hogy találkoztak a: utcán, fel fel lobbant benne a szenvedély, de azután ismét lecsillapultak a háborgó hullámok s a szerelmi láng ismét lelohadt. S a lány tovább is hideg maradt. Nem tudott szeretni senkit. A tűz, mely szemeiből kicsapzott hamis fény volt csupán, nem a S2Ív melengette azt. S múltak az idők. A férfi egyre emelkedett. Hir, dicsőség, vagyon jutalmazta hihetetlen szorgalmát. Mindaz a czél, mit maga elé tűzött egymásután teljesedésbe ment. Mindenütt szerették tisztelték, ünnepelték. Nem nősült meg. A szerelmet kitörülte szivéből. Az ki valamikor oly forrón, perzselőn tudott szeretni, kitörölte ez érzelmet szivéből. Hiába próbálkoztak a legrafináltabb szerelmi csatákkal megnyerni őt, nem bírták leküzdeni. A lány, kit oly nagyon szeretett csak későn ment férjhez. Talán bántotta az a tudat, hogy az ki feleségül kérte s kit kicsinyes szeszélyből kikosarazott oly ünnepelt s irigyelt férfiú volt, vagy talán épen, mert senkit sem tudott igazán szeretni, tartotta vissza, hogy oly sokáig leány maradt. Nem volt szerencsés házzassága. Közönséges kalmár lélek jutott osztályrészeseül. A férje, valami túlontúl igénybe vett kereskedő, nem tudta megérteni a lelkében rejlő finomságokat. S igy egymás mellett éltek, mint két idegen szövetséges. Soha melegség nem költözött sziveikbe. S nem találkoztak sokáig. A férfiú egy alkalommal egy ünnepélyen az ünnepi szónok szerepét töltötte be. A véletlen, ez az élelmes színházi rendező, úgy végezte a dolgát, hogy az asszony is részt vett ez ünnepélyen. S azok, kik több, mint tizesztendeje, egymás hangját sem hallották, most együvé kerültek. A férfiú udvariasan üdvözölte az asszonyt. A jólétben elpuhult, elhízott ideál furcsa benyomást tett a férfiéra. Aki mindig rettegett e találkozástól, azon hiszemben, hogy az ismét végzetess; vállhatik reá nézve, megkönynyebülten látta, hogy a valamikor karcsú, most azonban csak túlzott udvariasságból annak nevezhető asszony még csak annyira sem gyakorolt benyomást reá, mint mikor az ember egy rég nem látott barátjával találkozik hosszabb idő múlva. Megkönnyebiilten' sóhajtott fel. Bár szivében a szánalom a szerelem legutolsó dobbanása felébredt, de ezt az érzelmet már nem kellett vigyázva figyelnie, tudta, hogy ez ellen vértezve van eléggé. Csupán szánalom fogta el. Szánalom az elmúlt szép időkért. Az ifjúságért, a mely már elrepült, az aranyos álmokért, melyek nem valósultak meg. Eleinte vontatottan indult meg a társalgás. Mindkettő lelkében a rég hallott hangok ismétlődtek meg. A régi téma már megszűnt. Szerelemről már nem beszéltek. S akkor régen csak ez érdekelte őket. Az asszony elpirult, de mégis megköt z- káztatta a kérdést: — Hát mégis t\ tudott felejteni? Vagy né > mindig szeret. A férfiú egyenesen nyíltan válaszolt. — Nincs az a tűz, melyet ha nem élesztünk, ki ne hanvadna. Nincs az az erős fa, melyet az északi szél szünetlen fagyos lehellete ki ne pusztítana. Az én szivem lángzó kohó, perzselő tüzfolyam k; tlana volt, de a parázs kihunyt, a varázslat megszűnt s az élet szürke pora lepte mindama gyönyörű álmokat, melyeket én magával együtt átélni szerettem ve Ina. Most már nyugodt vagyok. A szív viharja elült. Meghiggadtam. De szeretni többé nem fogok soha. Az élet minden ,'ikere, minden méltánylása ünneplése utolért, de egyet bevallhatok. Mind a sok babér, dicsőség, tisztelet, mely osztályrészemül jut, nem nyújtott összesen annyi boldogságot, mint akkor régen, az a szerencse ért, hogy kis kacsóját kezemben melengethettem. A férfi érezte, hogy most ismét arra a határa ért, hol az elérzékenyedés erőt vehet rajta, kezét nyújtotta s miközben csókot lehelt a fehér kezecskére, egy meleg könnycsepp hullott annak bársonyos felületére. Legolcsóbb beszerzési forrás! ELSŐ NAGYKÁROLYI SIRKŐRAKTÁR ÉS TEMETKEZÉSI INTÉZET. Alapittatott 1873. évben. Állandóan raktáron tartok I-ső rendű salgótarjáni és porosz TÜZELŐ KŐSZENET továbbá meszet, I-ső rendű portland és román 7 czementet, valamint többször mosott porosz KOVÁCS-SZENET Szives megrendelést kér MAKAY JÓZSEF FIA. Nagykároly, Széchenyi-utcza 26. sz. (Saját ház.)
