Közérdek, 1908 (4. évfolyam, 1-51. szám)
1908-09-05 / 36. szám
4 KÖZÉRDEK 1908 szeptember 5 olykor egy pár borkereskedőt és ügynököt fogad be falai közé, hiszen a,, kereskedők nagyrésze voltaképen nem is ide szokott szállani ? Bizony jobb lett Volna, ha ezen a csinos kis összegen megalakítottuk volna például a — bor- értékesitő szövetkezetét. Ez kellene Szekszárdnak, de azért az aszfaltozás is kellett! Hanem befejezzük válaszunkat: A ki cikke | alá oda meri írni a nagy C betűt, elvártuk volna tőle, ha községi- ügyeink ismeretének abcjében legalább, a kjs á-ig. eljutott volna. , ff II IRKK. utasításával, a vármegye határozatát jóváhagyta, igy tehát Gyünk marad .továbbra is a járási székhely. . — Az uj polgári iskolai igazgató üdvözlése. Holub Jánost aug. 31-én üdvözölték igazgatóvá történt kinevezése alkalmából tanártársai és a kir. tanfelügyelöség. — Szüreti kilátások. A szüreti kilátások nem valami kecsegtetők. Nagy termés lesz ugyan, a tavalyi jó minőséget azonban aligha fogjuk elérni. A hegyi termés jósága ennek a hónapnak az időjárásától függ. A lapályon már korábban beállott a rothadás, úgy hogy sokan máris szüreteltek, igy a spekuláló kereskedelemnek fényes alkalom kínálkozik majd az olcsó borok beszerzésére. Tavaly már ilyen tájban ellepték a kereskedők Szekszárdot és környékét, most se hírük, se hamvuk. Azt mondják, teljesen szünetel a világpiac borforgalma. Van benne valami, de az is áll, hogy sokan várakozó álláspontot foglalnak el. Tavaly ugyanis elég jól fizették a borokat,, igy az idén be kell hozni valamit. Ez idén a homoki borok sem örvendenek valami _nagy keresletnek. A múlt évben Széchenyi Sándor gróf v. b. t. t. például 36 koronáért adta el borát, az idén azonban ugyanazon cégtől csak 26 és fél koronás ajánlatot kapott. A bor értékesítés terén is nehéz napok várnak tehát a gazdáki’a. — Megjutalmazott tanító. A Magyar Földhitelintézet által községi faiskolakezelő tanítók és gyümölcsfatenyésztést oktató községi kertészek részére a gytimölcsfatényésztés terjesztése és az azzal kapcsolatos oktatás körül szerzett érdemeik I' t — Személyi hírek. Apponyi Géza gróf, fő ispán, f. hó 1-én Szekszárdra érkezett, 2-án elnö költ a közigazgatási bizottság ülésén és ugyanaz; nap d. u. Hőgyészre utazott. Apponyi Sándor gróf, aranygyapjas, v. b, t. t., főkamarás mester szeptember első felében Szekszárdra érkezik, hogy nejével s a budapesti francia főkonzullal a szekszárdi múzeumot megtekintse. Perczel Dezső v. b. t. t., f. hó 2-án részt- vett Szekszárdon a közigazgatási bizottság ülésén. Kurz Vilmos árv. elnök hazaérkezett szabadságáról. Dr. Szentkirályi Mihály polgármester hazatért szabadságáról s átvette hivatala vezetését. — A király a baja— bátaszéki hid fölavatásánál. A baja—bátaszéki Dunahid építése most már rohamosan halad előre, egyidejűleg folyik úgy a baja- szabadka, valamint a bátaszék—dombóvári vonalak elsőrangú pályákká való átalakítása is. Az idei kitűnő időjárás következtében ezen munkálatok már is oly stádiumba jutottak, hogy úgy a hid, valamint az említett vonalak átadása jövő év május havában, mint azt különben a kereskedelmi miniszter tervezi, megtörténhet. Ezen nagyjelentőségű, egész gazdasági és kereskedelmi életünkre kiható eseményt kereskedelmi kormányunk nagyszabású — mintegy országos ünneppé akai'ja avatni azáltal, hogy a megnyitási ünnepélyre királyunk 0 felségét óhajtja megnyerni. Ha a királyra ezen utazás terhes lenne, a megnyitásnál előreláthatólag Ferenc Ferdiriánd trónörökös fogja képviselni. — Tanárok kinevezése. A vallás- és közoktatásügyi miniszter dr. Vargha Sándort a szekszárdi állami főgimnáziumhoz, Märe Konrád és Braun Adám okleveles középiskolai tanárokat a bonyhádi ág. ev. gimnáziumhoz, a fennálló szerződésből kifolyólag rendes tanárokká nevezte ki. Ugyanide a latin és görög szak tanárául Zvarinyi János segédtanár alkalmaztatott, aki azonban csak október elején foglalhatja el állását, mert ezidő szerint katonai kötelezettségének tesz eleget. — Alapítványi helyek adományozása. A király a vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére a bécsi Teréziánumban megüresedett Mária j Terézia bátaszéki magyar alapítványi helyet, a korengedély megadása mellett Spányik Bélának, : a nevét viselő egész magyar alapítványi helyet • Gici Ássa és Ablánckürthy Ghyczy Józsefnek és a nevét viselő félalapitványi helyet Maglódi Wodianer Jánosnak adományozta. — A városok segítése. Andrássy Gyula gróf | belügyminiszter szeptember 20-ára értekezletre hívta • össze a városok polgármestereit, hogy a városok ' segélyezésének módját és mértékét — amelyet még a tavasz folyamán helyezett kilátásba a belügyIminiszter — az érdekeltek meghallgatása után ’megállapítsák. — Személyi változások a m. kir. pénzügy- ' igazgatóságnál. A pénzügyminiszter Győrbiró Benő ip. ü. tanácsos, szekszárdi h. pénzügyigazgatót a jközszolgálat érdekében, államköltségen Lúgosra, ]Brey Imre p. ü. titkárt pedig Pozsonyból Szek- 1szárdra helyezte át s utóbbit a helyettesi teen- i dokkéi is megbízta. Dr. Borostyán. Sándor p. ü. .titkár pedig saját kérelmére Székesfejérvárra helyeztetett át. — Szabadság. Tolnavármegye alispánja • Rassovszky Julián paksi főszolgabírónak szeptember hó 9-től kezdve 6 heti szabadságot engedélyezett ; távollétében a hivatal vezetésével dr. Bernáth Béla szolgabiró bízatott meg. — Gyönk járási székhely marad. A gyönki a székhely kérdésében tegnap érkezett le a belügy* miniszter döntése.' — Jeszenszky Andor, Klimes * Antal és Stokinger Vince megyebizottsági tagok ^ugyanis megfelebbezték a törvényhatósági bizottság ama határozatát, a mellyel amellett döntött, hogy a simontornyai járás székhelye továbbra is * Gyönk maradjon. A miniszter a felebbezések eljutalomdij közül az e célra alakult bíráló bizottság egy 200 koronás dijat Polgár József keszőhideg- kuti tanítónak Ítélt oda. — Figyelmeztetés. A rendőrkapitány figyelmezteti az érdekelteket, hogy a csendháboritási szabályrendelet 2. §-a értelmében tilos a gyalogközlekedésre szánt utakat elállni, azokra kocsival vagy lóval felhajtani és a járdákon gyalogjármű: vekkel járni, vagy targoncát, gyalögszekeret — gyermekkocsi kivételével — huzni, tolni. — A szabályrendelet ellen vétők 2—40 koronáig teijed- hető pénzbüntetéssel vagy megfelelő elzárással, sujtatnak. — A madocsai tüzkárosultaknak. A madocsai tüzkárosultak részére Szekszárd r. t. városban 129 kor. 70 fillér folyt be. — Országos vásár. A közelebbi szekszárdi vásárt folyó hó 14-én tartják meg. — Bizottság megalakulás. A szekszárdi iparos tanonciskolái bizottság folyó hó 30-án tartotta dr. Szentkirályi Mihály polgármester elnöklete alatt alakuló ülését. Elnökké dr. Szentkirályi Mihályt, alelnökké Andre Istvánt, gondnokká Schulcz Gusztávot választották meg. A tanonciskolához alkalmazandó tanerőket folyó hó 6-án választja meg a bizottság. — Esküvő. Kiss Sándor bonyhádi ev. tanító f. hó 5 én d. u. vezeti a bonyhádi evangélikus templomban oltárhoz menyasszonyát, Künstler Stefániát. Rosenbaum Manó paksi kereskedő e hó 15-én tartja esküvőjét Kramer Esztikével, Kramer Salamon paksi kereskedő leányával. Lábady Kálmán kassai csendőrfőhadnagy eljegyezte Streicher Tildát, Streicher Vilmos teveli földbirtokos leányát. ; ^ , — Az iskolai beiratások eredménye. Megtörténtek a beiratások. Beiratkozott pedig a főgimnázium I-ső osztályába 42, a II ikba 34, a Ill-ikba 33, a IV-ikbe 30, a^V-ikbe 17, a Vl-ikba 24, a Vll-ikbe 17, a VlII-ikba 17. Összesen 214 növendék, a szaporodás tehát 8. — Versenytárgyalási eredmény. Simontsits Elemér alispán elnöklésével mull hó. 27-én bontották fel a vármegye szükségleteire beérkezett ajánlatokat. A szállításokat következők nyerték el. A fát Leicht Lajos, a papirt, írószereket, nyomtatványokat a Molnár-féle részvénytársaság, a kőnyomdai szereket Fischhof Jakab, a lábbelit Bóday Gusztáv, a ruhát Bencelits Ferenc. — Halálozás. Hauk Ferenc nagyvejkei tanító hosszas szenvedés után elhunyt 34 éves korában. Temetése f. hó 27-én ment végbe nagy részvét mellett. — Borközraktár. A kormány a Vinca címen alakult részvénytársaságnak, 300,000 korona évi szubvenciót helyezett kilátásba, melyért • bortermelő, vidékeken közraktárakat tartozik felállítani s évenkint bizonyos mennyiségű bort a vámktil- földre kiszállítani. Dr. Szentkirályi Mihály polgár- mester kérvénnyel fordult a kereskedelemügyi miniszterhez, hogy borközraktár felállítására Szekszárdot is jelölje ki. Tekintettel a pincéinkben | levő nagy készletre s a jó szüreti kilátásra, egy j ily nagy vásárló jelentékeny hasznot jelentene szőlősgazdáinknak. — Szabadságolás. Wolf Ferenc dunakömlődi községi jegyzőt Rassovszky Julián főszolgabíró j orvosi vélemény alapján súlyos idegbaja miatt ideiglenesen szabadságolta. - A súlyosan beteg jegyzőt e hó 3-án beszállították a szekszárdi Ferenc-1 köz kórházba. — A Sódpatak gátjainak vizsgálata. A múlt kori nagy zápor altat elmosott íséd gatakat a kultúrmérnöki hivatal részéről Vigyázó László főmérnök és Vágó Béla mérnök, a védgát-társulat részéről Tóth Károly főmérnök és Szilágyi László szakaszmérnök és a városi mérnök augusztus 3-án, csütörtökön megvizsgálták. A kultúrmérnökök le- fotografálták az elpusztított gátakat, Páli Séd zugóját és a megrongált Bálint és Nagy hidat. A keresatülvitt munkálatokat helyesnek találták, de egyszersmind konstatálták, hogy a mi záporvizeink a szárazon rakott gátakat mindenkor elmossák. Egyszersmind meggyőződtek arról is, hogy a Séd-: patak oly rettenetes rossz állapotban van, hogy azon mulhatlanul segíteni kell s miután a város szegény ahhoz, hogy saját erejéből hozza rendbe, a fotográfiák kíséretében a kerületi felügyelőségnek jelentést tesznek, hogy az állam nagyobb segéllyel járuljon a patak szabályozásához Remélhető, hogy a kerületi felügyelő is meg fogja a Sédet tekinteni, a mi a subvenció < mértékére természetesen nagy befolyással lesz. — Választások. Bonyhád község képviselői testületé a megüresedett segédjegyzői állásokra Vaslagh Rezsőt és Zipfer Jánost, Ocsény község képviselőtestülete pedig az üresedésben levő irnok- állásra Kis Gergely lakóesai lakost választotta meg. — Aszfalt-járó a múzeumhoz. A szekszárdi Muzeum a téli esős, sáros időben alig megközelíthető. Minthogy pedig erne hires közintézetünk hozzáférhetővé tétele azért is szükséges, hogy a Muzeum-egyesület által, a közművelődés terjesztésé érdekében rendezett felolvasások látogatását az ut járhatatlansága ne gátolja, a muzeum igazgatója, Simontsits Elemér alispán kérvényt intézett a városhoz egy hozzájáró ut aszfalttal való burkolása iránt s egyúttal megküldte a városnak az e célra gyűjtött 277 korona 60 fillért, mely összeg a burkolási költségek egy részét fedezi. — Egy adótárnok ellen. A legközelebb tartott, vármegyei jegyzői nyugdíj-választmányi ülés az alispánnak oly irányú megkeresését határozta el, hogy Szabó Lajos dunaföldvári adótárnok ellen, aki a dunaföldvári főjegyzőt a jegyzői nyugdíj választmánynál alaptalanul feljelentette, tegye még a meg torló lépéseket hatóság félrevezetése és jogtalan portómentes levelezés miatt. — Szüreti mulatság. A szekszárdi kath. legényegylet ifjúsága holnap, vasárnap, kedvezőtlen idő esetén e hó 20-án, a vasúti vendéglő kerthelyiségében, saját pénztára javára tánccal, konfetti és szerpentin csatával egybekötött szüreti mulatságöt í'endez. Személy-jegy 80 fillér, családjegy (3 személyre) 2 kor. Indulás az egylet helyiségéből d. u. 4 órakor. A zenét Garay Lajos zenekara szolgáltatja. Felülfizetéseket köszönettel fogadnak és hirlapilag nyugtáznak. — Postagyakornokok áthelyezése. Schopper Mihály Bonyhádra, Fischer Nándor pedig Szekszárdra helyeztetett át posta- és távirdanövendéknek. — Jótékony adományok. A madocsai tüzká- rosult tanítók' részére újabban a következők adakoztak : Dékány András l^ajdacsi tanító 6 kor., Kovács Zoltán siteri_ tan. 4 kor. 24 fill., Havasi János tanító 2 kor. Összesen 12 korona 24 fillér. — Gyújtogató villám. Augusztus hó 31-én este 7 és 8 óra között heve8 zivatar vonult végig Bátaszék fölött. A villám lecsapott egy szalmakazalba, mely a nagy zápor és a tűzoltók munkája dacára is teljesen elégett. A szomszéd kazlakat azonban sikerült megmenteni. Elégett Huml Antalnak körülbelül 120 kereszt búzából való szalmája. — Marólúgot ivott. Simon József szekszárdi kovács kétéves kis fia f. hó 3-án délután szülei lakásán az egy csészében tartott marólúgot kiitta. A Bulyos égési sebeket szenvedett gyermeket beszállították a kórházba, ahol gyomormosást végeztek rajta, de az orvosi tudomány nem -tudott segíteni a súlyosan megsérült gyermeken, aki a kórházban nagy kínok között folyó hó 4-én reggel jjieghalt. Megfoghatatlan az emberek könnyelműsége, hogy ott, ahol gyermek van, erős mérget a legnagyobb gondatlansággal hagynak oly helyen, ahol a gyérnek könnyű szerrel hozzáfér. — Ismeretlen hamispénz-csinálók. Augusztus hó 25-én reggel 5 órakor Gerendái István kajdacsi lakosnál megjelent 2 ismeretlen ember, kiktől Gerendái az előre történt megbeszélés folytán 500 korona jó pénzért 1000 korona hamis pénzt vett