Közérdek, 1908 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1908-12-19 / 51. szám
Szekszárdi III. évfolyam. 51. szám.- Kiadóhivatal: Molnár-féle nyomdar.-t., Kaszinó bazár. Az előfizetési pénzek és hirdetések ide küldendők. Hirdetések legjutányosabb számítással, dij- . szabás szerint. , Megjelenik minden szombaton. Szombat, 1908 december 19. KÖZÉRDEK Szerkesztőség: Bezerédj István-utca 5. szám. Ide küldendők a lapot érdeklő összes közlemények. Előfizetés: egész évre 10 kor., félévre 5 kor. negyedévre 2 kor. SO fill. Néptani toknak, ha az előfizetést egész évre előre beküldik, 5 kor. toínatírmegye társadalmi, közigazgatási és közgazdasági érdekeit képviselő hetilap. AZ ORSZÁGOS M. KIR. 8ELYEMTENYESZTÉSI FELÜGYELŐSÉG HIVATALOS LAPJA. Belmunkatárs: JANOSITS KÁROLY. Felelős szerkesztő : BODNÁR ISTVÁN. Egyes szám ára 20 fillér. zaja iparát támogatja, amikor az ilyen fel- riatu cikkeket vásárolja, A mi gyártmányainkon ezt bizony* hiábá keresnők. Meg is kérdeztük egyik nagyobb játékáru gyárunkat. hogy miért nem könnyíti meg a hazafias magyar vásárlókIgyekezetét, miért nem teszi gyártmányaira a »Made in Hungary« Magyarországon készült büszke k feliratát, mire az szomorúan válaszolta: — Kedves uraim, ha mi a gyártmányainkra ezt az igaz és szép jelszót reá tennők, a kutya sem vásárolná cikkeinket. Hiszen a kereskedő csak úgy tud túladni rajta, hogy azt állítja r;la, hogy külíöldi gyártmány'. Pedig mondom, hogy sokkal becsületesebb amannál, tetszetősebb is a hasonló külföldinél. De hát mi már úgy vagyunk, hogy csakis az tetszik ami a külföldről jött. . Elbámulva, s szinte megrettenve hallottam ezt a kemény szózatot S mikor az után a kereskedőnél is érdeklődtünk, ott is csak ezt a szomorú vájaszt kaptuk.’ Tehái a magyar gyártmány nem kell nékünk magyaroknak," mert itthon készultT* mert'magyar kéz segédletével jött létre, magyar embernek ad kenyeret s a magyar állam fentartásához hozzájárul, szóval, mert »Made in Hungary «.• Régi dolog, hogy azok a műveletlen, barbár nemzetek, kiket a kultúra csak nagyon felszínesen érintett, nem lévén kritikájuk, mindazt, ami az elismert, művelt világból jön, azonnal s minden bírálat nélkül elfogadják, beveszik, azon hiszemben, hogy annak feltétlenül jónok kell lennie. Az európai kulturállamok, ezeket a lekicsinyelt s igen^ kevésre becsült nemzeteket egy gyűjtőfogalom alá és pedig a Balkán államok közé sorozzák, nem földrajzi fekvésnél fogva, hanem az *ő becsülésük szerinti kulturájoknál. Ez a szomorú időszak, ha nem is egészen, de nagyrészt elmúlt felettünk. Lassan-lassan bebizonyítottuk, hogy műveltségűnk, művészetünk, irodalmunk s immár gyár s kézi iparunk is a kulturállamokkal sikeresen veszi fel a versenyt. S hova tovább meg is szerezzük a külföld előtt azt a tiszteletet, melyet évezredes történelmünk egymaga is megérdemelne. De ha a »Made in Hungary« akadálya annak, hogy a hazai iparcikkek vevőkre találjanak Magyarországon, akkor ezerszeresen is megérdemeljük, hogy visszataszítsanak bennünket azon Balkán államok so- j rába, melyeknek lakói csakis annak kedveznek, ami a külföldről jő. A karácsonyi vásárok alkalmából fel- I szólítjuk a hazafias, igaz magyar polgárod kát, hogy eltekintve a honi ipar amúgy is sanyarú sorsától, gokból a cikkekből, a melyeket itthon is előállítanak; csakis a magyar gyártmányt fogadják el s követeljék a kereskedőktől, hogy ők is a magyar gyártmányt fogadják el s követeljék a kereskedőktől, hogy a magyar gyártmányok azál- tál iz megkülönböztethetők legyenek a külfölditől, hogy minden egyes darabján rajta díszelegjen »Made in Hungary«, Magyar- országon készült. . Ha mi nem támogatjuk a magyar ipart, miért támogassa azt a külföld ! ? Made in Hungary. Az egész esztendő pangását, sivárságát egy kissé felélénkíti,/a karácsonyt megelőző vásár. Ilyenkor a még olyan szorult anyagi viszonyok közt élő embertársunk, ha csak csekélységgel is, kedveskedni óhajt hozzátartozóinak s még a legszegényebb -háztartásban ís’bizonyos kedves, meleg, derűs képet rajzol az a jó szívvel adott ajándék, ami majd odakerül a zöld fenyő talapzatára, karácsonyi meglepetésül. Sürgés-forgás, élénkség jellemzi ilyenkor a kereskedésedet s^ ha csupán pár napra is, de lelderül minden kereskedő arcza, a szebb jövőben való reménykedés sugárzik le róla. Minden esztendőben, szinte program m- szerüleg felhangzik a karácsonyi vásárok alkalmával, hogy nézzük meg azt, a mivel szeretteinknek kedveskedni akarunk's mindazt, mit a hazai ipar előállítani képes, ebből csakis magyar gyári magyar kéz ipartermékét fogadjuk el. Pártoljuk a honi .ipart! Különöse» akkor, amikor az-sem anyagi, sem erkölcsi károsodásunkkal nem jáf. Igen ám, de hogyan ösmerjük meg mi azt, hogy tulajdonképen mi is készült ebben a mi szegény hazánkban. Hiszen a jó gyártmányok, már pedig mi csak ilyennel akarunk meglepetést szerezni, semmivel sem különböztethetők meg a külföldi gyártmányoktól. Ez a nehéz, ez a fogas-kérdés. Bézzeg a német, vagy angol, ha hazai cikket akar vásárolni, csak megtekinti azt s ime^ büszkén csillan a szemébe a felirat: »Made in Germany« vagy »Made in England«. S evvel már tisztában van, hogy saját haAlkonyat. A hunyó nap, mint elfáradt gyerek Végsőket pislant s már nyugodni tér, Szűrke, sávolyos háló köntösét Most erőlteti épp reá az — éj * Csend, köd, párás lég, sejtelmes homály, Ábránd, vágy, álom szárnyat bontogat.. ., S én állok némán, nézek tétován. Hűs szél csapott meg: Itt az — alkonyat! BODNÁR ISTVÁN. Mese egy kis szemtelen leányról. Irta : Szabó Aurél. I. Az egész város meg volt győződve arról, *hogy a kis Linhart Edit a legneveletlenebb leányok egyike, akik csak az operettekben fordulnak elő és domborítanak a nadrágszerepekben. Edit egy egész jelentéktelen kis szőke leány lett volna különben, ha a hire, a rossz hire nem veszi sasszárnyaira nevét. De hát a rossz hir, kérem, kis városban a szélvész, a fény, a vilíámosság szárnyain repül s a kis szellő,-mely alig fodroz a tó csendes sima tükrén egy két habot; romboló orkánná fajul, mire Daróczyné szalonját elhagyja. Szó sincs róla, a kis Edit gyalázatosán flörtölt különösen vadászhadnagyokkal és a honvédhuszár önkéntesekkel. A többi leány, a házias nevelés áldozata, nem flörtölt, hanem csendesen ültek magukban és szidták, szólták a kis Editet, valljuk be nem éppen alaptalanul. Ennek dacára, szokta volt mondani az ifjú ügyvéd öblös hangján, Edit divatban volt és rengeteg sokat táncolt, többet mint bármelyik leány. Az anyák — óh az anyák — szapulták és elitélték az anyját s bizonyos megvetéssel nyilatkoztak Linhartnéról. Micsoda nevelést ad az a leányának ! Mert pénzük az. nincsen nékiök, arról mindenki meg volt belsejében győződve, sőt maga Linhartné is. Ehhez a nevelési szisztémához csakugyan fért szó, de az ördög se volt tisztában Linhartné taktikájával. Végeredményében keddi zsurjaikon fogyott a legtöbb tea és szendvics, hajnalig szólt a. zongora és tartott a boszton. És Edittől féltek a barátnői, egy-két merészebb leány, aki bátor volt barátkozni, a többség fagyos volt hozzá, ami egy cseppet sem sértette Editet.* Mert Edit szemlelén kis ravasz volt és legszívesebben csak fiatal asszonyokkal barátkozott, akik már szakítottak a tudás fájáról. Teljesen amerikai módon viselte magát: barátkozott a fiukkal, evezett velük és semmi prüdéria nem volt benne, az bizonyos, mert a fiatal urakon á cipőn, rövid nadrágon, trikón és sapkán kívül egyébb rüha nem volt. s igy Edit-, nek módjában állott a karok és lábak feszülő izmaiban gyönyörködni, Ha ehhez hozzá tegzük azt, hogy versenyt cigarettázott ezekkel »a léha, de kitűnő bosztontáncos fiatal urakkal és oly sikerrel tudta a kiivott pezsgős poharat a sarokba vágni, mint Pumpernickel főhadnagy, a milliós mézeskalácsos fia, körülbelül bemutattuk Edit összes rossz tulajdonságait. Voltak jók is benne ? Ezt sohase kérdezte senkise. II. Tehát a megdöbbennés moraja futott végig a városon Edit eljegyzésénék hírére. Daróczyné péntekjein csak erről volt szó. Több anya abbéli meggyőződését fejezte ki, hogy nem érdemes becsületesen nevelni a leányokat, mert ime ez a haszontalan Edit férjhez megy, pedig nincs egy vörös krajcárja sem, a jóravaló házias leányok meg otthon maradnak, pedig nincs semmi igényük, dolgoznak, gazdasszonykodni is tudnak. A fanyar agglegény, a közismert zsurhiéna, az ő csendes filozófiájával jegyezte meg a kirohanásra : — Hja, nagyságos asszonyom, ilyen az élet. Tele van fordulattal. — Nem, ez nem lehet szerencsés házasság. Ez a könnyelmű és garázda Sándor csalódni fog ebben a kis haszontalanban és tönkremegy. De, igazán mi is van ezen a leányon ? — Én láttam a fürdőben — szólalt meg egy éles haiig— és mondhatom, semmi. — Óh, szólt a fanyar ur szomorúan, ami hincs, az megjöhet . . . — Bizony maga is megnősülhetne, látja Sándor mily merészen belevágott, szólt Daróczyné.
